Bikov magához tért.
— Hogyan tovább, Anatolij Boriszovics? Milyen útvonalat válasszunk?
Jermakov leült a kis toronyra, s távcsővel vizsgálgatta a Golkondát.
— Ezt majd a geológusok megmondják. Valószínűleg a Golkonda partjai mentén haladunk, hogy anyagot gyűjtsünk… S közben elkészítjük a térképét is. Helyet kell keresni egy rakéta-repülőtér számára.
A nyílásból előbújtak a geológusok. Dauge izgatottan hadonászott.
— Nézd csak, Vlagyimir! Hiszen ez geológiai katasztrófa! Természeti csapás! Csípj meg! Az ördög tudja, milyen csodálatos dolog!
Jurkovszkij csüggedten leült a parancsnok mellé. Látszott rajta, hogy neki már minden mindegy. Dauge leugrott, sisakjával egészen a talajhoz hajolt. Egy percig vizsgálódott, majd kesztyűs kezét mélyen a sűrű, fekete porrétegbe eresztette, egy marékra valót kiszedett belőle, s közvetlenül Jurkovszkij sisakjához emelte.
— Szurokérc homok! Nézd!.. Anatolij Boriszovics, kezdjük azonnal itt…
Nem!
Ismét felkapaszkodott a jármű páncéljára.
— Nem, menjünk tovább, oda! — s összepiszkolt kesztyűjével a füstfüggöny felé mutatott. — Valóságos kincsesbánya! Érted? Mi is az arany ehhez képest! Soha nem látott lelőhelyek lehetnek ott! Gyorsan oda, előre!
— Veszélyes lesz, Johanics — jegyezte meg Bikov. — Az ördög tudja, mi játszódik le ott…
— Veszélyes?! — kiáltotta Dauge. — Akkor mi a fenének jöttünk Ide! S hogyan fognak dolgozni majd az utánunk jövők? Veszélyes!
A felderítés mindig veszélyes!
— Kockáztatni… — kezdte Bikov, és nyelt egy nagyot.
Másfél kilométerre a Fiú előtt szürke füstoszlop nőtt ki a földből, melyet fényes, fehér láng világított át. A fekete hegy hátteréből rajzolódott ki, vakító fényben ragyogott, s a hegy csúcsánál bozontos, kékes gombolyaggá változott.
Újból dörej tört át az egyenletes zúgáson. A Fiú megingott.
Bikov elveszítette egyensúlyát, Dauge vállához kapott, s esés közben még észrevette, hogy a nehéz, kékes gomolyag elvált a füstoszloptól, az ég felé röppent, majd ismét belemerült a gomolygó örvénybe.
— Láttad?! — kiáltotta Bikov, s próbált talpra állni. — Micsoda veszélyes dolog…
— Feltétlenül el kell jutnunk oda! — Dauge megrázta ökölbe szorított kezét. — Feltétlenül! Bármi áron!
Így kezdődött az expedíció “hétköznapi” munkája.
Jermakov kereken elutasította Dauge kérését: a Fiú távolabb ment a füstfal szélétől, úgy háromszáz méter távolságot tartva követte azt.
— Addig — felelte a geológus erősködésére —, amíg nem szerelik fel a rakéta-repülőteret az irányjelzőkkel, nem engedhetem, Grigorij Johanovics, hogy kockára tegye a gépeket s az emberek életét. Még egyetlenegy feladatunkat sem teljesítettük. Érje be azzal, hogy geológiai felderítést végez a Golkondától nagyobb távolságra, s keressen leszállóhelyet. Amikor az űrrepülőtér kész lesz, és a Hiusz átrepül ide, akkor majd meglátjuk. Ez minden.
A Fiú két-három kilométerenként megállt, s a felderítők kiszálltak. Jermakov a járműben maradt, míg a többiek munkához láttak. Dauge és Jurkovszkij haladtak elöl, kőzetmintákat gyűjtöttek, a terepet vizsgálták, geofizikai műszereket állítottak fel, amelyeket Bikov hozott, s amelyeket visszaúton ismét felszedtek. Bikov rendszerint a hátuk mögött cipekedett, borzasztóan unta az egészet és a geológusokat, akik felpakolták, mint egy “málhás lovat”. S ez a “málha” hihetetlenül súlyos volt. A különleges csomagokat és a kőzetminták konténereit szintén a szerencsétlen járművezetőre aggatták. Ráadásul kutatómunkájuk közben a geológusok kizárólag egymás között társalogtak, s Bikovhoz csupán azért fordultak olykor-olykor, hogy utasítsák.
