Időközben a Hatodik és a Hetedik bolygót megtisztították a Mislixektől. Sajnos, a Kalvénaultot illetően már elkéstek, mert a csillag egyre sötétebbé vált. Azt a néhány Mislixet, amelyik már befészkelte magát az El-Toéa egyik eljegesedett bolygójára, idejében sikerült kipusztítani, s így ez a nap nem aludt ki. Az Asselornak nem voltak bolygói, és spektruma ismét szabályossá vált, de ennek okát egyetlen Bölcs sem tudta megmagyarázni.
A Mislixeknek, hogy életben maradhassanak, szerencsére, eléggé gyakran érintkezniük kell egy-egy bolygóval. Az üres Térben is jól érzik magukat, de csak ideig-óráig. Hogy miképpen jutnak el egyik csillagról a másikra, s főképp egyik galaktikáról a másik galaktikára, ez még rejtély. Az arra irányuló kísérletek, hogy felfedezzék őket az ahunban, meddők maradtak. Egyes Hiss-tudósok úgy vélik, hogy több ahunnak kell léteznie: a Hissek használják az egyiket, a Sinzuk a másikat, és a Mislixek egy harmadikat. Ebben a kérdésben nem nyilváníthatok véleményt, de azt az állítást, hogy három egymástól független Semmi létezik, képtelenségnek tartom.
A Bölcsek környezetében mindenki valami nagy tervről kezdett suttogni. Sokáig nem, is sejtettem, hogy miről lehet szó. Sem Souilikot, sem Szzant nem avatták be a titokba. Assza kifürkészhetetlen maradt. Ulna sem tudott többet nálam. A Sinzu-űrhajó időközben huszonkilenc társával együtt visszatért. A gépek az Inoss szigeten szálltak le, nem messze a Bölcsek Házától. Nem sokáig tartózkodtak ott, mert hamarosan ötezer Sinzut szállítottak a Réssanra, a leendő Ellarbor település első csoportját. Csak Hélon, Akéion, Ulna és a Tsalan személyzete maradt az Ellán. Mivel az Ellát kizárólag a Hissek számára tartják fenn, Ulna és családja tehát roppant kiváltságot élvezett. Számomra a kérdés már eldőlt: Hiss voltam.
Végül maga Azzlem közölte velem a nagy terv részleteit: egy ksillt akarnak küldeni az egyik elátkozott galaktikára, amelyet teljesen gyarmatosítottak a Mislixek. E célra egy olyan galaktikát választottak, amely túl van a Kaienek, a kocsányon ülő szemű óriások univerzumán.
Megborzongtam. Már a Hetedik bolygóra vezetett expedíciót is kockázatosnak tartottam, de az a terv, hogy a Mislixeket saját birodalmuk kellős közepén támadjuk meg, tiszta őrültségnek tűnt, főképp miután Azzlem tárgyilagosan közölte, hogy két vagy három Sinzuval együtt engem szándékoznak odaküldeni. Eddigi tapasztalataim ellenére sem tudtam megszokni az ahun gondolatát, pedig ebből a szempontból ez a kirándulás a kiválasztott elátkozott galaktika felé aligha volt hosszabb vagy veszélyesebb, mint az első utazás a Kalvénault Hetedik bolygójára.
Egy ideig úgy tűnt, mintha a tervet elejtették volna. Legalábbis nem beszéltek róla. Továbbra is a megszokott módon éltem, naphosszat a biológiai laboratóriumban dolgoztam, s hol az Idegenek Házában, hol Souiliknál, hol pedig «otthon», Assilánál aludtam. Souilik visszatért egy újabb «ahun» utazásáról, de ez alkalommal roppant titoktartónak bizonyult. Essine-től megtudtam, hogy a Kaieneknél járt, de Souilik tagadta, hogy ennek az utazásnak bármi köze is lenne a nagy tervhez. Egy ideig nagyon ritkán és akkor is csak rövid órákra találkoztam vele. Küldetése volt, és egyik univerzumból a másikba utazott. A Tsalan is elrepült a Réssanra, s csak munkatársaim, Akéion és Ulna maradtak az Ellán. Kötelező pihenőnapjaimon — ez minden hónapban három napot jelentett az Ella időszámítása szerint — Ulna és Essine társaságában az Ellán utazgattam. Így némi fogalmat alkothattam a bolygó — engem mindeddig nem túlságosan érdeklő — mezőgazdaságáról és iparáról. A Hissek az egyenlítő mindkét oldalán széles sávban egy gabonát termő, olykor tíz-tizenkét méter magasra növő fafajtát tenyésztettek ki. Ennek a «gabonafának» a lisztjéből készítik kétszersültjeiket. E sávok mentén, északra és délre, különböző ipari célokat szolgáló növényeket telepítettek. Ezekből olyan anyagokat nyernek, amelyeknek szintetikus úton való előállítása túl sokba kerülne. A bolygó fennmaradt területét félvad állapotban hagyták, vagy a lakosság számára tartalékolták, kivéve a sarki övezeteket, ahová a gyárak többségét tömörítették, a bányákat kivéve. A Hissek belterjes gazdálkodást folytatnak a bolygó kéthatodát borító óceánjaik mélyén, és egy nap lelátogattam a tenger fenekére, hogy megtekintsem az ottani rétségeket, a tenger alatti kultúrákat és a haltenyészeteket.
