— Még sose láttam ehhez hasonlót — állította Motolla. — Ugyan, ki akarna egy nagy kosarat drótból? És azok a kerekek nem tűnnek eléggé nagynak.
— De jól gurul, ha az ember a fogantyúval löki előre — jelentette ki Modo. — Nagyon meglep, hogy valaki ki akarja ezt dobni. Miért akarna bárki is kidobni valami ilyesmit, Mr. Alánk?
Motolla a bevásárlókocsira meredt. Nem szabadulhatott attól az érzéstől, hogy az őt figyeli.
Hallotta saját magát így szólni: — Talán magától került ide.
— Úgy van, Mr. Alánk! Egy kis békességre vágyott, gondolom! — rikkantotta Modo. — Maga igazán nagy imposztor!
— Igen — értett egyet Motolla boldogtalanul. — Eléggé úgy néz ki.
Kilépett a városba, tudatában a recsegő és puffanó ajtónak a háta mögött.
Ha valaki egy hónappal ezelőtt azt mondta volna nekem, gondolta, hogy néhány nappal a halálom után az úton fogok sétálni sarkamban egy szégyenlős, ajtó mögé rejtőzködő mumussal… hát, kinevettem volna.
Nem, dehogy. Azt mondtam volna „he?” és „mi?” és „beszélj hangosabban!” és különben sem értettem volna meg.
Mellette valaki fölugatott.
Egy kutya fürkészte. Rendkívül nagy kutya volt. Valójában az egyetlen ok, ami miatt kutyának lehet nevezni, és nem farkasnak, az, hogy mindenki tudja, a városokban nincsenek farkasok.
Az állat kacsintott. Motolla azt gondolta: tegnap éjjel nem volt telihold.
— Lupin? — kockáztatta meg.
A kutya bólintott.
— Tudsz beszélni?
A kutya megrázta a fejét.
— Akkor most mit fogsz csinálni?
Lupin vállat vont.
— Akarsz velem jönni?
Újabb vállrándítás következett, amely csaknem hangot adott a gondolatnak: — Miért ne? Mi más teendőm van?
Ha valaki egy hónappal ezelőtt azt mondta volna nekem, gondolta Motolla, hogy néhány nappal a halálom után az úton fogok sétálni sarkamban egy szégyenlős, ajtó mögé rejtőzködő mumussal, ráadásul valami negatív vérfarkasfélének társaságában… hát, valószínűleg kinevettem volna. Na persze, csak miután néhányszor elismételték. Jó hangosan.
A Patkányok Halála nyakon csípte az utolsót klienseiből, akik közül sokan a zsúpban tartózkodtak, és előresietve mutatta az utat a lángokon át oda, akárhol legyen is, ahová a jó patkányok jutnak.
Meglepődött, amikor elhaladt egy égő alak mellett, aki utat tört a beroskadt gerendák és omladozó padlódeszkák fehéren izzó összevisszaságán keresztül. Az alak, amikor föllépett a parázsló lépcsőre, kivett valamit ruházata elszenesedő maradványából és gondosan a foga közt tartotta.
A Patkányok Halála nem várt, hogy lássa, ezután mi fog történni. Míg bizonyos szempontból ugyanolyan ősöreg volt, mint az első előpatkány, ugyanakkor még egy napja sem létezett, és Halálként még csak tapogatózott, és föltehetőleg tudta, hogy a mély, dübörgő zaj, amitől rezeg az épület, a hordókban forrni kezdő pálinka hangja.
És a lényeges tudnivaló a forró pálinkáról az, hogy nem forr sokáig.
A tűzgolyó fél mérfölddel odébb vetette a kocsma darabkáit. Fehér-forró lángok csaptak elő a lyukakból, ahol korábban ajtók és ablakok álltak. A falak szétrobbantak. Égő szarufák zúgtak el a fejek fölött. Némelyik a szomszédos tetőkbe temetkezett, további tüzeket támasztva.
Ami megmaradt, csupán könnyfakasztó izzás volt.
És aztán kicsiny árnyéktócsák az izzásban.
Azok mozogtak és összefolytak és kialakították egy magas alak formáját, amint előrelépdel, maga előtt cipelve valamit.
Áthaladt a megperzselt tömegen és a tanyához vezető hűvös, sötét úton vánszorgott. Az emberek összeszedték maguk és követték, úgy haladva a homályban, akár egy sötét üstökös csóvája.
Bill Kapu megmászta a Miss Illabets hálószobájához vezető lépcsőt és az ágyra fektette a gyermeket.
