— Én vagyok az!
A Halál ellazult, vagy legalábbis a feszültség más szintjére mozdult.
— Mi a fenét csinál kend?
A Halál úgy nézett a kezében tartott pengére, mintha most látná először.
AZT GONDOLTAM, KIFENEM EZT A KASZÁT, MISS ILLABETS.
— Hajnali egykor?
A Halál üvegesen meredt a kaszára.
ÉJJEL IS PONT UGYANOLYAN TOMPA, MISS ILLABETS.
Azzal lecsapta az üllőre.
ÉS NEM TUDOM ELÉGGÉ KIÉLESÍTENI!
— Azt hiszem, a hőség megárthatott kendnek — jegyezte meg az öregasszony, majd odanyúlt és megfogta Bill Kapu karját.
— Ráadásul épp elég élesnek látszik ahhoz, hogy… — kezdte, aztán elhallgatott. Az ujjai a Halál csontkarján mozogtak. Egy pillanatra elhúzódtak, aztán újra rázárultak.
Bill Kapu megborzongott.
Miss Illabets nem sokáig vacillált. Hetvenöt éve alatt megbirkózott már háborúkkal, éhínséggel, megszámlálhatatlan beteg állattal, egy pár járvánnyal és apró, mindennapos tragédiák ezreivel. Egy depressziós csontváz még csak benne se volt a tíz Legrosszabb Dologban, amit valaha látott.
— Szóval kend az — nyögte ki.
MISS ILLABETS, ÉN…
— Mindig tudtam, hogy egy napon el fog jönni.
AZT HISZEM, HOGY TALÁN…
— Tudja, életem nagy részét azzal töltöttem, hogy vártam a hercegre fehér lovon. — Miss Illabets elvigyorodott. — Jó nagy bolondot csináltam magamból, mi?
Bill Kapu leült az üllőre.
— Eljött a patikus — tudatta az asszony. — Azt mondta, nem tehet semmit. Azt mondta, a kislány jól van. Csak nem tudjuk fölébreszteni. És, tudja, egy örökkévalóságig tartott, amíg kifeszítettük a gyerek ujjait. Olyan szorosan összecsukva tartotta.
MEGMONDTAM, HOGY SEMMIT SEM SZABAD ELVENNI!
— Ne aggódjon! Ne aggódjon! Úgy hagytuk ott a gyereket, hogy markolta.
AKKOR JÓ.
— Mi volt az?
AZ IDŐM.
— Tessék?
AZ IDŐM. ÉLETEM LEGSZEBB PERCEI.
— Úgy néz ki, mint egy tojásfőző homokóra nagyon drága tojásokhoz.
Bill Kapu meglepettnek látszott. — IGEN. BIZONYOS TEKINTETBEN. ADTAM A KISLÁNYNAK VALAMICSKÉT AZ IDŐMBŐL.
— Hogy lehet, hogy kendnek időre van szüksége?
MINDEN ÉLŐLÉNYNEK SZÜKSÉGE VAN IDŐRE. ÉS AMIKOR AZ KIFOGY, MEGHALNAK. ÉS AMIKOR EZ AZ IDŐ KIFOGY, A GYERMEK MEG FOG HALNI. ÉS ÉN IS MEG FOGOK HALNI. NÉHÁNY ÓRÁN BELÜL.
— De hát az nem lehet, hogy kend…
DE LEHET. HABÁR NEHÉZ ELMAGYARÁZNI.
— Húzódjon arrébb!
TESSÉK?
— Azt mondtam, húzódjon arrébb. Le akarok ülni.
Bill Kapu helyet csinált az üllőn. Miss Illabets leült.
— Szóval kend meg fog halni — összegezte.
IGEN.
— De nem szeretne.
NEM BIZONY.
— Miért nem?
A Halál úgy nézett az öregasszonyra, mintha az elmebeteg lenne.
MERT AKKOR NEM LESZ SEMMI. MERT NEM FOGOK LÉTEZNI.
— Az emberekkel is ez történik?
NEM HINNÉM. MAGUKNÁL EZ TELJESEN MÁS. JOBBAN MEGSZERVEZTÉK AZ EGÉSZET.
Mindketten ültek és a széndarabok halványuló izzását nézték a kovácsműhelyben.
— Szóval akkor minek dolgozott kend a kasza pengéjén? — firtatta Miss Illabets.
AZT GONDOLTAM, TALÁN… FÖLVEHETNÉM A HARCOT…
— Előfordult, hogy ez sikerült? Úgy értem, kend ellenében.
RENDSZERINT NEM. NÉHA AZ EMBEREK KIHÍVNAK EGY JÁTSZMÁRA. AZ ÉLETÜK A TÉT, ÉRTI, UGYE?
— Nyertek valaha is?
NEM. TAVALY VALAKI MEGSZERZETT HÁROM UTCÁT MEG AZ ÖSSZES KÖZMŰVET.
