— Nem akarsz kiszállni a Rissmanra? Souilik most jelentette be, hogy egy bousik múlva indulunk.
Dallamos hangja még a szokottnál is lágyabbra formálta a Hiss-szavakat. Fölém hajolt, és hosszú, szőke haja aranyszínű arcának mindkét felén előreomlott: furcsán emberinek tűnt a zöld arcú Hissek között. Mintha megértette volna zavaromat, rám mosolygott, a Sinzu-lányoknak azzal a csodálatos mosolyával, melyet jelenleg is láthatsz az arcán.
— Rendben van — mondtam. — Menjünk.
— Ne késlekedj — kiáltotta felém Souilik. — Hamarosan indulunk. Ó, ha azelőtt láthattad volna a Rissmant… De most örökre vége — tette hozzá halkabban.
E rövid séta alatt a Rissman megfagyott talaján a ksillek között nem sokat beszélgettünk Ulnával. Nem mondtunk egymásnak nagy szavakat, s mégis éreztük, hogy valami elkezdődött közöttünk. Nem könnyű bizalmas viszonyba kerülni egy Sinzuval. Tartózkodó büszkeségük távol áll a Hissek többségének kissé közönyös szívélyességétől. De ha egyszer barátokká válnak, a barátság örök időkre szól. Visszatérőben Ulna megcsúszott, és térdre bukott. Odaugrottam, hogy felsegítsem. Karomban éreztem űrruha alatt is hajlékony testét, és az üvegen keresztül láttam, hogy tekintete elmerül az enyémben. Ekkor értettem meg, hogy a bolygóját az enyémtől elválasztó sokezernyi fényév ellenére is közelebb áll hozzám és drágább nekem, mint azok a lányok, akiket a Földön ismertem.
Amikor a zsilipkamrában levetettük az űrruhát, Ulna gyors mozdulattal megsimogatta az arcom, majd kimenekült az ajtón.
A séallba mentem, Souilikhoz. Ott találtam Essine-t, Akéiont, Beichitet és Snezint is.
— Íme, a hadművelet rátok vonatkozó része — kezdte Souilik. — Keresztülmegyünk az ahunon, és közvetlenül a Hetedik bolygó felszínén jövünk ki belőle. Huszonöt vegyes személyzetű ksill jön velünk. Ôk megtámadják a Mislixeket, és a bolygón egy meleg övezetet alakítanak ki. Mi ebben az övezetben fogunk leszállni. A sahieneket hét nagy ksill szállítja a bolygóra. Ezekben a páncélozott járművekben foglaltok helyet ti, Sinzuk, a Tseriennel együtt. Mivel mi nem tudjuk elviselni a Mislix-sugárzást, és a meleg övezetet sem tudjuk fenntartani, visszafordulunk. Odafentről a bombáinkkal majd igyekszünk támogatni benneteket. Ha mindez megtörtént, a ti további feladatotok elérni és lerombolni a Mislix-tornyokat. Tizenkét sahient teszünk ki a bolygóra, a járművek parancsnoka Akéion lesz. Később majd egy második meleg övezetben visszajövünk értetek.
Egyetlen kurta mozdulattal megszakította a rádió-összeköttetést a többi ksillel.
— A ti kocsitok az egyetlen, amelyik pirosra van festve. Szigorú parancsot kaptam a Tanácstóclass="underline" bármi áron vissza kell vinnem benneteket az Ellára. Természetesen, a többiekért is minden tőlünk telhetőt meg fogunk tenni.
Újabb mozdulattal helyreállította a rádióösszeköttetést, majd kiadta az utasításokat. A vöröslő alkonyatban felemelkedett a skillek első raja. Tíz perccel később mi is követtük őket.
Souilik a felszállás után gondosan beállított egy bonyolult készüléket.
— Átkelésünk az ahunon ez alkalommal olyan rövid ideig fog tartani — magyarázta —, hogy a reflexeim túl lassúak lennének a manőver biztosításához. Ez a szerkezet majd elvégzi helyettem a teendőket. Remélem, nem fog cserbenhagyni, mert ha netán a felszín alatt bukkannánk ki… Jól kapaszkodjatok meg, elindítom…
A Nadír-képérnyőn még láthattam alattunk a távolodó Rissman kietlen felszínét. Ulna ott ült mellettem. Megmarkoltam a szék karfáját. A képernyő a másodperc egy töredékéig üres volt, aztán kirajzolódott rajta a valaha is látott legfantasztikusabb kép.
