Lehet, hogy e merőben fizikai természetű kényelmetlenségek tették őket zárkózottá. Az emberi faj csak egy elenyésző kis töredéke találkozott szemtől szembe egy-egy főkormányzóval, és senki még csak nem is sejtette, hányan lehetnek Karellen hajóján. Ötüknél többet sohasem láttak egyszerre, de lehettek akár százával vagy ezrével is ama félelmetes jármű fedélzetén.
A főkormányzók megjelenése sok szempontból több problémát vetett föl, mint amennyit megoldott.
Származásukra azóta sem derült fény, testi felépítésük pedig számtalan spekulációra adott alkalmat. Sok tárgykörben önként szolgáltak felvilágosításokkal, máskor meg egyenesen titokzatoskodó volt a viselkedésük.
De ez az egész, úgy, ahogy volt, legföljebb csak a tudósokat bosszantotta. Az átlagember, ha szívesebben vette is; ha nem kellett velük találkoznia, hálás volt nekik azért, amit ezzel a világgal tettek.
Minden régebbi kor felfogása szerint ez volt maga Utópia. Gyakorlatilag nem létezett többé tudatlanság, betegség, szegénység és félelem. A háborúk emléke a múlt ködébe veszett, ahogy a legnyomasztóbb álom is elhalványul a hajnal beköszöntével, és hamarosan eljön az az idő, amikor végképp kívül reked az élő ember élményvilágán.
Az emberi faj tehát az építésre fordította minden energiáját, s ettől a világ arca átformálódott. Új világ volt ez, szinte a szó szoros értelmében. A városokat, amelyekkel a korábbi nemzedékek még meg voltak elégedve, átépítették — vagy magukra hagyták mint múzeumi tárgyakat, ha úgy ítélték meg, hogy többé nem szolgálnak hasznos célokat. Sok város néptelenedett el amiatt, hogy az ipar és a kereskedelem szerkezete teljesen átalakult.
A termelés jórészt automatikussá vált: a gyárak oly végeláthatatlanul öntötték magukból a fogyasztási cikkeket, hogy gyakorlatilag minden, a hétköznapi élethez szükséges holmi ingyenes volt. Az emberek fényűzési cikkekért dolgoztak — vagy egyáltalán nem dolgoztak.
Egyetlen ország volt az egész földkerekség. Még használták ugyan a régi országok egykori neveit, de csak már mint a megfelelő postai körzeteket. Nem akadt senki a világon, aki ne beszélt volna angolul, aki ne tudott volna olvasni, aki mellett ne lett volna ott a televíziókészülék, aki huszonnégy órán belül ne juthatott volna át a bolygó túloldalára… A bűnözés gyakorlatilag megszűnt. Fölöslegessé, egyszersmind lehetetlenné vált. Mi értelme lopni, ha egyszer senkinek nem hiányzik semmi? Ráadásul minden potenciális bűnöző tudta, hogy a főkormányzók figyelő tekintete elől úgysincs menekvés. Kormányzásuk legelső napjaitól kezdve olyan hatékonyan avatkoztak be a törvény és a rend oldalán, hogy a leckét nem lehetett elfelejteni.
A szenvedélyből elkövetett bűnöket nem sikerült teljesen kiirtani, de alig-alig lehetett hallani róluk. Most, hogy az emberiség oly sok lelki nyavalyájától megszabadult, sokkal bölcsebbé, józanabb gondolkodásúvá vált.
És mindaz, amit hajdan bűnnek neveztek volna, mostanság inkább csak szeszély volt — de legrosszabb esetben is modortalanság.
Az egyik legfeltűnőbb változás a huszadik századot annyira jellemző őrült sebesség lelassulása volt. Az élet ráérősebbé vált, mint nemzedékek óta bármikor, ezért kevesebb élvezetet kínált a kevesek, de több nyugalmat biztosított a többség számára. A nyugati ember újra megtanulta — amit a világ más részein el sem felejtettek soha —, hogy a tétlenség addig nem jelent bűnös állapotot, amíg nem korcsosul tunyasággá.
Bármilyen problémákat rejt is magában a jövő, az emberiség számára az idő még nem járt ólomlábakon. A nevelés alaposabbá, s az időben elhúzódóbbá vált. Kevesen hagyták oda az iskolát húszéves koruk előtt, és ez még csak az első fokozat volt, mert rendes körülmények között — miután a fiatalok utazgatással és élmények gyűjtésével kitágították a látókörüket — huszonöt éves korukban még legalább három évre visszatértek az iskolába. Minden bizonnyal életük hátralévő részében időnként újra meg újra részt vettek tudásfrissítő kurzusokon azokból a tárgyakból, amelyek különösen érdekelték őket.
