— Ne aggódj, Gino, bőven lesz fény, a szavamat adom rá. — Barney felnézett. Kinyílt a raktár ajtaja, Amory Blestead sétált be. — Gyere, Amory! Hadd mutassam be az operatőrünket, Gino Cappót. Amory Blestead, műszaki tanácsadó.
— Örülök, hogy találkoztunk — mondta Amory, és kezet rázott. — Mindig szerettem volna megtudni, hogyan érted el azokat a mámorítóan ocsmány effektusokat az Őszi szerelemben.
— A Porco Mandóra gondolsz? Nem volt ott semmiféle effektus, Jugoszlávia pont úgy néz ki.
— Úristen! — Amory Barneyhoz fordult. — Dallas üzeni, hogy öt percen belül itt lesz Ottarral.
— Éppen ideje. Szólunk a profnak, fütse fel a masináját.
Barney felmászott a katonai teherkocsi hátába, és a dobozok tetejére rogyott. Minden tagja fájt. Alig egy órát alhatott, azt is csak irodai díványon. L. M. sürgős üzenete riasztotta fel. A költségvetésröl folytatott végeérhetetlen pörlekdésbe kellett bekapcsolódnia. A feszített tempó mindjobban elővette.
— Átkalibráltam a műszereimet — Hewett professzor boldogan kocogtatta az egyik műszer számlapját. — Mind a földrajzi hely, mind pedig az idő koordinátáinak vonatkozásában abszolút pontosságot garantálhatok, valamennyi további szállítmány esetében.
— Nagyszerű. Nézzen utána, át tud-e kalibrálni bennünket úgy, hogy éppen az utolsó utazásunk végére érkezzünk, aznap, nagyjából abban az órában. A fény ideális volt…
Recsegve-ropogva kitárult az ajtó. Zajos, torokhangú danászás töltötte be a raktárépületet. Ottar tántorgott be. Két karján Jens Lyn és Dallas lógott. A vikinget inkább támogatták, mint fékezték, mivel a hős láthatólag merev részeg volt. Tex Antonelli utazó ládákkal megrakott kézikocsit tolt mögöttük. Egyesült erővel fellódították a vikinget a teherautó platójára.
Ottar boldogan motyogva hasra esett, és úgy maradt. Körülbástyázták a ládákkal.
— Hát ez meg mi? — kérdezte Barney.
— Csereáru — Lyn a platóra lökött egy rekesz Jack Danielst. — Ottar aláírta a szerződést. Roppant meglepődésemre sikerült izlandi közjegyzőt találnom…
— Hollywoodban ez nem lehet gond.
—…és Ottar beleegyezett, hogy angolt tanuljon, ha visszatér otthonába. Rákapott az égetett szeszre. Így hát abban állapodtunk meg, hogy minden tanítási nap után jár neki egy palack whisky.
— Nem lehetett volna lerázni valami bundapálinkával? — kérdezte Barney, amint a második rekesz Jack Daniels is eltűnt a platón. — Már látom magam vért izzadni az igazoló jelentés összehazudásakor.
— Megpróbáltuk — közölte Dallas, kezében a harmadik rekesszel. — Csurgattunk neki némi 95%-os gabonaszeszt, de nem bukott rá. Máris sikerült kifinomult ízlésre szert tennie. Két hónap, öt láda. Ez az alku.
Jens Lyn bemászott. Barney megcsodálta térdig érő utászcsizmáit, lábszárvédőit, a sokzsebű vadászkabátot és a hüvelybe rejtett vadásztőrt.
— Minek ez a dzsungelcserkész-szerelés?
— A túlélés és az elemi szükségletek biztosítására — magyarázta Lyn, miközben helyet keresett hálózsákjának és utazóládájának, amelyeket Dallas adogatott fel. — Biztos vagyok benne, hogy a környék nyüzsög a tetvektől, ezért DDT-t is viszek. Az ivóvíz fertőtlenítéséhez klórtablettákat csomagoltam. Ételkonzerveim is vannak. A viking kor diétája meglehetősen egyhangú. Meggyőződésem, hogy élvezhetetlen a mai ember számára. Így aztán tettem néhány óvintézkedést.
— Jogos — mondta Barney. — Másszunk hát fel, rögzítsük a teherautó hátsó palánkját, és gyerünk!
