— Ezt a berendezést nem, — mondta Pajcsadze. — Ami egy repülőgépen lehetséges, az az űrhajón lehetetlen. Ne feledje — a tehetetlenségi erőnkből adódóan repülünk. A motorok nem működnek. Az irányváltoztatáshoz azokat be kell kapcsolni. Előre kiszámolni, hogy egy test a hajó elé kerül-e vagy sem, nem lehetséges, ezért egy miénkhez hasonló hajó ezt nem képes felismerni, és kitérni ilyen esetekben. Ez jelenleg nem lehetséges — tette hozzá. — A jövőben viszont biztosan lesznek ilyen berendezések.
— Erre nem gondoltam. Még örülhetünk, hogy az ügy ilyen kedvezően alakult.
— Az „ügy”! — kiáltott fel Pajcsadze. — A kapitányunk biztos keze és szeme miatt történt így.
Közvetlenül a kisbolygóval való találkozás előtt figyeltem fel a parányi testre, mikor megszólalt a riasztó. Útvonalunktól enyhén jobbra volt. Elkerülhetetlennek látszott az összeütközés. A tárgy egyenesen a hajónk felé tartott. Minden Kámov azonnali reakcióján múlott, és Szergej csak egy kicsit lassította le a hajót, épp annyira, hogy a kisbolygó a hajó orra előtt haladjon el. Biztos szemre, és igazán hideg fej kell egy ilyen döntéshez. Megjegyzem: a pillanat tört része alatt meghozta a helyes döntést.
Arszén Georgijevics ezt látszólag nyugodtan mondta, de észrevettem, hogy kihagyta Kámov apai nevét. Ez csak akkor történhetett meg, ha Pajcsadze rendkívül izgatott volt.
— Milyen távol repült el előttünk az aszteroida?
— Nem több, mint hatszáz méterre.
Csak most döbbentem rá a hajónkat fenyegető veszély nagyságára.
— Ilyen kis távolságból a kisbolygó magával húzhat bennünket — mondtam.
— A hajó sebességére, — válaszolta Pajcsadze — a Naprendszerünk e kis darabja nem lehetett hatással. Hajónk egy milliméternyit sem tért el eredeti pályájától. Még a Hold mérete sem befolyásolná jelentősen egy 28 km/sec-mal repülő tárgyat. Ez pedig a Holdnál lényegesen kisebb test.
— Még jó, hogy ilyen kicsi! — szóltam, a szikla hatalmas méretére gondolva.
Pajcsadze nevetett.
— Csillagászati méretekben — felelte, — a Föld is egy kicsi bolygó. Az aszteroida alig több, mint harminc kilométeres átmérője, csak egy porszem. De nem számít a kisbolygó mérete, mivel az lep meg, hogy ilyen közel a Föld pályájához, még nem fedezték fel.
— Nincs ráírva a neve — mondtam. — Talán az egyik ismert kisbolygóról van szó.
Emlékszem, mennyire felhúzta a szemöldökét erre Pajcsadze, de már késő volt: a mondat elhagyta a számat.
— Elnézést, Arszén Georgijevics! — siettem kimenteni magam. — Csak vicceltem. Tudom, buta vicc volt.
— A kisbolygó övezet — kezdte el mondani, mintha a szavaimat nem is hallotta volna, — a Mars és a Jupiter pályája között található. Egy feltételezés szerint valaha egy bolygó keringett ott, de ismeretlen okokból a darabjaira esett. A kisbolygók — e nagynak a részei. Most, mikor láttam ezt a planetoidot, kiderült, hogy csakugyan csak egy bolygótörmelék és nem egy magányos hold. Ha az lenne gömb alakúnak kéne lennie. Bebizonyosodott az aszteroidákról felállított elmélet helyessége. Ez egy nagyon fontos következtetése a mai találkozásunknak. Mint mondtam, az aszteroidaöv a Mars és a Jupiter között van, de az aszteroidák nem csak ott találhatók meg. Már 3250 planetoid pályáját ismerjük.
Minden egyes ismert (ezt a szót erősen kihangsúlyozta) kisbolygó pályáját ellenőriztük, ami hajónk útját keresztezheti. Ez egyiknek sem felel meg. Tehát egyértelmű — az általunk látott aszteroida ismeretlen a Földön.
A már jól ismert kedves mosolyával rám nézett.
