— A polgármester! A mostani polgármester lakott ott, érted?
— Úgy. Értem — mondta a lány egykedvűen.
— Mit értesz? Mit értesz te ebből? — kiabált Andrej dühbe gurulva. — Mit érthetsz itt meg egyáltalán? — Elhallgatott. Erről nem lehetett beszélni. Ezt át kellett élni.
— Olyan ötvenes lehet — jelentette ki Selma tudós képpel. — Nyakán az öregség, és megvadult az ürge. Klimaxos! — Elnevette magát, és ismét a pincsis portrét tanulmányozta.
Hallgattak. Andrej fogát összeszorítva aggódott a polgármester miatt. Derék, tekintélyes, rendkívül megnyerő arcú, bizalomkeltően ősz ember volt a polgármester. Gyönyör beszédeket tartott a városi aktívaüléseken — az önmérsékletről, a lelkierőről, az állhatatosság és a morális töltés erejéről. Ha találkoztak a lépcsőházban, feltétlenül kézfogásra nyújtotta hatalmas, száraz, meleg jobbját, és mindig változatlan udvariassággal és szívélyességgel érdeklődött, nem zavarja-e éjszakánként Andrejt az ő írógépének kopogása….
— Nem hiszi el! — szólalt meg hirtelen Selma. Már nem a portrét bámulta, hanem valami dühös kíváncsisággal Andrejt tanulmányozta. — Ha nem hiszel nekem, hát ne higgy! Csak undorodom attól, hogy nekem kell eltakarítanom ezt a mocskot. Nem lehet felfogadni valakit?
— Felfogadni… Ezt neked! — mondta Andrej kárörvendve. — Majd te magad megcsinálod.
Bárókisasszony okra itt semmi szükség.
Egy darabig szótlanul, kölcsönös ellenszenvvel méregették egymást. Végül Selma elfordult, és letörten motyogta:
— Az ördög hozott ide. Mit fogok én itt csinálni?
— Semmi különöset — mondta Andrej. Nagy nehezen leküzdötte ellenérzését. Ez az ember segítségre szorul. Látott ő már újoncokat, mindenfélét. — Azt csinálod majd, amit a többiek.
Elmész a munkabörzére, kitöltőd a könyvecskét, és bedobod a fogadónyílásba… Tudod, van ott egy munkabeosztást végző gép. Mit csináltál odaát?
— Foxtrottoztam.
— Mit csináltál?
— Hogy is magyarázzam… Egy-kettő, lábat oldalt.
Andrej megint elképedt. Hazudik, villant át az agyán. Folyton hazudik ez a lány. Hülyét csinál belőlem.
— És jól kerestél? — kérdezte szarkasztikusán.
— Hülye — felelte Selma szinte gyengéden. — Nem pénzért csináltam, csak úgy a magam kedvére. Hogy ne unatkozzak.
— Na, szép — mondta Andrej keserűen. — Hát a szüleid hova tették a szemüket? Fiatal vagy, tanulnod kellett volna, tanulnod…
— Minek? — kérdezte Selma.
— Hogyhogy minek? Ember lett volna belőled. Mérnök, tanár is lehetnél… Beléphettél volna a kommunista pártba, harcolhattál volna a szocializmusért…
— Jaj, istenem, istenem — suttogta rekedten Selma, és mint akit leütöttek, belerogyott a karosszékbe, tenyerébe temette az arcát. Andrej megijedt, ugyanakkor büszke is volt, átérezte óriási felelősségét.
— Mi bajod van? — lépett közelebb sután. — Ami volt, elmúlt. Vége. Ne búsulj. Talán jobb is, hogy így alakult: itt majd mindent pótolhatsz. Sok barátom van, remek emberek… — Eszébe jutott Izja, és elfintorodott. — Segítünk. Majd együtt csináljuk. Hiszen van itt munka bőven.
Nagy a rendetlenség, a zűrzavar, sőt egyszerűen a mocsok. Minden tisztességes emberre szükség van. El sem tudod képzelni, miféle söpredék tódult ide. Nem illik faggatózni erről, de néha nehéz megállni, hogy meg ne kérdezd: hát téged mi a fene hozott ide, egyáltalán, kinek kellesz te itt?
Már-már rászánta magát, hogy barátilag, szinte testvériesen vállon veregesse Selmát, de a lány anélkül, hogy fejét felemelte volna, megkérdezte:
— Tehát nem mindenki ilyen itt?
— Milyen?
— Mint te. Idióta.
— Hát tudod!
Andrej leugrott az asztalról, és körözni kezdett a szobában. Ez egy burzsuj! Szajha, tiszta sor. Másfelől meg Selma egyenessége még imponált is neki. Az őszinteség mindig jó dolog.
