Выбрать главу

Aztán ráébredt, hogy a sövény túloldalán lévő dolog csupán bordák és combcsontok és csigolyák köntösbe bújtatott gyűjteménye, ha egy bizonyos nézőpontból szemléli, ám, ha kissé másként nézi, szintúgy csupán vetőkarok és ide-oda mozgó emeltyűk összetettsége, amit letakartak egy ponyvával, melyet most lecibál a szél.

A Kombinált Betakarítógép volt ott előtte.

Bill Kapu szörnyen vigyorgott. Nem Bill Kapura valló gondolatok jutottak az eszébe. Előrelépett.

A varázslókat bevásárlókocsik fala vette körül.

Az egyik varázspálca utolsó föllobbanása lyukat olvasztott, melyet tüstént további bevásárlókocsik tömtek be.

Maphlaves varázslótársaihoz fordult. Azok arca vöröslött, köntösük foszlányokban lógott, és több, túlságosan lelkes lövés megperzselődött szakállakat és megégett kalapokat eredményezett.

— Nincs senkinél egyetlen egy további varázsige se? — kérdezte.

A mágusok lázasan törték a fejük.

— Azt hiszem, vissza tudok emlékezni egyre — felelte habozva a Kincstárnok.

— Rajta, ember! Bármivel érdemes megpróbálkozni ilyen helyzetben.

A Kincstárnok kinyújtotta fél kezét. Behunyta a szemét. Néhány szótagot mormolt a bajsza alatt.

Oktarin fény villant röpkén és…

— Ó! — mondta az Arkrektor. — Ez minden?

— Eringyas Meglepő Bokrétája — közölte a Kincstárnok ragyogó szemmel és rángatózva. — Nem tudom, miért, de ez az, amire mindig képes vagyok. Csupán kunszt, azt hiszem.

Maphlaves szemügyre vette a virágcsokrot, amit most szorosan markolt a Kincstárnok keze.

— Ám ezúttal, legyen szabad fölhívnom a figyelmed, nem teljesen hasznavehető — fűzte hozzá.

A Kincstárnok rápillantott az előrenyomuló falakra és mosolya lehervadt.

— Gondolom, tényleg nem — értett egyet.

— Bárki másnak valami ötlete? — tudakolta Maphlaves.

Nem érkezett válasz.

— Azért szép rózsák — jelentette ki a Dékán.

— Ez gyorsan ment — jegyezte meg Miss Illabets, amikor Bill Kapu megérkezett a kalangyák rakásához maga mögött húzkodva egy ponyvát.

GYORSAN, UGYE — motyogta a Halál semmire se kötelezően, miközben az asszony segített neki a rakás fölé rángatni és kövekkel rögzíteni a ponyvát. A szél belekapott és megpróbálta kicibálni a Halál kezéből; ennyi erővel akár egy hegy földöntésével is próbálkozhatott volna.

Eső söpört át a mezőn a ködfoszlányok közepette, amelyek kék elektromos energiától csillámlottak.

— Még csak nem is hallottam ilyen éjszakáról — szögezte le Miss Illabets.

Ismét mennydörgés zendült. Szőnyegvillámlás csapkodott a láthatáron.

Miss Illabets megragadta Bill Kapu karját.

— Az nem… valaki ott a dombon? — kérdezte. — Azt hiszem, láttam egy… alakot.

NEM, AZ CSUPÁN EGY MECHANIKUS SZERKEZET.

Megint villámlott.

— Lóháton? — tamáskodott Miss Illabets.

Egy harmadik mennykő perzselt végig az égen. És ezúttal nem maradt semmi kétség. Igenis volt egy lovas alak a legközelebbi dombtetőn. Csuklyában. Olyan büszkén markolva egy kaszát, mintha lándzsa lenne.

PÓZOL — Bill Kapu Miss Illabetshez fordult. — PÓZOL. ÉN SOHA SEM TETTEM ILYESMIT. MIÉRT TENNE BÁRKI ILYESMIT? MIFÉLE CÉLT SZOLGÁL?

Kitárta a markát. Az arany időmérő ott termett.

— Mennyi ideje van még kendnek?

TALÁN EGY ÓRA. TALÁN CSAK PERCEK.

— Akkor rajta!

Bill Kapu maradt, ahol volt, az időmérőre meredve.

— Mondom, rajta!

NEM FOG ÖSSZEJÖNNI. TÉVEDTEM, AMIKOR AZT HITTEM, MENNI FOG. DE NEM FOG. VANNAK DOLGOK, AMIK ELÖL NEM LEHET ELMENEKÜLNI. NEM LEHET ÖRÖKKÉ ÉLNI.

— Miért nem?

Bill Kapu döbbentnek tűnt. — HOGY ÉRTI?

— Miért nem lehet örökké élni?

