A Tormanszon kezdettől fogva több volt a füves pusztaság, mint az erdő. A bolygón nem alakultak ki olyan óriási állatok, mint a Föld elefántja, orrszarvúja vagy zsiráfja. Ökörhöz hasonló és antilop formájú élőlények óriási csordái árasztották el egykor a végtelen pusztaságokat. A vörös Nap sugaraitól átmelegített sekély tengerek vízinövényeinek sűrű tömegében a földiekhez meglepően hasonló halak nyüzsögtek.
Az erős szelek hiányát az is bizonyította, hogy az egyenlítői tengerpart dombos részein a Földön elképzelhetetlen mé retű fák nőttek hajdanán. A sarkokhoz közelebb eső vidékeken valamikor nagy kiteijedésű mocsarak terültek el, a földi taxodiumhoz hasonló egyforma fákkal borítva, csak a levelük volt barnás árnyalatú, apró és keskeny, mint a szétnyomott tűlevél.
Ez volt a Tormanszon, ahogy a régmúlt időkben felvett filmek vitathatatlanul tanúsították. De most a földlakók mindenütt vagy megművelt mezőket, vagy végtelenbe nyúló alacsony bozótosokat láttak, ahol semmiféle más növény nem nőtt. Még a Tormansz gyenge szellői is sűrű port kavartak a bokrok fölött. A száraz pusztaságok vigasztalóbb látványt nyújtottak, de a fű ott is alacsonynak és gyérnek látszott. Ezek is inkább félsivatagokra emlékeztettek.
A bolygó múltjáról szóló filmek talán a tormansziak térmészetes sóvárgását csillapították a természet egykori változatossága után? A lakosság túlnyomó többsége nagyvárosokban lakott, ahol a vakmerő vágtatások és lövöldözések a tágas pusztaságokon vagy a vadászkalandok az őserdőkben, a ragyogó és tiszta csillagok alatt természetesen immár mindörökre csak a múlt emlékeként éltek.
Nehezebben lehetett magyarázatot találni olyan másfajta látványosságokra, amikor gyönyörű nők félig levetkőzve, erőtikus mozdulatokat tettek és undorítóan egyértelmű pózokban hanyatlottak a férfiak karjába. Mindamellett a földlakók egyetlenegyszer sem láttak teljes meztelenséget vagy az Érosz tiszta megnyilvánulását, ami olyannyira természetes volt a hazai bolygón. Itt valamit feltétlenül elkendőztek, mintegy célozva bizonyos tiltott vagy titkolt tulajdonságokra, valószínűlég azzal a szándékkal, hogy serkentsék a lusta képzeletet vagy felkeltsék az érdeklődést azokban, akik már ráuntak a nemi kapcsolatokra.
Ez a sajátságos erotika kötelező jellegű öltözködéssel párosult, ami a Földön ismeretlen volt. Senki sem mert nyilvános helyen megjelenni vagy mások társaságában otthon tartózkodni másképp, mint tetőtől talpig befedve testét.
A nők többnyire bő, rövid inget viseltek, széles és hosszú ujjakkal, alacsony állógallérral, puha, rendszerint fekete övét, bő nadrágot, vagy hosszú, bokáig érő szoknyát. Majdnem ugyanilyen volt a férfiak ruházata, csak rövidebb inggel. Kizárólag a fiatalok hordtak a földihez hasonló, térden felüli rövid nadrágot. Összejöveteleken vagy ünnepségeken világos és mintás anyagból készült ruhát vettek fel, gazdagon hímzett rövid köpenyt vagy körgallért terítettek magukra.
A földlakók úgy találták, hogy a ruházat kényelmes és egyszerű, megfelel a bolygó meleg éghajlatának és a változatos munkakörülményeknek. A legtöbb nőnek láthatóan a vörös és a sárga szín kombinációja tetszett, ami nagyon illett barna árnyalatú bőrükhöz és fekete hajukhoz. A férfiak a szürke-lila és bíborvörös színt kedvelték, a galléron és az ujjakon ellentétes árnyalatú díszítéssel. A tormanszi férfiak egy része a bal mellén, a szív fölött, ismeretlen jelekkel kivarrt, nyújtott rombusz alakú jelzést viselt. Csedi megfigyelte, hogy akiknek a rombuszában valami szemhez hasonló csillag van, azokat különös tisztelet övezi. De egyébként nemigen látszott, hogy tisztelnék egymást. A csillaghajósokat meghökkentette, milyen kiméletlenül tolonganak az utcákon, nem térnek ki egymásnak, nem segítik fel, ha valaki megbotlik és elesik. Sőt, ha valakit kisebb baleset ért, például elesett az utcán, a szemtanúk még nevettek is. Ha valaki elejtett egy törékeny tárgyat, vagy szétszóródott a csomagja, az emberek máris úgy kacagtak, mintha örülnének a más bosszúságának.
