— Természetesen téged, Lord Gunthar — jelentette ki Elistan őszintén.
Laurana egyetértően bólintott. — Szerintem is. Ez a széthúzás végzetes lehet a lovagságra nézve. Erről a saját szememmel győződhettem meg a Tanács ülésén. Annak alapján pedig, amit a Palanthasból befutott hírek szerint tudok, az a mi ügyünknek is árt. Mégis, a barátom sorsa az, ami legfőképp aggaszt.
— Teljesen megértelek és örülök, hogy ezt mondod — jegyezte meg Lord Gunthar biztatóan —, ez megkönnyíti számomra, hogy a kérésemet elétárjam. — Gunthar Laurana karjára tette a kezét. — Szeretném, ha elmennél Palanthasba!
— Hogyan? Miért? Nem értem!
— Nem csodálkozom. De hadd magyarázzam meg...! Foglaljatok helyet, te is, Elistan! Tölthetek egy kis bort?
— Inkább ne! mondta Laurana és letelepedett az ablak közelében.
— Így is jó — mondta Gunthar komoran, majd megfogta Laurana kezét. — Lady, mi mindketten jól ismerjük a politikát. Ezért most nyiltan kiterítem előtted a kártyáimat. Látszólag azért utazol Palanthasba, hogy megtanítsd a lovagoknak a sárkánydárda használatát. Ez lesz a hivatalos ok. Theros kivételével csak te és a törpe ért ehhez a fegyverhez. És... nézzünk szembe a valósággal... a törpe túl alacsony hozzá, hogy igazán bánni tudjon vele.
Gunthar megköszörülte a torkát. — Egyszóval, elviszed a dárdákat Palanthasba. Ám, ami még ennél is fontosabb, magaddal viszed a Tanács írásos Döntését Sturm jogainak teljes helyreállításáról. Ez végzetes csapást jelent Derek törekvéseire nézve. Abban a pillanatban, amint Sturm magára ölti ősi páncélját, mindenki megérti, hogy élvezem a Tanács teljes körű támogatását. Ezután azon sem csodálkoznék, ha Derek nem vállalkozna a Próbatételre, amikor visszatér.
— De miért éppen én? — kérdezte Laurana értétlenül. — Bárkit megtaníthatok rá, Lord Michaelt például, hogyan kell használni a sárkánydárdát. Ő azután el is vihetné azokat Palanthasba... és mellesleg a Sturmnak szánt iratot is...
— Lady Laurana — Gunthar erősebben megszorította a lány kezét, közelebb vonta őt magához és alig hallhatóan folytatta —, még mindig nem érted! Nem bízom meg Lord Michaelben. Nem bízhatom... nem merem rábízni ezt az üzenetet egyetlen lovagra sem. Derek ugyan kiesett a nyeregből... ahogy mondani szokás, de még korántsem veszítette el a csatát. Kell valaki, akiben eleve megbízhatok. Valaki, aki ismeri Derek szándékát és szemében egyértelműen Sturm oldalán áll.
— Én szívből Sturm oldalán állok — felelte Laurana hűvösen. — És ez számomra fontosabb a lovagság minden érdekénél
— Ó, de ne feledd, Lady Laurna — emelkedett föl Gunthar és nyomban meg is hajolt, hogy megcsókolja a lány kezét —, hogy Sturm számára viszont a lovagság érdekei a legfontosabbak! Mit gondolsz, mi történne vele, ha a lovagok súlyos vereséget szenvednének? És mi lenne a sorsa, ha Derek kaparinthatná meg a hatalmat?
Végül Laurana csak beleegyezett, hogy elmenjen Palanthasba, amint azt Lord Gunthar előre sejtette. Ahogy közeledett az indulás napja, csaknem minden éjjel azt álmodta, hogy Tanis alig pár órával az ő távozása után megérkezik a szigetre. Többször is már azon volt, hogy visszavonja az ígéretét, de akkor arra gondolt, hogy szembe kell majd néznie Tanissal és meg kell mondania neki, hogy nem volt hajlandó elmenni Sturmhoz és figyelmeztetni őt a reá leselkedő veszedelemre. Ez tartotta vissza attól, hogy másképp döntsön. Ez... és a Sturm iránti mélységes megbecsülése.
A magányos éjszakákon, amikor szíve és karja egyaránt Tanis közelségére vágyakozott és szinte maga előtt látta őt, amint magához öleli azt a sötét, göndör hajú, ragyogó barna szemű és csábosan ferde mosolyú emberlányt... a lelke teljesen fölkavarodott.
