— Ez igaz? — kérdezte zihálva.
— De még mennyire! — válaszoltam. — Mohamedre esküszöm!
A kék bőrű tisztek zavarodottan sugdolózni kezdtek. Egy-egy elkapott szóból megtudtam, hogy nem is olyan hihetetlen számukra, hogy egy ilyen pici szerkezet ekkora pusztító erővel rendelkezik. Ám a hallottakból az is kiderült, hogy mindeddig egyetlen olyan fejlett fajjal sem találkoztak, amely ezt meg is tudta volna konstruálni.
Végre újra csend lett.
— Nos — mondta Huruga —, úgy látszik, zsákutcába jutottunk. Nem vagyok ugyan biztos benne, hogy igaz, amit mondasz, de nem kockáztatom az életemet.
Fegyverét lassan visszacsúsztatta csillogó ruhája alá.
— Mindketten lehetetlen helyzetbe kerültünk. Ha nekem nem sikerül kiszabadítanom a foglyokat, akkor nincs más megoldás, segítséget kell kérnem a Wersgorixanról.
— Nem kell elsietni a dolgot — mondta Sir Roger. — Az embereitek jól vannak, de ha gondoljátok, küldjétek néhány orvost, hogy ellenőrizzék az állapotukat. Csak annyit kérek, hogy a fegyvereiket belépéskor adják át az őreinknek, s cserébe mi megvédünk titeket a szaracén kalózok támadásától.
— Hogy mitől?! — ráncolta össze Huruga a magas homlokát.
— A szaracéntámadástól. Pogány kalózok. Lehetetlen, hogy ne hallottál volna róluk! Egyszerűen nem tudom elhinni! Talán épp most készülnek megtámadni ezt a bolygót!
Huruga nagyot nyelt. Magához intette az egyik tisztet, és súgott valamit a fülébe. Ezúttal azonban, sajnos, túl halkan beszélt. A tiszt bólintott, és kisietett.
— Mindent tudni akarok! — szólt Huruga.
— Örömmel! — A báró hanyagul hátradőlt, lábát kényelmesen keresztbe tette. Fantasztikus önuralma ezúttal is bámulatba ejtett. Becslésem szerint Sir Owain hajójának ezekben a pillanatokban kellett megérkeznie Stularaxba. Mint már mondtam, ezek a tárgyalások igen hosszú ideig tartottak. Még mindig túl sok időt vett igénybe a fordítás, az ismeretlen kifejezések körülírása, a megfelelő szavak keresése.
Sir Roger arcátlanul tovább ásítozott. Lassan elmagyarázta a kék bőrűeknek, hogy mi, angolok, pusztán az ő váratlan támadásukra reagáltunk, amikor idejöttünk. Mindannyian azt hittük, hogy a wersgorok a szaracén kalózok szövetségesei. Most azonban, hogy megtudtuk, mi az igazság, szövetséget köthetünk közös ellenségünk, a csillagközi kalózok ellen.
Ebben a pillanatban feldúltan lépett be a kék bőrű tiszt. A fellebbenő függöny mögött eszeveszetten rohangáló katonákat láttam. Riadó hangja ütötte meg a fülemet.
— Nos? — meredt Huruga a belépőre.
— Jelentések… a rádión… a környéken vakító villanásra lettek figyelmesek… Stularax nincs többé… valamilyen szuperlövedék lehetett — zilálta a rémült tiszt.
Sir Roger cinkosan rám pillantott.
Stularax elveszett? Teljesen megsemmisült? Igaz ugyan, hogy a mi célunk csak az volt, hogy különböző sugárfegyvereket szerezzünk a harcosaink számára, de hát ha minden megsemmisült…
Sir Roger megnedvesítette kiszáradt ajkát.
— Parvus testvér! Ezek minden bizonnyal a szaracénok voltak… ezt fordítsd le nekik!
Azonban Huruga nem hagyott időt a tolmácsolásra. Borostyán szemei vérben forogtak, egész testében remegett a dühtől, előrántotta fegyverét, és üvölteni kezdett.
— Elég legyen ebből a komédiából! Ki volt még veletek? Hány űrhajótok van egyáltalán?
Sir Roger tudomást sem véve róla, felemelkedett az asztaltól. Úgy magasodott a zömök wersgor fölé, mint a tölgy a gyenge hanga fölé. Gúnyosan elmosolyodott, és jelentőségteljesen megérintette a gyűrűjét.
— Azt azért mégsem várhatjátok el, hogy minden lapunkat kiteregessük! Talán az lesz a legjobb, ha visszatérünk a táborunkba, míg le nem higgadtok.