Fekete hegyekkel szegélyezett síkság fölött repültünk el. Csaknem teljesen sötét volt, a láthatáron nagyon alacsonyan rubintként ragyogott a Kalvénault. Talaján mintegy tíz másodpercenként egy-egy szikrázó parázshalom gyulladt ki, nyers árnyékokká szabdalva a felszínt. Termikus bombák zápora hullott a bolygóra, és lassan kialakult a meleg övezet. Souilik a mikrofonon át szaporán osztogatta parancsait a ksillek flottájának. A távolban, a látóhatár mögött iszonyú robbanások újabb sorozata világította meg az égboltot, élesen kirajzolva az ismeretlen hegyek reszkető körvonalait. Akaratlanul is egy újságcím jutott az eszembe: «Különtudósítónk jelenti a kozmikus háború frontjáról…»
Souilik hátrafodult.
— Gyorsan, Clair, vedd fel az űrruhát! A Sinzuk is! Mindjárt talajt érünk!
Amikor elhaladtam előtte, felállt, és a Hisseknél oly ritka közvetlenséggel gyorsan megölelt.
— Jól harcolj az Ialtharért meg a Napodért!
Essine csak a kezével intett. Beléptem a zsilipkamrába, utánam jött Ulna, Akéion és Hérang.
— Megérkeztünk! Kifelé! A ti sahienetek balra van! — hallottam Souilik hangját a sisakomban.
Kezünkben a termikus pisztollyal kiléptünk a névtelen bolygóra. A talajt ellapult, félig megolvadt, elpusztult Mislixek borították. Az amerikai gépkocsira emlékeztető sahien ott várakozott a közelben. Egy ismeretlen Hiss kitárta előttünk az ajtaját. Óvatosságból magunkon hagytuk az űrruhát. Hívójelünk egy Hiss-nyelvben nem létező szó, az «Arta» volt, így nem történhetett tévedés.
— Arta! Arta! Arta! — harsant fel Souilik hangja. — Tegyétek szabaddá a meleg övezetet. Nekünk vissza kell fordulnunk. Legalább négy brunn-nyi távolságra nincs eleven Mislix. A tornyok hozzátok viszonyítva nyugat-északnyugat irányban vannak. Majd kalauzolunk benneteket. Itt Párizs. Végeztem.
Merő tréfából én ajánlottam, hogy Párizs legyen Souilik hívójele.
— Itt Arta. Értettem. Indulunk — felelte Akéion.
Sinzu nyelven néhány parancsot adott a sahienek személyzetének. Elindítottam a járművet. A sahien vezetése roppant egyszerű: az irányt egy kormánykerék, a sebességet egy pedál biztosítja. Az irányváltó lehetővé teszi a hátramenetet. A mellettem ülő Ulna kezelte a kocsi elején elhelyezett fegyvereket működtető billentyűzetet. A műszerfalon lévő képernyő segítségével mindent láthattunk, ami 180 fokos szögben történt. A hátul ülő Hérang figyelte a láthatár többi részét. Akéion a sahien közepén lévő parancsnoki fülkéből kapcsolatba léphetett a ksillekkel vagy bármely más kocsival. Ugyancsak ő kezelte a Hr'ben-fegyvert, amelynek hatását még nem ismertük.
Körülbelül öt percig robogtunk igen gyors iramban. Semmiféle akadály nem állta utunkat. A kocsi hernyótalpa belemart a névtelen bolygó fagyott talajába, vagy szinte korcsolyázott a szilárd halmazállapotú levegőn. Az előttünk húzódó láthatáron fel-felvillantak a robbanások fényei. Bár e levegő nélküli, sivár világban a robbanások hangtalanoknak tűntek, a talaj olykor megrendült alattunk. Az ellenfényben időnként egy-egy ksill körvonala tűnt fel az égbolton, orsó —, ovális vagy kör alakú, attól függően, hogy a talaj felszínéhez viszonyítva milyen volt a beesési szöge, majd hihetetlen sebességgel siklott tova.
Aztán felbukkantak a Mislixek. Először csak valamiféle bizonytalan, fémes csillogást vettünk észre az egyik árnyékba merült hasadékban. A baloldalt haladó sahien tüzelni kezdett, és a termikus lövedékek fellobanó fényében felszikráztak a felénk kúszó, geometrikus formájú páncélok. Egyetlen Mislix sem próbált felemelkedni a levegőbe. Félig elolvadt fémtömbök mellett száguldtunk, lila csóvákkal körülvéve: az életben maradt Mislixek hiába sugároztak.