Még le kell mennie a boltba, hogy vegyen valamit estére. Jön Davidov, a megszokott kompániából is biztosan beállít valaki… De előbb meg akart fürdeni. A víz már csaknem teljesen hideg volt, de így is nagyon jólesett neki. Ezután tiszta ágyneműt húzott. Ahogy meglátta az ágyon a friss, ropogósra keményített huzatokat, megérezte a belőlük áradó üde illatot, hirtelen ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy belefeküdjön ebbe a rég elfeledett tisztaságba, és úgy rogyott rá az ágyra, hogy felnyögtek az öreg rugók, megreccsent a régi, politúrozott fa. Igazán nagyszerű érzés volt. Az ágynemű hűvös, illatos, ropogós, jobbról, elérhető közelségben ott a cigaretta és a gyufa, balról, szintén kéznyújtásnyira, a könyvespolcon a válogatott krimik. Némiképp lehangolta, hogy — mint kiderült — hamutartó nem volt a keze ügyében, és hogy a könyvespolcról elfelejtette letörölni a port, de mindez jelentéktelen semmiség. Agatha Christie Tíz kicsi négerét választotta ki a polcról, rágyújtott, és nekilátott az olvasásnak.
Amikor felébredt, még világos volt. Hallgatózott. A lakásban és az egész házban csönd volt, csak a megjavítatlan csapokból bőségesen hulló vízcseppek adtak különös zenei aláfestést a csöndnek. A környezet tisztasága is szokatlan, ugyanakkor megmagyarázhatatlanul kellemes volt. Valaki kopogott.
Andrej szeme előtt megjelent a hatalmas termetű, széna- és alkoholszagot árasztó Davidov, amint a lépcsőházban áll, készenlétben tartva az üveg kisüstit. Megint kopogtak, és ettől Andrej végleg felébredt.
— Megyek! — ordította, kiugrott az ágyból, de nem találta az alsónadrágját. Hirtelen egy csíkos pizsamanadrág akadt a kezébe, amelyet még az előző lakó felejtett ott, gyorsan magára rántotta. A gumi gyenge volt, kézzel kellett megtartania a nadrágot.
Andrej, már előre mosolyogva, elhúzta a reteszt, kitárta az ajtót, majd krákogva hátralépett, és másik kezével is belekapaszkodott az átkozott gumiba. Selma Nagel állt előtte, az újonc a tizennyolcas lakásból.
— Van cigarettája? — kérdezte a lány, anélkül hogy köszönt volna.
— Igen… jöjjön be, kérem… — dünnyögte Andrej hátrálva.
A lány belépett, és elment mellette, valamilyen ismeretlen illatot árasztva maga körül.
Egyenesen az ebédlőbe ment, Andrej pedig becsapva a bejárati ajtót, elkeseredetten odakiáltotta neki: “Várjon egy percet, azonnal jövök!” Berohant a hálóba. Ajaj, ajaj —
mondogatta magában, de valójában egyáltalán nem szégyenkezett, sőt örült is, hogy amikor váratlanul rátört a lány, ilyen tisztának, frissen fürdöttnek látta, széles vállával, sima bőrével, jól kidolgozott bi- és tricepszeivel — szinte sajnált is felöltözni. Mégis rá kellett szánnia magát, gyorsan beletúrt a bőröndjébe, kotorászott, majd tornanadrágot és kék, agyonmosott trikót húzott magára, amelynek hátán és mellén összefonódott L és U betű díszelgett. így jelent meg a csinos Selma Nagel színe előtt: mellét kidüllesztve, vállát kihúzva, nyújtott léptekkel, tenyerén egy csomag cigarettával. A csinos Selma Nagel közömbösen elfogadta a cigarettát, és öngyújtóját felkattintva rágyújtott. Andrejre rá sem nézett, és egyáltalán úgy festett, mint aki fütyül az egész világra. Mellesleg nappali fényben már nem is tűnt olyan nagyon csinosnak. Arca szabálytalan, sőt kissé durva vonású volt, orra rövid és fitos, járomcsontja széles, nagy száján pedig túlságosan vastag a rúzs. De a lába, amelyet teljesen csupaszon tárt a világ elé, valóban minden dicséretet megérdemelt. Más sajnos nem látszott belőle — ki az ördög vette rá, hogy ilyen zsákszerű holmit húzzon magára! Micsoda pulóver, ráadásul ilyen gallérral! Mint valami búvárruha. A lány egy mély karosszékbe telepedett, egyik gyönyör lábát átvetve a másikon, közömbösen nézett körül. A cigarettát katona módra tartotta, a parazsat tenyerébe rejtve. Andrej fesztelenül, de keresett pózban az asztal szélére telepedett, és szintén rágyújtott.
