— Úúúk.
— Hát… akkor rendben.
A Halál egy hegytetőn ült. Az nem volt sem különösebben magas, sem kopár, sem vészjósló. Egyetlen boszorka sem tartott rajta mezítelen boszorkányszombatot; a Korongvilág boszorkái, mindent egybevéve, nem helyeselték több ruha levételét, mint amennyi az épp szóban forgó ügyhöz feltétlen szükséges. Egyetlen kísértet sem járt oda haza. Egyetlen csupasz öregember sem ült a csúcson bölcsességeket kiporciózva, mert az első dolog, amit a valóban bölcs férfiú kiókumlál, az, hogy ha helytetőkön ücsörögsz, nem csupán aranyered lesz, hanem összefagyott aranyered.
Hébe-hóba emberek mászták meg a hegyet és tettek hozzá egy-két követ a csúcson lévő halomhoz; ha mást nem, azt bizonyítva, hogy csakugyan nincs olyan átkozott ostobaság, amit egyesek el ne követnének.
A Halál ült a kőrakáson és hosszas, megfontolt mozdulatokkal húzogatott végig egy követ a kaszája pengéjén.
Mozgás támadt a levegőben. Három szürke szolga ripsz-ropsz ott termett.
Azt mondta az egyik: Azt hiszed, nyertél?
Azt mondta az egyik: Azt hiszed, győzelmet arattál?
A Halál megfordította a követ a kezében; hogy friss felülethez jusson, és komótosan végighúzta a penge hosszán.
Azt mondta az egyik: Értesíteni fogjuk Azraelt.
Azt mondta az egyik: Végül is te csak egy kicsiny Halál vagy.
A Halál föltartotta a pengét a holdfényben, erre-arra forgatta, megfigyelve a fény játékát a szélen lévő parányi fémszemcséken.
Aztán egyetlen villámgyors mozdulattal fölállt. A szolgák sietősen elhátráltak.
A Halál egy kígyó sebességével nyúlt oda és markolt meg egy köntöst, szemgödrével egy magasba húzva annak üres csuklyáját.
TUDOD, HOGY A TORONYBA ZÁRT FOGOLY MIÉRT FIGYELI A MADARAK RÖPTÉT? — kérdezte.
Az azt mondta: Vedd le rólam a kezed… hoppá…
Kék láng villant egy pillanatra.
A Halál leengedte a kezét és ránézett a másik kettőre. Azt mondta az egyik: Még hallani fogsz erről.
Azzal elenyésztek.
A Halál lesöpört egy szem hamut a köntöséről, aztán jó erősen megvetette a lábát a hegytetőn. Két kézzel emelte feje fölé a kaszát és megidézte az összes, távollétében keletkezett, csekélyebb Halált.
Azok egy idő múlva alig látható, fekete hullámban özönlöttek föl a helyoldalon.
Akárha sötét higany, egybefolytak.
A folyamat hosszú ideig tartott, aztán vége szakadt.
A Halál leeresztette a kaszát és megvizsgálta magát. Igen, mind megvan. Ismét ő a Halál, a világ minden halálát magában foglaló. Kivéve…
Egy pillanatig habozott. Valahol volt benne egy apró területe az ürességnek, valami töredék a lelkéből, valami hiányérzet…
Nem tudta teljesen tisztázni, mi az.
Vállat vont. Kétségtelen, hogy rá fog jönni. Időközben azonban rengeteg az elvégzendő dolog…
Azzal ellovagolt.
A távolban, csűr alatti odújában, a Patkányok Halála ellazította eltökélt szorítását a gerendán.
Motolla Alánk mindkét lábával erősen rátaposott a padlólapok alól kikígyózó csápra, majd eltántorgott a párán át. Lezuhant egy márványtömb, amitől törmelék záporozott rá. Erre bőszen belerúgott a falba.
Igen valószínű, hogy most már nincs kiút, ébredt rá, és még ha lenne is, nem képes megtalálni. Különben is, már az izé belsejében van. Ami a saját falait rázza szét erőlködésében, hogy megkaparintsa őt. Legalább okozhat neki egy igazán súlyos lefolyású gyomorrontást.
Egy szájnyílás felé tartott, ami valaha egy széles folyosó bejárata volt, és nehézkesen átbukott rajta, pont mielőtt az csattanva bezárult. Ezüstös tűz sercegett a falakon. Olyan sok volt itt az élet, hogy nem lehetett elfojtani.
