Szándékosan hangsúlyoztam a „földi csillagászok” és „földi spektográfok” kifejezést, mert a hajónk jelentősen módosíthatja ezt a képet.
Belopolszkij Pajcsadzéra nézett, amire az elmosolyodott.
— Spektrumanalízis — szólt — a Földön rossz. A bolygónk légköre miatt. A légkör az egyetlen, ami torzítja és lassítja a fényt, amiből ismereteket szerezhetünk a csillagokról és a bolygókról. Például a Föld ózonrétege nem engedi át az ultraibolya sugárzást, ami korlátozza a spektrumokat. Földünk légkörének szerkezetét még ne teljesen ismerjük. Ez az oka ismereteink hiányosságának. Az űrhajó obszervatóriuma más feltételeknek felel meg. Itt nincs zavart okozó légkör, ezért pontosabb, szélesebb tartományú adatokat kaphatunk. Felfedeztünk valamit, amikor elhagytuk a Földet. Újabb ismereteket szereztünk, amelyekből következtetések vonhattunk le.
— Miféléket? — kérdeztem.
— Az önt érdeklő kérdésben, — válaszolt Belopolszkij, — a Vénuszról. Arszén Georgijevics egy rendkívül fontos dolgot fedezett fel, mégpedig azt, hogy nemcsak oxigént talált a légkörben, de azt meglehetősen nagy mennyiségben találta, és ebből következtetni lehet a vegetációra, ugyanis az oxigén jelenlétét nehéz másképp megmagyarázni. Ez pedig bizonyítja az élet jelenlétét.
— Növényi élet — szólt Kámov.
— Úgy érti, nincsenek állatok? — kérdeztem.
— Szeretném hangsúlyozni, hogy Konsztantyin Jevgenyevics vénuszi életre vonatkozó szavait nem a földivel azonos típusúnak kell elképzelni — felelte Kámov.
— De létezhetnek kezdetleges életformák, mondjuk a tengerekben?
— Előfordulhat, de nem biztos. A tudomány úgy véli, ha olyan körülmények vannak egy bolygók, hogy az élet kialakulhat, ott van is, ilyen vagy olyan élet. A Vénuszon ezek a körülmények fennállnak, ezért kijelenthetjük: az élet növényi formái már megjelentek, de más életformákat a természetes akadályok miatt, nem fedezhettünk fel.
— És ha léteznek ezek az életformák, akkor megtalálhatjuk őket?
— Az öntől, és Szergej Alekszandrovicstól függ — válaszolta Pajcsadze. — Minél jobban megközelíti a hajó a bolygó felszínét, annál jobb felvételt tudunk készíteni, annál könnyebb lesz bármit felfedezni rajta, és akkor talán választ találunk a kérdésére.
Megkérdeztem, mennyit fogunk a Vénusz légkörében tartózkodni.
— Legfeljebb tíz-tizenkét órát — mondta Kámov. — Azt hiszem, — fordult Belopolszkijhoz, — a hajót a terminátor közelébe kell irányítanunk, és a napos felén kell tartanunk. Ha a bolygó forgása olyan lassú, mint számítottunk rá, akkor tíz óránál többet nem maradunk. Előfordulhat, hogy elérjük a bolygó felszínén lévő felhőket, ezért sűrű ködben találhatjuk magunkat. Pontosan olyan távolságra kell repülnünk a bolygó felett, ami szükséges Borisz Nyikolájevcsnek a filmezéshez. Önnek —, fordult felém ismét — fel kell készülnie ezekre a körülményekre. Ilyenkor infravörösben kell fotóznia, de azért megpróbálom annyira vékony ködbe vinni a hajót, amennyire csak ez lehetséges.
— A ködben könnyen hegynek ütközhetünk — jegyezte meg Belopolszkij.
— Ennek a kockázata, természetesen, fennáll, de nem valószínű. A rádióreflektor előre figyelmeztet rá bennünket.
A „CSILLAGKAPITÁNY”
Ralph Bason, a „New York Times” munkatársa robogott be Charles Hapgood irodájába, lihegve az izgalomtól. Szinte zuhanva ült bele a házigazda asztala melletti székbe, és zihálva mondta a szót: — Elrepültek!
