Az egész teremben csak egyvalaki nem szólt semmit. Fényeskardú Sturm mozdulatlanul ülte végig Lord Koronaőr Derek egész mocskolódó vádaskodását. Elhangzott vele szemben a fegyelmezetlenség, a parancsok megtagadásának és a lovagi jelvények bitorlásának vádja, amelynek egyetlen szava, a lovagok egyetlen mordulása sem kerülte el a figyelmét. Arca rezzenéstelen volt... keze összekulcsolva pihent az asztal lapján.
Lord Gunthar most is Sturmot figyelte, mint végig, az egész Próbatétel alatt. Már az is eszébe jutott, vajon él-e még a jelölt, oly merev és fehér volt az arca, s mozdulatlan a teste. Gunthar csak egyszer látta, hogy Sturm összerezzen. Amikor elhangzott a gyávaság vádja, a férfi teste megborzongott. És az arckifejezése... igen, Lord Gunthar visszaemlékezett arra az egyetlen esetre, amikor ezt a kifejezést látta... egy férfi arcán, akinek testét abban a pillanatban döfte keresztül egy lándzsa. De Sturm akkor egyetlen pillanat alatt visszanyerte a tartását.
Gunthar annyira elmerült Fényeskardú szemlélésében, — hogy szinte alig tudott odafigyelni a mellette ülő két lovag társalgására. Csupán Lord Alfred utolsó mondatának végét kapta el.
-... és nem adjuk meg neki a szót a lovagi védőbeszédhez.
— Ugyan, miért nem? — kérdezte Lord Gunthar élesen, bár nem emelte föl a hangját. — A Szabályzat szerint ez a jog megilleti.
— Ilyen esettel még sohasem találkoztunk — jelentette ki ridegen Lord Alfred, a Kard Lovagja. — Ezelőtt mindig, valahányszor egy jelölt a Rend Tanácsa elé terjesztette lovaggá avatásának kérelmét, voltak tanúk, nem is kevesen. Így lehetősége volt a jelöltnek cselekedetei megmagyarázására. Ily módon senki sem vonhatta kétségbe, hogy valóban végrehajtotta-e a kérdéses tetteket. De Fényeskardú egyféleképpen tud csak védekezni...
— Ha azt állítja, hogy Derek hazudik — fejezte be a mondatot Lord Michael Jeoffrey, a Korona Lovagja. — Az pedig elképzelhetetlen. Méghogy egy fegyverhordozó szavának adjunk hitelt a Rózsa Lovagjával szemben!
— Ennek ellenére, az ifjú megkapja a szót — mondta Lord Gunthar és szigorúan a másik kettő szemébe nézett. — A Szabályzat szerint ez a törvény! Kétségbe vonja bármelyikőtök?
— Nem...
— Nem, hát persze, hogy nem. De...
— Akkor jól van. — Gunthar végigsimított a bajuszán és az asztalon előtte fekvő kard... Sturm kardja... markolatával halkan koppantott egyet. A két másik lovag összenézett a háta mögött: egyikük összevonta a szemöldökét, a másik vállat vont. Gunthar figyelmét ez sem kerülte el, ahogy tisztában volt a lovagság kebelében mostanában elburjánzó titkos szervezkedéssel és intrikákkal is. De úgy döntött, hogy nem törődik vele.
Mivel még nem volt elég hatalma a Nagymester megüresedett helyének elfoglalására, de mégis a legerősebb, és legnagyobb hatalmú lévén a lovagok Tanácsában, Gunthar kénytelen volt sok olyasmi fölött elsiklani, amire máshol és más időben habozás nélkül lesújtott volna. E hűtlenséget szinte várta Alfred MarKenin részéről... aki hosszú ideje tartozott már Derek táborához... de Michael viselkedésén meglepődött, mivel őt őszinte hívének tartotta. Ezek szerint Derek ót is elhódította tőle.
Gunthar Koronaőr Dereket figyelte, miközben a lovagok visszatértek a helyükre. Derek volt az egyetlen vetélytársa, aki pénzzel és hívei támogatásával versenyre kelhetett vele a Nagymester rangjáért. További szavazatok reményében, Derek készségesen vállalkozott a legendás sárkánygömbök megszerzésének kockázatos és veszedelmes feladatára. Guntharnak nem volt más választása, bele kellett egyeznie. Ha visszautasítja, még úgy tűnhetett volna, hogy megrettent Derek növekvő befolyásától. Derek — a Szabályzatot tekintve — tagadhatatlanul a legfölkészültebb jelölt volt... De Gunthar, aki már hosszú ideje ismerte őt, ha tehette volna, megakadályozta volna ezt az útját... nem azért, mintha félt volna lovagtársától, hanem azért, mert nem bízott meg benne. Derek dicsőséghajhász és hataloméhes volt..., s amikor úgy alakult a helyzet...— egyedül önmagához maradt hűséges.
