TESSÉK. MA ESTÉRE MEG KELL LENNIE.
Fekete nem vitatkozott. A vitatkozás azt jelentené, hogy Bill Kapu tovább marad a kovácsműhelyben, és benne kezdett égni a vágy, hogy ez ne következzék be.
— Hogyne, hogyne.
MEGÉRTETTE?
— Persze. Persze.
ISTENEK VELE! — köszönt el ünnepélyesen Bill Kapu és távozott.
Fekete becsukta mögötte az ajtót és nekidőlt. Phű. Persze, rendes ember, mindenki róla beszél, csak a társaságában eltöltött két perc után az embernek az a hátborzongató érzése támad, hogy valaki épp keresztülsétál a sírján, pedig azt még meg se ásták.
Átkelt az olajos padlón, megtöltötte a teavízforraló kannát és beékelte a kovácstűzhely sarkába. Fölvett egy villáskulcsot, hogy elvégezzen némi végső beszabályozást a Kombinált Betakarítógépen, és észrevette a falnak támasztott kaszát.
Lábujjhegyen indult felé, aztán rádöbbent, hogy elképesztően ostoba dolog lábujjhegyen járnia. A kasza nem eleven. Nem hallhatja meg. Csak látszik elevenbe vágónak.
Fölemelte a villáskulcsot, s közben bűntudata támadt. De Mr. Kapu azt mondta — nos, Mr. Kapu valami nagyon furát mondott, nagyon nem odaillő szavakat használt egy puszta eszközről beszélvén. Ám ezt aligha kifogásolhatja.
Fekete keményen lecsapott a villáskulccsal.
Nem volt ellenállás. Ismét csak megesküdött volna, hogy a villáskulcs kettévágódott, mintha kenyérből lett volna, több hüvelykre a penge élétől.
Eltűnődött, lehet-e valami olyan éles, hogy elkezdi birtokába venni, nem pusztán az éles élt, hanem magának az élességnek igaz valóját, az abszolút élesség mezejét, amely valójában a fém utolsó atomjain túlra terjeszkedik.
— Átko / / zott pokolt / / űz!
És aztán rájött, hogy ez szentimentális és babonás gondolkozás olyan férfitól, aki tudja, hogyan kell kellő szögben fölhelyezni egy háromnyolcados McFogot. Az ember tudja, hol áll egy ide-oda mozgó erőátvitellel. Az vagy működik, vagy nem. Egész biztosan nem tálal eléd rejtélyeket.
Büszkén pillantott a Kombinált Betakarítógépre. Persze, kell hozzá egy ló, hogy húzza. Az kicsit ront a dolgon. A lovak a Tegnaphoz tartoznak; a Holnap a Kombinált Betakarítógépé és utódaié, ami a világot tisztább és jobb hellyé fogja tenni. Csupán annak kérdése, hogy a lovat kivonja az egyenletből. Már megpróbálkozott a lendkerékkel, de az nem volt elég erős. Talán, ha megpróbálna megfeszíteni egy…
Mögötte a vízforraló kanna túlforrt és kioltotta a tüzet.
Fekete átverekedte magát a gőzön. Ez a nyavalyás probléma, minden egyes alkalommal. Valahányszor valaki megpróbálkozik némi ésszerű gondolkozással, mindig történik valami értelmetlen, ami eltereli a figyelmét.
Mrs. Kuglof összehúzta a függönyöket.
— Pontosan ki ez az Egy-Férfi-Vödörrel? — kérdezte Motolla.
Az asszony meggyújtott két gyertyát, aztán leült.
— Az egyik pogány howondaföldi törzsbe tartozott — vágta rá kurtán.
— Nagyon különös név az Egy-Férfi-Vödörrel — jegyezte meg Motolla.
— Ez nem a teljes neve — válaszolta sötéten Mrs. Kuglof. — És most kezet kell fogjunk. — Tűnődve pillantott a varázslóra. — Szükségünk van még valakire.
— Idehívhatom Schleppelt — javasolta Motolla.
— Én ugyan nem fogom hagyni, hogy bármiféle mumus az asztal alól megpróbáljon a szoknyám alá kukkantani — közölte Mrs. Kuglof. — Ludmilla! — kiáltotta. Egy-két pillanattal később a konyhaajtót jelképező gyöngyfüggönyt félrecsapták, és bejött a fiatal nő, aki eredetileg ajtót nyitott Motollának.
— Igen, anya?