Hapgood letette a tollát, és felhúzott szemöldökkel Basonra nézett.
— Hogy mondja? — kérdezte lassan.
— Elrepültek. Most hallottam a rádióban. Ma, moszkvai idő szerint startolt Kámov űrhajója!
— És hová?
— A Marsra. Megelőztek bennünket.
— A Marsra? — Hapgood néhány percig elgondolkodva nézte Basont.
— Ez furcsa, Ralph! — mondta. — Kámov Marsbéli útjáról tudtam, de a bolygó most rossz helyzetben van, ahhoz, hogy Kámov odarepüljön. Valami nem stimmel! És azt nem tudja, mikor terveznek visszatérni?
— Jövő február elején, egész pontosan február tizenegyedikén. Azt is mondták, Kámovék a Vénuszt is meg akarják látogatni.
Hapgood felvonta a szemöldökét: — Mi van? Még a Vénuszt is?… Lássuk csak! — Vett egy papírlapot, az asztalra terítette, felfegyverkezett iránytűvel, logarléccel, és felvázolta a Naprendszer vázlatát. Bason felállt a székéből, és a kezét nézte.
— Ez a Föld, a Mars és a Vénusz jelenlegi helyzete — mondta Hapgood. — És íme, Ralph, itt lesznek február tizenegyedikén. Ha eltekintünk az űrhajó sebességétől, ez a legolcsóbb útvonal. — Ebből az következik, …
Elhallgatott és belemerült a számításaiba.
Bason türelmesen várta az eredményeket. Azért, hogy ne zavarja Hapgoodot, visszaült a székre, és kezébe vette a most készült vázlatot. Mivel nem volt fantáziája, elképzelni sem tudta annak a hatalmas méreteit, amit a rajzra csak fel lett skiccelve. Úgy vélte, nem volt nehéz megtervezni, a szaggatott vonallal jelzett útvonalon minden másodperccel egyre távolabb jutó orosz űrjármű útját. Emlékezett annak az újságírónak a nevére, amit a rádióban említettek — Melnyikov —, és alig tudta megállni, hogy ne tépje szét a rajzot.
Minden elveszett… Minden terve dugába dőlt… A pénz és a hírnév, amit ez az út biztosított volna a számára, menthetetlenül elveszett.
Nézte a lapot, és még csak nem is sejtette, hogy a nála lévő kép majdnem pontos megfelelőjét készítette el Moszkvában Kámov két hónappal ezelőtt. Fél óráig voltak így.
— Ebből az következik, — folytatta Hapgood, mintha a megkezdett mondatot folytatná, — hogy a sebességük nem lehet kisebb, mint másodpercenként 28 kilométer, amennyiben nem ereszkednek le a Vénusz vagy a Mars felszínére. Különben ez az útvonal elképzelhetetlen, más pedig lehetetlen. Sosem hittem volna, hogy elérik ezt a sebességet.
— Nem tetszik ez nekem, Charlie! — mondta Bason fojtott haraggal. Nem ez az első alkalom, mikor Kámov az orrára koppint.
— Ne aggódjon, Ralph, még nem veszett el minden. Felvesszük velük a harcot. Van még remény!
— Mi lenne az? Az ön űrhajója még nem éri el a …
— Huszonnégy kilométert.
— Nem képes megelőzni Kámovot — fejezte mondandóját Bason.
— Megelőzni nem, — szólt nyugodtan Hapgood, — de utolérni, azt hiszem, igen.
Bason zavartan nézett rá: — Ezt nem értem!
— Pedig nagyon egyszerű — válaszolt Hapgood. — Az én járművem motorja tíz percig működhet, ami alatt 40 m/sec-mal gyorsulva megadja nekünk a 24 km-es sebességet, vagyis pontosabban a 23,8-eset.
Ötven méterre növelve a felszállási gyorsulást, 29,5 kilométeres végsebességet érhetünk el. Ez elég ahhoz, hogy utolérjük Kámovot, már csak azért is, mert mi nem kerülünk a Vénusz felé.