Amikor Bikov belépett, egyikőjük, egy széles vállú, görbe hátú, fémkeretes, arcát félig befedő, fekete szemüveget viselő férfi felkapta a napfényben sárgán csillogó, kopasz fejét, s megszólalt Krajuhin rekedt hangján.
— Íme, megjött! Barátaim, bemutatom nektek legénységtek hatodik tagját. Alekszej Petrovics Bikov mérnököt.
Mindnyájan feléje fordultak — egy könnyű és elegáns öltönyt viselő, nyúlánk, igen szép férfi, egy kopaszra nyírt s a forróságtól lángvörös fejű, kövér alak, egy napbarnított arcú, fekete hajú fiatalember, aki éppen egy olajtól átitatott kenderkóccsomóba törölgette inas kezét. Dauge volt, a régi jó barát, Grigorij Johanovics Dauge, aki ugyanolyan sovány és esetlen volt, mint tavaly a Góbiban, csak éppen nem buggyos nadrágot és nyaksálat viselt, hanem közönséges városi öltönyt. Dauge Bikovot nézte, Barátságosan biccentett feléje, s szája közben széles mosolyra húzódott.
— Ismerkedjenek meg — mondta Krajuhin — Vlagyimir Szergejevics, nagyszerű geológus, és tapasztalt bolygókutató.
Az elegáns öltönyt viselő, csinos fiatalember ernyedten, kedvetlenül szorította meg Bikov kezét, és közömbös képpel nyomban el is fordult. Bikov Krahujinra sandított.
Úgy látta, hogy Krajuhin kerek szemében vidám tűz gyúlt, de nyomban ki is húnyt.
— Bogdan Bogdanovics Szpicin pilóta a világ egyik legjobb űrhajósa. Az aszteroidövezetbe küldött első expedícióban is részt vett.
A fekete hajú fiatalember megvillantotta egészséges fogsorát. Keze forró és kemény volt, akár a vas.
— … Mihail Antonovics Krutyikov — folytatta. — Navigátor. A szovjet űrhajózás büszkesége.
— Ugyan, miket mond, Nyikolaj Zaharovics! — dünnyögte a kövér férfi, s zavarba jött, akár egy kislány, miközben guggoltából barátságos pillantást vetett Bikovra. — Még tényleg elhiszi… Nagyon örülök, hogy megismerhettem, nagyon örülök, Bikov elvtárs…
— …Végül… különben, itt, úgy hiszem, nincs szükség bemutatásra.
Bikov és Dauge átölelték egymást.
— Nagyszerű, Alekszej, nagyszerű! — súgta oda neki Dauge.
— Nem hiszek a szememnek! Johanics, te vagy az?
— Úgy látszik, Alekszej!
Krajuhin megérintette Bikov könyökét.
— Az űrhajó parancsnoka és az expedíció vezetője…
Bikov megfordult. Az ajtóban alacsony termetű, szikár, és teljesen ősz férfi állt, bár finom, határozott és szabályos metszésű arcát látva senki nem gondolta volna harmincöt esztendősnél idősebbnek. Bizonyára Bikov nyomában lépett a szobába, s azután megállt, így figyelte a bemutatkozás keresetlen szertartását.
— …Anatolij Boriszovics Jermakov.
Bikov meghallván azt a nevet, mely hónapokon keresztül nem tűnt el az újságok címoldalairól, kihúzta magát, s kezét nadrágja varrásához szorította. Vannak emberek, akiknek abszolút fölénye magától értetődő. Jermakov kétségkívül ilyen volt. Bikov szinte fizikailag érezte benne az óriási akaraterőt, a hajlíthatatlan, szinte kegyetlen céltudatosságot, a sokoldalú szellemet. Jermakov kemény ajka félig barátságos mosolyra húzódott, sötét szeme azonban gyanakvóan fürkészte az expedíció új tagjának arcát.
Néhány elviselhetetlenül hosszú másodperc telt el. Végül Jermakov barátságosan megszólalt: — Nagyon örülök, Bikov elvtárs.
A mérnök óvatosan megszorította Jermakov keskeny, meleg kezét, s visszasietett Daugéhoz. Észrevette, hogy Grigorij Johanovics homlokát izzadságcseppek borítják. A dolgozószobában egyébként is meglehetősen meleg volt.
— Tehát barátaim… — kezdte Krajuhin. — Most, amikor mindnyájan együtt vagyunk, megkezdjük tanácskozásunkat, az utolsót, amelyet Moszkvában tartunk.
