Az üvegösvényen fiatalemberek haladtak, rövid botocskákkai ütögetve zengő-bongó korongokat. Néhányan a vállukon átvetett szíjakon kicsi, arannyal díszített dobozkákat vittek. A dobozkák ugyanarra a zenére voltak behangolva, amelyet a földlakók a zöld-kék színképhez soroltak. Az eddig hallott tormansz zene mind csak a piros vagy sárga hangnem és dallamárnyalathoz tartozott.
A tévékamera most közelebbről mutatta a vonulókat, és kiemelt a tömegből két párt, akik izgalom és a nyugtalanság, az elszántság különös keverékével tekingettek kísérőikre és hátrább a városra. Mind a négyükön egyforma élénksárga körgallér volt, amelyre kitátott szájú, tekergő, fekete kígyók voltak ráfestve.
Mindegyik férfi kézen fogva vezette társnőjét. Oldalazva közeledtek a lépcsőhöz, és hirtelen énekeim, vagy inkább jajveszékelni kezdtek. A jajongó dallamot valamennyi kísérő átvette.
Csedi Daan, Fay Rodisz és Tivisza Henako, akik legjobbán tudtak tormanszi nyelven, feszülten figyeltek. Kattant a hangrögzítő különleges szűrője, amely modulálta a gyors, értheteden beszédet.
A korai halált dicsőítik, ezt tartják az ember legfőbb társadalmi kötelességének — kiáltott fel Tivisza Henako.
Fay Rodisz némán hajolt a képernyőhöz, mint mindig, ha valami megdöbbentőt látott. Csedi Daan a kezébe temede az arcát, és a sebtében lefordított éneket ismételte, amelynek dallama eleinte tetszett a földlakóknak.
„A legfőbb bölcsesség — erőnk és egészségünk teljében a halálba menni, elkerülni az öregség szomorúságait és az élettapasztalat elkerülhetetien szenvedéseit…
Így távozunk a meleg éjszakában a baráti összejövetelről…
Így távozunk az üde reggelben a szerelmesünkkel töltött éjszaka után, csöndesen becsukva az élet virágzó kertjének ajtáját.
A támaszt és védelmet nyújtó erős férfiak pedig úgy ménnek el, hogy becsapják a kaput. Az utolsó csattanás messze elhallatszik az idő sötét barlangjában, mely magában rejti a jövőt és a múltat…”
Csedi félbeszakította a fordítást, és csodálkozva Ray Rodiszra pillantott.
— Azt éneklik, hogy a halál adóját az élet huszonötödik évében kell leróni! Ezt a négyet a Gyöngéd Halál Palotájába kísérik.
— Hogy létezhet ilyen társadalom? — kiáltott fel bosszúsan Olla Dez, megfeledkezve az illendőségről. — Minél fejlettebb a társadalmi szerkezet és a tudomány, annál később érik meg az ember.
— Mert mi, biológusok, már a régmúlt MVK-tól fogva elsősorban az élet, jobban mondva a fiatalság meghosszabbítását tűztük ki célul — mondta Neia Holly, nem véve le tekintetét a lépcsőn felvonuló tormansziakról.
— Nálunk az ember, az élet bonyolultsága és az óriási menynyiségű információ miatt, a Herkules-tettek végrehajtása előtt még gyermeknek számít. Újabb húsz évig tart az ifjúkor, s csak a negyvenedik életév körül tekinthető valaki felnőttnek. Utána hetven év vár még ránk, az érettség, a teljes energia, az erős munka és az élet megismerésének egész korszaka, szemben azzal a tíz-húsz évvel, amely az ősidőkben az ember rendelkezésére állt. Azelőtt valaki negyvenéves korában öregnek számított. Én öregasszony volnék — mondta Fay Rodisz.
S az ember meghalt, anélkül, hogy valamit is megismert volna a világ változatosságából és szépségéből! — kiáltotta felháborodottan Vir Norin. — De abban a régi korban, amikor az emberek kilencven százaléka még olvasni sem tudott, ez nem is meglepő. A hosszú élet teher volt. A fiatalon elhunytakat az istenek kegyeltjeinek nevezték. De a Tormanszon eléggé fejlett technikai civilizáció van. Hogy vághatnak ki olyan fákát, amelyek még nem hoztak gyümölcsöt? Ez esztelen pusztítás!
