— Hol jártál, fél-elf? — kérdezte Raistlin lágy, suttogó hangján.
Tanis idegesen nyelt egyet. — Foglyul ejtett egy Sárkány Nagyúr — kezdte jó előre kigondolt mondókáját. —A Nagyúr természetesen elhitte, hogy az ő tisztje vagyok és megkért, hogy kísérjem el a városon kívül állomásozó csapataihoz seregszemlére. Persze engednem kellett a kérésének, különben még gyanút fogott volna. Végre, ma éjszaka kereket oldhattam tőle.
— Éhérdekes! — köhintette a szót Raistlin.
Tanis élesen végigmérte. — És ugyan, mi olyan érdekes benne?
— Eddig még sohasem hallottam tőled semmi hazugságot, fél-elf — dünnyögte Raistlin csöndesen. — Egész... hmm... szórakoztatónak találom.
Tanis már válaszra nyitotta a száját, de mielőtt megszólalhatott volna, visszaért Caramon, nyomában Zúgószéllel, Aranyholddal és az ásítozó Tikával.
Aranyhold gyorsan Tanishoz lépett és szorosan átölelte.
Barátom! — suttogta és egészen hozzásimult. — Annyira aggódtunk érted...
Zúgószél keményen kezet rázott vele és ritka mosoly terült szét rendszerint komor arcán. Gyöngéden átkarolta a feleségét és kihámozta őt Tanis karjai közül, de csak azért, hogy maga lépjen a helyére.
— Testvér! — dörmögte Zúgószél a síkföldiek que-shu nyelvjárásán és megropogtatta Tanis csontjait. —Már attól féltünk, hogy fogságba estél... talán meg is haltál... nem tudtuk, hogy...
-Mi történt? Hol jártál? — kiáltotta Tika és ó is igyekezett, hogy a fél-elf karjába bújhasson. Tanis egy pillantást vetett Raistlinre, de a mágus hanyatt feküdt, különös szemét a mennyezetre szegezte és látszólag nem törődött a körülötte zajló beszélgetéssel. Tanis öntudatosan megköszörülte a torkát és tudva, hogy a varázsló egyetlen szavát sem mulasztja el, megismételte történetét. A többiek együtt érző érdeklődéssel hallgatták. Néha közbevetettek egy-egy kérdést. "És ki volt az a Nagyúr? Mekkora a sárkánysereg? Pontosan merre tanyázik? Mit kerestek a sárkányfattyak Roncsosdban? Valóban őrájuk vadásztak? Hogyan sikerült végül megszöknie?"
A fél-elf folyékonyan válaszolgatott a záporozó kérdésekre. Ami a Nagyurat illeti, nem sokat látott belőle... nem tudta kideríteni a kilétét. A sereg nem túl nagy létszámú. A városon kívül táborozott le. A sárkányfattyak tényleg vadásznak valakire, de nem őrájuk. Valami embert keresnek, akinek furcsa neve van... Berem, vagy valami ilyesmi.
Amikor a nevet kiejtette, Caramonra pillantott, de nem látta a harcos arcán a fölismerést. Megkönnyebbülten föllélegzett. Nagyon jó, Caramon nem ismerte föl a férfit, aki a Perechon fedélzetén javítgatta a vitorlákat. Nem emlékezett rá, vagy nem ismerte föl a férfi nevét sem. Akár így, akár úgy, nagyon jól van!
A többiek bólogatva, figyelmesen hallgatták a történetét. Tanis megkönnyebbülten fölsóhajtott. Ami pedig Raistlint illeti... nos, az nem sokat számít, mit gondol vagy mond a varázsló. A többiek akkor is neki hinnének a mágussal szemben, ha nappalnak nevezné az éjszakát. Ezzel nyilvánvalóan Raistlin is tisztában volt, ezért nem vonta kétségbe szavai igazságát. Tanis nyomorultul érezte magát, reménykedett benne, hogy további kérdésekkel nem kényszerítik még bonyolultabb hazugságokra és a bizonyosság kedvéért nagyot ásított, majd felnyögött, mint aki elviselhetetlenül kimerült.
Aranyhold azonnal talpra szökkent, arcán őszinte aggodalommal. — O, bocsáss meg, Tanis! — mondta kedvesen. — Milyen önzőek is vagyunk! Hiszen átfáztál, kimerült vagy, mi meg csak beszéltetünk itt. Holnap pedig korán kell kelnünk, hogy idejében hajóra szállhassunk.