A társadalom életében sok változást idézett elő az, hogy az ember tanulóideje átnyúlt a fizikai felnőtté válás kezdetén túlra. Néhány ilyen változásra nemzedékek óta szükség lett volna már, de az előző korszakok nem akartak szembenézni a kihívással — vagy úgy tettek, mintha az nem is létezne. Különösen a nemi erkölcsök mindeddig teljesen egységes szerkezete változott meg radikálisan. Valósággal darabokra zúzta két olyan találmány, mely — akármilyen mulatságos — kizárólag emberektől származott, és semmi köze nem volt a főkormányzókhoz.
Az egyik egy teljesen megbízható orális fogamzásgátló volt, a másik pedig egy hasonlóképpen csalhatatlan módszer az apaság megállapítására — a vér részletes elemző vizsgálata alapján jutott el az ujjlenyomat— biztonságú eredményhez. E két találmány ellenállhatatlan hatást gyakorolt az emberi társadalomra, amennyiben elsöpörte a puritán nemi eltévelyedés utolsó maradványait is.
Óriási változást jelentett még az új társadalom rendkívüli mozgékonysága is. A légi közlekedés tökéletesedésével mindenki szabadon útra kelhetett bárhová, ahová pillanatnyi szeszélye diktálta. Az égen több hely volt, mint az utakon eleddig bármikor, így aztán a huszonegyedik század egy nagyobb skálán megismételte azt az amerikai teljesítményt, amikor egy egész nemzet ült autóba. Azzal a különbséggel, hogy most a világ kapott — szárnyakat.
Igaz, nem a szó szoros értelmében. A közönséges magánrepülőknek vagy légikocsiknak egyáltalán nem volt szárnya, sem semmiféle látható irányítófelülete. A régi helikopterek otromba forgólapátjai is eltűntek. Pedig az ember nem fedezte föl az antigravitációt; e legvégső titkot a főkormányzók megtartották maguknak.
Légikocsiját olyan erők hajtották, amelyek működését a Wright fivérek is megérthették volna; gépeit sugárhajtás vitte és tartotta meg a levegőben. Amit nem érhetett volna el a főkormányzók semmiféle törvénye vagy rendelete, megtették ezek a mindenütt jelen lévő kis légikocsik: ledöntötték az utolsó korlátokat is, melyek az emberiség különböző törzsei között még fennálltak.
Mélyebben gyökerező dolgok is elmúltak. Az emberek tökéletesen biztonságos korban éltek. A főkormányzók eljövetele előtt meglévő hitek közül csak a purifikált buddhizmus egy formája — talán minden vallások legszigorúbbika — maradt meg. A mindenféle csodákon és megvilágosodásokon alapuló vallások teljesen összeomlottak. A bomlás folyamata már a műveltség emelkedő színvonalával párhuzamosan is érezhető volt, de a főkormányzók még jó ideig nem foglaltak állást a kérdésben. Karellent ugyan gyakran kérték, fejtené ki véleményét a vallásról, de ő csak annyit mondott, hogy az ember hite mindaddig magánügy, amíg nem akadályozza vele mások szabadságát.
A régi hitek bizonyára még nemzedékekig fennmaradtak volna, ha nem szól közbe az emberi kíváncsiság.
Mindenki tudta, hogy a főkormányzóknak szabad bejárásuk van a múltba — a történészek föl is kérték időnként Karellent, hogy döntsön el valami réges-régi vitát. Elképzelhető, hogy ő egyszer csak megunta a sok kérdezősködést, de még ennél is valószínűbb volt, hogy pontosan tudta, milyen eredménnyel jár majd a nagylelkűsége…
Az eszköz, amit tartósan a Világtörténelem Alapítvány rendelkezésére bocsátott, mindössze egy televíziós készülék volt, amelynek rafinált gombjai a tér-idő koordinátáit voltak hivatva beállítani. A készülék egy sokkalta bonyolultabb gép tartozékaként működhetett Karellen hajóján, méghozzá olyan alapelvek szerint, amelyeket még csak elképzelni sem tudott senki. Az ember csak beállította a gombokat, s ezzel ablakot nyitott a múltra. Jóformán egyetlen pillanat alatt elérhetővé vált az elmúlt ötezer év teljes emberi történelme. A távolabbi múltba már nem ért el a gép, s az elérhető időtartományban is elképesztő űrök mutatkoztak — akár természetes okokból, akár a főkormányzók tudatos cenzúrázása következtében. Bár minden épelméjű ember számára kezdettől fogva nyilvánvaló volt, hogy a világ minden vallásos tanítása nem lehet igaz, a megrázkódtatás mégiscsak súlyos volt. Az emberek felfedeztek valamit, amit se kétségbe vonni, se letagadni nem lehetett: a főkormányzók ismeretlen, bűvös erejű tudása fényében meglátták, hogyan születtek valójában a világ nagy vallásai. A legtöbbjük számára nem volt elég a kezdeti nemes és ihlető szellem… Napok alatt lefoszlott az isteni természet az emberiség sok-sok messiásáról, s az igazság könyörtelen és szenvtelen fényében a kétszer ezer esztendőn át milliókat éltető hitek úgy illantak el, mint a hajnali harmat.