— De tudom — válaszolta Laurana —, vagy legalábbis annyit tudok, hová indult.
— És erről még nekem... az apjának sem beszélhetsz?
Laurana határozottan megrázta a fejét. — Nem, Szóló, nem tehetem! Bocsáss meg nekem, de amikor erről döntöttünk, megfogadtuk, hogy e vakmerő tervről nem beszélünk senkinek... a világon senkinek...
— Tehát nem bízol meg bennem...!
Laurana fölsóhajtott és a Fehér Kő összezúzott maradványaira nézett. — Atyám — mondta —, hiszen te kis híján háborúba keveredtél az... egyetlen néppel, amely elősegítheti a mi megmentésünket...
Apja nem válaszolt semmit, de hűvös búcsúszavaival és azzal, ahogy legidősebb fia karjára támaszkodott, világossá vált Laurana számára, hogy apjának immár csak egyetlen gyermeke van.
Theros az elfekkel tartott. Á Sárkánydárda drámai bemutatását követben a Fehér Kő Tanácsa egyhangúan úgy szavazott, hogy többet kell készíteni ebből a fegyverből, majd’ minden fajt egyesítve kell szembeszállniuk a sárkányseregekkel.
— E pillanatban — jelentette ki Theros — csak az a néhány dárdánk van, amit az elmúlt egy hónap alatt sikerült kikovácsolnom, és hozhatok még néhány Ősi lándzsát, amit az ezüst sárkányok rejtettek el, amikor a sárkányokat száműzték e világból. De többre, sokkal többre lesz szükségünk..., és nekem is segítség kell a munkámhoz!
Az elfek beleegyeztek, hogy segítséget adnak a sárkánydárdák elkészítéséhez, dehogy aharcban is részt vesznek-e majd, az nem dőlt el.
— Ezt a kérdést még alaposan meg kell vitatnunk — jelentette ki a Szóló.
— Csak ne túl soká vitatkozzatok fölötte — mordult föl Tűzkovács Kova-, mert a végén majd valamelyik Sárkány Nagyúrral folytathatjátok a vitát.
— Az elfeknek van saját döntőbíróságuk és nem szorulnak holmi törpék tanácsára — válaszolta dölyfösen a Szóló. — Különben még abban sem lehetünk biztosak, vajon valóban használhatók-e ezek a dárdák. Az igaz, hogy a legenda szerint egy Ezüstkarú Kovácsnak kell elkészítenie őket, de ugyanott arról is szó esik, hogy Kharas Pörölye is kell hozzá. — És hol van most az a pöröly? — kérdezte Therostól.
— Azt a szerszámot senki sem hozhatja ide időben, még ha útközben az nem is kerül a sárkányseregek kezébe. Kharas Pörölyére a régi időkben volt szükség, mivel az emberek tudása csekély volt a sárkánydárdák kikovácsolásához. Az enyém viszont elegendő hozzá... — tette hozzá
Theros büszkén. — Láthattátok, mit művelt a dárdám azzal a sziklával!
— Majd meglátjuk, milyen hasznos lesz a sárkányokkal szemben — mondta a Szóló, és a Fehér Kó Tanácsának második ülése ezzel a végéhez közeledett. Végszavában Gunthar javasolta, hogy a Theros által hozott dárdákat küldjék el vele a Palanthasban várakozó lovagoknak.
Mindezek a dolgok ott kavarogtak Laurana tudatában, amint végignézett a sápadt téli tájon. Lord Gunthar azt jósolta, hogy a völgyet hamarosan ellepi a hó.
Nem maradhatok itt — gondolta Laurana, és a hideg ablaküveghez nyomta az arcát. — Előbb-utóbb megőrülök...
— Áttanulmányoztam Gunthar térképeit — mormolta szinte csak magának —, és most már pontosan tudom, hol helyezkednek el a sárkányseregek. Tanis sehogy sem juthat át Sancristba. Ha pedig csakugyan a birtokában van egy sárkánygömb, nem tudhatja, milyen veszélyeket rejt az magában. Figyelmeztetnem kell őt!
— Összevissza beszélsz, kedvesem — szólalt meg Elistan csöndesen. — Ha Tanis nem juthat el biztonságosan Sancristba, ugyan hogy juthatnál el te hozzá? Gondolkodj logikusan, Laurana...!
— Nem akarok logikusan gondolkodni! — kiáltotta Laurana, dobbantott a lábával és haragosan nézett a papra.
— Elegem van abból, hogy mindig észnél kell lennem... elegem van ebból az egész háborúból! Én máris megtettem a magamét... talán többet is... egyszerűen meg akarom keresni Tanist!
