— Ennyi, és nem több — mondotta. — És bizonyos Napokon ezzel a megoldással valószínűleg nem is boldogulunk. Meg kell találni a módot, hogyan tegyük automatikussá a műveletet. Végül is egy kisebb csillagon kipróbálhatjuk.
Másnap Souilik visszament az Aniasz szigetre a ksillel, hogy elvégezzék rajta az utolsó simításokat. Egy hónapig nem is hallottam róla, aztán egy nap Assza átjött a laboratóriumba, és közölte, hogy minden készen áll, s hogy másnap elindulhatunk az Elátkozott Galaktikáknak arra a kihunyt Napjára, amelyen már jártam.
Ezen az estén nem mentünk haza; az Idegenek Házában maradtunk. Ialthar-nyugtakor a nagy ksill árnyéka felbukkant a nyugati égbolton, majd a félsziget végén leereszkedett a tengerre. Nemsokára megjelent Souilik. Vele volt Essine, Assza, Beichit, Séfer, Akéion és Béranthon, a nagy Sinzu-fizikus. A Sswinss — ez a név azt jelenti: Romboló — egész vezérkara összegyűlt. A vacsora valóságos díszlakoma volt, természetesen ünnepi szónoklatok nélkül. Ulnával együtt korán visszavonultunk, és elmentünk sétálni a tengerpartra. Az Ari és az Arzi fehéren fénylett, ezrével ragyogtak a csillagok. A láthatár alján a Kalvénault néhány árnyalattal pirosabban még mindig sziporkázott. A holdak ezüstös fényében sötéten nyúlt el a bokrok és a fák árnyéka. Az egyik ilyen árnyékfoltban letelepedtünk, és a homokra kivetődő tajtékos hullámkévét bámultuk.
Sokáig üldögéltünk így szótlanul. Mit is mondhattunk volna? A készülő dráma annyira meghaladta emberi mivoltunkat! Már nem léphettem vissza, egyébként ez nem is állt szándékomban, a rohamokban rám törő félelem ellenére sem. Ulna tudta, hogy ez alkalommal nem jöhet velem.
Közvetlenül a tenger partján, bal felől két árnyék közeledett. Kissé törékeny, kecses figurájukról ítélve Hissek lehettek. Csakhamar felismertük Souilikot és Essine-t. Felkeltem, hogy odahívjam őket, de Ulna visszahúzott.
— Hagyd őket. Nekik is el kell válniuk — mondotta.
Nem szóltam. Elsétáltak előttünk, anélkül, hogy észrevettek volna. Néhány perccel később ismét megpillantottuk őket. Már nem voltak egyedül. Társaik még karcsúbb termete láttán kitaláltam, hogy Béichit és Séfer csatlakozott hozzájuk. Megszólítottam őket. Az egész társaság letelepedett mellénk. Elővettem a pipámat, rágyújtottam. Bár a Hissek nem dohányoznak, sőt furcsállják ezt a szokást, az Ellán található egy növény, amely felér a legjobb földi dohánnyal, anélkül hogy ártalmas lenne. Magammal hoztam néhány palántát, de itt, a Földön nem tudtak gyökeret verni. Amikor meggyulladt a pipa, Souilikhoz fordultam.
— Szerinted mennyi esélyünk van a visszatérésre?
Egy Hiss-szólásmondással válaszolt:
— Ez a stissnassan trükkje!
A stissnassan egy kukacféle: a feje annyira hasonlít a farkához, hogy két eset közül legalább egyszer összetévesztik őket. Souilik folytatta:
— A halott Napokon valószínűleg nincsenek Mislixek. A veszély tehát nem ebben rejlik. De túlságosan kevés időnk lesz a kilsim elhelyezésére. Lehetséges, hogy minden a te erődön fog múlni. A Bölcsek helyében én talán vártam volna, amíg olyan robotokat tudunk gyártani, amelyek az antigravitációs mezőkben is működőképesek. Másrészt azonban a kilsimek konstrukciójuk folytán rengeteg engergiát fogyasztanak, s ha végül is használhatatlanoknak bizonyulnak, jobb, ha ez azonnal kiderül róluk, mert akkor más célra használhatjuk az energiát.
— Bizonyára sikerülni fog — vágott közbe Beichit méltatlankodva.
— Beichit egyike a kilsim tervezőinek — jegyezte meg kissé gúnyos hangon Souilik. — Természetes, hogy teljesen megbízik a gépében. Részemről nyugodtabb leszek, ha majd működik. Nem is az lenne a legnagyobb baj, ha nem működne, elvégre mindenképp fel fog robbani. De nekünk mindenáron eredményt kell élérnünk… vagy el kell pusztulnunk!
