Kinyitotta a kezét. Egy aprócska fénypötty lebegett a tenyere fölött.
Gyöngéden ráfújt és az elenyészett.
Ebéd után mindenütt elhelyezték a patkánymérget. A Halál gyilkosnak érezte magát.
Tömérdek patkány pusztult el.
Odalent a pajta alatti járatokban — a legmélyebben, amelyet rég elfeledett őspatkányok vájtak hajdanában — valami megjelent a sötétségben.
Úgy tűnt, gondot okoz neki annak eldöntése, milyen alakot öltsön.
Rendkívül gyanús sajtdarabként kezdte. Ez láthatólag nem vált be.
Aztán kipróbált valamit, ami roppantul hasonlított egy kicsiny, éhes terrierre. Ezt szintén elvetette.
Egy pillanatra acél fogazatú csapda lett. Ez nyilvánvalóan nem felelt meg.
Új ötleteket keresett és legnagyobb meglepetésére simán érkezett is egy, mintha egyáltalán semekkora távolságot se kellett volna megtennie. Nem annyira alak, mint inkább egy alak emléke.
Kipróbálta és úgy találta, hogy noha korántsem illik a munkához, valami mélységesen kielégítő módon ez az egyetlen alak, amit voltaképp magára ölthet.
Azzal nekilátott dolgozni.
Azon az estén a férfiak nyilazást gyakoroltak a gyepen a falu közepén. Bill Kapu elővigyázatosan gondoskodott helyi hírnevéről mint a legrosszabb íjász az íjászat teljes történetében; senkiben sem merült föl, hogy — magától értetődően — a mögötte álló bámészkodók kalapján átlőni a nyilakat sokkal nagyobb ügyességet kíván, mint pusztán átlődözni egy mindössze százötven lábra álló, meglehetősen nagy céltáblán.
Elképesztő, milyen sok barátra tehetsz szert azzal, ha rosszul csinálod a dolgokat, föltéve, hogy elég rosszul csinálod a nevetségessé váláshoz.
Így hát megengedték neki, hogy odaülhessen a padra a kocsma mellett, együtt az öregekkel.
A szomszédban szikrák pattogtak a falu kovácsműhelyének kéményéből és fölkacskaringóztak a szürkületbe. Bősz kalapálás hallatszott ki a zárt ajtók mögül. Bill Kapu eltűnődött, vajon miért van mindig csukva a kovácsműhely. A legtöbb kovács nyitott ajtó mellett dolgozik, hogy a hámor nem hivatalos falusi gyűlésteremmé válhasson. Ez a kovács azonban hévvel űzi a munkáját…
— Helló, csontosváz!
A Halál megpördült.
A ház apró gyermeke a legáthatóbb tekintettel meredt rá, amit valaha is látott.
— Te csontosváz vagy, ugye? — érdeklődött a kislány. — Tudom én azt, a csontok miatt.
TÉVEDSZ, APRÓ GYERMEK.
— De az vagy! Az emberek csontosvázzá válnak, amikor halottak. Nem volna szabad nekik utána mászkálniuk.
HA. HA. HA. HOGY MIKET NEM MOND EZ A GYERMEK.
— Akkor te miért járkálsz?
Bill Kapu a vénekre sandított. Úgy tűnt, leköti őket a sport.
TUDOD MIT — szólalt meg kétségbeesetten —, HA ELMÉSZ, ADOK NEKED EGY FÉL GARAST.
— Van nekem egy csontosváz álarcom akkorra, amikor megyünk csíny-vagy-ajándékozni Mindenhájjalkentek Este — közölte a leányka. — Papírból csinálták. Olyankor kapsz mindenféle édességet.
Bill Kapu elkövette azt a hibát, amit már emberek milliói próbáltak meg kisgyermekekkel némileg hasonló helyzetben. Érveléshez folyamodott.
FIGYELJ — kezdte —, HA TÉNYLEG CSONTVÁZ LENNÉK, KIS LEÁNY, BIZTOS VAGYOK BENNE, HOGY EZEK AZ IDŐS ÚRIEMBEREK ITT SZÓVÁ TETTÉK VOLNA A DOLGOT.
A kislány méregette a pad másik végén üldögélő véneket.
— Ők már amúgy is csaknem csontosvázak — állapította meg. — Nem hinném, hogy szeretnének látni még egyet.
A Halál föladta.
KÉNYTELEN VAGYOK ELISMERNI, HOGY EBBEN IGAZAD VAN.
— Miért nem esel szét darabokra?
