— Nem vitás — helyeselt Menta Kor de a dolog lényege nem a jó és a rossz, az öröm és a bánat viszonyítása, mert ezeknek, mint tudjuk, csak nagyságuk abszolút, viszonyuk relatív. A veszély magvát én abban látom, hogy ha a hazugság és a megfélemlítés útjára lépünk, hol a határ, amelyen túl nem szabad mennünk?' Menta, maga nagyon pontosan megfogalmazta közös véleményünket — mondta a terembe váratlanul belépő Csedi Daan hazugságra hazugság a válasz, megfélemlítésre megfélemlítési kísérletek, s ezek elhárításához újabb csalások és megfélemlítések szükségesek, mindez pedig a félelem és a bánat megállíthatatlan lavinájaként zúdul lefelé.
Meggyőződésem, hogy az ellentmondás lényegét helyesen fogalmazta meg, de ezek az utolsó fokozatok egyelőre távoli absztrakciók — mondta Fay Rodisz.
A kék figyelőszem kialudt. A Jan-Jah bolygó hívta a „Sötét Láng”ot. Az űrhajón és a Négyek Tanácsának rezidenciáján kivilágosodtak a képernyők.
Csoio Csagasz egyenesen ült, karját keresztbe fonta a mellén, és mereven a földlakókra nézett.
— Engedélyezem a bolygó meglátogatását, vendégül látom önöket. Huszonnégy órán belül kijelöljük és előkészítjük az űrhajó leszállási helyét.
Fay Rodisz felállt, meghajolt. Ebbe a mozdulatába szemernyi kacér gúny vegyült.
— Köszönöm a Föld és űrhajóstársaim nevében. A leszállássál nem kell sietnünk. Előbb immunizáción kell átesnünk, nehogy behurcoljunk olyan kórokozókat, amelyek ellen önökben nincsenek ellenanyagok és magunkat is immunissá kell tennünk. Most, az engedély birtokában, föld —, víz- és levegőpróbát veszünk…
— Leszállás nélkül?
— Igen, erre a célra vannak rakétáink, amelyeket súrlódó rakétáknak hívunk. Úgy gondolom, tíz nap múlva készen állünk a leszállásra. Azonkívül… — Fay Rodisz egy pillanatra elhallgatott.
— Azonkívül? — villant fel Csoio Csagasz szeme.
— Ide hívom a második csillaghajót, hogy a Jan-Jah bolygó körül magas körpályán keringve váljon minket — arra az esetre, ha csillaghajónkkal valami baj történne.
— Csak nem olyan ügyetlenek a földi űrhajók vezetői? — mondta ingerülten Csoio Csagasz, mialatt a Négyek Tanácsának tagjai ijedten összenéztek.
— A világűr utazóinak, vagy ahogy az Égi Őrök neveztek minket, a világmindenség csavargóinak fel kell készülniük minden eshetőségre — mondta Fay Rodisz, erősen megnyomva az utolsó szavakat.
A Tormansz ura kelletlenül biccentett, és a teleaudiencia véget ért.
IV. FEJEZET
Az infemó elhaló hangja
A „Sötét Láng” csillaghajó közeledett a bolygó felszínéhez. A körülrepülési sebesség fokozódott, s a ritka levegő a több száz kilométeres magasságban fülsiketítőén sivított a hajó áthatolhatatlan falán túl, amely megbízhatóan védett a túlhevüléstől és mindenféle sugárzástól. A szörnyű erő hangját felfogták a Tormansz zaj szondái. Itt is ismerték azokat a műszereket, amelyek feljegyzik az ég hangkrónikáját. Az erősítők bevitték ezt a monoton, vészjelként hangzó, metsző süvítést a megfigyelő tudósok dolgozószobáiba, az Égi Őrök magas tornyaiba és a bolygó urainak tágas lakosztályaiba, jelezve az ijesztő és vonzó, hívatlan vendég közeledését.
A csillaghajó technikusai lankadatlanul dolgoztak, kiszúrnitották és betáplálták a programokat a tompa orrú, háromszemű súrlódó rakétákba. Az ötméteres, hal formájú burkolatba zárt spirálcsőkötegek hamarosan elváltak az űrhajótól, hatalmás görbéket írtak le, és megérintették a bolygó felszínét az előre kijelölt helyeken. Az egyik rakéta az óceán hullámait súrolta, a másik a víz mélyébe ereszkedett, az utánuk következők a tormansziak által engedélyezett területen a mezőket, folyókat és zöldövezeteket barázdálták. Azután újra felemelkedtek a körpálya magasságába, hozzátapadtak a „Sötét Láng” oldalához, meghozták a laboratóriumnak biológiai elemzésre az idegen bolygó vizét, földjét és levegőjét.
