Engedte magát meggörnyedni s hagyta, hogy hangjába némi megtörtség lopózzon.
— De sajnos, mostanában eléggé bizonytalan a lábam — rebegte. — Igazán nagy segítséget jelentene, ha valaki támogatna útközben. Lenne szíves elkísérni egész az Egyetemig, ifjú hölgy?
— Ludmilla nem jár ki sokat mostanság, mert az egészsége… — kezdte kapkodva Mrs. Kuglof.
— Abszolút kitűnő — vágott közbe Ludmilla. — Anya, tudod, hogy egy teljes nap eltelt már a telihol…
— Ludmilla!
— Hát, eltelt.
— Manapság nem biztonságos egy fiatal nőnek az utcákat járni — szögezte le Mrs. Kuglof.
— De hát Mr. Alánk csodálatos kutyája még a legveszélyesebb bűnözőt is elriasztaná — tiltakozott Ludmilla.
Mintegy végszóra, Lupin segítőkészen ugatott és pitizett. Mrs. Kuglof kritikusan vette szemügyre.
— Valóban nagyon engedelmes jószág — ismerte el vonakodva.
— Akkor ez el van intézve — mondta Ludmilla. — Hozom a kendőm.
Lupin hátára gördült. Motolla megbökte a lábával.
— Aztán jó legyél! — utasította.
Egy-Férfi-Vödörrel jelentőségteljesen köhintett.
— Rendben, rendben — motyogta Mrs. Kuglof. Elvett egy köteg gyufát a kredencről, szórakozottan meggyújtott egyet a körmével, aztán belepottyantotta a whiskys pohárba. Az kék lánggal égett, és valahol a szellemvilágban egy tömény dupla árnya épp elég hosszan létezett.
Amikor Motolla Alánk kilépett a házból, úgy vélte, ki tud venni egy nótára fakadt kísérteties hangot.
A bevásárlókocsi megállt. Egyik oldalról a másikra forgott, mintha a varázslókat figyelné. Aztán gyors hárompontos hátraarcot csinált és sebesen eliramlott.
— Elkapni! — bömbölte az Arkrektor.
Célzott a botjával és tűzgolyót lőtt ki, amely a padlólapok kicsiny területét valami sárgává és bugyborékolóvá változtatta. A száguldó bevásárlókocsi vadul megingott, de folytatta útját, jóllehet egyik kereke zötyögött és nyikorgott.
— A Tömlöc Létsíkokból jött! — visította a Dékán. — Ruhát a kosárnak!
Az Arkrektor csillapítóan tette kezét a Dékán vállára.
— Ne légy hülye! A Tömlöc Izéknek sokkal több csápja meg miegymása van. Nem látszanak gyártmánynak.
Egy újabb bevásárlókocsi zajára mind megfordultak. Az semmivel sem törődve egy oldalfolyosón csörömpölt végig, megtorpant, amikor meglátta vagy másképp érzékelte a varázslókat, és hitelt érdemlően alakította a valaki által csak úgy ottfelejtett bevásárlókocsi szerepét.
A Kincstárnok odaosont hozzá.
— Semmi haszna annak, hogy így nézel ki — közölte. — Tudjuk, hogy tudsz mozogni.
— Mindnyájan láttuk! — állította a Dékán.
A bevásárlókocsi nem változtatott tartózkodó magatartásán.
— Nem lehet képes gondolkodásra — vélte a Jelenkori Varázsrúnák Előadója. — Nincs elég hely az agynak.
— Ki mondta, hogy gondolkozik? — kérdezte az Arkrektor. — Nem tesz mást, csak mozog. Ahhoz meg kinek kéne agy? A garnélák is mozognak.
Végigfuttatta ujjait a megmunkált fémen.
— Ami azt illeti, a garnélák egész intell… — kezdte a Rangidős Lovász.
— Hallgass! — szólt rá Maphlaves. — Hmm. De vajon tényleg készítmény-e?
— Drótból van — válaszolta a Rangidős Lovász. — A drót olyasmi, amit készíteni kell. Meg ott vannak a kerekek. Szinte semmiféle természetszültének nincs kereke.
