Miért nem szálltunk fel abban a pillanatban, amikor elfoglaltuk Ganturathot, ahelyett, hogy megvártuk, míg Huruga ideér, és ideszögez minket? Azért, mert a wersgorok irányítása nélkül nem találjuk meg a hazafelé vezető utat. Inkább a halál, mint eltévedve bolyongani a csillagok között, ami kis idő elteltével szintén a halálba vezet.
A fegyverszünet megkötése után miért kellett Sir Rogernek azonnal megszegnie a megállapodásokat azzal, hogy megtámadja Stularaxot? Azon egyszerű oknál fogva, hogy a tűzszünet nem tarthat örökké. Huruga egy idő után rájön, hogy az orránál fogva vezettük, és akkor nekünk végünk. Így viszont, ez a támadás továbbra is abban a hitben tartja, hogy jóval erősebbek vagyunk, mint valójában, és ez valószínűleg még jobban elbizonytalanítja. Ám ha mégis harcba bocsátkozna velünk, úgy egy komoly, az újonnan zsákmányolt fegyverekkel kiegészített arzenállal találná szembe magát.
De vajon maga Sir Roger hisz-e ennek az őrült tervnek a sikerében? Ezt csak ő, és az Isten tudhatja. Jól tudtam, hogy az események irányítják őt, és nem fordítva. Akár egy futó, aki megbotlik, s ezért egyre gyorsabban kell futnia, hogy el ne essen.
És milyen ragyogóan futott! Egészen elkápráztatott a báró találékonysága. Az égieknek ajánlottam lelkemet, s reménykedő szívvel lapátoltam tovább. Lassan derengett. A sátrak, az épületek és a hosszú csövű fegyverek közül hajnali pára szállt fel. Sir Roger emberei közül kiválasztotta az erőd megtámadására kiszemelt húsz embert, köztük Red Johnt és Sir Owain Montbelle-t. Ez utóbbit kinevezte a különítmény parancsnokává.
Különös, hogy ez az oly gyakran bizonytalan lovag mindig újraéled, valahányszor valami férfias cselekedetre kerül sor. Skarlátvörös köpenyében, gyermekien csillogó szemekkel hallgatta Sir Roger utasításait.
— Vágjatok át az erdőn! Vigyázzatok, hogy senki se vegyen észre benneteket! Keressétek meg a hajót, és szálljatok fel! Tudjátok, ugye, hogyan kell használni azt a bizonyos forgó térképet?! Az út, becsléseim szerint, körülbelül egy óráig fog tartani. Ha eléritek a Stularaxot, szálljatok le észrevétlenül! Lőjetek ki rájuk néhány lövedéket, hogy meggyengítsétek a külső védelmi rendszerüket! Ezután hagyjátok el a hajót, s a pillanatnyi zűrzavart kihasználva szerezzetek annyi fegyvert, amennyit csak tudtok! Aztán férjetek vissza a hajóhoz, és siessetek vissza! Ha ideát minden békés, akkor csendben szálljatok le, ám ha időközben újra kiújulnának a harcok, tegyetek legjobb belátásotok szerint!
— Igen, uram! — tisztelgett Sir Owain, talán utoljára. A tiszteletteljes csendet egy női hang törte meg.
— Várjatok!
A férfiak arca az egyik ködbe borult sátor felé fordult. Lady Catherine közeledett feléjük.
— Most hallom, hogy indulni készültök — mondta, tekintetét Sir Owainre emelve. — Ez őrültség! Húsz ember, egy erőd ellen?
— Húsz ember — válaszolta meghajolva Sir Owain. Arca ragyogott a büszkeségtől. — De én is ott leszek, s ön is ott lesz velem, az emlékezetemben!
A Lady hófehér arcát halvány pír öntötte el. Sir Rogerrel mit sem törődve odalépett az ifjú lovaghoz, és a szemébe nézett. Vérző kezében egy íjhúrt tartott.
— Miután már képtelen voltam tovább lapátolni, segítettem húrokat sodorni. Fogadd el tőlem emlékül!
Sir Owain meghatódva csókolta meg a Lady vérző kezét, s némán páncélingébe rejtette a drága ajándékot. Köpenye meglebbent, amint elindult harcosai élén az erdő felé.
Sir Roger mozdulatlanul állt tovább.
