Mire is számított ez az ember? Még ha feltételezzük is, hogy a tervét siker koronázza, mi lett volna ezután? A szovjet űrhajó is visszatért volna a Földre. Hapgood űrhajóját is csak akkor lehetne használni, ha az újságíró tisztában lenne a hajó felépítésével, a motorok erejével, a hajó sebességével, és sok olyan apró adattal, amelyek elkerülhetetlenek a repüléshez. Tudta ezeket az amerikai? Valószínűleg nem. Tételezzük fel, hogy rendelkezik a szükséges ismeretekkel. A szovjet tudós által irányított űrhajó természetesen a Szovjetunió területén érne földet. Valóban azt képzelte Bason, hogy képes lenne Kámovot az Amerikába való repülésre kényszeríteni? Nyilván így számolt az újságíró, mivel önmaga alapján ítélte meg őt is.
Az amerikai közvetlen közelsége kényelmetlen volt Kámovnak, és türelmetlenül várta hosszú útjuk végét.
Többször hátrafordult ülésében. Pajcsadzénak nyilvánvalóan fájdalmai voltak. Erről árulkodott a csillagász elfelhősödött tekintete, és összeszorított fogai. Az izzadság kiütött a sebesült homlokán, és lassú mozdulatokkal törölte azt le. Egyértelműen látszott, hogy neki nem volt olyan könnyű az út, mint amilyennek azt egy egészséges látta volna. Amikor Pajcsadze pillantása találkozott Kámov zavart tekintetével, elmosolyodott, és alig mozgó ajkakkal mondta mindig ugyanazt a mondatot: „Ne aggódjon, jól vagyok!” Csak el ne ájuljon!
A növények villámként suhantak tova a dzsip ablakaiban. Kámov a végpontjáig lenyomta a reosztát karját, hogy a lehető legtöbbet hozza ki a motorból.
Nem zavarta a nagy sebesség. A terepjáró nyomai jól láthatók voltak, az út eltéveszthetetlen volt. A „mocsár” messze elmaradt mögöttük. Közeledtek az űrhajóhoz.
Kámov minden pillanatban várta az elhagyott űrhajó körvonalának feltűntét.
A látvány mégis váratlanul tárult eléjük.
A hófehér testű gép kiterjesztett szárnya büszkén emelkedtek az alacsony marsi bokrok fölé, annak a népnek az erejét bizonyítva, amely ideküldte.
Kámov megbámulta hajóját. Micsoda ellentéte a kis, tompaszürke amerikai hajónak, ami olyan ijedten lapult a „földhöz”, ahová esett, mintha félt volna az ismeretlen bolygótól, ahol most már örökre ott maradhat!
A terepjáró az űrhajó közelébe érve fokozatosan lelassult.
Kámov látta, amint az ajtaja kinyílt, és Melnyikov a „földre” ugrott. Kezében egy hosszú tárgyat tartott.
„Hordágy” — jött rá Kámov.
Egy futó pillantást vetett Basonra, ellenőrizve, milyen hatást vált ki belőle a hajó látványa. Az amerikai arca komor volt.
„Ennyi?” — gondolta Kámov.
A terepjáró megállt. Kámov Pajcsadzéhoz fordulva látta, hogy a csillagász elvesztette eszméletét.
Az észrevehetetlen, de elkerülhetetlen rázkódás miatt történt. A sebesült élettelennek látszott. Kámov aggódva ellenőrizte a pulzusát. Nem, csak elájult. Nem vesztegetheti az idejét! Sok múlik azon, milyen gyorsan műti meg.
Sietve rakta Pajcsadze fejére a maszkot, és megnyitotta a levegőszelepet. Visszaszólt az amerikainak, hogy tegye ugyanezt, majd kiszállt a dzsipből.
— Mi van Arszén Georgijeviccsel? Hogyan sérült meg?
Még a maszk alatt is látható volt Melnyikov arcán az izgatottság. Elvtársa mozdulatlan testére figyelt csak, és nem is látta Basont. Egyszerűen megfeledkezett róla.
Az általa hozott hordágyra fektették a sebesültet. Pajcsadze még mindig nem nyerte vissza az öntudatát.
— Jobb is így — mondta Kámov. — Legalább addig sem érez fájdalmat.
— Hogyan történt? — kérdezte újra Melnyikov.
Ösztönösen az amerikaira nézett. Az némán állt mellette.
— Jó napot! — nyújtotta a kezét Bason-nek.
— Hagyja! — szólt rá keményen Kámov. — Gyilkosokkal nem fogunk kezet.