A Hissek energiaszükségletük legnagyobb részét az anyag felbontása révén nyerik. Ezt az eljárást elképzelhetetlenül magas fokra fejleszteték. Nem csak az atomok magjának alkotórészeit használják fel — amit már mi is csinálunk —, hanem ezeknek az alkotórészeknek az összetevőit is, amelyeket talán infranukleonnak nevezhetnénk. Meg kell említeni, hogy energiájuk nem elektromos jellegű, s bár láttam energiafejlesztőiket, sőt naponta használtam ezt az energiát, éppúgy nem tudnám meghatározni a lényegét, mint ahogy egy derék szenegáli sem tudná megmagyarázni az elektromosságot. Csak annyit mondhatok, hogy ezek a rendszerint nagyméretű generátorok roppant bonyolultak. A Hissek kiváló fizikusok. Még az Ellára látogató nagy Sinzu-tudós, Béranthon is kénytelen volt elismerni, hogy a Hissek sok találmánya ismeretlen, ha ugyan nem érthetetlen számára. A Hissek becsületére válik, hogy tudásukat egyáltalán nem tartják titokban mások előtt, és a Réssanon a Ligához tartozó valamennyi emberiség számára nyitva állnak egyetemeik, természetesen, kölcsönösségi alapon. Amikor rövid ideig a Réssanon tartózkodtam, részt vehettem a Tizenkettedik Világegyetemből jött egyik, rovarember asztronómiai előadásán. Az előadásból ugyan nem sokat értettem, de soha életemben nem láttam olyan gyönyörű felvételeket az égboltról meg a bolygókról, mint akkor. Az előadó egyébként egy nagy, zöld imádkozó sáskához, más néven ájtatos manóhoz hasonlított, s beszéd közben sűrűn hadonászott rendkívül hosszú, fűrészes-fogazott karjával. A hallgatóság soraiban a Réssanon lakó «embertípusok» csaknem valamennyi példánya képviselve volt.
Souilik végre abbahagyta az utazgatást, de ennek ellenére alig találkoztam vele. A Tanács tagjaival együtt hosszú napokra bezárkózott. Essine is csak ritkán látta. Társaságom így csaknem kizárólag Ulnára és fivérére korlátozódott. Egy nap azonban, amikor a laboratóriumban hármasban összehasonlító biológiai kísérleteket végeztünk, Assza üzent értünk. Jóformán még be se léptünk a dolgozószobájába, amikor három rövid, nagy kampóval ellátott fémhengert nyomott a kezünkbe.
— Íme, a fegyvereitek: tökéletesített termikus pisztolyok. Az Úr-Shémonnal egyetértésben a Tanács benneteket választott, hogy felderítő útra induljatok az Elátkozott Galaktika felé. E célra egy speciális ksillt bocsátunk a rendelkezésetekre. Souilik elkíséri a ksillt a Kaienek univerzumához tartozó Grenss csillag Sswft bolygójáig. Utasítása szerint ott kell bevárnia visszatéréseteket. Szükség esetén emlékeztessétek őt e parancsra. Nyolc nap múlva indultok.
Ó, az a nyolc nap! Milyen hosszúnak, s ugyanakkor milyen rövidnek találtam ezt időt! Akéion és Ulna teljesen természetesnek találták, hogy ők, az Úr-Shémon gyermekei, induljanak elsőnek a harcba. Szükség esetén ezt követelhették is volna. De én, uramisten! Hiába mondogattam magamban, hogy gyakorlatilag immunis vagyok a Mislixek sugárzására, hogy speciális ksillünk megerősített törzse képes ellenállni a fémszörnyek rohamának, hogy a leghatékonyabb fegyverek állnak a rendelkezésemre, s végül, hogy nem harcról, hanem felderítésről van szó — már a kaland puszta említésére is kilelt a hideg. Valami homályos előérzet azt súgta, hogy szörnyű katasztrófa vár ránk. A katasztrófa be is következett, s bár elevenen megúsztam, sőt azóta a halott napok felrobbantása során ismét az életemet kockáztattam, ezt a vállalkozást mégsem merném újrakezdeni, még akkor sem, ha életet, hatalmat, dicsőséget és valamennyi bolygó minden szép leányát is ígérnék érte jutalmul!