Elistan együttérző arckifejezését látván, Laurana fölsóhajtott. — Ne haragudj rám, drága barátom... tudom én, hogy minden szavad igaz! — A lány szégyenlősen elpirult. — De semmiképpen sem maradhatok itt... kínoz ez a semmittevés.
Bár Laurana nem szólt róla, egy másik gondolat is foglalkoztatta. Az az emberlány... Kitiara! O vajon hol lehet? Talán együtt vannak, ahogyan álmában látta? Laurana hirtelen rádöbbent, hogy a látvány, amint Tanis szorosan magához öleli Kitiarát, még saját halálának képzeténél is borzalmasabb volt számára.
Ebben a pillanatban, váratlanul Lord Gunthar lépett be a terembe.
— Ó! — mondta meglepetten, amint,meglátta Lauranát Elistan társaságában. — Bocsánatot kérek... remélem nem zavarok...
— Nem... kérlek, jöjj közelebb! — válaszolta Laurna sietve.
— Köszönöm — mondta Gunthar, beljebb lépett és óvatosan becsukta maga mögött az ajtót, de előbb végignézett a folyosón, meggyőződve róla, hogy senki sincs a közelben.
Az ablak előtt álló párhoz lépett. — Különben is, mindkettőtökkel beszélnem kell... már mondtam is Willsnek, hogy keressen benneteket. De talán Így lesz a legjobb. Legalább senki sem tudja meg, hogy beszéltünk egymással.
Újabb intrikák — gondolta magában Laurana ingerülten.
Egész útjukon Gunthar várkastélya felé, másról sem hallott, mint a lovagságot megosztó, belső torzsalkodásról.
Lauranát mélységesen fölháborította Gunthar beszámolója Sturm Próbatételérol, ezért aztán kiállt a Lovagok Tanácsa elé, hogy fölszólaljon Sturm védelmében. Bár példa nélkül álló dolog volt, hogy egy nő jelenik meg a Lovagok Tanácsa előtt, a hallgatóságon mégis nyomot hagyott e fiatal hölgy lelkes kiállása Sturm mellett. A tény, hogy Laurana az elf uralkodóház tagja, és hogy része volt a sárkánydárdák elhozatalában, szintén kedvező volt rá nézve.
Még Derek hívei — már akik megmaradtak mellette — sem mertek felszólalni ellene. A lovagok azonban még így sem jutottak végleges döntésre. A lovag, akit Lord Alfred helyettesítésére jelöltek ki, a szóbeszéd szerint Derek táborába tartozott, Lord Michael pedig olyan határozatlannak mutatkozott, hogy Lord Gunthar kénytelen volt nyílt szavazásra vinni a kérdést. A lovagok gondolkodási időt kértek, ezért az ülést végül megszakították. Ezen a délutánon került sor a folytatásra. Szemmel láthatóan Lord Gunthar éppen errol a tanácskozásról érkezett.
Laurana rögtön felfedezte az arcán, hogy az ügy kedvező fordulatot vett. Ám ha így van, mivégre ez a taktikázás?
— Fölmentették Sturmot a vád alól? — kérdezte a lány.
Gunthar elmosolyodott és összedörgölte a kezét. — Nem fölmentették, gyermekem..., az még inkább a bűnössége mellett szólt volna. Nem, minden tekintetben igazolták. Én magam is erre törekedtem. A puszta fölmentés nem lett volna elég. Lovagi rangját végérvényesen elnyerte és a parancsnoki jogokkal is hivatalosan fölruházták. Derek komoly bajban van!
— Sturm sikerének őszintén örülök — mondta Laurana hűvösen és aggódó pillantást váltott Elistannal. Bár tetszett neki Lord Gunthar viselkedése, de mivel királyi házban nőtt fel, tudta, hogy Sturmnak csak a bábu szerepét juttatták ebben a politikai játékban.
Gunthar fölfogta a hangjában bújkáló hideg élt és arca elkomorodott. Lady Laurana — mondta kimérten —, tudom, arra gondolsz, hogy én zsinóron rángatom Sturmot. De beszéljünk nyíltan, hölgyem. A lovagság megoszlott, két táborra szakadt... egyik Dereké, a másik az enyém. És mindketten tudjuk, mi a sorsa egy kettéhasított fának: mindkét fele kiszárad és elpusztul. Aköztünk dúló harcnak véget kell vetni, különben igen súlyos következményei lehetnek. Ezért, Lady Laurana és Elistan, bizalommal fordulok hozzátok és kérlek, ítéljetek magatok... a ti kezetekbe teszem le ezt az ügyet. Megismertetek engem és ismeritek Lord Dereket is. Ti kit választanátok közülünk a lovagok Nagymesteréül?