— Elsők akartunk lenni — mondta Bason. — Féltünk attól, hogy ön, Mr. Kámov megelőz bennünket.
— Ön ismer engem?
— Ki ne ismerné a „Hold Kolumbuszát”? Ön és Mr. Pajcsadze elég híres ahhoz, hogy felismerjem, különösen a Marson.
— Mit akart tenni Hapgood halála után? — kérdezte Kámov. — Tudja irányítani az űrhajót?
— Nem — szólt egyszerűen Bason. — Már az öngyilkosságon gondolkodtam, és meg is teszem, önök nem jönnek.
Kámov szánta ezt az embert.
— Bocsánat, — mondta — ha túl nyersen fogalmaztam. Fáj Charles Hapgood hiábavaló halála, és ez felborította lelki egyensúlyom. Nem kell öngyilkosságot elkövetnie. Visszatérhet velünk a Földre.
Kámov a terepjáróban lévő Pajcsadzéhoz ment, s elmondta neki, mit beszéltek Bason-nel.
— Mindketten ráfizettek a hanyagságukra — mesélte. — Bár még fiatal ez a riporter, de a haja már őszül. Valószínűleg az éjszakai történtek miatt.
Miközben Kámov Pajcsadzéval tárgyalt, Bason keményen átgondolta a helyzetet. Itt neki nem terem babér: az oroszok megelőzték őket. Teljes volt a vereség. Sőt, ahelyett, hogy elsőként értek volna a Marsra, kénytelen az őt megmentő orosz űrhajósokkal visszatérni a Földre, mint egy nyakon öntött kiskutya. Semmi sem menti meg a szerencsétlenül járt űrhajóst a gúnyos nevetéstől. Bason jól ismerte az amerikai sajtó könyörtelenségét.
„Ellenben, — gondolta — ha az amerikai űrhajó tér vissza, és az oroszok elvesznek, milliomossá válnék.” Hirtelen egy ötlet villant az agyába… itt van Kámov. Ő tudja irányítani az űrhajót. El kell kapni…
és kényszeríteni, hogy vigye őt a Földre! Az orosz hajó Kámov és Pajcsadze kivételével elpusztult. Ki ne hinné el, ha ő, aki megmentette az orosz tudósokat. Mindegy lenne, ha a szovjetek hinnének is Kámovnak, Amerikában övé maradna a dicsőség. És biztos meggazdagodna!
Bason agya a múlt éjjeli borzalmas eseményei hatása alatt hibásan működött. Nem volt határozott terve. Mert úgy látta: ha elfogadja Kámov ajánlatát, — megalázkodik, és mindent elveszít.
Próbálkoznia kell.
Kámov ismét hozzá lépett.
— Vissza kell térnünk — mondta. — Százötven kilométerre van a hajónk. Vegye magához személyes dolgait. Feltételezem, nem sok mindent hozott magával?
— Tényleg kevés van — válaszolta Bason. — Hamar elkészülök. Jöjjön velem az űrhajómhoz, és vizsgálja meg belülről. Kár volt elhagynunk az űrhajót, mert a parancsnok halálához vezetett. Van elég hely önöknél a számomra?
— Van elég — nevetett Kámov. — A mi hajónk tíz ember befogadására képes.
— Várjon, míg kidobom önnek a létrát — szólt Bason, amikor a hajója közelébe értek.
Felelet helyett Kámov megragadta az ajtó peremét, és kis erőfeszítéssel, könnyedén beugrott. Az amerikai követte őt, és becsukta az ajtót. A szűk cellába nehéz volt bejutni, különösen, mivel a belső ajtó is zsanérokon fordult.
Kámovot meglepte a tér szűkös volta. Nagyon kevés szabad hely volt. Nyilvánvalónak tűnt, hogy az űrhajó csak egy fülkéből állt, abban lakott a személyzet, és az összes felszerelés és minden eszköz is itt volt elhelyezve.
Levette az oxigénmaszkot, és rögtön észrevette a levegő állottságát, ami forró és fülledt volt.
Miután megkereste a vezérlőpanelt, Kámov megvizsgálta azt.
— Siessen! — mondta. — Nem várhatunk sokáig. Gyűjtse össze hamar, amit hozni akar.
Meg akart fordulni, de érezte, hogy a testére hurkot vetettek. Keze szorosan az oldalához szorult. A testén megfeszült a szíj. Anélkül, hogy elveszítette volna önuralmát, megkérdezte: — Mit jelentsen ez Mr. Bason?