Ha azonban nagyobb baj történt — a tévéadások olykor járművekkel vagy repülőgépekkel történt baleseteket is közvetítettek —, rögtön tömeg verődött össze.
Körülállták a szerencsétlenül jártakat, és szótlanul, mohó kíváncsisággal figyelték, ahogyan a sárga ruhás férfiak, nyílván orvosok és mentők, segítettek a sebesülteken. A tömeg egyre nőtt, mindenfelől újabb nézők csődültek össze, arcukon ugyanaz a sóvár kíváncsiság. Leginkább az döbbentette meg a földlakókat, hogy az emberek nem segítő szándékkal, hanem csak bámészkodni fútottak oda.
Ha egyenes adás volt stadionból, gyárból, állomásról, városi utcáról, sőt lakásokból, akkor a bemondó szavait vagy a zenét egyhangú, tompa zúgás kísérte, amelyet az űrhajósok eleinte a közvetítés tökéletlenségének tulajdonítottak. Ám kiderült, hogy a Tormanszon egyáltalán nem törődtek a zaj megszüntetésével. A járművek búgtak, moteljaik zakatoltak, az ég remegett a repülőszerkezetek zúgásától. A tormansziak úgy beszélgettek, fütyültek és hangosan kiabáltak, hogy ügyet sem vetettek környezetükre. Ezernyi kis rádiókészülékből harsogott a zene, ének vagy a hangos és kellemetlenül modulált beszéd, s ez a zagyva keverék összefolyt. A „Sötét Láng” orvosa és biológusa számára rejtélyes volt, hogyan buják ki a bolygó lakói ezt a szakadatlan, csak késő éjjel gyengülő, förtelmes lármát.
Ahogy a földlakók közelebbről megismerkedtek ezzel a másmilyen élettel, furcsa sajátosságot fedeztek fel az egész bolygónak szóló adásban. A műsorok tartalma annyira különbözött a földi közös adásokétól, hogy külön tanulmányozást érdemelt.
A tudományos eredményeknek, a művészeteknek, a történelmi leletek és felfedezések bemutatásának, ami a földi adásokban fő helyet foglalt el, igen csekély figyelmet szenteltek, arról nem is szólva, hogy a Nagy Gyűrű hírei teljesen hiányoztak a tormanszi közvetítésekből. Nem a bolygó nyilvánossága előtt vitatták meg a társadalmi rendszerben történő változásokat, a nagy létesítmények tökéletesítését vagy tervezését, a jelentékeny kutatások megszervezését. Senki semmiféle kérdést nem vetett fel, nem úgy, mint a Földön, ahol kérdéseket intéztek a Tanácsokhoz vagy személyesen az emberiség valamelyik kiváló elméjéhez.
Nagyon kevés helyet juttattak olyan színdarabok bemutatásának és megvitatásának, amelyek új problémákat tárgyaltak, s igyekeztek megragadni a köztudatban és az egyéni gondolkodásban végbement fordulatokat és változásokat. Az idő java részét a véres múltról, a természet meghódításáról (vagy inkább pusztításáról) szóló filmek és a sportközvetítések töltötték ki. A Föld emberei furcsállották, hogy a sportversenyek temérdek embert vonzanak, akik azonban nem vesznek részt a vetélkedésben, a sportolók küzdelmétől viszont hallatlan izgalomba jönnek. A földlakók csak később értették meg a dológ lényegét: a sportversenyeken gondosan kiválogatott emberek szerepelnek, akik minden idejüket a kitartó és ostoba edzésekre áldozták. Másoknak nem volt helyük a versenyeken.
A testben-lélekben gyenge tormansziak gyermekek módjára körülrajongták kiváló sportolóikat. Ez nevetséges, sőt ellenszenves volt. Hasonló helyzetben voltak az előadóművészek is. Milliók közül választottak ki egyet-egyet. Ezeknek nagyszerű életkörülményeket biztosítottak, ők szerepeltek a színdarabokbán, filmekben és hangversenyeken. Nevük csalétekként szolgált a nézők számára, akik versengtek a színházjegyekért, és éppúgy körülrajongták a „csillagoknak” nevezett művészeket, mint a sportolókat. A „csillagok” mentesültek minden egyéb tevékenységtől. Bárki más, aki önállóan ért el a művészet csúcsaira, mint a Földön, itt szemlátomást nem szerepelhetett. A Tormansz életében általában mindeme rányomta bélyegét a szakmai beszűkültség, ami szegényítette az emberek érzelmi világát, korlátozta látókörüket. De lehet, hogy az űrhajósok csak azért látták így, mert ilyen összetételű információ jutott el hozzájuk. Megnyugtató feleletet csak a bolygó népével közvétlenül érintkezve kaphattak.