Az asztalhoz lépett, s megnyomott egy gombot a videotelefon ebonitpultján. Tompa zümmögés hallatszott. Bikov önkéntelenül is hátralépett, amikor a szürke teknősbéka a padló alá süllyedt, s a nagy, szögletes nyílás fölött összecsukódtak a parketták. Dauge és Szpicin a helyére görgették a szőnyeget, a testes Krutyikov pedig az asztalhoz húzta a karosszéket.
— Kérem, foglaljanak helyet — invitálta őket Krajuhin.
Mindnyájan helyet foglaltak a könnyű mahagóni-székeken. Csend lett.
— Örömmel közlöm, barátaim — kezdte Krajuhin —, hogy a parancsot két órával ezelőtt aláírták. Ebben mindent, ami az expedíció személyi összetételére vonatkozik, feltétel nélkül megerősítettek. Köszöntelek benneteket ebből az alkalomból…
Senki nem moccanj, csak a szép Jurkovszkij kapta fel váratlanul a fejét, s vetett futó pillantást Bikovra.
— Ami pedig a feladatot illeti… — Krajuhin elhallgatott, a szeméhez emelte a papírlapot. — A feladatunkat illetően a bizottság bizonyos változtatásokat tartott szükségesnek.
Pontosabban kiegészítéseket.
— Kezdődik… — dünnyögte akaratlanul, de nagyon halkan Dauge.
Megcsördült a telefon. Krajuhin felemelte, majd ismét visszahelyezte a kagylót, átnyomta a kapcsolót, s beledörmögte: — Értekezletet tartok.
— Értettem! — felelte rá valaki.
— Tehát barátaim. Nagy vonalaiban s általában, ahogy azt mondani szokták, minden úgy maradt, ahogy a tervben szerepelt. A komplex feladat továbbra is az új technika kipróbálása és geológiai kutató-munka a Vénuszon. Miután van közöttünk egy új ember, akinek fogalma sincs dolgaink állásáról, valamint szem előtt tartva, hogy az ismétlés, mint ismeretes, a tudás anyja…
meg különben is. Egyszóval nem lesz haszontalan, ha a parancsnak ezt a részét szó szerint ismertetem: “Nyolcadik cikkely. Az expedíció célja: először, hogy a bolygóközi közlekedés új eszközének a Hiusz fotonrakétának alkalmazásbeli és műszaki tulajdonságait kipróbáljuk: másodszor, hogy leszálljon a Vénuszon a radioaktív érclelőhely, az Urán Golkonda közelében, melyet két évvel korábban a Tahmaszib-Jermakov-expedíció fedezett fel…”
Bikov hangosat sóhajtott. Dauge figyelmeztetőn a térdére helyezte kezét.
— “… és geológiai kutatómunkát végezzen ott. Kilencedik cikkely. Az expedíció geológuscsoportjának feladata, hogy meghatározzák az Urán Golkonda-lelőhely határait, hogy kőzetmintákat vegyenek, és hozzávetőlegesen meghatározzák az ott található radioaktív ásványkincs-tartalékot. Visszatérésük után számoljanak be a bizottságnak a lelőhely gazdasági értékére vonatkozó becsléseikről.” Minden úgy van, ahogy volt, igaz? — kérdezte Krajuhin. — Most jön az a pont, ami eddig nem szerepeit a tervezetben. Tehát: “Tizedik cikkely. Az expedíció feladatai közé tartozik, hogy az Urán Golkondától 50 kilométernél nem távolabb olyan leszállóhelyet keressen, mely alkalmas a bolygóközi közlekedés bárminő eszközével történő leszállásra. Ennek érdekében lássák el ezt a leszállóhelyet Uszmanov-Svarc típusú, helyi erőforrásokból működő, ultrarövid hullámú automata jelzőberendezéssel.”
Krajuhin letette a papírlapot, s végigpillantott hallgatóságán. Egy ideig mindnyájan hallgattak. Majd Jurkovszkij, színpadi hőshöz illően, összevonta dús, sötét szemöldökét, s kijelentette: — És vajon ki foglakozik majd ezzel?
— Furcsa kérdés, Vlagyimir Szergejevics — nevette el magát Krajuhin.
— Remek, remek, találunk leszállóteret — vágott gyorsan közbe Dauge. — A legrosszabb esetben mi magunk építünk. Hanem ami a jelzőberendezéseket illeti… Semmi kétség, ez bizony aprólékos munka, és komoly szakismeretet követel…