Mindegyikőjüknél volt géppisztoly. A geológusokat zavarták a fegyverek, s Dauge egyszer megpróbálta átadni géppisztolyát Bikovnak. A vezető azonban tiltakozva visszautasította. Mindenkinél kell, hogy legyen fegyver. Ha pedig ő két géppisztolyt cipel, akkor, ha szükséges, képtelen lesz védekezni, s egyszerre ketten kerülnek veszélyhelyzetbe. Könnyen lehetséges, hogy a géppisztoly zavarja a geológusokat munkájukban, de mi mást tehetnének? Nehéz?
Akkor minek jöttünk el idáig?
— Alekszej, galambocskám! — próbálta meggyőzni őt Johanics. — Ugyan ki támadna itt ránk? Micsoda badarságokat beszélsz! Túlbiztosítasz! Nyisd ki a szemed, hiszen köröttünk minden halott! Ilyen radioaktivitás mellett egyetlen élőlény sem marad meg rajtad kívül, te keményfejű!
Bikov azonban hajthatatlan volt. Dauge végül kijött a sodrából, s a lehetséges legepésebb hangnemben megtudakolta, mit tenne Bikov, ha ő, Dauge mégiscsak megtagadná, hogy magával hurcolja “ezt az ócska piszkavasat”.
Bikov gúnyosan hunyorogva nézett rá, s megvetően lebiggyesztette alsó ajkát. Dauge erre csak köpni tudott bosszúsan.
Így azután Bikov hagyta el győztesen a csatamezőt.
A hegyes végű sziklák, a “Vénusz fogainak” erdeje egészen a “Füst-tengerig” húzódott. Így nevezte el Dauge az Urán Golkonda katlanának torkát beborító szürke ködfüggönyt. Gyakran kerültek útjukba csoportosan vagy magányosan álló sziklák, a talajt tölcsérek tarkították, repedések szabdalták, hömpölykövek kupacai borították.
Egy igazi űrrepülőtér számára itt helyet kialakítani lehetetlen volt. Tíz nukleáris akna állt az expedíció rendelkezésére, és vagy húsz kézigránát, ez azonban kevés volt. Egész hadsereg építőre lett volna szükség, felszerelve a legújabb robbantó-eszközökkel és útépítő gépekkel, hogy a siker reményében támadhassák a Golkondához közelebb eső területeket. Egyszer majd hatalmas rakéta-repülőteret létesítenek itt, felszerelik nagy hatósugarú, pontos leszállást biztosító irányjelzőkkel, nukleáris üzemanyagot előállító, föld alatti üzemeket építenek, széles autóutat raknak le, mely átszeli a sziklás hegygerincei és a fekete sivatagot, egyelőre azonban… Egyelőre a Golkonda kráterének közelében, tőle húsz kilométerre találniuk kell egy megfelelően széles, kellően sima térséget, amit felkészítenének az első földi űrhajók fogadására. Ezt megtehetnék tucatnyi középhatósugarú, atomtöltésű akna segítségével. Ilyen helyet azonban nem találtak.
Az egyik rövid megbeszélés után Jermakov így szólt: — A geológusok már alig bírják türtőztetni magukat, hogy belemerüljenek a Füst-tengerbe. Igazuk van, lehet, hogy a Golkonda titka éppen benne rejlik. Úgy bizony. Azonban most, mi vagyunk az elsők. A mi feladatunk a felderítés.
Ásványi és növénytani mintakollekció gyűjtése. Fel kell mérnünk a Golkondát, igazolnunk kell, hogy érdemes hozzálátni a feltáráshoz.
Szúrópróbaszerűen, hozzávetőlegesen meg kell határoznunk a Vénusz kérgének jellegét. Nagyon kérem magukat, értsék helyesen szavaimat. Mellesleg a Földön ezt megértették… Jól tudom, hogy magukban tombol az “aranyláz”… Van azonban még egy feladatunk: fel kell szerelnünk egy leszállóhelyet, még ha primitív lesz, akkor is. Enélkül nem távozhatunk innen, történjen bármi. A repülőteret meg kell csinálnunk. A víz hiánya csökkenti az erre fordítható időt. Ha kutatásaink közben tíz napon belül nem találunk leszállóhelyet, kivezetem a Fiút a sziklás hegygerinc túloldalára, s ott szereljük fel az űrrepülőteret.