— A csillagászat egzakt tudomány — mondta. — Jó éjszakát, Borisz Nyikolájevics!
A MARSON
19… december 27.
A Mars!..
Milyen távolinak és elérhetetlennek látszott a Földön!
És most mégis itt vagyunk a Marson!
Mars!.. A végtelenségig ismételni akarom ezt a szót!
A hajónkon kívül éjszaka van. Hat hónapja az első igazi éjszakánk!
A Nap nem látszik, ugyanúgy lenyugodott, ahogy az a Földön is lenni szokott.
Napnyugta! Ez az egyszerű, ismerős jelenség rendkívüli és nagyon rejtélyesnek jelentést jelentett számunkra.
A miénkhez képest kicsi és hideg „földünk” Napja az utolsó sugarait vetette az űrhajónkra, aztán eltűnt. Az eget beborító csillagok teljesen más rendszerben voltak láthatóak, mint amit gyermekkorunk óta a Földön megszoktunk. A kék-szürke homoki növények, és a tó partján álldogálók melybe belesüllyedt hajónk, egyaránt homályba merült.
Holnap reggel ki fogjuk emelni innen a hajót. Holnap!
Kámov pihenőt rendelt el mindenkinek. Arszén Georgijevics az ablak és az ajtó közé függesztett hálóban alszik. Az ágyamba fekszem, de sehogy sem jön álom a szememre! Tennem kell valamit, hogy az idegeim megnyugodjanak.
Előveszem a naplóm — ez a jól bevált módszerem álmatlanságra.
Le kell írnom megérkezésünket a Marsra.
… Közeledett az idő, mikor űrhajónknak el kell érnie azt a pontot, ahol a találkozás létrejön.
Láttuk a ragyogó napfényben közeledő Marsot, ami nap mint nap egyre nagyobb lett. A bolygó nem az a narancsvörös színű volt, amilyennek a Földön megszokott képe mutatta. A hajó ablakiból inkább narancssárgásnak tűnt.
Először úgy véltem, hajó nagy sebessége miatt van ez így, de Pajcsadze elmagyarázta, hogy ez nem elegendő a fényhullámok ilyen játékának.
— A vörös szín sárgának való látásához, — mondta — ötszázszor gyorsabban kellene lenni a hajó sebességének. Akkor a piros rövidebb hullámhosszon érkezik szemünkbe, és azt sárgának látjuk. Ez egy spektrális vonallal tér el attól, és a Mars állandó spektrumban sugároz.
— De miért más ennyire itt a Mars színe? — kérdeztem.
— Ez még előttem is kérdéses. Valószínűleg azért, mert nincs az ablakok között levegő, de ha magyarázatot találok rá, akkor elmondom önnek.
Mi ketten voltunk csak az obszervatóriumban, Kámov és Belopolszkij pihentek éppen.
Én mereven bámultam a kicsi, de jól látható bolygó felszínét.
Apró gömbnek láttam, ami szemmel láthatóan egyre növekedik. Mi vár ránk ott, utunk végcélján?…
— Mit gondol, — kérdezetem — Van élet a Marson?
— Erre a kérdésre csak egyféle választ adhatok: a tudomány nem foglalkozik jövendőmondással.
Eddig semmi jelét nem láttuk az értelemnek.
— Na és mi van a csatornákkal?
Vállat vont.
— Schiaparelli, aki ezeket a vékony vonalakat felfedezte, „canali”-nak hívta nevezte őket. Az olaszban „csatornát” jelent, de nem feltétlenül mesterséges eredetűt. Ez okozza a félreértést. A Földről ezek egyenes vonalakként láthatók. Sok kép készült már róluk, de nincs okunk feltételezni, hogy ez egy tudatos tevékenység eredménye lenne. Most, mikor a Mars közelébe értünk, nyoma sem látszik a csatornáknak.
— Hogyhogy?
— Nagyon egyszerű, Míg távol voltunk, a hajó távcsövén át határozottan, erősen látszottak. De ahogy egyre közeledtünk feléjük, úgy kezdtek el a határozott vonalak egy jobban elhalványodni, amíg végül teljesen eltűntek.
— Előfordulhat, hogy csak illúziók voltak?
— Hamarosan közelről is megnézhetjük. De valaminek okozni kellett ezt a látványt. Schiaparelli és Lowell ellenfelei úgy gondolták, a csatornák — a távolság okozta optikai csalódások. Talán nekik volt igazuk.