— Te bezzeg ma éjszaka is biztonságban, asztal mellett tárgyalsz majd a wersgorokkal — mondta csípősen Lady Catherine, s már el is tűnt a ködben a szállása irányába, amit többé már nem osztott meg a férjével. A báró megvárta, míg hitvese eltávozik, majd ő is elballagott.
XII.fejezet
Elcsigázott embereink a hosszú délelőttöt egytől egyig alvásra használták fel. Mostanára már nagyjából sikerült eligazodnom a wersgor órákon, habár az itteni és a földi időegységek közötti eltérés még nem volt egészen világos számomra. Délben felnyergeltem a lovam, és Sir Rogerhez indultam. Egyedül volt.
— Reméljük, minden rendben megy — mondtam bátortalanul.
Arca gondolkodó volt.
— Lehet, hogy nem kellett volna… Ha Huruga megsejt valamit, akkor az Isten legyen hozzánk irgalmas a tárgyaláson! Sajnálom, hogy téged is veszélybe kell sodornom!
Én magam is hasonlóan éreztem, de úgy gondoltam, hogy siránkozásra kár az időt fecsérelni. Úgyhogy inkább imádkoztam.
A lefüggönyözött sátorban ugyanaz a küldöttség várt ránk, mint az első alkalommal. Huruga meglepetten nézett ránk.
— És a többiek?! — kérdezte éles hangon.
— Imádkoznak — válaszoltam, ami igaz is volt.
— Már megint ezek az értelmetlen szavak! — mordult fel az egyik kék bőrű.
— Mit jelent az, hogy ima?
— Ezt! — mondtam, és az érthetőség kedvéért rózsafüzéremet morzsolgatva elmondtam egy Üdvözlégyet.
— Szerintem valami számológép lehet — suttogta egy másik wersgor, az olvasómra mutatva.
— Biztosan azért látszik olyan egyszerűnek, hogy másokat megtévesszen!
— Vajon mire való? — kérdezte egy harmadik, nyugtalanul a fülét hegyezve.
Huruga mérges tekintete ránk szegeződött.
— Túlságosan messzire mentetek! Láttuk, hogy egész éjjel talpon voltatok. Ha valamiben mesterkedtek…
— Ezek szerint ti már kifogytatok az ötletekből? — vágtam a szavába mérges hangon.
Amint azt előre láttam, ez a szemtelenség még jobban megzavarta őket.
Néhány percnyi töprengés után Huruga felénk fordult.
— És most beszéljünk a foglyaitokról! Felelősséggel tartozom a bolygó lakóinak biztonságáért. Nem tárgyalhatok olyanokkal, akik wersgorokat tartanak fogságban! A további együttműködés előfeltétele az, hogy szabadon kell engednetek őket!
— Ebben az esetben nem vagyok hajlandó tovább tárgyalni! Pedig nem állt szándékomban megsemmisíteni titeket! Nem rajtam múlott!
— Márpedig innen addig ki nem mentek, míg el nem engeditek az embereimet! — mondta határozottan Huruga.
Homlokomat elöntötte a veríték. A wersgorok vezére elégedetten mosolygott.
— Abban az esetben, ha nálatok is lenne valami ehhez hasonló — s ruhája alól vigyorogva előhúzott egy fegyvert —, a katonáim egy pillanat alatt elintéznek titeket.
Rémülten meredtem az előbukkanó acélcsőre. Sir Roger unottan ásított, s elmélázva fényesítgette körmeit ruhájának ujján.
— Mit mondott? — kérdezte.
— Árulás! — tört ki belőlem a kétségbeesés. — Megszegték a megállapodást! Fegyvereket hoztak magukkal, és a foglyainkat követelik.
— Erről szó sincs. Senki nem fogadott meg semmit! De azt jó, ha tudja, hogy nem ér felkészületlenül szégyenletes tette. Megtettem a szükséges óvintézkedéseket. — Sir Roger jól láthatóan megnyomta pecsétgyűrűjén a követ, majd keményen összeszorította az öklét.
— Az imént egy igen veszélyes szerkezetet állítottam be. Ha bármi okból kifolyólag szétnyitnám az öklömet, mielőtt hatástalanítanám ezt a kis játékszert, nos uraim, akkor mindannyian Szent Péternél találnánk magunkat.
Vacogó fogakkal tolmácsoltam a báró hazug szavait. Huruga idegesen felugrott.