Neia Holly, Eviza Tanét és Tivisza Henako harmadik napja nem hunyta le a szemét. Az ultracentrifuga egyhangú zúgása közben egy percre sem mozdultak a proton-mikroszkópok és a termosztátok mellől, amelyek számtalan baktérium— és vírustenyészetet tartalmaztak. Az analitikai komparátorok őszszehasonlították a Föld és a Tormansz ártalmas mikrobáinak toxinjait, és felállították az immunológiai reakciók hosszú képlétéit, hogy semlegesíthessék az eddig ismeretlen kórokozókat. Egyaránt immunizálták a kiszállókat és az űrhajón maradókat. A személyzet minden tagja nehezen szedte a levegőt, arcuk égett, szemük lázasan csillogott. Tor Likot és Menta Kort hipnotikus álomba kellett merítem, mert a szervezet erős reakciója minden tevékenység kikapcsolását kívánta.
Eviza Tanét néhány nap múlva kijelentette, hogy elégedetlen az eredményekkel, és nem garantálhatja a teljes védettséget.
— Mennyi idő alatt tudná garantálni? — kérdezte tőle Fay Rodisz.
Eviza kissé zavartan elgondolkozott.
— Felfedeztünk két ritka vírust. Ezek csak ott alakulhattak ki, ahol az emberek rendkívül zsúfoltan élnek. Most semmi ilyesféle nem tapasztalható a Tormanszon.
— Ami közvetett bizonyíték a bolygó egykori túlnépesedése mellett — mondta Fay Rodisz —, de nekünk a lehető leghamarabb le kell szállnunk a Tormanszra.
— Védőreakcióink áthangolásához legalább két hónap szűkséges — felelte Eviza Tanét olyan hangon, mintha ő volna a hibás, hogy az immunizálást, nem lehet hamarabb elvégezni.
Fay Rodisz rámosolygott.
— Hát mit tegyünk! Az ember szeretne az új föld teljes jogú vendége lenni, de ez szinte sohasem sikerül. Mindig adódnak olyan körülmények, amelyek sürgetnek, nem tűrik a várakozást. Sokan elmondták már, milyen felejthetetlen érzés találkozni egy új és veszélytelen bolygóval. Az ember kilép az űrhajóból a rendkívül tiszta levegőre, az új Nap alá, és gyérmekként fútkározik a simogató, szűzi talajon. Legszívesebben ledobná ruháját, hogy egész lényével megmártózzék ebben az üde, kristálytiszta világban, hogy mezítelen lábbal lépegessen a puha füvön, hogy a csupasz bőrét cirógassa a szél és Nap, hogy érezze a természet leheletének minden rezdülését. És a több százezer utazó közül, akik idegen világokba indultak, mily kevésnek sikerült ezt megélni!
— Tehát védőruha?
— Igen! Bármennyire sajnálatos! Később, ha az immunizáció befejeződik, levetjük. Sisak nem kell, csak bioszűrő. Már ez is eredmény! így viszont három-négy nap múlva készen leszünk.
— Talán így a legjobb — mondta Neia Holly. — Az elemzés azt mutatta, hogy a Tormansz vizének összetétele némilég különbözik a Földétől. Eleinte, míg hozzá nem szokik az új vízhez, mindenki gyengének fogja érezni magát.
— Hát fontos, milyen a víz? — kérdezte Fay Rodisz. — Bocsásson meg, én oly keveset tudok. Azt hittem, ha a víz tiszta, és nincs benne káros idegen anyag…
— Megbocsátjuk a történésznek az ősi tévhitet — mosolyodott el Eviza. — Elődeink a vizet sokáig egyszerűen víznek tekintették, hidrogén és oxigén vegyületének, és egyáltalán nem tudták elemezni. Kiderült, hogy a víznek bonyolult fizikai-kémiai szerkezete van, számos elemet tartalmaz. A Föld forrásaiban, folyóiban, tengereiben ezernyi fajta víz található, ártalmatlan, ártalmas, semleges, bár az egyszerű elemzés valamennyit egyformának és tökéletesen tisztának mutatja. A Tormansz más bolygó, másmilyen a víz körforgása, az erózió és az ásványi tartalom. Úgy találtuk, hogy ez a víz némi levertséget okozhat. Ellenszerként az IGN-102 tablettát választottam. Csak ne felejtsék el bedobni minden italba vagy folyékony ételbe.