Barátai is hiábavalóan vigasztalták. Egyikük, Elistan, el is távozott, amikor küldönc érkezett érte az elfektől, és követelte, hogy egy lovagi különítmény kísérje el a papot útjára. Még búcsúzkodásra sem maradt idő. Alig egy nap múlva az elf-követ megérkezése után, Elistan és Lord Alfred fia, egy Duoglas nevű, komoly ifjú férfi, nekivágott a Dél-Ergothba vezető útnak. Lauranamég sohasem érezte olyan magányosnak magát, mint amikor jó utat kívánt szeretett pártfogójának.
Tasslehoffra szintén fájdalmas búcsú várt. A sárkánydárda fölötti örvendezés közepette mindenki megfeledkezett szegény Gnoshról és Életcéljáról, amely ezernyi darabra törve hevert a gyepen. Mindenki, Fizbant kivéve. A vén mágus fölkelt a földről, ahol a széthasított Fehér Kő előtt hevert és odament a holtra vált gnómhoz, aki iszonyodva meredt a szilánkokra zúzott sárkánygömbre.
— Jól van na, jól van, fiacskám — dünnyögte Fizban —, ez azért még nem a világ vége!
— Igazán nem? — kérdezte Gnosh és nyomorult állapotában befejezte a tómondatot.
— Hát persze, hogy nem... csak a megfelelő távlatokból kell szemlélned az egészet. Miért...? Lám, most lehetőséget kaptál rá, hogy belülről is megvizsgáld azt a sárkánygömböt.
Gnosh könnyes szeme fölragyogott. — Igazad van! — rikkantotta pillanatnyi szünet után — és fogadjunk, hogy össze is tudom ragasztani, ha...
— Persze, persze — dörmögte Fizban sietve, de Gnosh máris előrelódult, s közben egyre gyorsabban és gyorsabban hadart.
— Összeilleszthetnénk a darabjait,, hátnemlátod... aztánrajzolhatnánkegyábrát, amelyenmindegyikszilánkot kiterítenénkegysíkba ésaztán...
— Nyugalom, nyugalom... — motyogta Fizban.
— Félre, utat! —brekegte Gnosh fontoskodva, és igyekezett távolabb terelni a gömb maradványai körül tolongókat. — Vigyázz, hová lépsz, Lord Gunthar! És igen, most szépen megvizsgáljuk a belső oldalát is, azután elkészítem a jelentésemet... alig pár héten belül...
Gnosh és Fizban körülkerítette a kérdéses gyeprészt és munkához látott. A következő két napon Fizban a Fehér Kő romjain állva gondosan rajzolt, megpróbálta pontosan bejelölni minden egyes töredék helyét, mielőtt fölvették volna. (A vén mágus egyik ábrája rejtélyes módon Tasslehoff térképtokjában kötött ki. Jóval később a surranó rájött, hogy az egy ostábla játék ábrája, amit az öreg varázsló maga ellen játszott és minden jel szerint el is veszített...)
Ezalatt Gnosh lelkendezve futkosott négykézláb a fűben, és számokkal ellátott pergamenfecniket ragasztott az azoknál jóval kisebb üvegcserepekre. Fizban segítségével végül összeszedett 2.687 sárkánygömb-darabot és egy jókora kosárban elcipelte magával a Ráseránts Hegy gyomrába.
Tasslehoffnak fölkínálták a választást: vagy maradjon Fizbannal, vagy ő is menjen Palanthasba Lauranával ésKovával. Tass biztos volt benne, hogy két olyan ártatlan jószág, mint az elf-hajadon és a törpe aligha élheti túl az utat nélküle, de öreg barátjától is igen nehezére esett megválnia. Két nappal a hajójuk indulása előtt még utoljára meglátogatta a gnómokat és Fizbant.
Vérfagyasztó katapultálást követően a Vizsgáló Teremben bukkant rá Gnoshra. A szétzúzott sárkánygömb fölcímkézett és megszámozott darabjai két teljes asztalt borítottak be.
— Teljesmértékbenlenyűgöző — hadarta Gnosh olyan sebesen, hogy belegabalyodott a mondókájába —, mivel máriselemeztükazüveget, érdekesanyag, semmihezsemhasonlít, amiteddigláttunk alegnagyobbfölfedezés ebbenaszázadban...