— Ülj le, lányom! Még valakire szükségünk van a szeánszozáshoz.
— Igen, anya.
A lány rámosolygott Motollára.
— Ez Ludmilla — mutatta be kurtán Mrs. Kuglof.
— Igazán örvendek a szerencsének — mondta Motolla. Ludmilla azzal a ragyogó, kristályos mosollyal ajándékozta meg, amit az olyan emberek visznek tökélyre, akik réges-rég megtanulták, hogy ne árulják el érzelmeik.
— Már találkoztunk — folytatta Motolla. Legalább egy nap el kellett teljen a telihold óta, gondolta. Szinte teljesen eltűnt az összes tünet. Szinte. Nocsak, nocsak, nocsak…
— Ő az én keresztem — jelentette ki Mrs. Kuglof.
— Anya, folyton hajtogatod a magadét — jegyezte meg Ludmilla, minden neheztelés nélkül.
— Fogjunk kezet! — adta ki az utasítást Mrs. Kuglof.
Ültek a félhomályban. Aztán Motolla érezte, hogy Mrs. Kuglof elhúzza a kezét.
— Elfelejtettem az üveget — magyarázkodott az asszony.
— Azt hittem, Mrs. Kuglof, hogy kegyed nem szenvedheti az ábécés deszkalapokat és a hasonló… — kezdte Motolla. Bugyogás hallatszott a kredenc felől. Mrs. Kuglof egy teli poharat tett a terítőre, majd újra helyet foglalt.
— Hát nem is — válaszolta.
Ismét csönd ereszkedett rájuk. Motolla idegesen megköszörülte a torkát.
Végül Mrs. Kuglof megszólalt: — Rendben, Egy-Férfi-Vödörrel, tudom, hogy ott vagy.
A pohár megmozdult. A borostyán színű folyadék finoman meglöttyent.
Egy testetlen hang így rebegett, üdvözöllek, sápadtarcú, a boldog vadászmezőkről…
— Ezt most hagyd abba! — szólította föl Mrs. Kuglof. — Mindenki tudja, hogy egy szekér gázolt el a Szirup utcában, mert részeg voltál, Egy-Férfi-Vödörrel.
az nem az én hibám. nem az én hibám. az én hibám, hogy a dédapám ideköltözött? igazság szerint halálra kellett volna marcangoljon egy puma vagy egy óriási mamut vagy valami. megtagadták tőlem a származásomnál fogva megillető hősi halott jogot.
— Mr. Alánk szeretne föltenni egy kérdést neked, Egy-Férfi-Vödörrel — tájékoztatta Mrs. Kuglof.
a hölgy boldog itt és alig várja, hogy csatlakozz hozzá, közölte Egy-Férfi-Vödörrel.
— Kicsoda? — érdeklődött Motolla.
Ez úgy tűnt, megzavarta Egy-Férfi-Vödörrelt. Ez a mondat általában megelégedésül szolgált további magyarázat nélkül.
kit szeretnél? firtatta óvatosan. most már megihatom azt az italt?
— Még nem, Egy-Férfi-Vödörrel — felelte Mrs. Kuglof.
hát pedig, szükségem van rá. átkozott zsúfoltság van itt.
— Mi? — kérdezte gyorsan Motolla. — Úgy érted, kísértetek?
százával vannak, jelentette ki Egy-Férfi-Vödörrel hangja.
Motolla csalódott volt.
— Csak százával? — tudakolta. — Az nem hangzik túl soknak.
— Nem sokan válnak kísértetté — nyilatkozta Mrs. Kuglof. — Ahhoz, hogy kísértet légy, kell legyen például valami fontos befejezetlen ügyed vagy egy szörnyű bosszú, amit valakin állnod kell, vagy egy kozmikus terv, amiben csak paraszt vagy.
vagy cudar szomjad, egészítette ki Egy-Férfi-Vödörrel.
— Hallgassa csak, miket mond! — botránkozott meg Mrs. Kuglof.
a spiritusz világában akartam maradni. vagy legalábbis a boréban és sörében. hngh. hngh. hngh.
— Szóval mi történik az életerővel, ha a dolgok megszűnnek élni? — tudakolta Motolla. — Ez okozza ezt a rengeteg problémát?
— Válaszolj az úrnak — parancsolta Mrs. Kuglof, amikor úgy tűnt, Egy-Férfi-Vödörrel vonakodik a válaszadástól.
miféle problémákra gondolsz?