A lovag lenézett a mélyen alatta elterülő udvarra. A nap fénye lassan kúszott fölfelé a falakon. Sturm látta, amint vérvörös sugarai megvillannak a harcosok kezében tartott sárkánydárdák ezüsthegyén. Látta Laurana aranylón izzó haját. Látta, hogykatonáiföltekintenekrá. Kivonta kardját és föltartotta a magasba. A díszesen cizellált pengén megbicsaklott a nap fénye.
Laurana fölmosolygott rá, bár könnyein keresztül alig láthatta alakját, aválaszul,őisfölemelte sárkánydárdáját... búcsút intett vele.
A lány mosolyából Sturm bátorságot merített és szembefordult ellenségével.
Amint ott állt a bástyafokon, parányi alaknak látszott félúton az ég és a föld között. A sárkányok elrepülhettek mellette vagy meg is kerülhették, de ő nem erre törekedett.
Azt akarta, hogy féljenek tőle, hogy kívánjanak, míg megtámadják.
Sturm hüvelyébe dugta karaját, nyílvesszőt illesztett íjának húrjára és gondosan célba vette az élen haladó sárkányt. Lélegzetét visszafojtva, türelmesen várt. Nem téveszthetem el — gondolta magában. Várj... még egy kicsit...!
A sárkány lőtávolon belül került... Sturm nyílvesszeje sebesen hasított bele a reggeli ragyogásba. Pontosan célzott: a nyílvessző belefúródott a kék sárkány nyakába. Nem tett nagy kárt benne vastag, acélkék pikkelyei miatt, de a szörnyeteg azért hátrarántotta a fejét dühödt fájdalmában és röpte is lelassult. A lovag ismét lótt, ezúttal a vezérsárkány mögött repülőre.
A nyílvessző a szárnyán találta el, mire a sárkány haragjában fölrikoltott. Sturm újra lőtt, ám ezúttal a sárkány lovasa ügyesen félrekormányozta szörnyű hátasát. A lovag azonban máris elérte a célját: magára terelte a figyelmüket, elhitette velük, hogy veszélyt jelent a számukra és kényszerítette őket, hogy szembeforduljanak vele. Az udvar mélyébol léptek dobogását és a fölemelkedő védőrácsok csikorgását hallotta.
Föltekinteve látta, hogy a Sárkány Nagyúr álló helyzetbe emelkedik a nyeregben. A sárkánynyereg egyszemélyes harci szekérre emlékeztetett, így a benne utazó akár állva is harcolhatott belőle. A Nagyúr kesztyűs kezében lándzsa villant. Sturm ledobta íját, fölkapta a pajzsát és kardot rántott. Kiállt a fal peremére, onnan nézte, hogyan jön a sárkány mind közelebb és közelebb, vörösen izzó szemmel és fehéren villogó agyarakkal.
Ekkor, a távolból, Sturm éles trombitaszót hallott, hangi a tiszta volt, mint messzi hazája égbe nyúló, hófödte hegyeinek fagyos levegője. Ez az üde, buzdító harsogás a szívébe hatolt és bátran a körülötte sűrűsödő sötét erők, a halál és reménytelenség fölé emelte.
A lovag harsány csatakiáltással válaszolt a hívásra és kardját fölemelve szembefordult ellenségével. A napsugár vörösen csillant meg pengéjén. A sárkány lecsapott rá.
Ismét fölharsant a trombitaszó és Sturm újabb, magasan szárnyaló kiáltással felelt neki. Ám a hangja hirtelen megtört, amint ráébredt, hogy ezt a trombitaszót már hallotta valamikor...
Az az álom!
Megdermedt. Kardját keményen markolta izzadó kesztyűs kezébe. A sárkány fölébe tornyosult. Hátán fölágaskodott a Nagyúr, sisakjának szarva vérvörösen villant, lándzsáját döfésre készen előreszegezte.
Sturm gyomra összeszűkült a félelemtől, testét dermesztő hideg járta át. A kürt harmadszor is fölrivallt. Álmában is háromszor szólalt meg és a harmadik kürtszó után elesett. Eluralkodott rajta a sárkányiszony. Menekülj! — sikoltotta némán az agya.
Menekülj! De akkor a sárkányok lecsapnak az udvarra és a lovagok még nem állhatnak készen... mind elpusztulnak és Laurana, Kova és Tass is velük halnak! A torony elesik!