— Andrej a nevem — mondta.
A lány felé fordította egykedvű pillantását. A szeme sem olyan volt, amilyennek a múlt éjjel tűnt: nagy volt, és egyáltalán nem fekete, hanem világoskék, szinte áttetsző.
— Andrej — ismételte meg. — Lengyel?
— Nem, orosz. Magát pedig Selma Nagelnek hívják, és Svédországból jött.
A lány bólintott.
— Svédországból. Mondd csak, megvertek benneteket az őrszobán?
Andrej meghökkent.
— Miféle őrszobán? Engem senki nem vert meg.
— Figyelj, Andrej — mondta a lány. — Miért nem működik itt ez a vacak? — A térdére tett egy apró, gyufásdoboznál alig nagyobb, lakkozott fényű dobozkát. — Minden hullámsávon csak recseg meg zörög, nem jön be semmi.
Andrej óvatosan vette át tőle a dobozkát, és meglepődve állapította meg, hogy egy rádiókészüléket tart a kezében.
— Ez már igen — mormogta. — Detektoros?
— Honnan tudnám? — A lány visszavette, bekapcsolta a rádiót, recsegés, zúgás, reménytelen nyekergés hangzott fel. — Nem működik, és kész. Még sosem láttál ilyet?
Andrej megrázta a fejét. Aztán azt mondta:
— Itt egyáltalán nem is működhet. Csak egy rádióadó van, az is közvetlenül a hálózaton sugároz.
— Uram isten — nyögött fel Selma. — Hát akkor mit lehet itt csinálni? Hisz tévé sincs…
— Tévé?
— Hát televízió.
— Aha. Hát azt aligha vezetik be egyhamar.
— Dögunalom.
— Fel lehet húzni a gramofont — mondta Andrej zavartan.
Kellemetlenül érezte magát. Tényleg miféle dolog ez — se rádió, se tévé, se mozi…
— Gramofon? Az meg mi?
— Nem tudod, mi a gramofon? — csodálkozott Andrej. — Hát amire fölteszed a hanglemezt…
— Á, lemezjátszó — mondta Selma, különösebb lelkesedés nélkül. — Magnó sincs?
— Mit képzelsz — méltatlankodott Andrej —, mi vagyok én, talán szórakoztatókombinát?
— Vadember vagy — jelentette ki Selma Nagel. — Vagyis orosz. Rendben van, tehát hallgatod a gramofonodat, gondolom, vodkát iszol, és aztán? Mit csinálsz még? Motorozol?
Vagy motorbiciklid sincs?
Andrejt elöntötte a méreg.
— Nem motoron száguldozni jöttem ide. Azért vagyok itt, hogy dolgozzak. És te?
Szeretném tudni, mit akarsz itt csinálni.
— Azért jött, hogy dolgozzon… — mondta Selma. — Mondd, miért vertek meg az őrszobán?
— Nem vertek meg az őrszobán! Honnan veszed ezt? És egyáltalán, nálunk nem szokták verni az embereket a rendőrségen. Ez itt nem Svédország.
Selma füttyentett.
— Jó, jó — mondta nevetve. — Biztosan képzelődtem.
Elnyomta a csikket a hamutartóban, és rögtön rágyújtott a következő cigarettára. Felállt, és szinte tánclépésben körbejárta a szobát.
— Ki lakott itt előtted? — kérdezte, és megállt a hatalmas, ovális portré előtt, amely egy lilába öltözött hölgyet ábrázolt, térdén selyempincsivel. — Az én lakásomban például nyilván valóan egy szexmániás lakott korábban. Mindenfelé pornográf irodalom, használt óvszerek, a szekrényben egész készlei harisnyatartókból. Vagy fetisiszta, vagy perverz, nem is tudom…
— Hazudsz — nyögte Andrej rémülten. — Folyamatosan hazudsz, Selma Nagel.
— Miért hazudnék? — csodálkozott Selma. — Ki lakott ott? Nem tudod?