NEM TUDOM. SOSEM SZOKTAM.
— Láttam már madarak meg izék csontosvázát és azok szétesnek darabokra.
TALÁN AZÉRT, MERT AZOK OLYASMIK, AMIK VOLTAK, MÍG ELLENBEN ÉN EZ VAGYOK.
— A patikusnak, aki odaát Csamburdiban orvosságokat készít, van egy csontosváza egy kampón, csupa drót, hogy összetartsa a csontokat — mesélte a gyermek annak arckifejezésével, aki szorgos kutatással szerzett, lényeges információt ad tovább.
NEKEM NINCSENEK DRÓTJAIM.
— Különbség van az eleven meg a halott csontosvázak között?
IGEN.
— Akkor neki egy halott csontosváza van, ugye?
IGEN.
— Olyan, amiben volt valaki?
IGEN.
— Ör. Boá!
A gyermek egy darabig a messzi tájra meredt, aztán megszólalt: — Új zoknim van.
IGEN?
— Megnézheted, ha akarod.
Előbújt egy piszkos lábacska megtekintés céljára.
NAHÁT, NAHÁT. MEGÁLL AZ ÉSZ. ÚJ ZOKNI.
— A mamám kötötte birkából.
MI A SZÖSZ.
A láthatár újabb szemügyrevételezésben részesült.
— Tudod — szólt a gyermek —, tudod… péntek van.
IGEN.
— Találtam egy kanalat.
Bill Kapu azon kapta magát, hogy várakozóan figyel. Nem volt számára ismerős az olyan ember, akinek figyelemterjedelme három másodpercnél rövidebb.
— Te Miss Illabetsnél dolgozol?
IGEN.
— Apukám azt mondja, hogy alaposan föltetted a lábad az asztalra nála.
Bill Kapu nem tudott erre mit válaszolni, mert fogalma sem volt, mit jelent. Egyike volt annak a rengeteg, kerek perec, emberi kijelentésnek, amelyek valójában csak álcái valami sokkal nehezebben megfoghatónak, amit gyakran csupán a hangszín vagy egy pillantás fejez ki, de a gyermek egyiket sem alkalmazta.
— Apukám azt mondja, hogy a néninek kincsesládái vannak.
CSAK NEM?
— Nekem van két garasom.
NOCSAK.
— Saci!
Mindketten fölnéztek, amikor Mrs. Lifton megjelent a küszöbön.
— Ideje lefeküdnöd. Hagyd abba Mr. Kapu nyaggatását!
Ó, BIZTOSÍTHATOM, HOGY A KISLÁNY NEM…
— Mondj szépen jóccakát, most rögtön!
— Hogyan alszanak a csontosvázak? Nem tudják behunyni a szemük, mert…
A Halál hallotta a hangjuk elhalkulva kiszűrődni a kocsmából.
— Nem szabad Mr. Kaput így nevezned csak mert… ő… nagyon… ő nagyon sovány…
— De ez oké. Ő nem a halott fajta.
Mrs. Lifton hangjában érezhető volt az olyanok szokásos, aggodalmas hanghordozása, akik képtelenek maguk rávenni, hogy higgyenek a szemüknek. — Talán csak nemrég nagyon beteg volt.
— Szerintem nagyjából annyira volt beteg, hogy jobban már nem is lehet.
Bill Kapu elmerengve sétált hazafelé.
Égett a fény a tanyaház konyhájában, mégis egyenest a pajtába ment, fölmászott a létrán a szénapadlásra, és lefeküdt.
Elkerülheti az álmodást, de nem menekülhet az emlékezéstől.
A Halál a sötétségbe meredt.
Egy idő múlva meghallotta a lábdobogást. Megfordult.
Sápadt, patkány formájú szellemek áradata szökdécselt végig a tetőgerendán a feje fölött, elhalványulva futás közben, így hát hamarosan nem maradt más, csak a futás hangja.
Őket egy… alak követte.
Körülbelül hat hüvelyk magas volt. Fekete köntöst viselt. Apró kaszát tartott egyik csontmancsában. A homályos csuklyából kikukucskált egy csontfehér orr, merev, szürke bajusszal.
Bill Kapu odanyúlt és fölvette. Az nem állt ellen, hanem fölegyenesedett a tenyerén és mustrálgatta, akár egyik profi a másikat.
Bill Kapu megkérdezte: — ÉS TE LENNÉL…?
A Patkányok Halála bólintott.
CIN.
EMLÉKSZEM ARRA — mondta Bill Kapu —, AMIKOR A RÉSZEM VOLTÁL.