Vir, maga megfeledkezik róla, hogy nem kommunista, s nem is szocialista társadalommal állunk szemben, hanem osztálytársadalommal. Szerintem a korai halál szörnyű szokása közvetlen összefüggésben van a túlnépesedéssel és a bolygó természeti kincseinek kimerülésével — felelte Rodisz.
— Értem — mondta Csedi —, korai halál, de nem mindenkinek!
— Igen. Azoknak, akik a technikai haladást irányítják, tovább kell élniük, a vezető rétegről nem is szólva. Azok halnak meg, akik a társadalomnak nem tudnak mást adni, mint az életüket és az egyszerű fizikai munkát, vagyis akik alkalinatlanok magasabb műveltségi szint elérésére. Mindenesetre két osztály van a Tormanszon: műveltek és műveletlenek, s felettük helyezkednek el a vezetők, valahol közöttük pedig a művészet emberei, akik szórakoztatnak, díszítenek és megmagyarázzák a dolgokat.
— Ők sem halnak meg huszonöt éves korukban! — kiáltott fel Olla Dez.
— Természetesen. De például a színészek, akiknek fiataloknak és szépeknek kell lenniük, szintén nem élnek sokkal tovább — felelte Fay Rodisz, A csillaghajó televizofonjában heves, vad ritmusú zene hangzott fel, felváltva az embertömeg ütemes járását kísérő dallamot. Az ismeretlen hangszerek rikoltozó hangjai széttördelték az alig hallható, ugráló és nyugtalan melódiát. Megkezdődött a film.
Dús füvű pusztaságon át otromba szekerek vonultak. A földi kérődzőkhöz hasonló, négylábú szarvas állatok — talán antilopok, talán ökrök — húzták őket. Hosszabb lábú, szarvasra emlékeztető állatokon feketére sült tormanszi férfiak nyargaltak, fejszével vagy olyasféle szerkezettel a kezükben, amilyen hajdan a Földön a lőfegyver volt. Ezek a férfiak rettenthetetlen bátorsággal védelmezték a csapatot kurta lábú, csúszó-mászó ragadozók, magas és oldalt nyomott fejű rettenetes kígyók serege ellen. A szekereket néha ugyanolyan lovasok támadták meg, vágtában lövöldözve. A tűzharcban vagy a pusztaságon át vonuló karaván pusztult el, vagy a támadók, néha egyik is, másik is.
A földlakók hamarosan megértették: a film arról szól, hogyan hódították meg a tormansziak a bolygót. Csak az nem derült ki, hogy kik a támadó rablók. A bolygó őslakói nem lehettek, hiszen semmiben sem különböztek a letelepülőktől.
A „Sötét Láng” személyzetének temérdek olyan filmet, előadást és képet kellett végignéznie, amely a hősi múltról, az új bolygó meghódításáról szólt. Vad verekedések, lovaglások, gyilkosságok váltakoztak a lelkiélet meglepően lapos és sivár ábrázolásával. Mindenütt és mindig a fiatal férfiak diadalmaskodtak, akiket a szórakoztató illúziók képzeletbeli világában nagyra értékelt tulajdonságokkal ruháztak fel. Ilyen volt az erő, a gyors reagálás, a lőni tudás kezdetleges, cső fórmájú fegyverből, amelyből a gázok teijedése folytán keletkező erő súlyos fémdarabot lökött ki.
Az ilyen témák ismétlődtek különböző változatokban, s a földlakók hamar ráuntak. Mégis nézték annak a néhány régi híradórészletnek a kedvéért, amelyet a legostobább cselekménybe is gyakran beiktattak. A régi töredékeken felvillant a bolygó ősi és gazdag élete, amikor az ember még nem változtatta meg. Ilyen volt a történelem előtti Föld is, csak még gazdagabb állat— és növényvilággal. Megismétlődött az a kép, amelyet valaha úgy ismertek a földi történelemben, mint a fehér faj letelepedését Amerikában. A periférián a szabados, féktélén, a törvényekkel nem sokat törődő pionírok, a rendezett központokban pedig a hit és a társadalmi rend védelmezői. Azután a pionírok megfékezése a szabad társadalom teljes elnyomásáig. Nem hiába hívják a fővárost a Bölcsesség Központjának. Ez a név akkor keletkezett, amikor a pionírok meghódították a Tormansz bolygót.