A szakállas ember kedvesen bólintott.
Abból, ahogy egyszerre fülelni kezdtek a lányok és felkapták fejüket a macskajajos evezősök, Girin megsejtette, hogy amolyan dalos kedvű lány lehet. Nem tévedett. A lány most a folyó alsó folyása felé fordult, belekapaszkodott a komp korlátjába és mezítelen, nedves lábát a peremgerendára tette. Talán egy percnyi némaság következett, aztán mély és erőteljes hangja — igazi mezzoszoprán hang — végigszállt a folyó szürke, ködös víztükre fölött.
Tragikus erővel, csupa érzéssel telítve zengtek az ősi dal gyermekkorból ismert szavai a nő nehéz sorsáról. Girin, aki maga is szerette a zenét és egyetemi mércével mérve elég jól énekelt, megdermedt. Alighanem most hallotta először ilyen ragyogó előadásban a Kis szilácsot. Szomorú melódiája nagyon illett ehhez a széles folyóra leereszkedő, napfény nélküli, esős estéhez, a szénatörmelékes, ócska kompon ácsorgó, elcsendesült emberek hangulatához, a nyikorgó evezők ütemes csobbanásaihoz.
Nyusa hangja pedig szállt, zengett a Volga fölött:
A dal szomorúsága olyan felháborító volt, hogy Girinnek akaratlanul is ökölbe szorult a keze. A lány elhallgatott, mélyen lehajtotta fejét, a komposok meg egyszerre fújták ki magukbóclass="underline" “Uff!”
— Hát ez tud… — somolygott tétován a kék szemű evezős. — No, Nyusa, énekelj még!
— Hagyd, hadd fújja ki magát, hogy lehetsz ilyen?! — szólt rá a fiúra az öreg kompos. — Danoljanak most mások. — Szeme huncutul villant Girinre. — Itt van például ez a diák, aki orvosnak készül… (Girin észrevette, hogy Nyusa összerezzent és felkapta fejét.) Bizonyára bemutatja nektek, hogy nótáznak a fővárosban.
— Nem vagyok fővárosi, csak leningrádi — javította ki az öreget Girin —, és orvos is csak nagyon soká lesz belőlem.
— Mindegy, annál jobb: az első városba való vagy. — A kompos egyáltalán nem jött zavarba. — Halljuk hát a nótádat, diák!
Girin néhány másodpercig töprengett, mit is énekeljen alkalmi útitársainak. Aztán hirtelen kedve támadt egy komoly dalra, amely jól illene ehhez az esti hangulathoz, de nem tombolna benne oly keserű bánat, mint Nyusa Kis szilácsában. És Girin rázendített Schubert szerenádjára:
Énekelt, de közben a lányt nézte, és észrevette, hogy arca szigorúbbá vált, hajlékony, formás alakja pedig egyre jobban kiegyenesedett, mintha egésztestével inná magába a dal melódiáját.
Soha még nem énekelt ilyen lelkesülten, tiltakozva a sötét, falusi sors ellen, amely csak nemrégiben kezdett az igazi fény felé fordulni.
Egyszerre olyan erő támadt benne, amely diadalittas, parancsoló hívással töltötte meg a szerenád utolsó sorait.
— Hé, szájtátók, mozogjatok, mert még vontatókötélre kell fogni a kompot! — szakította félbe a hallgatást az öreg bosszús, mély hangja. Az evezősök nekibuzdultak az evezésnek, és a komp kievickélt a sodrásból a meredek, vörös part alatti csendes kis öbölbe. Még néhány perc és a háncsköteleket ráakasztották a mederbe vert cölöpökre. Az evezősök lefektették a pallókat, hogy a szekerek le tudjanak jönni a kompról.
— Szépen énekelsz, diák! — kiáltott oda a kék szemű legény Girinnek, mint egy régi ismerősnek. — Párba kéne állítani téged Nyuskával! Gyere el máskor is, ingyen átviszünk, csak énekelj!
Girin rámosolygott a komposra, aztán belecsúsztatott egy tízkopejkást Mihail bácsi kérges markába, aki épp akkor fejezte be a pénz beszedését.
— Sietsz, doktor? — dörmögte az öreg. — Ugye, Nyikolszkojéba mégy?
