Az űrrepülőtér munkatársainak csoportja körülvette Csokan Kunanbajevet, aki pedig a ceruzájával egy Whatman-papírra böködve komótosan magyarázott nekik valamit. Krajuhin és Jermakov maga köré gyűjtötték a rakétatervezőket, a repülési naplót lapozgatták és mutogatták nekik. A tervezők bólogattak és jegyeztek.
Ljahov, Bogdan Szpicin és Jurkovszkij némán hallgatták a hetes számú űrrepülőtér parancsnokát. Jurkovszkij gúnyosan elnevette magát, s mondott valamit, erre mindnyájan elmosolyodtak. Ljahov és Szpicin vidáman, a parancsnok zavartan, A dolgozószobában monoton hangzavar és papírzörgés uralkodott.
Bikov még végigélvezte, hogyan semmisítik meg a bajuszos fiatalembert, majd Daugéhoz fordult, aki ezt javasolta neki: — Alekszej, menjünk haza. Nélkülünk is kivitatkozzák magukat. Fel kell dolgoznunk a Vénuszról kapott új adatokat. Mahov küldte, a Ciolkovszkij állomás vezetője.
Este az űrhajósok a szálló könyvtártermében gyűltek össze.
Vera Nyikolajevna csillogó szemmel jelentette ki: — Ha kijutunk a világűrbe, ez még nem jelenti, hogy rögtön meg is hódítottuk. Az első léggömbök még nem avatták az embert a légkör urává. Ez csak a repülőgép révén sikerült. Nem így van? A világűr gazdájává csak a tömegvonzástól független, a gravitáció rabigájától megszabadító Hiusz tesz bennünket…
Bogdan Szpicin szerelmes pillantásokat vetett Vera Nyikolajevnára, Ljahov zavartan mosolyogva dünnyögött, mintha ez a gondolat neki csak most jutott volna az eszébe.
— Gondoljátok csak meg, hisz mi voltunk az elsők ebben!
Jurkovszkij elmosolyodott.
— És mégis, a Földön jobb, ugye, így van, Vaszja?
— Magától értetődik, hogy jobb.
— “Magától értetődik…” Ó, Vaszilij, Vaszilij, nincs benned egy csöpp költészet sem! Megtettél egy ilyen utat!.. Nem, semmiképp sem vagy méltó erre a megtiszteltetésre.
Ljahov elkomorult.
— Tudod, én nem vagyok sportember — védekezett haragosan —, én a munka embere vagyok! S nem látok ebben semmi kivetnivalót.
— Senki nem mondja, hogy ez nem helyes… — Jurkovszkij a mennyezetre emelte sóvárgó tekintetét. — Ismerd be azonban, mon chér, hogy az utat először rendszerint… ahogy te mondod, a sportemberek rakják le.
— Tehát egyszer így, máskor meg úgy.
— Ez meg miféle elhatárolás? — kérdezte csodálkozva Krutyikov. — Sportemberek és a munka emberei…
— Mindig és mindenütt — jelentette ki határozottan Jurkovszkij — elöl haladtak a lelkesült ábrándozók, a magányos romantikusok, ők rakták le az utat az adminisztrátoroknak és mérnököknek, majd ezután…
— Majd ezeknek a bizonyos ábrándozó és romantikus lelkeknek a csontjaira vetette magát a sóvár szürke tömeg, a megvetett alja nép — vágott közbe vékony hangon és kesernyésen mosolyogva Dauge. — Fecsegő alak vagy, kedves Vologya, ez az igazság. Lelkes álmodozó… magányos huszár!
Jurkovszkij hirtelen felé fordult, Krajuhin azonban felemelte a kezét.
— Egy percre — szólt közbe gúnyosan csikorgó hangon. — Tehát Vlagyimir Szergejevics, maga szerint lelkes adminisztrátorok nincsenek? S álmodozó mérnökök sincsenek? Hm. — S mi is ez a szürke tömeg?
Bikov tűkön ült. A “szépfiú” még sohasem volt neki ennyire ellenszenves. A sápadt Ljahovra pillantott, kinek ajka sértődötten remegett, s ettől még inkább dühbe jött. Ő azonban még túlságosan új fiú volt, s nem volt joga beleszólni a vitába.
