— Hihetetlenül nehéz! — kiáltott közbe valaki a hátsó sorokból.
— Persze, hogy nehéz! Minden, ami új és ismeretlen, nehéz. Nem kétséges, hogy ha önök, a szépség alkotói és felhalmozói összefognak a tudósokkal, közös erőfeszítésük hamarosan a szépnek alapos megismeréséhez vezet.
— De minek? — kérdezte hunyorogva és egy kissé gebeszkedve egy magas nő, aki közvetlenül a katedra előtt ült.
— Valóban, minek is? — kérdezték egyszerre többen. — Hányan állították, hogy az ész a beavatkozásával megöli az alkotói ihletet.
– Önöket, művészeket talán nem érdekli, önöknek nem fontosak azok az okok, amelyeknek alapján az egyik tárgyat szépnek tartjuk, a másikat meg nem? Önöknek talán nem kell tudniuk, hogy mi is a szépség, a jó ízlés kritériuma, min alapszik az esztétikai élvezet? Önök nem szeretnék tudni éppen ezt, hogy elkerüljék a középszerűséget, az egyéni tévedéseket; hogy még jobban felvértezzék magukat a művészet újabb, magasabb csúcsainak eléréséért vívott harcban?… — Girin körülhordozta tekintetét a termen és összerezzent, amikor meghallotta Szima izgalomtól csengő hangját:
— Elég, ne vesztegesse az idejét, beszéljen nekünk ezekről a törvényekről. Akit nem érdekel, elmehet, vagy aludjon…
A lány utolsó szavait elnyelte a helyeslő moraj, nevetés és taps. Girin is elmosolyodott, amikor Szimára pillantott. A lány zavarba jött, és gyorsan lehúzódott két zord külsejű férfi háta mögé, akik az előadás kezdete óta moccanatlanul ültek a helyükön.
— Rendben van! — Girin hangja váratlanul harsant fel. — Akkor állapodjunk meg, hogy önök nem szakítanak félbe, bármilyen furcsának is találják a mondanivalómat. A végén majd az önök rendelkezésére állok, kérdezhetnek, kételkedhetnek, bírálhatnak.
Tehát a szervezetünket csakis valami nagyon is reális dolog hozhatja mozgásba, csakis anyagi talajon állhat. Önök, művészek például szemre állandóan összehasonlítgatják a vonalak kölcsönösen összefüggő hosszúságait, de hogyan csinálják ezt? — A beállott csendben Girin úgy folytatta: — Nem azért tettem fel ezt a kérdést, hogy megalázzam önöket és szemükre vessem, hogy nem tudják, én meg a bölcsességemet fitogtassam. Kevesen tudják elképzelni az igazi mechanizmusát egy olyan egyszerűnek látszó folyamatnak, mint két vonal összehasonlítása. Szemünkkel előbb az egyik vonalon, majd a másikon futunk végig. A hosszabb vonalon a szem hosszabb ideig fut. A szemünket mozgató izmokban több tejsav — fáradtságtoxin halmozódik fel, s ez agyunk és idegrendszerünk tapasztalata alapján a viszonylag nagyobb hosszúság benyomását kelti. A pontosság itt meghökkentő, mert a fáradtság-toxin mennyisége közti különbség elenyésző, jóformán alig néhány molekulányi. De ugyanakkor tökéletes anyagi alap, amely felhasználja a test izommunkájának vegyi folyamatát.
Az egész magasabb rendű állatvilágból az ember rendelkezik a legfejlettebb formaérzékkel, és e formát arányítani és érzékelni az említett szemizmok segítenek. Ezt az érzéket a természet felhasználja egy igen fontos feladat végrehajtásához: a különböző nemek kölcsönös vonzalmához. A legősibb földi gerinceseknél, a hüllőknél és a velük rokon madaraknál a legfontosabb érzék a látás, amelynek élessége néha meglepő: a kondorkeselyűk majdnem száz kilométernyi távolságból észreveszik a síkságon heverő dögöt. Igen élesen látnak a krokodilok és az apró gyíkok, általában, az összes “gyíkszabásúak”, a Sauropsidák, ahogy a zoológusok nevezik őket. A pikkelyek, a tollak tarkasága, furánál furább színezete vagy finomnál finomabb színárnyalatai a felismerés, a megkülönböztetés és a csalétek jelzései náluk. A madaraknak sokkal fejlettebb az agyuk, mint a hüllőknek, a hím színpompás tollöltözéke elbűvöli és meghódítja a nőstényt. Minél értelmesebb az egyed, annál hatékonyabb eszközöket kell alkalmaznia ahhoz, hogy rákényszerítse a másik nem egyedeit, főleg a nőstényeket, hogy alávessék magukat a természet akaratának. A színek meghatározott skálája valósággal hipnotizálja az erre érzékeny állatot.
