— Söpörj körben végig, 360 fokban, hogy később tanulmányozhassuk a lehetőségeket. Közelíts rá arra a szigetre!
— Mi lenne, ha beljebb mennénk, és arra is megszemlélnénk a vidéket? — Gino a keresőbe hunyorított.
— Később, ha lesz rá időnk. Ez azonban tengeri film lesz, s ha már ennyi üres óceánfelületem van, használni akarom.
— Akkor legalább a part mentén, hadd lássuk, mi van azon a ponton túl.
— Jó, de ne menj egyedül. Vidd magaddal Texet vagy Dallast, nehogy balhéba keveredj. Legföljebb negyedórányira kóborolhattok el, hogy szükség esetén megtalálhassunk titeket.
Barney végignézett a parton. Észrevette az evezős csónakot. Karon fogta Ginót. — Van egy ötletem. Kerítsd elő Lynt, hogy tolmácsoljon, és evezz ki pár helybélivel a part mentén… Készíts néhány felvételt erről a vidékről, ahogy a parthoz közeledik a hajó…
— Hé — Tex kapaszkodott fel a domb tetejére —, várnak odalenn a putriban, Barney! Valami szertartás vagy fogadás vagy mi.
— Épp jókor jöttél, Tex! Maradj Ginóval, tartsd rajta a szemed.
— Ráragadok, mint az enyv. Va buona, eh cumpa? Gino sötét, gyanakvó pillantást vetett rá.
— Vui sareste italiano? Tex elnevette magát.
— Én? Dehogy, én americano vagyok, de a Nápolyiöböl partja hemzseg a digó rokonságomtól.
— Di Napoli! Só’ napoletano pur’io! — harsogta Gino boldogan.
Lelkesen rázták egymás kezét, és közös ismerősök után kutattak. Barney magukra hagyta őket, és leballagott a kunyhóhoz. Dallas a teherkocsi platójáról lógázta a lábát, a markába rejtett cigarettát szívta.
— A többiek odabent vannak — mondta —, én meg ügyelek, hogy visszafelé is maradjon szállítóeszközünk. Lyn azt mondta, ha befutsz, küldjelek be.
Barney a legcsekélyebb lelkesedés nélkül szemlélte a ház alacsony ajtaját. Nem volt teljesen becsukva. Úgy látszott, itt több füst jön ki, mint a kéményen.
— Hát csak ügyelj gondosan — mondta Dallasnak. — Százával tudok ennél vonzóbb helyeket hátralevő napjaimra.
— Magam is így vélem — felelte Dallas nyugodtan. Felemelte a másik kezét. Automata pisztoly volt benne. — Tíz lövés. Sosem hibázok.
Barney belökte az ajtót, lehajolt és belépett a házba. Odabent vastagon gomolygott a füst. Barney hálát érzett ezért, mert legalább részben elfedte a többi szagot, melyek dúsan szállongtak a ház levegőjében. Állott hal, kátrány, túlzsúfolt tornatermi öltöző bűze mellett akadt jó pár szaginger, melynek eredetére Barney rá se ismert. Egyelőre nem látott semmit, mert a kinti napfényből csak az ajtónyíláson át jutott be némi fény, meg azon a néhány helyen, ahol rést rúgtak a falon.
— Jeaja, kunningi! Du skalt drekka meth mér! [7] — Ottar rekedt hangja megreszkettette a levegőt. Barney szeme lassan alkamazkodott a sötéthez. Látta, hogy emberei vaskos faasztal körül ülnek, az asztalfőn Ottar verte ököllel a deszkát.
— Azt akarja, hogy tartson vele egy italra — fordította Lyn. — Ez rendkívül fontos lépés. Vendégszeretet, kenyér és só, ilyesmi.
— Öl [8] — bömbölte Ottar. A döngölt agyagpadlóról felkapott egy hordócskát.
— Miféle italra? — Barney a szemöldökét ráncolta a sötétben.