— Oda, Nyikolszkojéba. Volna ott esetleg ismerőse? — kérdezte Girin.
— Csak nem szállás kéne? És a községi szovjethez akarsz menni?
— Két hétre szeretnék kvártélyt, jó embereknél.
— Nyusa, várj csak! — kiáltott az öreg a nótás kedvű lány után, aki már kiugrott a partra. — Nem vinnéd magaddal a diákot? Utóvégre nagy a házatok és üres!
Hirtelen sötét, forró pír öntötte el a lány arcát.
— Hát én szívesen… talán anyámnak is jó tanáccsal szolgálna a doktor… De maga is tudja, Mihail bácsi, nem láthatunk el vendéget, hiszen oda a gazdaságunk.
Girin hirtelen nagyon szeretett volna megismerkedni ezzel a vonzó és egy kissé talán furcsa lánnyal.
— Nem tesz semmit — szólt közbe — ínyencfalatokra nem vágyom, tejet és kenyeret meg csak tud szerezni? Ha nem zavarom…
— Ne törődjön vele — vidult fel láthatóan a lány. — Ha nem lesz ínyére… legfeljebb átköltözik máshová.
— Látom, megegyeztetek-mondta elégedetten az öreg, mintha csak siettetni akarná az alku megkötését. — Te doktor, ha nem sietős az utad, ülj ide mellém és gyújtsunk rá. Szeretnék kérdezni tőled valamit a tudományról.
— Jól van, gyújtsunk rá… Magát hol találom meg, Nyusa?
— Ha végigmegy ezen az úton, beér a faluba, s mindjárt a legszélső ház. A falu kicsi, két házsor, a bal oldali hosszabb, a jobb oldali rövidebb. Itt mindjárt túl ezen a kis völgyön jobbra egy domb, azon meg egy faragott tornádó kétszobás faház.
— Nézzétek csak, lányok, Nyuska már udvarlót is talált magának! — vihogott egy magas, bordó virágmintás kendőjű lány, aki szintén a kompon utazott. — Már meg is egyeztek! Majd kikapsz az urazovszki fiúdtól, Nyuska! De azt hiszem, a diáknak is kijut belőle!
A lány úgy fordult meg, mintha ostorral csaptak volna végig rajta és szaporán felfelé sietett. Lába csúszkált a felázott sárga agyagban. Többé vissza sem nézett.
— Hogy nem szégyelli magát! — kiáltott rá a csúfolódóra Girin.
— Miért szégyellném? Céda! Vagy tán neked épp ez tetszik?
— Tűnjetek el, kancák! — förmedt rájuk durván az öreg kompos. — Csak gyalázni tudják az embert, de mi miatt?
— Tudjuk azt mi jól! — kiáltották kórusban a lányok és nevetve folytatták útjukat.
Az öreg bosszúsan összehúzta szemöldökét, aztán Girin dobozából mahorkát szórt a tenyerébe.
— Miért csúfolódnak? — kérdezte Girin. — Pedig igencsak takaros leány.
— Ilyen bizony nem minden bokorban terem. Pedig nem könnyű a sorsa. Az egész családját ismerem.
— Talán valami csapás érte? Én rögtön észrevettem, hogy valami nincs rendben nála.
— Ohó, látom már, diák, hogy megakadt a szemed a Nyusán! Hát igazán csak a vak nem veszi észre. Ellaksz náluk, talán segítsz is rajtuk, esetleg valamilyen orvosi tanáccsal. Jól van, az én ötletem volt, hogy bekvártélyozd magad hozzájuk!
— Hát akkor…
— Ne türelmetlenkedj, szép sorjában elmagyarázok mindent. Tudod. Nyuska apját, egy asztalost, aki a Volga felső folyásának vidékéről származott, befogadta a kislány anyja. A férfi harcolt a német, majd a polgárháborúban, nem egészen pártemberként tért vissza, de azért öntudatosan, és persze az az új rend hangadója lett minden tekintetben. Régi gazdag falu ez, sok volt a kulák, de még több a kulákbérenc, azoknak nem volt ínyükre Pavel, Nyuska apja. Hozzá még hírek keringtek a kollektivizálásról is, így hát kulákzavargás robbant ki… Az öreg kompos elkomorodott, aztán köhögni kezdett az újságpapírba csavart mahorka füstjétől.