— Visszafelé ne felejtsük el kikapcsolni — mondta gondterhelten Div Szimbel. — Megtörtént már, hogy megfeledkeztek róla a nagy örömben, amikor sikerült megmenekülni veszélyes bolygókról.
— A miénken van biztosító berendezés — nyugtatta meg Szol Szain. — Ha majd távolodunk a Tormansztól és a holdjától, az adóállomás addig szirénázik, amíg ki nem kapcsoljuk.
— Akkor minden kész! Induljunk a Tormanszra — szólt ásítva a mérnök-pilóta.
— Addig még kipihenhetjük magunkat. Fay Rodisz utasítást adott, hogy minél lassabban közeledjünk a bolygóhoz, a nappali oldalról, ne használjuk a lokátorokat, és ne jelezzünk.
— Odalopakodunk, mint a hajdani vadászok a vadhoz — jegyezte meg elégedetlenül Szol Szain.
— Nincs ínyére? — csodálkozott Div Szimbel.
— Valahogy nincs rendjén, hogy rejtőzködünk, lopakodunk!
— Fay Rodisz azt mondta, nem kell nyugtalanítani a tormansziakat. Ha ellenségként fogadják a kozmoszból érkezőket, akkor a „Sötét Láng” érkezése felháborodást kelt, s mi kénytelenek leszünk egy-két hónapig körpályán keringeni a bolygó körül, amíg meg nem tanuljuk a nyelvüket, és meg nem ismeijük szokásait. Ha tudomást szereznek a bolygójuk felett repülő csillaghajóról, meg sem tudjuk magyarázni, miért vagyünk itt!
— A cefeusziak megmagyarázták!
— Valószínűleg megtanultak néhány mondatot. És visszautasították őket. Nekünk ezt el kell kerülnünk, mert túlságosan nagy utat tettünk meg a Tormanszig, amely számunkra a cél, nem pedig az utunkba eső bolygó — mondta Div Szimbel.
— De hát ez tapintatlan leselkedés — makacskodott Szol Szain. — Az ilyen módszerek megfeleltek a régi korok embereinek, de méltatlanok a magasabb rendű társadalom tagjaihoz… Egyébként itt a szociológusunk! Mi a véleménye, Csedi? — A mérnök-kibernetikus elmondta, miről beszélgettek.
A lány elgondolkozott, majd határozottan kijelentette:
— Méltatlan volna a Föld embereihez és korunkhoz, ha azért jönnénk, hogy titkon megfigyeléseket végezzünk, és szó nélkül távozzunk. Igaz, semmiféle kárt nem okoznánk, de azért ez… olyan, mint belesni egy gyanútlan ember szobájába… Majd megmagyarázzuk a dolgot, ha leereszkedünk a bolygóra, és ők meg fogják érteni.
— S ha nem értik meg, és nem fogadnak? — makacskodott Szol Szain, gunyorosan összehúzva a szemét.
— Nem tudom, hogy döntenék. Egyetértek Rodisszal.
— Én is úgy gondolkodom — mondta a mérnök-pilóta. — Annál is inkább, mert mindketten megfeledkeznek egy fontos részletről. Olyan roppant magasságból, ahol tartósan körpályán repülhetünk, a bolygó életét csak nagy vonalaiban láthatjuk, és csupán azokat az adásokat tudjuk felfogni, amelyeket az egész bolygónak sugároznak. Más szóval, csak azt figyelhetjük meg a társadalom életéből, amit mindenki láthat, hallhat.
Többre nincs is szükségünk, hogy megértsük a nyelvüket és magatartási normáikat.
— Igaza van, Div! Milyen egyszerű ez, nekem mégsem jutott mindjárt eszembe. Mit szól hozzá, Szol?
A mérnök-kibernetikus egyetértése jeléül széttárta a kar-ját.
— S még valami — folytatta Div Szimbel. — Nekik nincsenek nagy magasságban repülő műholdjaik, úgyhogy nem zavarjuk a hírközlési rendszerüket.
— De lehet, hogy egyáltalán nincsenek műholdjaik, se nagy magasságban, se alacsonyan — jegyezte meg Szol Szain.
— Hamarosan meglátjuk — mondta Div Szimbel.