— Sörre. Árpából csinálják, az itt a legfontosabb termény. Az árpasör ezeknek az északi germán törzseknek a találmánya, voltaképpen a mi sörünk ősének tekinthető. Még az angol ale, sör szó is tőlük származik, bár a kiejtés némileg módosult…
— Drekk! [9] — parancsolta Ottar. Teleloccsantott egy szaruedényt, és Barney kezébe nyomta. Valódi tehénszarv volt, görbe, repedezett, és nem volt elmosogatva. Jens Lyn, a professzor és Amory Blestead is szorongatott egy-egy szarvat. Barney ajkához emelte az edényt. Belekóstolt. Erőtlen volt, fanyar, vizes és borzasztó.
— Pompás — mondta, remélve, hogy a félhomály eltakarja az arckifejezését.
— Ja, goít ok vei [10] — értett egyet Ottar, és teletöltötte Barney kupáját az undorító főzettel. A sör kiloccsant, és ragacsot képezett Barney karján.
— Ha még ez sem ízlik — mondta Amory tompán —, mit szólsz majd az ételhez?
— Mindjárt hozza a szobapincér. A professzor a túlsó sarok felé mutatott, ahol az egyik szolga a falhoz támasztott hatalmas faszekrényben kotorászott. Ahogy felegyenesedett, belerúgott a földön szétszórt, sötét, kerek kupacok egyikébe. Fájdalmas bőgés reszketette meg a levegőt.
— A lábasjószág…? — Barney szava elakadt.
— A házban tartják őket — magyarázta Amory. — Ennek tulajdonítható a levegő sajátos, különös illata.
A szolga, aki a szemébe hulló, hosszú, szőke hajával trimmeletlen juhászkutyára emlékeztetett, az asztalhoz caplatott, s a szennyes mancsaiban tartott idomtalan tárgyakat Barney elé csapta az asztalra. Kőkeményen koppantak a fára.
— Mik ezek? — Barney gyanakodva méregette őket a szeme sarkából. Másik kezébe telepítette a kupát, és megkísérelte kirázni a sörcseppet a kasmírzakó ujjá-ból.
— Az a szürkésbarna rög a sajt, helyi gyártmány, a másik pedig nyilván knaekbrd, kemény kenyér — felelte Jens Lyn. — De az is lehet, hogy fordítva.
Barney megkocogtatta velük a fogait.
— Nagyszerű, igazán nagyszerű — mondta, miközben hevesen visszadobta őket az asztalra. Ránézett az órája világító számlapjára.
— Hamarosan besötétedik, mindjárt indulnunk kell. Beszélni akarok veled, Amory, odakint, ha el tudsz szakadni a társaságtól.
— Boldogan — Amory magában döntötte a kupája tartalmát, megrázkódott, és ragacsos maradékát a földre löttyintette.
A lenyugvó napot jeges felhősáv takarta, a tengerről fagyos szél fújdogált. Barney megborzongott, a kezeit zsebre vágta.
— Szükségem van a segítségedre, Amory — mondta. — írj össze mindent, ami a helyszíni forgatáshoz kell. Nem úgy néz ki, mintha a helyi élelmiszer-ellátásra számíthatnánk…
— Támogatom az indítványt.
— Úgyhogy magunkkal kell hoznunk mindent. A vágást is itt akarom megcsinálni. Az egyik lakókocsiban rendezd be a vágószobát!
— Csak a bajt keresed, Barney. Ördögi meló lesz akár csak a durva vágásig eljutni. És mi lesz az utószinkronnal? Vagy a zenei aláfestéssel?
— Megtesszük, amit tehetünk. Bérelj fel egy zeneszerzőt és pár muzsikust. Esetleg használj helyi zenekart.
— Lelki füleimmel máris hallom.
— Az se számít, ha a hang nagyját újra kell szinkronizálnunk. Csak az a fő, hogy bedobozolt, kész filmmel térjünk vissza…
— Mr. Hendrickson — szólt ki Jens Lyn. Kilökte az ajtót, s odajött hozzájuk. A vadászkabát mellzsebében keresgélt. — Majdnem elfelejtettem, át kellett volna adnom ezt az üzenetet.
— Mi ez?
— Fogalmam sincs. Azt hiszem, bizalmas. A titkárnőjétől kaptam induláskor.
Barney átvette a gyűrött borítékot. Feltépte. Mindössze egy sárga papírlap volt benne, rajta rövid, gépírásos üzenet:
L. M. most telefonált. Üzeni: Művelet leállítva, a filmmel kapcsolatos munkákat abbahagyni. Indoklás nincs.