AZT MONDTA A KISLÁNY, HOGY VAN VALAHOL A KÖZELBEN EGY PATIKUS.
Miss Illabets átfurakodott a lépcső tetején álló sokadalmon.
— Van egy Csamburdiban — felelte. — De van egy boszorkány arra Lancre felé.
CSAK SEMMI BOSZORKÁNY. CSAK SEMMI MÁGIA. KÜLDESSEN A PATIKUSÉRT. ÉS MINDENKI MÁS MENJEN INNEN.
Ez nem javaslat volt. Még csak nem is parancs. Csak egyszerűen egy visszautasíthatatlan kijelentés.
Miss Illabets sovány karjával hadonászott az emberek irányába.
— Gyerünk, vége az egésznek! Sicc! Mindnyájan a hálószobámban vannak! Gyerünk, menjenek kifelé!
— Hogyan csinálta a fickó? — kérdezte valaki a tömeg hátsó soraiból. — Senki sem juthatott ki onnan élve! Láttuk, hogy az egész fölrobbant!
Bill Kapu lassan odafordult.
ELREJTŐZTÜNK — válaszolta, — A PINCÉBEN.
— Tessék! Érti? — mondta Miss Illabets. — A pincében. Logikus.
— De a kocsmának nincs is… — kezdte a kételkedő és elhallgatott. Bill Kapu szúrósan meredt rá.
— A pincében — helyesbített a kétkedő. — Aha. Jól van. Okos!
— Nagyon okos — hangsúlyozta Miss Illabets. — És most mozgás kifelé, az egész banda!
A Halál hallotta, hogy lehessegeti őket a lépcsőn, ki az éjszakába. Az ajtó becsapódott. Nem hallotta, amikor az asszony visszajött a lépcsőn egy lavór hidegvízzel és egy törlőkendővel. Miss Illabets is tudott halkan lépdelni, ha úgy hozta a kedve.
Az öregasszony bejött és becsukta maga mögött az ajtót.
— A szülei majd látni akarják — szögezte le. — Az anyja elájult és Öles Henry a malomból leütötte az apját, amikor az megpróbált a lángok közé rohanni, de hamarosan itt lesznek.
Lehajolt és végigsimított a törlőkendővel a kislány homlokán.
— Hol volt a gyerek?
ELBÚJT EGY SZEKRÉNYBEN.
— A tűz elől?
Bill Kapu vállat vont.
— Meg vagyok döbbenve, hogy kend képes volt bárkit is megtalálni abban a hőségben meg füstben — jelentette ki az asszony.
GONDOLOM, MAGA KUNSZTNAK NEVEZNÉ.
— És egyetlen égésnyom sincs rajta.
Bill Kapu figyelmen kívül hagyta a nő hangjában megbújó kérdést.
ELKÜLDÖTT VALAKIT A PATIKUSÉRT?
— Igen.
A PATIKUSNAK TILOS BÁRMIT IS ELVENNIE.
— Hogy érti kend?
MARADJON ITT, AMIKOR MEGÉRKEZIK. SEMMIT SEM SZABAD KIVINNI EBBŐL A SZOBÁBÓL.
— Ez butaság. Miért vinne el bármit is? Mit akarna elvenni?
EZ NAGYON FONTOS. ÉS MOST EL KELL MENNEM.
— Hová megy?
A PAJTÁBA. VANNAK DOLGOK, AMIKET MEG KELL TENNEM. LEHET, HOGY MÁR NINCS SOK IDŐ.
Miss Illabets a kis alakot bámulta az ágyon. Nem érzett biztos talajt a lába alatt és nem tehetett mást, mint hogy tapossa a vizet.
— De pont úgy néz ki, mintha aludna — motyogta tehetetlenül. — Mi a baja?
Bill Kapu megtorpant a lépcső tetejénél.
KÖLCSÖNVETT IDŐN ÉL — válaszolta.
Volt egy régi kovácsműhely a pajta mögött. Már évek óta nem használták. De most vörös és sárga fény ömlött ki az udvarra, úgy lüktetve, akár egy szív.
És akár egy szív esetében, ütemes dobogás hallatszott. A fény kéken villant minden egyes csattanáskor.
Miss Illabets becsusszant a nyitott ajtón. Ha olyasvalaki lett volna, aki esküdözni szokott, megesküdött volna, hogy nem csapott zajt, amit esetleg hallani tehetett volna a tűz ropogása és a kalapálás mellett, ám Bill Kapu megpördült, ugrásra készen, egy hajlított pengét tartva maga előtt.