— Holnap elkezdjük, Ivan Rogyionovics?
— Okvetlenül. A szerelőt reggelre rendelem be. Majd felhívom.
— Mit készítsek be? Csak vásznakat, ceruzákat és a szokásos orvosi felszerelést?
— Nem. Vera készítse elő a nagy encefalográfot is. Elektródákat csak a fej hátsó részére rakunk, mégpedig tizenegyet. Gyógyszereket majd én hozok, fecskendőt is, jobban szeretem a sajátomat használni.
— A lyserginsavat tehát nem a szájon át juttatjuk a szervezetbe?
— De a szájon át. Csak hát minden előfordulhat. Milyen jó, hogy szóba került: mindenesetre készítsen be oxigént, palackot és maszkot, nem pedig párnákat.
— Tehát…
— A kísérletet emberen végezzük, így — jóllehet veszélytelen — semmiről sem szabad megfeledkeznünk-felelte türelmetlenül Girin. — A pszichikum néha nagyon furcsa dolgokat művel… No, nekem mennem kell. Maguk is fejezzék be a munkát, pihenjék ki magukat jól. Sétáljanak, menjenek moziba, vigye haza Verocskát vízibuszon. Ritka szép, meleg esténk van. A viszontlátásra.
Amikor az egyetemista és a laboránsnő kettesben maradtak, összenéztek.
— Méghogy ma szép meleg esténk van! Olyan hűvös az idő, hogy felöltő nélkül ki sem lehet lépni — mondta meglepődve az egyetemista.
Verocska mosolya oly sokatmondó volt, hogy Szergej felkiáltott:
— Csak nem a lány hívta fel?
— De igen. Hogy te még milyen buta vagy, Szerjozsa!
— Nem hiszem. Ezt te csak kitaláltad. Hát elcsavarhatja valaki a fejét egy ilyen gondolkozó gépnek, mint Ivan Rogyionovics? A fejemet teszem rá, hogy ez újabb kísérleti alany!
— Ha annyira fölöslegesnek tartod a fejedet, csak tedd rá. Én a te helyedben a kisujjamat sem kockáztatnám.
— Ejha! Aztán milyen… a hangjából ítélve?
— A hangja kellemes, udvarias és nyugodt.
– Én nem ezt kérdeztem. Hány éves — ha már ennyire belelátsz mindenkibe?!
— Hát hogy is mondjam… A hangja eléggé fiatalos. No de elég a locsogásból! Gyerünk, indulás! Teljesítsd a parancsot — vigyél haza vízibuszon.
Girin késő este ért haza.
Sokáig sétált Szimával a Vorobjevszkij műút hársfasorában. Szima a szerencsétlen Nágyáról beszélt. Girin megígérte, hogy mihelyt megtartja előadását a képzőművészeknek, utána megmutatja Szimának a középkor történelmének kevéssé ismert lapjait. Elmennek a könyvtárba és megismerkednek azzal a szörnyeteggel, amely a legnagyobb gyötrelmeket és károkat okozta Európa asszonyainak. A szelíd Nágya boldogságát szétromboló féltékenység és gonoszság gyökerei ide nyúlnak vissza. Girin arra gondolt, hogy ennek az összefüggésnek a megértése bátorságot önt majd Szimába és az ő révén Nágyába is, aki így könnyebben kiheveri szerelmi bánatát.
Girin feltette Szimát a trolira, aztán a lelkét felzaklató emlékein rágódva gyalog indult haza.