III. FEJEZET
A Tormansz fölött
„A bolygó forgási sebessége egyenlítőnél gamma 1/16, forgási idő 22 földi óra…” — jelentette az összegező berendezés, nem-emberi tisztasággal ejtve a szavakat. A széles adattároló szalag lekúszott a hajónapló vevőkészülékébe. A „Sötét Láng” automatái gondosan megfigyelték a Tormanszt, a legapróbb részlet sem kerülte el figyelmüket.
— Meglepő a széndioxid mennyisége az alsó légrétegekben — szólt Tor Lik. — S mennyi van még feloldva az óceánokbán! Akárcsak a földi, geológiai ókorban, amikor a széndioxidót még nem kötötte le részben a szénképződés folyamata.
— Melegházi effektus? — tudakolta Szol Szain.
— Az éghajlat itt egyébként enyhe és egyenletes. A Tormansz egyenlítője „függőlegesen” áll a földihez képest, azaz merőleges a forgási síkra, a forgási tengely pedig azonos a keringési pálya vonalával…
— A vízhiány semmivé teheti ezeket az előnyöket —. szólt közbe Grif Rift, aki a felszín-szondázás görbéit olvasta le —, az óceánok területe ötvenöt század, az átlagos vízmélység pedig egy-két kilométer.
— Ez önmagában még nem jelent nedvességhiányt — mondta Tor Lik —, megvizsgáljuk a párolgás, a vízpáratelítettség egyensúlyát, a széláramlatokat. Nagyobb jégfelhalmozódás a sarkokon ilyen éghajlatnál nem várható, nem is látunk. Nincsenek sarki zónák és általában erős légmozgások.
Az emberek folytatták a munkát a műszereknél, s időnként egy-egy pillantást vetettek a körlátkép-aknára, amelyet Gén Atal kinyitott számukra. Az akna, amely áthatolt az űrhajó falain és áttetsző ittrium kerámiából készült, széles ablakban végződött, tükörrendszer segítségével szabad szemmel is megfigyelhetővé tette a bolygót.
A csillaghajó alján levő ablakban látszott az alig észrevehetően mozgó bolygó. A „Sötét Láng” huszonkétezer kilométér magasságban keringett, egy kicsit lassabban, mint a bolygó, így kényelmesen meg lehetett figyelni a Tormansz felszínét. A felhőtakarón, amely a földlakóknak eleinte rejtélyesen sűrűnek tetszett, az egyenlítőnél hatalmas rések tátongtak: ólomszürke tengerek, füves pusztaságnak vagy erdőnek látszó barna síkságok, alacsony hegyek sárga gerincei és tömbjei úsztak át rajtuk. A megfigyelők hamarosan megszokták a bolygó külsejét, és egyre több részletet megértettek a felvételeken. A Tormansz, noha méretében csaknem azonos volt a Földdel, és planetáris jellegében sok vonatkozásban hasonlított hozzá, planetográfiai részletekben nagyon különbözött tőle. A tengerek hatalmas területet foglaltak el az egyenlítőnél, a szárazföldek pedig a sarkok felé tolódtak. A meridionális tengerszorosokkal, illetve tengerekkel elválasztott szárazföldek mintegy két koszorút alkottak, mindegyik négy szegmentumból állt, amelyek az egyenlítő felé kiszélesedtek és a sarkok felé elkeskenyedtek, olyasformán, mint a Földön Dél-Amerika. Messziről és fentről a bolygó felszíne szimmetrikus elrendezésűnek tetszett, nagyon különbözött a földi szárazföldek és tengerek bonyolult körvonalaitól. A nagy folyók főleg a sárkoktól az egyenlítő felé tartottak, s az egyenlítői óceánba vagy a tengerszorosokba torkolltak. Közöttük vízben szegény szárazföld széles sávjai, nyilván sivatagok húzódtak.
— Mit szól ehhez a planetológus — húzta össze a szemét szokott módján Szol Szain —, furcsa bolygó?
— Semmi furcsa nincs rajta! — felelte komolyan Tor Lik. — Ősibb, mint a mi Földünk, de gyorsabban forog. Ennél fogva a szárazföldek sarki undulációja gyorsabban ment végbe és messzebb ért, mint nálunk. A szimmetria, helyesebben a két félgömb hasonlósága a véletlen műve. A Tormansz mélye valószínűleg nyugodtabb, mint a Földé, az emelkedés és a sülylyedés nem olyan erős, nincs vagy kevés a működő tűzhányó, gyengébbek a földrengések. Mindez törvényszerű. Másvalami a meglepő — A széndioxid bősége magas oxigéntartalom mellett? — szólalt meg Grif Rift.