Nem! Sturm összeszedte magát. Minden odavan: eszményei, vágyai, álmai. A lovagság szétesőben, a Szabályzat üres szónak bizonyult, egész élete mit sem ér. Legalább a halála ne legyen értelmetlen! Időt kell szereznie Lauranának és meg is szerzi, még az élete árán is, hiszen mást már nem adhat. A Kódex szellemében úgysincs semmi egyéb, amihez még ragaszkodhatna.
Kardját az ellenséget üdvözlő lovagi mozdulattal fölemelte. Meglepetésére üdvözlését a Nagyúr sötét méltósággal viszonozta. Ekkor a sárkány alábukott, pofáját szélesre tátotta, hogy borotvaéles fogaival darabokra tépje a lovagot. Sturm hatalmas ívben meglendítette kardját, mire a sárkány visszarántotta a fejét, hogy az ősi penge nehogy levágja. Sturm abban reménykedett, hogy ezzel megtörheti röptének lendületét. De a szörnyeteget szilárdan megtartották a szárnyai, lovasa keményen irányította egyik kezével, míg a másikkal biztosan szorította csillogó hegyű lándzsáját.
Sturm a keleti oldalon állt. A napfénytől szinte elvakulva a sárkányt csak holmi fekete foltnak látta. A szörnyeteg alábukott és Sturm megértette, mire törekszik: alulról akar előtörni, hogy urának biztosítsa a kellő teret a támadáshoz. — A másik két sárkánylovas hátrahúzódott, onnan figyelte, nem lesz-e uruknak szüksége segítségre, hogy végezzen ezzel az arcátlan lovaggal.
A napfényben szikrázó égbolt egy pillanatig üres maradt, majd a sárkány kibukkant a fal pereménél. Rettentő üvöltése majd szétszakította a lovag dobhártyáját, förtelmes leheletétől szinte fuldokolt. Hátratántorodott, de sikerült valahogy megvetnie a lábát és előresújtott fényes kardjávaclass="underline" Az ősi penge fölhasította a sárkány bal orrlikát.
Fekete vér fröccsent a levegőbe és a szörny fölüvöltött iszonyú dühében.
A csapás azonban sokba került Sturmnak: nem maradt ideje a védekezésre.
A Sárkány Nagyúr fölemelte lándzsáját, hegyén megvillant a napsugár. Lesújtott vele és a fegyver keresztülhatolt a vérten, húson és csontokon.
Sturm napja leáldozott.
14.
A sárkánygömb
A sárkánydárda
A lovagok beözönlöttek Laurana mellett a Főpap Tornyába és elfoglalták őrhelyüket, ahol a lány mutatta nekik. Bár eleinte tétováztak, mégis miután Laurana elmagyarázta a tervét, fölcsillant előttük a remény.
A lovagok távozása után az udvar teljesen kiürült. Laurana tudta, hogy sietnie kell. Máris ott kellene lennie Tass mellett, hogy előkészítsék a sárkánygömböt. De a lány képtelen volt elszakadni attól a magasban fénylő, magányos alaktól, amely ott várta végzetét a bástyán.
Egyszer csak őismegpillantotta a fölkelő nappal szemben a sárkányok körvonalait.
Kardpenge és lándzsahegy villant a kiteljesedő fényben.
Laurana körül megállt a világ. Az idő álommá lassult számára.
A kard vért fakasztott... a sárkány felüvöltött kínjában. A lándzsa egy örökkévalóságig szegeződött célpontjára... a nap megtorpant az égen.
Végül a lándzsa lesújtott.
A fal tetejéről csillogó tárgy hullott az udvar kövére. Sturm kardja volt az a tárgy, amely kihullott élettelen kezéből és... Laurana számára ez volt az egyetlen eleven mozdulat a megbénult világban. Alovag teste állva maradt, fölnyársalva a Sárkány Nagyúrfegyverére. A sárkány kiterjesztett szárnnyal lebegett fölötte. Semmi sem mozdult, minden úgy maradt, rezzenetlen nyugalomban.
Végül a Nagyúr heves rántással kiszabadította lándzsáját és Sturm teste lerogyott a bástyára, fekete csomóként a vakító napfényben. A sárkány vadul felbömbölt, fekete vértől habzó torkából lángsugár tört elő és lecsapott a Főpap Tornyára. A kőfal hatalmas dörrenéssel hasadt ketté. A napot is elhomályosító lángözön csapott föl. A másik két sárkány lebukott az udvar felé, amelynek kövezetén pengő csattanással ért földet a lovag kardja.