— Vlagyimir Szergejevics, ha úgy tetszik, mi mindnyájan álmodozók vagyunk — folytatta Krajuhin. — S lelkes rajongói az ügynek. Csak mindenki a maga módján, íme, Vera Nyikolajevna örömét fejezi ki annak kapcsán, hogy a Hiusz lehetővé teszi számára, hogy oda és úgy száguldozzon a világűrben, ahogy neki tetszik, s kielégítheti gyors szárnyú lelkét. Úgy bizony. Nyilván ebben látja a “világűr gazdájának” Igazi hivatását…
— Egyáltalán nem ezt akartam mondani… — szabadkozott Vera Nyikolajevna.
— Remélem is, hogy nem ezt… Mert ne feledje, az állam, vagy ha magának így jobban tetszik, akkor a nép, vagy ha ez még mindig kevés, hát a mi ügyünk tőlünk nem rekordokat vár. Vagy legalábbis nemcsak rekordokat, hanem elsősorban uránt, tóriumot, transz-urán elemeket.
Mi mindnyájan álmodozók vagyunk. Én azonban nem arról álmodozók, hogy szappanbuborékként száguldozzam a világűrben, hanem hogy elragadjam tőle mindazt, ami hasznos lehet… Amire a földi emberek jobb életéhez, a népek kommunista testvériségéhez elsősorban szükség van. Beépíteni közös házunkba, s nem mindent elpazarolni, amink van! Ez a mi küldetésünk. És a mi költészetünk.
— Akár a méhek — jegyezte meg Krutyikov.
— Éppen, mint a méhek, s nem mint az… egynapos pillangók.
Azonkívül, engedjék meg, hogy figyelmüket arra a körülményre is felhívjam, hogy korunkban az átmeneti időszakok igen gyorsan elmúlnak. Íme, egy példa: a ránk váró úton a Hiusz pilótái a fuvarosok szerény kötelességét teljesítik majd. A fő szerep ezúttal már másoké lesz. Íme, az övé… — Krajuhin Bikov-ra mutatott. (Bikov rémülten pislogni kezdett,) — S Daugéé és az öné, Vlagyimir Szergejevics. Az emberiségnek a Vénusz gazdagságára van szüksége, s nem lelkesült jelentésekre. Úgy ám. Azután majd átadják a helyüket újabb hősöknek, a termelés embereinek, akik üzemeket építenek az Urán Golkonda partján. S mindez munka, barátom, lelkes munka, nem pedig sport! Csak egyesek úgy tartják, hogy ez hatásos lehetőség arra, hogy csillogjanak a cirkusz kupolája alatt, s begyűjtsék a tapsot, mások pedig a többiekkel közösen végzett munkának hiszik. Magának azonban, mon chér, más se jár az eszében, mint hogy eljusson a titkok tárházáig, ahol azok ezerszám hevernek, s kitűzze a lobogót… Na és, ha kitűzte, akkor mit csinálnak maguk, sportemberek?
Csend köszöntött be. Jurkovszkij felállt, s anélkül hogy bárkire is pillantott volna, kiment a szobából.
— Remek fiú — jegyezte meg Krajuhin. — Bátor, okos… Csak éppen az ambíció benne egy kissé, hogy is mondjam, túlteng!
Jermakov, anélkül hogy elmosolyodott volna, hozzátette: — Apám mesélte, hogy egy bizonyos Nyikolaj Zaharovics Krajuhin fiatal korában…
— Krajuhin. Krajuhin… — Nyikolaj Zaharovics krákogva a térdét nyomkodta. — Az Ifjúkoromban volt… Azonkívül lehet, hogy azt is tudod, hogy az említett Krajuhinnak ezért alaposan beverték a fejét… már elnézést a kifejezésért… egy pártkonferencián. Igen. S éppen a te apád, Anatolij Boriszovics! Úgy ám.
Krajuhin haragosan hümmögött, köhécselt majd távozott.
A start előtti utolsó napok szinte észrevétlenül suhantak el. Mindenki el volt foglalva. Jermakov a kiszolgáló csoport munkáját irányította. Ez a csoport megtöltötte a Hiuszi mindazzal, ami az úthoz szükséges volt. Az űrhajó eltűnt a különböző fémszerkezetek tömege alatt, tömlők és vezetékek pókhálója fonta be. Tucatnyi gáz- és üzemanyag-szállító traktor, emelődaru és szállítószalag szorongott körülötte. A munka éjjel s nappal folyt. A jég és dér borította tömlőkben folyékony gázt pumpáltak át; hidrogént a rakéta és oxigént a legénysége számára, a vékonyabb tömlőkön vizet és kenőanyagokat. A szállítószalagok és emelődaruk a három nyílásba tartályokat, zsákokat, felszereléssel és berendezéssel teli ládákat emeltek be.