A lakásban már rég aludt mindenki. Girin óvatosan levetette felöltőjét, és az asztalhoz ment. A falon színes reprodukció függött. Háttal a sötét éjszakának, erősen megvilágítva egy fehér Pierrette — jelmezes lány ült keresztbe tett lábbal az asztal szélén, és hátradőlve egy rózsát tartott a magasba. A vékony anyagon áttűnt viruló testének vonala. Arcának egy részét félálarc rejtette el… A kurta, habkönnyű szoknyácska alig takarta a keresztbe tett és behajlított lábat…
Girin leakasztotta a falról a reprodukciót, aztán úgy tartotta, hogy az üvege ne csillogjon, és elolvasta a jobb alsó sarkában levő versidézetet:
A fájó emlékek összeszorították Girin szívét, de elhessegette őket, mert eszébe jutott, hogy különösen a régi emlékek nagyon alattomosak…
Aztán sokáig elnézegette Szerebrjakova alkotását, a heverő fölött függő nagy balerinaportrét. A múlt századi romantikus mesék habkönnyű jelmezét viselő lány egy kissé lehajtja fekete hajfürtökkel keretezett arcát; tekintete szomorúan merengő. Girin elkomorult, mert eszébe villant valami, de aztán felderült az arca, az asztalhoz lépett és a mappából előhúzott egy rajzot, és felszögezte a leakasztott Pierrette-kép helyére. A kép, amelynek színei élénkek és tiszták voltak, egy táncosnőt ábrázolt, aki bal lábának ujjhegyén áll, jobb lábát pedig térdben behajlítva, magasra felhúzva tartja. Meztelen karjáról hosszú, vörösbarna színű sál omlik alá. Szeme hosszúkás, arca kerek, a jobb vállához simul. Girint meglepte, hogy ez az arc mennyire hasonlít a Szimáéhoz, és ennek megörült. A táncosnő sötétlila trikónadrágot, feszes zöld blúzt, hátán pedig áttetsző szárnyacskákat viselt. Truhanova a Bukott Angyal szerepében — hirdette a felirat rajta.
5. FEJEZET
Két lépcsőfok a szépség felé
A Kropotkinszkaja utcai kisterem a várakozás ellenére zsúfolásig megtelt, főleg fiatalokkal. A művészvilág idős és elaggott “fejeseit” — unott vagy szándékosan megvető arckifejezésükről — rögtön fel lehetett ismerni az első sorokban. Girin már nemegyszer találkozott olyan emberekkel, akik magukra öltik a szovjet társadalomtól oly idegen, ostoba kevélység álarcát. Fürkésző tekintetét végighordozta a termen, és az ő figyelmét sem kerülte el semmi, akárcsak egy naturalista festőét — ekkor a hatodik sorban meglátta Szimat, aki magasan feltartotta gömbölyű, kemény állat, hogy átnézhessen a fejek fölött. Az öröm halvány szikrája lobbant fel Girinben és ez elárulta, mennyire vonzónak találja ezt a lányt.
…Girin elfojtotta mosolyát és fellépett a katedrára, de közben le nem vette a szemét Szimáról, akinek arcát őszinte öröm ragyogta be.
Az elnöklő férfiú bejelentette, hogy kezdődik az előadás.
— Beszédemet nem nevezném előadásnak — kezdte lassan, jól hallhatóan Girin. — Amikor végigjöttem a termen, hallottam néhány megjegyzést, amelyeket énrám és az előadásomra tettek. Némelyek, a legfiatalabbak, azt mondták, hogy szívesen meghallgatják, hogyan vesézik” ki a nagyképű és ködösítő embereket. Mások, az idősebbek, kijelentették, hogy élvezettel készítik ki a doktorocskát, aki fejébe vette, hogy kioktatja a képzőművészeket. Biztosíthatom önöket, nem azért jöttem ide, hogy kioktassak, kivesézzek bárkit is, vagy hogy engem kikészítsenek.
Ez nem gyűlés, amelyen politikai ellenfelek mérik össze erejüket, nem ítélőszék és nem stadion. Értelmes és tudásra szomjas emberekkel együtt szeretnék eltöprengeni az emberi természet igen-igen nehéz kérdésein. Lehet, hogy a tudomány az emberiség egész eddigi történelme folyamán először teszi lehetővé e kérdések megoldását.
A hallgatóság lecsendesült — felkeltette érdeklődését a szokatlan előadás. Girin így folytatta:
— 1908-ban az Égei-tenger fenekén, Thíra sziget közelében a búvárok egy i. e. első századból származó ógörög hajó maradványaira bukkantak. Az időpont nincs pontosan megállapítva. A hajóból számos egyéb tárgyon kívül kiemeltek egy furcsa bronzgépezetet: a fogaskerekek bonyolult szövevényét, amely bizonyos mértékben a koloncos órára emlékeztet. A tudósoknak egy fél évszázadig nem sikerült megfejteniük ennek a gépezetnek a titkát. Csak most derült ki, hogy sajátságos számológép, amellyel a bolygók mozgását számították ki: ez igen fontos volt akkoriban a csillagjóslások szempontjából.