Szemtől szembe, a barikád fölött. Ez a lány nem olyan, mint például Izja, akiről sosem tudni, melyik oldalon áll, kisiklik a kezedből, mint az angolna, és mindenhová betüremkedik…
Selma felvihogott mögötte.
— Mit futkosol? — kérdezte. — Én nem tehetek arról, hogy ostoba vagy. Na, bocsáss meg.
Andrej nem hagyta magát kiengesztelni, tenyerével határozottan csépelte a levegőt.
— No, nézzük — mondta. — Te, Selma, nagyon elvadultál, hosszú időbe telik, amíg sikerül embert faragni belőled. És ne gondold, kérlek, hogy személy szerint rád haragszom. Azokkal van elszámolnivalóm, akik idáig juttattak. Veled semmi bajom. Itt vagy, tehát a társunk vagy. Ha jól dolgozol, jó barátok leszünk. Márpedig jól kell dolgoznod. Tudod, itt úgy mennek a dolgok, mint a hadseregben: ha nem tudod, megtanítunk rá. Ha nem akarod, kényszerítünk. — Andrejnek nagyon tetszett kis szónoklata. Selma végre felemelte arcát a tenyeréből, és rémült csodálkozással bámult rá. Biztatóan rákacsintott a lányra. — Igen, igen, kényszerítünk. Végül is mit képzeltél? Megesett egyszer, hogy az építkezésre jött egy csapat széltoló. Eleinte folyton eltünedeztek, hol a büfében, hol a közeli kis erdőben. Ennyi telt tőlük. Pedig a munka, tudod, a majomból is embert csinál…
— Nálatok mindig majmok kóborolnak az utcákon? — kérdezte Selma.
— Nem — komorodott el Andrej. — Csak a mai naptól. Érkezésed tiszteletére.
— És embert csináltok belőlük? — érdeklődött mézesmázosan Selma.
Andrej erőltetetten nevetett.
— Ahogy a helyzet hozza — mondta. — Talán tényleg embert kell belőlük faragni. A Kísérlet, az Kísérlet.
Minden gúnyos képtelensége ellenére tagadhatatlanul volt valami racionális magja ennek az ötletnek. Este meg kell majd vitatni, villant át az agyán. De rögtön támadt egy másik ötlete is.
— Mit csinálsz ma este? — kérdezte.
— Nem tudom. Ahogy alakul. Mivel töltitek itt az estéket?
Kopogtak, Andrej az órájára pillantott: már hétre járt, lassan jönnek a vendégek.
— Ma este itt maradsz nálam — közölte Selmával határozottan. Ezzel a kiegyensúlyozatlan teremtéssel csak határozottan lehet bánni. — Nem ígérek nagy bulit, de érdekes emberekkel találkozhatsz. Rendben?
Selma vállat vont, és a haját kezdte igazgatni. Andrej ment ajtót nyitni, amelyet a várakozó közben már rugdosott. Izja Katzman volt az.
— Mi az, nő van nálad? — kérdezte már a küszöbön. — Mikor szereled már fel végre a csengőt?
Mint mindig, az összejövetel kezdetén Izja még jól fésült volt, keményített inggallérja és kézelője vakított. Keskeny, vasalt nyakkendője pontosan az orr-áll vonal folytatásának tűnt.
Andrej mégis jobban örült volna most Donaldnak vagy Kenszinek.
— Gyere be, te dumagép. Mi történt, hogy ma te vagy az első?
— Tudtam, hogy nő van nálad, hát siettem — jelentette ki Izja vihogva.
Bementek az ebédlőbe, és Izja egyenesen Selma elé pen-derült.
— Izja Katzman — mutatkozott be bársonyos hangon. — Szemétszállító.
— Selma Nagel — viszonozta lustán a lány, kezét nyújtva. — Szajha.
Izja felnyögött a gyönyörűségtől, és óvatosan megcsókolta a lány kezét.
— Egyébként hallottátok? — folytatta Andrejhez, majd megint Selmához fordulva. — A körzeti megbízottak tanácsa egy intézkedés tervéről tanácskozik — mondta figyelmeztetően feltartott ujjal, emelt hangon. — “A jelentős létszámú majomhordáknak a Város közigazgatási határain belüli megjelenése kapcsán kialakult helyzet szabályozásáról…” Pfúú! Javasolják valamennyi majom regisztrálását, fém nyakörvvel és névtáblával ellátását, ez utóbbi az egyed nevével, ezt követően pedig mindegyikhez kirendelnek egy intézményt vagy magánszemélyt, amely, illetve aki a jövőben felelős érte! — Izja vihogott, röfögött, és visítozva verte jobb öklével tulajdon bal tenyerét. — Grandiózus! Minden más feketévé!