Menjünk feljebb a fejlődés lépcsőjén. A magasabb rendű gerinceseknél — az emlősöknél, amelyekhez mi is tartozunk, a legfontosabb érzék a szaglóérzék lett, amely a vadállatok fő érzéke, jóllehet náluk a látás is elég fontos szerepet játszik a külvilág érzékelésében. A szag a legfontosabb eszköz, amellyel a különböző nemű állatok elbűvölik egymást. Az ember, akinek sokkal gyengébb a szaglóérzéke, ezt a hiányt tárgyi, binocularis látással pótolta, amellyel élesen érzékeli a mélységet és a formát. Számos ragadozó és a majmok rendelkeznek hasonló látássaclass="underline" ahhoz, hogy iszonyatos magasságban egyik ágról a másikra ugráljanak át, nagyon pontosan kell látniuk, akárcsak a zsákmány üldözése közben. Az emberi agy magas fokú pszichikai ereje még jobban kiélezte a látás tárgyiasságát. A forma érzékelése az embernél nagyon fontossá vált, és ezt a természet azonnal felhasználta ismét csak a fajfenntartás céljára. Mivel élesen érzékeljük a formát, a színek, a hangok és a szagok érzékelésén kívül hozzájutottunk azoknak az érzeteknek egész skálájához, amelyekből a szép érzékelése tevődik össze. A természetnek, miután felhasználta a forma érzékelését a nemek kölcsönös vonzódására, biztosítania kellett az önműködően helyes választást, ezért a formában, a színekben, a hangokban és a szagokban rejtjelezte a legtökéletesebbnek az érzékelését. Az embernek a fejlődés igen alacsony, állati fokán álló őse ekkor kezdte helyesen kiválasztani a legkülönb nőket vagy férfiakat. A nemi kiválasztás nemcsak intenzívebb lett, hanem a helyes irányba is kezdett hatni, egyszóval minden úgy ment, ahogy kellett a gyors előrehaladáshoz a történelmi fejlődésnek, a szervezet egyre nagyobb tökéletesedésének lépcsőjén. Később, amikor gondolkodni kezdtünk, ez az ösztönös választás, amely úgy volt rejtjelezve, hogy örömet szerezzen nekünk, a szépség érzékelése, vagyis esztétikai élvezet lett. A valóságban pedig ez olyan tapasztalat, amely milliónyi nemzedékben halmozódott fel annak meghatározásakor, hogy mi tökéletes, mi szabályos felépítésű anatómiailag, mi felel meg a legjobban hasznos, funkcionális rendeltetésének… Mechanizmus-igen! De ebbe a mechanizmusba a hosszantartó történelmi fejlődés betáplálta a szükségszerű tökéletesedés, a szebb, a jobb felé haladás programját. Ezért oly nagy jelentőségű a szépség az ember számára.
— Hát ilyen egyszerű volna az egész: csupán anatómiai célszerűség?! — tört fel egy aranyszőke hajú, de fekete szemöldökű szép hölgy szájából, aki a katedra közelében ült.
— Igaza van — felelte Girin. — Egyáltalán nem olyan egyszerű. Ezek az érzékelésnek csupán azok a fundamentális vázai, alapjai, amelyekre pszichológiánk és immár az egyéni alkattól, vérmérséklettől, tapasztalattól függő egyéni ízlésünk egész bonyolult skálája épül fel. De ezekből az alapokból kell kiindulni, és ha megtaláltuk bennük a szál végét, fokozatosan, óvatosan, lassan le kell gombolyítanunk az egész gombolyagot. Ez elképzelhetetlen a képzőművészek segítsége nélkül.
— De hiszen a képzőművészek ősidők óta foglalkoznak a szépség törvényeinek megismerésével, nem értem hát, miről is beszél — vágott közbe ingerülten a szakállas férfi.