— Csak hát arról van szó, hogy közelről úgy néz ki…
— …mintha az egész egyetlen dolog lenne — fejezte be a Jelenkori Varázsrúnák Előadója, aki gyötrelmesen letérdelt, hogy jobban megvizsgálhassa. — Mintha egyetlen egység lenne. Az egész egyetlen darabból készült. Mint egy gép, amit növesztettek. De az lehetetlen.
— Lehet. Mintha lenne valami kakukk a Kostetőn, ami órákat épít fészeknek? — említette meg a Kincstárnok.
— Igen, de az csak párkeresési rítus — vetette oda könnyedén a Jelenkori Varázsrúnák Előadója. — És ráadásul pontatlanul járnak.
A bevásárlókocsi a varázslók közti hézag felé vetődött és sikerrel is járt volna, kivéve, hogy a Kincstárnok foglalta el a rést, aki fölsikoltott és belezuhant a kosárba. A bevásárlókocsi nem állt meg, hanem tovább nyikorgott a kapu felé.
A Dékán fölemelte a botját. Az Arkrektor megragadta.
— Eltalálhatod a Kincstárnokot — mondta.
— Csak egyetlen kicsi tűzgolyót?
— Nagy a kísértés, de nem. Gyere! Utána!
— Szasz!
— Miért ne.
A varázslók cammogósan űzőbe vették a kosarat. Mögöttük, eddig még észrevétlenül, az Arkrektor szitokszavainak egész serege verdesett és döngicsélt. És Motolla Alánk épp egy kicsiny küldöttséget vezetett a Könyvtárba.
A Láthatatlan Egyetem Könyvtárosa sietve átnégykézlábalt a termen, miközben az ajtó rázkódott a viharos kopogástól.
— Tudom, hogy odabent vagy — érkezett Motolla Alánk hangja. — Be kell engedj minket! Életbevágóan fontos!
— Úúúk.
— Nem nyitod ki az ajtót?
— Úúúk!
— Akkor nincs más választásom…
Ősöreg kőművesmunka tömbjei mozdultak lassan arrébb. Vakolat mállott szét. Aztán a fal egy része beomlott, s ott maradt Motolla Alánk egy Motolla Alánk alakú nyílásban állva. Köhécselt a portól.
— Utálok ilyesmit csinálni — jelentette ki. — Nem tehetek róla, de úgy érzem, mintha ezzel az elterjedt előítélet cinkosául szegődnék.
Ekkor landolt vállán a Könyvtáros. Az orángután legnagyobb meglepetésére, ez szinte semmi változást nem hozott. Egy 300 fontos orángután rendszerint észlelhető hatást gyakorol az emberek haladási sebességére, ám Motolla úgy viselte őt, mintha csak gallér lenne.
— Azt hiszem, az Őstörténet kell nekünk — közölte. — Mondd csak, nem tudnád abbahagyni a fejem lecsavarására tett próbálkozásaid?
A Könyvtáros vadul nézett körbe. Ez olyan módszer volt, amely rendes körülmények között sohasem mondott csütörtököt.
Aztán szaglászni kezdett.
A Könyvtáros nem született emberszabású majomnak. Egy varázskönyvtár veszélyes munkahely és ő egy mágiakitörés következtében változott orángutánná. Előzőleg meglehetősen ártalmatlan ember volt, ámbár mostanra olyan sokan fogadták el új alakját, hogy csak kevesen emlékeztek erre. Azonban az átváltozással együttjárt a kulcs egy egész csomó érzékelő képességhez és faji emlékhez. És mind közül az egyik legmélyebb, legalapvetőbb, legösztönösebben-csontjaiban-érzett a formákkal kapcsolatos. Ez visszanyúlik az értelemre ébredés hajnalára. A kifejlődő emberszabású tudat az ordas pofákkal, agyarakkal és négy lábbal ellátott formákat határozottan a Rossz Hír címszó alatt kartotékolta.
Egy nagyon nagy farkas lépett be nesztelenül a falban lévő lyukon, nyomában egy vonzó ifjú hölggyel. A Könyvtáros képessége a beérkező információk feldolgozására ideiglenesen fölmondta a szolgálatot.
— Továbbá — folytatta Motolla —, az is lehetséges, hogy össze tudnám csomózni a két karod a hátad mögött.
— Ííík!
— Ő nem közönséges farkas. Jobb, ha elhiszed.
— Úúúk?
Motolla lehalkította a hangját. — És a lány esetleg alakilag nem is nő — tette hozzá.