— A csudába is, Aranyhold! Ne légy bolond! Hogyan szállhatnánk bármilyen hajóra ebben az ítéletidőben? — mordult föl Tanis.
Mindenki döbbenten meredt rá, még Raistlin is fölült az ágyában. Aranyhold szeme elsötétült, arca rideg vonásokat öltött, ezzel emlékeztette a fél-elfet, hogy vele senki sem beszélhet ilyen hangon. Zúgószél szorosan mellélépett és az ő arca is elkomorult. A csönd egyre kényelmetlenebbé vált. Végül Caramon mentette meg a helyzetet egy mennydörgő torokköszörüléssel. — Nos, ha holnap nem tudunk hajóra szállni,
megpróbáljuk holnapután! —mondta megnyugtató hangon. — Ne aggódj miatta, Tanis, a sárkányfattyak sem merészkednek ki ebben az időben... biztonságban vagyunk...
— Értem én... sajnálom... — mormolta a fél-elf —, nem akartam úgy rád kiabálni, Aranyhold, de ez a pár nap igazán próbára tette az idegeimet. Úgy kimerültem, hogy még az agyam sem fog rendesen... megyek is a szobámba.
— A fogadós kiadta valaki másnak — közölte Caramon, majd sietve hozzátette —, de itt megalhatsz, Tanis... tessék, az ágyam...
— Nem, nem, jó lesz nekem a padlón is — és Aranyhold tekintetét kerülve nekilátott a sárkányvértezet lefejtésének, miközben szemét saját reszkető ujjaira szegezte.
Aludj jól, barátom — suttogta Aranyhold lágyan.
Tanis meghallotta hangjában a változást és szinte látta, amint szenvedélyes pillantást váltanak Zúgószéllel. Égy pillanat múlva a síkföldi kezének biztató érintését érezte meg a vállán. Azután elmentek... Tika is velük tartott, jó éjszakát köszönt és csöndesen becsukta maga mögött az ajtót.
Várj csak, hadd segítsek — ajánlotta Caramon, tudván, hogy Tanis, akinek szokatlan a vért, nehezen boldogul a bonyolultszíjakkal és csatokkal. —Hozzak valami ennivalót vagy italt? Égy kis forralt bort?
— Nem kell — felelte Tanis elcsigázottan, megkönnyebbülve kibújt a páncélból, s közben gondolni sem akart arra, hogy alig pár óra múlva ismét föl kell öltenie. — Csak aludnom kell egy keveset.
— Tessék... legalább a takarómat fogadd el — erősködött Caramon, látva, hogy a fél-elf reszket a hidegtől.
Tanis hálásan átvette a takarót, bár maga sem volt tisztában vele, mitől is reszket igazán... a hidegtől, vagy a lelkében dúló, heves érzelmektől. Lefeküdt és a takaró mellett a köpönyegét is magára terítette. Becsukta a szemét, igyekezett egyenletesen és nyugodtan lélegezni, mert tudta, hogy a tyúkanyó-természetű Caramon addig nem alszik el, míg meg nem győződik róla, hogy neki is kényelmes helye van. Tanis valóban jól érezte magát, és kisvártatva meghallotta, hogy a harcos is bebújik az ágyába. A tűz lassan leégett és mindent elnyelt a sötétség. Pár pillanat múlva fölharsant Caramon mennydörgő horkolása. A másik ágy felöl Raistlin fojtott köhögése hallatszott.
Amikor már biztos volt felőle, hogy a két iker mélyen elaludt, Tanis kinyújtózkodott, feje alá tette a kezét és éberen bámult a sötétségbe.
Már reggelre járt, amikor a Sárkány Nagyúr visszaérkezett a Sós Szellő fogadóba. Az éjszakai pincér azonnal észrevette, hogy a Nagyúr komisz hangulatban van. Nagyobb erővel rúgta be az ajtót, mint maga a förgeteg és dühödten bámult be az ivóba, mintha annak melege és nyugalma az ellensége lenne. Valóban úgy nézett ki, mint az odakint tomboló elemek valamilyen tartozéka. Még a gyertyák lángja is inkább tőle és nem a besüvítő széltől rebbent meg. Vele lépett be a helyiségbe a komor sötétség. A pincér rém ülten kecmergett talpra, de a N agyúr tekintete nem őrá szegeződött. Kitiara az egyik asztalnál ülő sárkányfattyút nézte, aki sötét hüllőszemének alig érzékelhető villanásával jelezte, hogy valami igencsak kedvezőtlenül alakult.