A vremeatron ugyanolyan hevesen sivított és recsegett, mint először. Az első út feszültségének azonban nyoma se volt. Működésbe léptek a gépekhez szokott emberek beidegzett reflexei. Az időutazás ugyanolyan természetes dologgá változott, mint az expresszlift, a sugárhajtású repülőgép, a tengeralattjáró vagy az űrutazás. Egyedül az újonc Ginón látszott az aggodalom. Sötét pillantásokat vetett az elektronikus berendezések felé és a raktár bezárt ajtajára. A többiek közönye azonban megnyugtatta. Barney elszundított, Dallas és a dán filológus azon viták ózott, hogy kinyissák-e az egyik whiskyt, kockáztatván ezáltal egy egész napi angoloktatás lehetőségét. Az időutazás megkezdésekor Gino döbbenten fölemelkedett ültéből, aztán visszaült, mert kezébe nyomták a whiskyt. Mégis jócskán elkerekedtek a szemei, amikor odakinn feltűnt a jegeskék ég, és a jármű belsejébe a tenger sós permete szitáit.
— Egész jó trükk — mutatott kifelé a fénymérőjével. — Hogy csináljátok?
— A részletek felől a professzort kell kérdezned — válaszolta Barney, amint levegőhöz jutott a nagyra sikerült korty után. — Nagyon bonyolult. Az időben végzett térbeli mozgásokról van szó.
— Sejtettem — Gino 3,5-re állította a blendét. — Mint az időzónák, amikor Londonból New Yorkba repülünk. A nap meg se mozdul, ugyanakkor érkezünk, amikor indultunk.
— Olyasmi.
— Jó a fény. Ilyen fényben egész menők lesznek a színek.
— Ha vezetsz, ne igyál — Dallas előrehajolt, és beadta Texnek a palackot a vezetőfülkébe. — Egyetlen kortyot ihatsz, aztán irány a keréknyom.
Felvinnyogott az indító, beindult a motor. Barney kinézett a fülkébe nyíló ablakon. Látta, hogy egy másik teherautó nyomain haladnak. A nedves homok és sár a kerék összes rovátkáját megőrizte. A fáradtság rétegein át utat tört egy emlékkép. Barney öklével a vezetőfülke tetejére vert.
— Dudálj! — kiáltotta.
A sziklás hegyfokhoz értek. Felbőgött a duda, amint megkerülték. Barney átbukdácsolt a ládákon, és belebotlott az alvó vikingbe. Még időben ért a plató végére. Ugyanolyan katonai teherautó robogott el mellettük egyre hangosodó motorzajjal. Barney fél kézzel belekapaszkodott a ponyva hajlított keresztfájába. Szemvillanásnyi ideig látta önmagát a másik kocsi platóján, sápadtan, elkerekedett szemmel, hülyén eltátott szájjal. Némi szadomazochista kéjjel fölemelte a szabad kezét, és hosszú orrot mutatott döbbent másik énjének. Aztán elválasztotta őket a hegyfok.
— Nagy errefelé a teherforgalom? — kérdezte Ginp.
Ottar felült. Fájó oldalát dörzsölgette, gonosz dolgokat mormogott a foga közt. Jens ügyesen lecsillapította egy nagyobbacska slukk segítségével. A kocsi ide-oda csúszkált a kavicsos talajon, majd megállt.
— Kankalin lak! — kiáltott hátra Tex. — Végállomás!
Mint legutóbb, most is bűzös füst szállongott a zömök vályogház kéményéből. Egy lélek sem látszott sehol. Fegyverek és kezdetleges szerszámok hevertek szerteszét. Ottar félig leesett, félig lemászott a teherkocsiról. Bömbölni kezdett, ezt azonban rögvest megbánta, és két kézzel fogta a fejét.
— Hvar erut der rakka? Komit ut! [6] — Ismét a fejét fogta, és szemével a whiskyt kereste. Jens Lynn azonban előrelátóan eldugta a palackot. Lassacskán kimerészkedtek a remegő szolgák.
— Mozgás! — rendelkezett Barney. — Rámoljátok le a ládákat, és kérdezzétek meg dr. Lynt, hová kívánja elhelyezni őket. Te ne állj be, Gino, szükségem van rád.
Felmásztak a ház mögötti dombocskára. Kurta, szűrős fűcsomókon gázoltak át. Csaknem orra buktak egy szánalmas külsejű, elvadult birkában. Az állat hangos bégetéssel menekült előlük. A domb tetejéről tág kilátás nyílt az öböl széles ívére és mögötte a mérhetetlen palaszürke óceánra. Hosszú hullám söpört végig a vízen. Messze felfutott a partra, ott megtört és sziszegve osont vissza a kavicsok között. Az öböl közepén sziklákkal szegélyezett, baljós formájú sziget emelkedett a habos tarajok fölé. Távolabb másik, laposabb sziget látszott, csaknem belemosódva a látóhatárba.