Még mindig itt volt néhány bevásárlókocsi vadul cikázva a remegő padlón, éppoly elveszetten, mint Motolla.
A varázsló nekivágott egy ígéretesnek látszó átjárónak, bár a legtöbb folyosó, ahol megfordult az utolsó százharminc évben, nem lüktetett és csöpögött ennyire.
Újabb csáp csapott ki a falból és fölbuktatta.
Na persze, nem tudja megölni őt. De testtelenné teheti. Mint amilyen a jó öreg Egy-Férfi-Vödörrel. A halálnál is rosszabb sors, alighanem.
Motolla kihúzta magát. A mennyezet leugrott rá, a padlóhoz lapítva őt.
A bajsza alatt számolt és előreiramodott. Gőz söpört végig rajta.
Megint megcsúszott és kilökte a karját, hogy megőrizze egyensúlyát.
Érzékelte, hogy kezdi elveszteni az uralmat teste fölött. Túl sok mindent kellett volna működtetni. Ne is törődjünk a léppel, csak a szív és a tüdő üzemben tartása túlságosan nagy erőfeszítést igényel…
— Nyesedék!
— Hogy a nyavalyába érted?
— Nyesedék! Pedzed? Szasz!
— Úúúk!
Motolla könnyfátyolos szemmel nézett föl.
Á. Világos, hogy az agya fölötti uralmat is kezdi elveszíteni.
Egy bevásárlókocsi érkezett oldalvást a párából, oldalaihoz árnyékalakok tapadtak. Egy szőrös kar és egy kar, ami alig-alig volt már kar, nyúlt le, kapta föl a testét és rakta le a kosárba. Négy apró kerék farolt meg a padlón, a bevásárlókocsi visszapattant a falról, aztán visszanyerte egyensúlyát és elcsörömpölt.
Motolla csak nagyon halványan volt tudatában a hangoknak.
— Akkor eredj, Dékán. Tudom, hogy már alig várod. — Ez az Arkrektor.
— Szasz!
— Teljesen el fogod pusztítani? Azt gyanítom, nem szeretnénk, ha az Újra Kezdés Klubban végezné. Nem hiszem, hogy ügybuzgó társasági lény. — Ez meg Reg Patkó.
— Úúúk! — Ez volt a Könyvtáros.
— Csak ne aggódj, Motolla! A látszat szerint a Dékán hamarosan valami katonait fog cselekedni — közölte Maphlaves.
— Szasz! Hojsza!
— Ó, az istenek szerelmére.
Motolla látta a Dékán kezét ellebegni, benne valami csillogóval.
— Mit szándékozol használni? — firtatta Maphlaves, miközben a bevásárlókocsi átszáguldott a kigőzölgésen. — A Szeizmikus Átszervezőt, a Pontbűbájt vagy a Gyújtómeglepetést?
— Szasz! — mondta elégedetten a Dékán.
— Mi, mind a hármat egyszerre?
— Szasz!
— Nem megy az egy kicsit túl messzire? És mellesleg, ha még egyszer „szasz”-t mondasz, Dékán, személyesen foglak kidobni az Egyetemről, a világ pereméig kergettetlek a legislegkiválóbb démonokkal, amiket csak varázslat megidézhet, rendkívül apró ficnikre tépetlek, megdaráltatlak, tatárbifsztekre emlékeztető kotyvalékká változtatlak és egy kutya etetőtáljába szórlak.
— Sz… — A Dékánnak szemet szúrt Maphlaves pillantása. — Igen. Igen? Ó, ne legyél már ilyen, Arkrektor. Mi a jó a kozmikus egyensúly fölötti uralomban meg a végzet titkainak ismeretében, ha az ember nem robbanhat föl semmit? Kérlek? Mindegyiket előkészítettem. Tudod mennyire fölborítja a leltárt, ha nem használod föl azokat, amiket már előkészítettél…
A bevásárlókocsi fölsüvített egy reszkető meredeken és két keréken befordult.
— Ó, rendben van — törődött bele Maphlaves. — Ha ilyen sokat jelent neked.
— Sz… elnézést.
A Dékán elkezdett kapkodva mormolni a bajsza alatt, aztán fölsikoltott.
— Megvakultam!
— A bonszájkendőd csúszott a szemedre, Dékán.
Motolla fölnyögött.
— Hogy érzi magát, Alánk testvér? — Reg Patkó meggyötört arcvonásai torlaszolták el Motolla látóterét.