Most pedig világossá vált, hogy Derek sikeres visszatérése egy sárkánygömbbel, micsoda győzelmet jelentett számára. Sok lovag csatlakozott a táborához azok közül, akik amúgy is hozzá húztak és Gunthar saját hívei közül is elcsábult néhány. Már csak a legalacsonyabb rangú Korona Rendjének ifjú lovagjai számítottak Derek ellenzékének.
Ezek az ifjú férfiak nem sokat törődtek a Szabályzat szigorú és pontos megtartásával, ami az idősebb lovagok számára maga volt az élet. Ők a helyzet megváltoztatására törekedtek, amiért Lord Koronaőr Derek komoly hadjáratot folytatott ellenük. Néhányukat már egyenesen lovagi címük elveszítése fenyegette. Ezek az ifjú lovagok egyként sorakoztak föl Lord Gunthar mögött. Sajnos viszonylag kevesen voltak és sokkal nagyobb volt a hűségük mint a vagyonuk. Ettől függetlenül, Sturm ügyét a sajátjuknak tekintették.
A legutóbbi kaland viszont mesteri sakkhúzás volt Koronaőr Derek részéről, gondolta magában Gunthar keserűen. Derek most egyetlen kardcsapással megszabadulhatott attól az embertől, akit gyűlölt, s aki mellesleg a legfőbb vetélytársa volt.
Közismert volt a Lord Gunthar és a Fényeskardúak nemzetsége közötti, több nemzedékre visszanyúló, szoros barátság. Gunthar karolta föl Sturm ügyét, amikor a fiatalember öt évvel ezelőtt előbukkant a semmiből, hogy megkeresse apját és örökségét. Anyjától hozott levelekkel, Sturm igazolhatta jogos igényét a Fényeskardú név használatára. Néhányan tiltakoztak, mondván, hogy az írás a pergamenlapok rossz oldalán szerepel, de Gunthar rövid úton elsimította ezt a zúgolódást. Az ifjú férfi nyilvánvalóan az ő öreg barátjának a fia volt... ennek megállapításához csak az arcára kellett néznie. Sturm támogatásával azonban a lord nem keveset kockáztatott.
Gunthar szemmel követte Dereket, amint mosolyogva és kezet rázva végigvonul a lovagok között. Hát igen, ez a Próbatétel alkalmas volt arra, hogy belóle, Lord Gunthar Uth Wistanból bolondot csináljon.
És, ami még rosszabb, gondolta magában Gunthar Sturm arcára nézve, ez az eset tönkre is teheti — a szerinte nagyon is derék ifjú — pályafutását, azét a férfiét, aki méltó volt rá, hogy apja nyomdokaiba lépjen.
— Fényeskardú Sturm! — szólalt meg Lord Gunthar, amint a terem elcsendesedett. — Megértetted az ellened felhozott vádakat?
— Megértettem, uram — válaszolta Sturm. Mély hangja sejtelmesen visszhangzott a tágas helyiségben. A Gunthar háta mögötti hatalmas kandallóban váratlanul föllobbant egy üszkös fadarab, forró lángnyelveket és szikraözönt lökve a kéménybe. Gunthar szünetet tartott, míg a szolgák fürgén újabb hasábokat vetnek a túzre. Miután végeztek és kimentek, a lord folytatta a szertartásos kihallgatást.
— Tehát megértetted, Fényeskardú Sturm, a veled szemben föl hozott vádakat és tisztában vagy azok súlyosságával, valamint azzal, hogy ezek alapján a Tanács alkalmatlannak is találhat a lovagi cím elnyerésére?
— Igen... — kezdte a válaszát Sturm, de a hangja elakadt. Köhintett, majd határozottabban megismételte: — Igen, uram.
Gunthar végigsimított a bajuszán és azon gondolkodott, hogyan nyúljon bele ebbe a darázsfészekbe, tudván, hogy bármit mond is az ifjú férfi Derek ellen, azzal csak még rosszabb helyzetbe hozza önmagát.
— Hány éves vagy, Fényeskardú? — kérdezte Gunthar.
Sturm csak pislogott a váratlan kérdés hallatán.
— Harmincon túl lehetsz — folytatta Gunthar töprengőn.