— Hallottam már az ő híres csodafegyverükről. Gondoltam, hogy előbb-utóbb előhozakodnak vele. De hogy egyetlen lövéssel… Minek néz ez engem?! Azt hiszi, hogy beveszem ezt a mesét?! Jobban félnék, ha azt mondta volna, hogy más fegyvereivel mér ránk csapást!
— Akkor most mit mondjak? — kérdeztem félénken. A báró szeme ravaszul felcsillant.
— Próbáld meg szó szerint lefordítani, amit mondok: Eddig visszafogtuk a fegyvereinket, hogy módot adjunk nekik a megegyezésre. Nem akartunk barbár módon azonnal megsemmisíteni titeket, de ha mindenáron háborúzni akartok, hát csak rajta! A védelmünket úgysem tudjátok áttörni. És azt is jegyezzétek meg, a foglyainkat eszünk ágában sincs a pajzs védelme alá helyezni.
Ez a fenyegetés szemmel láthatóan megtette a hatását. Úgy tűnt, még ez a kőszívű társaság sem meri magára vállalni társai meggyilkolását. Abban ugyan biztosak voltunk, hogy puszta zsarolással nem tarthatjuk őket sokáig távol magunktól, de ez a túszügy mégis adu volt a kezünkben. S ami szintén nem mellékes: nyertünk egy kis időt. Az azonban még kétséges volt, hogy ezt mire fordítsuk, a lelkűnknek a halálra való felkészítésén kívül.
— Nos — kezdte csendesen Huruga. — Egy szóval sem mondtam, hogy nem akarlak meghallgatni titeket. Ám azt még mindig nem tudjuk, hogy miért támadtatok ránk minden ok nélkül!
— Hiszen épp ti voltatok, akik először támadtatok. Pedig mi sohasem ártottunk nektek! — válaszolta Sir Roger. — Otthon, Angliában, mi a „szemet szemért, fogat fogért” elvet valljuk. Így hát királyunk megbízásából eljöttünk, hogy méltóképpen megleckéztessünk titeket.
— Egyetlen hajón?! Ami ráadásul nem is a tiétek?
— Biztos vagyok benne, hogy egy is épp elegendő!
— De hát mit akartok?
— Ha életben akartok maradni, akkor hódoljatok be Angliának.
— Az én türelmem is véges! Beszéljünk hát végre komolyan!
— Én komolyan beszélek! Hogy elkerüljük a további mészárlást, válaszd ki a legjobb harcosaidat, én megvívok velük bármilyen fegyverrel! Akkor aztán elválik, kinek kell behódolni!
— Teljesen elment az eszed?!
— Mi rögtön tudtuk, hogy lelketlen pogányok vagytok! Azt is azonnal láttuk, hogy az eszközeitek és fegyvereitek a mieinkhez hasonlók, bár egy kicsit kezdetlegesebbek. Nagy kárt okozhattatok volna, ha egy kevésbé védett bolygón szálltok le! Akkor viszont elkerülhetetlen lett volna, hogy elpusztítsunk benneteket! Így azonban még van reményetek. Megelégedünk azzal, ha fejet hajtotok előttünk.
— Ti csakugyan elvárjátok, hogy egy állatok hátán harcoló, kezdetleges fegyverekkel rendelkező nép előtt a mi fejlett technikájú civilizációnk… — Huruga félrevonult, hogy tanácskozzon tisztjeivel.
— Ez az átkozott tolmácsolás! — panaszkodott a wersgorok vezetője. — Sohasem lehetek benne biztos, hogy jól értelmezem, amit mondanak. Nem lehetetlen, hogy ez egy büntetőosztag! Bizonyára azért jöttek a mi hajónkkal, hogy ne szerezzünk tudomást a technikai fejlettségükről! Valószínűleg a fegyvereiket is jól elrejtették! De ennek így nincs értelme! Ugyanakkor az is elég hihetetlen, hogy csak úgy önszántából idejöjjön egy barbár csapat, kinyilatkoztatni, hogy óriási birodalom fölött rendelkeznek. És mi van, ha rosszul értettük a követeléseiket? Mit tegyünk? Van valakinek valami elképzelése?
Én eközben Sir Rogerhez fordultam.
— Komolyan azt akarod, hogy…
Lady Catherine nem állta meg szó nélkül.
— Én már ezen sem lepődnék meg!
A báró megrázta a fejét.
— Nem. Természetesen nem. Mit is kezdhetne Edward király ilyenekkel? Elég baja van így is az írekkel! Az az elképzelésem, hogy szép lassan hagyom lebeszélni magam. Cserébe megígértetem velük, hogy örök időkre békén hagynak minket. Talán még aranyat is sikerül kicsikarnom a foglyokért cserébe.