Tartok tőle, hogy az én akadozó nyelvemmel nem tudtam olyan hatásosan tolmácsolni ezeket a szavakat, mint kellett volna.
Huruga őrjöngött.
— Ó, nem! Itt maradtok!
— Azt mondtam, hogy megyünk — mondta Sir Roger ellentmondást nem tűrő hangon, s köszönésképpen a kék bőrűek felé biccentett. — Az embereimnek ugyanis parancsuk van rá, hogy az összes foglyot kivégezzék, amennyiben nem térünk vissza időben.
Huruga nagy nehezen lecsillapodott.
— Menjetek! — sziszegte összeszorított fogakkal. — De amint visszaértek a táborba, azonnal támadást indítunk ellenetek. A földön vagy a levegőben, mindenütt utolérünk benneteket.
— És a foglyok? — emlékeztette Sir Roger.
— Támadunk! — ismételte makacsul a vezér. — Az egész földi hadseregünket bevetjük, hogy kiszabadítsuk a túszokat, és megtoroljuk Stularaxot! A nagyobb romboló hatású fegyverek használatától azonban tartózkodunk, nehogy a mieinkben kárt tegyünk. De… — s a nyomaték kedvéért ujjával az asztalra koppintott — ha a fegyvereitek mégsem olyan szuperek, mint ahogyan azt állítjátok, már pusztán létszámbeli fölényünkkel elsöprünk benneteket! Nem hiszem, hogy túl sok harci járművetek van, azokon kívül, amiket a Ganturathról zsákmányoltatok. Ne feledjétek, ha lesznek túlélők, azok a mi fogságunkba kerülnek! Ha akár egyetlen wersgor fogolynak is bántódása esik, gondoskodunk róla, hogy az embereitek halála lassú és gyötrelmes legyen. És ha te is ott leszel a túlélők között, végig fogod nézni az embereid lassú pusztulását, mielőtt meghalsz.
A báró elfehéredett ujjakkal hallgatta a tolmácsolt fenyegetést.
— Hát, Parvus testvér — mondta csöndesen. — Nem úgy alakult, ahogyan elképzeltem, de ha azt vesszük, ennél rosszabbul is végződhetett volna. Mondd meg neki, hogy ha biztonságban visszaenged minket, és elkerüli az igazán pusztító fegyverek bevetését, úgy a foglyok egyedül és kizárólag az ő támadásának eshetnek áldozatul. — Majd kényszeredetten hozzátette: — Amúgy sem tudom elképzelni magamról, hogy képes lennék védtelen foglyokat lemészárolni. De ezt nem muszáj tudatnod velük!
Huruga fagyosan bólintott.
Sir Roger és én elhagytuk a sátrat, nyeregbe szálltunk, és lassan poroszkálva elindultunk a tábor felé, hogy egy-két perccel meghosszabbítsuk a békét, és azt az érzést, amit a napsugarak meleg fénye váltott ki lelkünkből.
— Vajon mi történhetett Stularaxban? — kérdeztem halkan.
— Nem tudom! — válaszolta a báró. — Mindeddig nem hittem benne, hogy egyetlen lövedék elpusztíthat egy egész erődöt, de most már tudom, hogy a kék bőrűek igazat mondtak. Ezek szerint a fegyverek, amikre számítottunk, sohasem fognak megérkezni. Csak reménykedhetünk abban, hogy imáink meghallgatásra találnak, és embereink nem estek áldozatul ennek a rémségnek!
Büszkén az égre emelte tekintetét. Soha angol ember nem küzdött még ilyen elszántan és ilyen tiszta szívvel!
XIII.fejezet
Így lovagoltunk be a táborba. Sir Roger hangosan ujjongott, mintha ez a csata lenne a leghőbb vágya.
Nagy sürgés-forgás közepette az emberek elfoglalták kijelölt helyeiket.
Hadd beszéljek most kissé részletesebben a kialakult helyzetről! Ganturath csupán egy kis erőd volt, nem elég erős ahhoz, hogy ellenálljon egy komolyabb támadásnak. A bázis kisebbik felében, aminek a védelmét az előző éjszaka megerősítettük, kör alakban felépített, alacsony falú épületek álltak. A körön kívül rakétavetők voltak felállítva, az ég felé ásítozó csövekkel, ezeknek azonban nem sok hasznát vehettük, hiszen ezúttal kizárólag földi támadás volt várható. A gyerekeket, a foglyokat, a véneket és az állatokat néhány fel fegyverzett szolga védelme alatt a katakombákban helyeztük el.