— Mi? Miféle játék az?
NEM EMLÉKSZEM. „KIZÁRÓLAGOS TULAJDONJOG”, AZT HISZEM. ÉN VOLTAM AZ ELBOCSÁTÁS.
— Egy pillanat! — vágott közbe Miss Illabets. — Ha kend kend, ki fog eljönni kendért?
A HALÁL. MÚLT ÉJJEL EZT DUGTÁK BE AZ AJTÓ ALATT.
A Halál kinyitotta a kezét, hogy láthatóvá váljék egy apró, szurtos papírfecni, amelyen Miss Illabets némi nehézséggel tudta csak kisilabizálni a szót: ÓÓóóóÍÍÍííÓÓÓÓóóÍÍíííÓÓÓóóóÍÍííí.
MEGKAPTAM A SIKÍTÓSZELLEM HIBÁSAN ÍRT ÉRTESÍTÉSÉT.
Miss Illabets oldalra hajtott fejjel nézett rá.
— De… javítson ki, ha tévedek, de…
AZ ÚJ HALÁL.
Bill Kapu kezébe vette a pengét.
Ő PEDIG RETTENETES LESZ.
A penge forgott a kezében. Kék fény villózott az éle mentén.
ÉN LESZEK AZ ELSŐ.
Miss Illabets mintegy lenyűgözve bámulta a fényt.
— Pontosan mennyire rettenetes?
MENNYIRE RETTENETEST KÉPES ELKÉPZELNI?
— Ó!
PONTOSAN ANNYIRA RETTENETES.
A penge erre-arra billegett.
— És a gyermekért is — jegyezte meg Miss Illabets.
IGEN.
— Nem hiszem, hogy tartozom kendnek bármilyen szívességgel, Mr. Kapu. Nem hiszem, hogy van olyan az egész világon, aki jönne kendnek egy szívességgel.
IGAZA LEHET.
— Jelzem, egy s másért az életnek is felelnie kell. Ami igaz, az igaz.
EZT NEM TUDHATOM.
Miss Illabets újabb hosszú, kutató pillantást vetett rá.
— Van egy igen jó köszörűkő a sarokban — jelentette ki.
MÁR HASZNÁLTAM.
— És van egy olajfenőkő a szekrényben.
MÁR AZT IS HASZNÁLTAM.
Az asszony úgy vélte, képes hallani a penge mozgásának hangját. A feszült levegő afféle halk nyüszítését.
— És még mindig nem elég éles?
Bill Kapu sóhajtott. — TALÁN SOSEM LESZ ELÉG ÉLES.
— Úgyan már, ember! Nincs értelme föladni — szögezte le Miss Illabets. — Míg élünk, he?
MÍG ÉLÜNK HE MICSODA?
— Remélünk?
AZT TENNÉNK?
— De még mennyire!
Bill Kapu végigfuttatott egy csontujjat az élen.
REMÉNY?
— Maradt még más, amivel próbálkozhat?
Bill a fejét rázta. Már kipróbált számos érzelmet, ám ez újdonság volt számára.
TUDNA ADNI NEKEM EGY FENŐACÉLT?
És most egy órával későbbre járt.
Miss Illabets a rongyzsákjában válogatott.
— Mi következzék? — kérdezte.
MI MINDENNEL PRÓBÁLKOZTUNK EDDIG?
— Lássuk csak… zsákvászon, karton, gyolcs… mit szólna a szaténhoz? Itt egy darabka.
Bill Kapu elvette a rongyot és gyöngéden végigtörölte vele a pengét.
Miss Illabets eljutott a zsák fenekére és előhúzott egy szövetmintaszerűséget fehér kelméből.
IGEN?
— Selyem — válaszolta a nő ellágyulva. — A legjobb minőségű fehér selyem. Az anyagok legjava. Sosem hordott.
Hátradőlt és csak bámult rá.
Egy idő múlva a Halál tapintatosan kivette a kezéből.
KÖSZÖNÖM.
— Hát akkor — mondta az asszony magához térve. — Ez minden, nem igaz?
Amikor a Halál megfordította a pengét, az hummmm-szerű hangot adott. A kovácsműhely tüze mostanra már alig pislákolt, ám a penge borotvafénnyel izzott.
— Selymen élesített — álmélkodott Miss Illabets. — Ki hitte volna?
ÉS MÉG MINDIG TOMPA.
Bill Kapu körbenézett a sötét kovácsműhelyben, aztán az egyik sarokba szökkent.
— Mit talált kend?
PÓKHÁLÓT.
Hosszú, vékony nyüszítés hallatszott, mintha hangyákat kínoznának.
— Használt valamit?
MÉG MINDIG TÚL ÉLETLEN.
Az öregasszony leste, ahogy Bill Kapu kimasírozik a kovácsműhelyből, aztán utána loholt. A Halál ment és megállt az udvar közepén, odatartva a kaszapengét az enyhe hajnali szélbe.