— Ne felejtsd el, uram, hogy vezetőre is szükségünk lesz! — mondtam.
— Ezen még ráérünk gondolkodni! Nem szabad, hogy az ellenség tudomást szerezzen a nehézségeinkről!
Huruga ekkor felém fordult.
— Be kell látnotok, hogy a követeléseitek abszurdak!
Ám ha állításaitokat be tudjátok bizonyítani, úgy uralkodónk szívesen fogadja majd a királyotok követeit.
Sir Roger unottan válaszolt.
— Kíméljetek meg az okoskodásaitoktól! Egyelőre inkább nektek kéne követeket küldenetek a mi királyunkhoz! Ez természetesen csak úgy lehetséges, ha az illető felveszi a hitünket.
— Mi az a hit? — kérdezte Huruga.
— Az, hogy bízunk Istenben, a bölcsesség, az igazságosság és könyörületesség atyjában, és imádkozunk hozzá, hogy vezessen minket az Ő útján.
— Miről beszél ez, uram? — értetlenkedett az egyik kék bőrű.
— Nem tudom! — válaszolta halkan Huruga. — Lehetséges, hogy ezeknek a… ezeknek az „angoloknak” olyan mesterséges agyat sikerült kifejleszteniük, amely a nehézségtől függetlenül bármilyen problémát megold. Ez az átkozott tolmácsolás! Legjobb lesz, ha várunk még a támadással, hogy megfigyelhessük a viselkedésüket, és hogy alaposabban átgondolhassunk mindent!
— Nem kellene üzennünk az uralkodónak?
— Hogy képzeled, te bolond! Addig nem üzenünk, amíg nem tudunk róluk többet! Talán jobb, ha azt látja a Császár, hogy már a saját problémáinkat sem tudjuk megoldani?! El tudjátok képzelni, hogy ez milyen hatással lenne további előmenetelünkre?! Rajtunk röhögne az egész galaxis, ha megtudnák, hogy néhány barbár miatt azonnal a flottáért kiabálunk?!
Huruga hozzám fordult, és nyugalmat erőltetve magára szelíden megszólalt.
— Rengeteg időnk van még arra, hogy megbeszéljük ezeket a dolgokat. Azt javaslom, napoljuk el ezt a tárgyalást, s addig is gondolkozzunk az elhangzottakon.
Sir Roger arca felderült.
— Nem ártana részletesebben beszélnünk a fegyverszünetről!
Minden egyes óra elteltével csiszolódott a nyelvtudásom, úgyhogy mostanra már igazán nem okozott gondot előadnom a wersgoroknak a fegyverszünetről való elképzeléseinket. Csillapíthatatlan földéhségükben minden népet ellenségükké tettek, így nehezen tudták elképzelni, hogy eskü vagy ígéret kösse őket valakihez, akinek a bőre ráadásul még nem is kék, és farka sincsen.
Ezt a fegyverszünetet nem úgy kell értelmezni, hogy abszolút hivatalos módon megszerkesztettünk valamiféle szerződést, inkább csak egyszerű, kölcsönös megegyezésről volt szó. A kék bőrűek biztosítottak minket arról, hogy nem lőnek sem ránk, sem az erőpajzs hatósugarán kívül legelésző állatainkra, míg mi sem tesszük. Mindkét fél részéről elfogadott volt, miszerint egyik táborból sem szállnak fel hajók, hiszen mindketten féltünk a másik kémkedésétől, bombázásától. Ennek ellenére, biztosak voltunk abban, hogy azonnal megszegnék a megállapodást, ha biztos győzelmet remélhetnének tőle, és valószínűleg ők is ugyanezt gondolták rólunk.
— Akárhogy is nézem, ez az egyezség inkább nekik kedvez — fordultam szomorúan Sir Rogerhez. — A táborunk hiába van tele mindenféle repülő szerkezettel, ha még csak ki sem próbálhatjuk őket! Ha megpróbálnánk, azonnal lecsapnának ránk. Másrészt pedig, a bolygón az itt összegyűlteken kívül, még biztos számtalan hajójuk van, melyek segítséget hozhatnak anélkül, hogy tudnánk róla.
— Aggodalomra semmi ok! — mondta Sir Roger. — Az ilyen megállapodásnak is megvannak a maga előnyei. Vegyük úgy, hogy egyikünk sem ígért semmit. Akkor nem is kell betartanunk semmit.