— Hogy érted ezt? — kérdeztem.
— A kilsim még csak egy kísérleti darab… és veszélyes. Miután az utolsó előtti alkatrész a helyére kerül, pontosan egy földi perced marad, hogy elhelyezd az utolsót is: ez a helyzet! Ha sikerül, akkor a robbanás egy bousikkal utána következik be, ha nem sikerül, akkor két perc múlva. Tán mondanom sem kell, hogy az utóbbi esetben nem lesz időnk az eltávolodásra. Ha pedig egy ilyen nagy hatóerejű gravitációs mező közvetlen közelében azonnal átmennénk az ahunba, bizonyos, hogy valamelyik negatív univerzumban kötnénk ki. És nem mindenki olyan szerencsés, mint Akéion. De ne izgasd magad. Ha eljő az a bizonyos perc, mindent megteszek, hogy az antigravitációs mező maximálisan működjön. Sikerülni fog!
Az Arzi lassan lehanyatlott a láthatár mögé. Hűvös szél kerekedett. Csendesen üldögéltünk. Aztán Ulna halkan énekelni kezdte a Tér Meghódítóinak dalát. Amikor odaért, hogy «azok, a kiket ismeretlen világokban ér el a halál», elcsuklott a hangja, de azért folytatta. Mély és nagyon tiszta hangján Beichit is elénekelte bolygója egyik ősi dalát, amely olyan vontatott dallamú és homályos értelmű volt, mint valami igéző ének. Aztán megkértek, hogy én is énekeljek el egy földi dalt, de csak Jean Bart kalózainak komor nótája jutott az eszembe:
Akik velünk indulnak útnak,
vakmerő, bátor emberek…
«Nos, igen — gondoltam. — De hogyan hasonlíthatók össze a hajdani hajósok kalandjai e fantasztikus vállalkozássaclass="underline" újra meggyújtani egy kialudt Napot!»
A mindaddig hallgatag Séfer most megszólalt:
— Bármi is történne, barátaim, az emberlakta bolygók büszkék lesznek ránk. Ha mi most kudarcot vallunk, másoknak, később, majd sikerülni fog. De akkor is mi voltunk az elsők.
— Igen, de azért vigyázzunk, nehogy úgy járjunk, mint Ossinsi!
— Ki volt Ossinsi?
— Az Ella-Ven leghíresebb harcosa, néhány ezer évvel ezelőtt. A róla szóló éneket még ma is ismerik. Rajta, Essine!
És kettesben elénekelték Ossinsi hőstetteit. Ossinsi olyan félelmetes harcos volt, hogy soha senkit nem tudott megölni, mert ellenségei már a neve hallatára is megfutamodtak. Aztán egy nap összetalálkozott egy öreg remetével, aki még soha nem hallott róla. Az ájtatosságában megzavart remete egyáltalán nem ijedt meg tőle, sőt dühösen összeszidta. És Ossinsi szinte kővé dermedt a rémülettől, hogy akad valaki, aki nem fél szembeszállni vele, aztán kereket oldott, és talán még most is szalad.
E gúnyos, vidám nóta után aludni tértünk. Hajnalban indultunk. Essine, Beichit és Ulna a rakpartig kísért bennünket. Ott még egyszer elbúcsúztunk egymástól, majd bezárult mögöttünk a fémajtó.
Az utazás első szakaszában semmi említésre méltó nem történt. A ksill nagy mérete miatt azonban az ahunba való átmenetet a szokásosnál valamivel erősebb imbolygás kísérte. Az Elátkozott Galaktikákban merültünk fel, de Souilik nem tudta megmondani, hogy távol vagy közel vagyunk-e ahhoz a Siphan bolygóhoz, ahol egy olyan keserves hónapot töltöttem. Elsuhantunk egy bolygó mellett, és láttuk, hogy Mislixek népesítik be. Az a naprendszer, amelynek megsemmisítésére készültünk, becslésünk szerint mintegy tucatnyi bolygóból állt. Aztán egyenesen megindultunk a halott Nap felé.
Béranthon, Akéion, Séfer és Souilik társaságában az irányítóteremben, a séallban ültem. A szokásos készülékeken kívül, amelyeknek használatát ugyan megtanultam, de működésük elvét nem mindig értettem, rengeteg újabb számlapot helyeztek el a speciális felszerelés ellenőrzésére.