Az amerikai felelet nélkül felvette a gázmaszkot, és eltávozott. A zsilipkamra ajtaja bevágódott mögötte.
Kámov az szíjaknak feszült, az ellenállt az erőfeszítéseinek.
Bason Pajcsadzéhoz ment. Mire gondolt? Mi célja volt érthetetlen támadásának?
A bajtársáért való aggodalom mindennél erősebb volt. Kámov megpróbált az ablakhoz jutni, de az acéltartály megakadályozta ebben.
Az amerikai, az űrhajót elhagyva, a terepjáróhoz ment. Eldöntötte: megöli Pajcsadzét. Elég lesz Kámov is, hogy visszatérhessenek az amerikai hajóval a Földre. A célját eléri, a többi nem számít, gondolta Bason. Különben is késő már meghátrálni. Az oroszok nem bocsátanák meg neki Kámov megtámadását.
Pajcsadze a kocsiban ült, és türelmesen várakozott. Közeledett az űrhajóval való kapcsolatfelvétel pillanata, és biztos volt benne, hogy barátja és parancsnoka nem szalasztja azt el. Mindjárt visszajön, és elmeséli társaiknak a váratlan találkozást, aztán visszafordulnak.
Nézte, ahogy kinyílt a hajó ajtaja, és Bason a „földre” ugrott. Kámov nem követte.
Bason közelebb ment és megállt a dzsipnél. Olyan arckifejezése volt, ami nem tetszett Pajcsadzénak. Enyhe szorongással érzett miközben felemelkedett.
— Mi a baj? — kérdezte.
Bason felemelte a kezét. A ritka levegőben csattanás hallatszott. A terepjáró az oldalára bukott, és Pajcsadze az ajtón keresztül erősen a homoknak csapódva kizuhant belőle.
„Ennyi volt!” — vélte Bason.
Beleborzongott az izgalomba. Ismét fojtogatni kezdte a hányinger. Igyekezett nem nézni a halottra, amelyhez közeledett. Be kellett fejeznie a munkát. Hogy megakadályozza Kámov menekülésének a lehetőségét, tönkre kell tenni a terepjáró összes rendszerét.
A még mindig kezében szorongatott fegyvert zsebre vágta. A motort fémburkolat takarta, s az újságíró szerszámokat kellett szereznie a csavarok eltávolításához. De hol lehet a szerszámosláda?
Valószínűleg az ülés alatt.
Bason lehajolt.
— Ne mozdulj! — csendült fel mögötte egy hang.
Az amerikai gyorsan megfordult. Pajcsadze két lépésre állt tőle. A pisztolyt, amellyel Bason fejét vette célba, a bal kezében tartotta.
— Hol van Kámov? Ha valami baja esett, lelövöm, mint egy kutyát. Válaszoljon!
— Csak megkötöztem.
— Örülhet, ha így van! — sóhajtott Pajcsadze megkönnyebbülten. — Forduljon meg és dobja el a pisztolyát!
Bason engedelmeskedett. Az előbbi izgalom eltűnt, az akaratereje megtört.
Pajcsadze a lába elé dobott fegyverre lépett. Egy pillanatnyi habozás után eltette a pisztolyát, és megtapogatta az amerikai zsebeit.
— Megfordulhat! — szólt. — Menjen az űrhajóhoz. Én majd követem. A legkisebb gyanús mozdulatra lövök. Nem fogom önhöz hasonlóan eltéveszteni a célt…
— Hagyjon itt — mondta kedvetlenül Bason. — Nem akarok visszamenni a Földre.
— Beszéljen Kámovval. Örömmel teljesítem bármely kérésüket.
Bason fejét lehajtva ment a hajóhoz. Nem látta, hogy Pajcsadze megtántorodott, és bal kezével meg kellett kapaszkodnia a terepjáró ajtajába. A csillagász jobb keze élettelenül csüngött az oldalánál.
— Dobja ki nekem a létrát! — parancsolta.
Bason csendesen hajtotta végre az utasítást.
Kámov a kezelőpanelnek támaszkodva állt, és a bejáratban álló Bason érezte, hogy szeme kérdőn mered rá. Pajcsadze elmosolyodott, és bólintott a fejével, mintha azt mondta volna: „Ahogy gondoltam”.
Bason kioldotta a szíjakat.
— Köszönöm, Arszén Georgijevics! — Nyújtotta kezét barátja felé, mikor észrevette annak sápadt színét. — Mi baja van? Csak nem sebesült meg?