NEM TUDOM. KOZMIKUS BÖLCSESSÉG?

— Mit tud erről a kozmikus bölcsesség? Na most, jön kend vagy nem?

Az alak a dombon nem moccant.

Az eső finom sárrá változtatta a port. Ők ketten lecsúszkáltak a lejtőn, átsiettek az udvaron, be a házba.

JOBBAN FÖL KELLETT VOLNA KÉSZÜLJEK. VOLTAK TERVEIM…

— De ott volt az aratás.

IGEN.

— Van arra mód, hogy elbarikádozzuk az ajtókat vagy ilyesmi?

TISZTÁBAN VAN AZZAL, HOGY MIT MOND?

— Hát, gondoljon ki valamit! Nem működött semmi soha kend ellen?

NEM — válaszolta Bill Kapu árnyalatnyi büszkeséggel.

Miss Illabets kikémlelt az ablakon, aztán drámaian a falhoz vetette magát annak egyik oldalán.

— A fickó eltűnt!

FOGALOM, NEM SZEMÉLY — mondta Bill Kapu — MÉG NEM.

— A fogalom eltűnt. Bárhol lehet.

KÉPES ÁTJÖNNI A FALON.

Az öregasszony nekilendült előre, aztán rámeredt a Halálra.

HÁT JÓ. HOZZA IDE A GYEREKET. AZT HISZEM, TÁVOZNUNK KELLENE INNEN. — Hirtelen támadt egy ötlete. Egy kissé fölvidult. — BIZTOS VAN MÉG EGY KIS IDŐNK. HÁNY ÓRA VAN?

— Nem tudom. Kend folyton megállítja az összes órát.

DE MÉG NINCS ÉJFÉL?

— Nem hiszem, hogy több lenne negyed tizenkettőnél.

AKKOR VAN HÁROMNEGYED ÓRÁNK.

— Miért olyan biztos benne?

A DRÁMA MIATT, MISS ILLABETS. AZ A FAJTA HALÁL, AKI PÓZOL A SZEMHATÁRON ÉS CIKÁZÓ VILLÁMOKKAL VILÁGÍTTATJA MEG MAGÁT — jelentette ki elítélően Bill Kapu —, NEM FOG TIZENEGY UTÁN HUSZONÖT PERCCEL MEGÉRKEZNI, HA JÖHET ÉJFÉLKOR IS.

Az asszony sápadtan bólintott és eltűnt az emelet irányába. Egy-két perccel később visszatért a pokrócba bugyolált Sacival.

— Még mindig mélyen alszik — mondta.

EZ NEM ALVÁS.

Elállt az eső, ám a vihar még mindig a dombok körül masírozott. A levegő sistergett, még mindig kemenceforrónak érződött.

Bill Kapu előrement és mutatta az utat a tyúkól mellett, ahol Ciril és éltes háreme lapult a sötétben, mindegyik próbálva ugyanazt a pár araszt elfoglalni a kakasülőn.

Halványzöld ragyogás lobogott a tanyaház kéménye körül.

— Ezt Szent Tátorján Tüzének nevezzük — jegyezte meg Miss Illabets. — Ez bizony ómen.

MINEK AZ ELŐJELE?

— Mi? Ó, ne tőlem kérdezze. Csak egy ómen, szerintem. Csak sima ómenség. Hová megyünk?

A VÁROSBA.

— Hogy közel legyünk a kaszához?

IGEN.

A Halál eltűnt a csűrben. Egy idő múlva kijött a fölnyergelt és kantározott Mucit vezetve. Nyeregbe szállt, aztán lehajolt és fölhúzta mind az öregasszonyt, mind az alvó gyermeket maga elé a ló hátára.

HA TÉVEDNÉK — tette hozzá —, EZ A LÓ ELVISZI MAGÁT ODA, AHOVA CSAK MENNI KÍVÁN.

— Nem akarok majd sehová se menni, csak vissza haza!

AKÁRHOVA.

Muci ügetni kezdett, amint ráfordultak a városba vezető útra. Szél fútta le a leveleket a fákról, s azok elcigánykerekeztek mellettük, rá az útra. Hébe-hóba még mindig villámcsapás szisszent át az égen.

Miss Illabets ránézett a dombra a majoron túl.

— Bill…

TUDOM.

— …megint ott van…

TUDOM.

— Miért nem kerget minket?

BIZTONSÁGBAN VAGYUNK, MÍG A HOMOK EL NEM FOGY.

— És kend meg fog halni, amikor elfogy a homok?

NEM. AMIKOR KIFOGY A HOMOK, AKKOR KELLENE MEGHALNOM. AKKOR AZ ÉLET ÉS A TÚLVILÁG KÖZTI HELYEN LESZEK.

— Bill, úgy nézett ki, mintha az, amin lovagol… azt hittem, igazi ló, csak nagyon sovány, de…