Melnyikov rémülten húzta vissza a kezét: — Gyilkosok?
— Arszén Georgijevicset ennek a gengszternek a lövedéke sebesítette meg — mondta szándékosan angolul Kámov. Tudta, hogy Melnyikov beszéli ezt a nyelvet. — Csupán a véletlen mentette meg az életét… Előkészítette a kabint?
— Igen, előkészítettem.
— Zárja be oda.
Melnyikov undorodva nézte a váratlan látogatót. A nyelvén volt a kérdés: miért nem lőtte le Kámov ezt az embert, aki Pajcsadze életére tört, de mégsem szólt semmit. A sebesültet némán az űrhajóba vitték, ahol Belopolszkijjal találkoztak. Bason lehajtott fejjel ment mögöttük. Mikor észrevette Konsztantyin Jevgenyevics közeledését az amerikai felé, Melnyikov elismételte Kámov szavait.
— Kövessen! — szólt, szavait Bason-nek címezve.
Elvezette az amerikait az előkészített kabinba, bezárta kerek ajtaját, és visszatért az obszervatóriumba, ahol Kámov sietve készült az operációra. Pajcsadze még mindig ájult volt, ezért úgy döntött, hogy nem folyamodnak érzéstelenítéshez. A műtét, ami a golyó eltávolításához kell, nem tarthat tovább öt percnél. És valóban, öt perc alatt mindennel végeztek.
— Már csak pihenésre és ápolásra van szüksége — mondta Kámov.
— Gondolja, hogy túl van az életveszélyen?
— Természetesen. A seb nem súlyos. Az ájulását a szállítás okozta. Úgy gondolom, három nap múlva, mikor elindulunk, Arszén Georgijevics már elég jól fogja már érezni magát.
Miközben beszélt befejezte a sebesült kötözését, és élénken elkezdte azt élesztgetni.
Három perccel később Pajcsadze felnyitotta a szemét.
— Hogy érzi magát? — kérdezte tőle Kámov.
— Jól.
— Próbáljon meg óvatosan mozogni.
— Megengedik, hogy vigyázzak a sebesültünkre? — kérdezte Melnyikov.
— Arszén Georgijevics felügyelete valamennyiőnk folyamatos dolga lesz — válaszolta Kámov. — Majd felváltva ügyelünk rá.
— Ez megcsáklyázná a terveinket — nézett esdeklőn bajtársaira Pajcsadze. — Nem kell engem ápolni.
Nincs semmi komoly bajom. Tudhatja jól, Szergej Alekszandrovics.
— Ebben a dologba — mondta Kámov — nincs beleszólása. Úgy lesz, ahogy mondtam. Az ön egészsége a legelőrevalóbb. És most feküdjön le és hallgasson. Mára megtiltom önnek a beszédet.
— Még nem mondta el az egész történetet — szólt Melnyikov.
— Most elmondom.
Miután meghallgatták részletes beszámolóját a nap eseményeiről, Belopolszkij elgondolkodva szólt: — Kiderült, hogy az üzletemberek a Marson is hűek önmagukhoz.
— Másképp nem is volna lehetséges — felelte Pajcsadze.
— Azt hiszem, megtiltottam önnek a beszédet — szólt rá Kámov. — Miért nem hallgat az orvosára?
Pajcsadze elmosolyodott, és bal kezével befogta a száját.
— Ez a szerencsétlen eset csakugyan megakasztja terveinket — mondta Kámov —, de ez nem nagy baj.
A bolygó egy sivatag. Ha a Vénusz kellemes meglepetést nyújtott, a Mars, amelyhez annyi álom kapcsolódik, épp az ellenkezőjét tette. A növényi minták begyűjtése, és az állatok vadászatát hárma is meg tudjuk szervezni. Szerettem volna a levegő fölé repülni űrhajónkkal, és felülről megvizsgálni a bolygót, de Bason lövése ezt megakadályozta. Most akarva-akaratlan ki kell várnunk a visszaindulás tervezett idejét. Arszén Georgijevicsnek nyugalomra van szüksége, amíg lehet. Holnap Borisz Nyikolájeviccsel fel kel keresnünk ismét az amerikai hajót. Meg kell keresnünk Hapgood maradványait, és eltemetni azokat. Konsztantyin Jevgenyevics megint a hajón marad.
— Majd növényeket gyűjtök — felelte Belopolszkij.
— Csak miután mi visszaértünk. Távollétünkben nem hagyhatja el a hajót. Ne felejtse el, hogy nem tudjuk milyen állatok élnek a Marson. Hapgood halála is a legnagyobb odafigyelésre int bennünket.