— Indítsa be! — Hewett professzor füstölgő forrasz-tópákával a kezében kimászott a készülék mögül. Az egyik szállítómunkás a dízelmotor fölé hajolt. A gép felbődült, az első fordulat után teleköpte kipufogógázzal a helyiséget, majd egyenletesen dohogott.
— Hogy megy, prof? — szólt be Barney az irányítófülkébe. Hewett pislogva odafordult.
— Ó, Mr. Hendrickson, jó reggelt! Föltételezem, hogy kettes számú vremeatron-modellem állapota iránt érdeklődik. Örömmel jelenthetem, hogy a gép működésre kész. Bármikor üzembe helyezhető, valamennyi áramkört ellenőriztem, s magam is rendelkezésére állok, amikor csak megfelel önnek.
Barney az ácsokat nézte, akik az utolsó pallókat szögeitek fel. Lerúgott egy fadarabot az emelvényről.
— Azonnal indulunk… hacsak nem sikerült megoldást találnia a visszaútproblémára. Hewett elutasítóan rázta a fejét.
— Számos kísérletben vizsgáltam, hogy le lehet-e küzdeni a vremeatronnal ezt a gátat. Sajnos, nem lehet. A múltból visszautazás során ívet hasítunk a téridő kontinuumán át, miközben energiát fogyasztunk, hogy saját idővonalaink kitüremkedhessenek a világ idővonalából. Tekintet nélkül a múltba tett látogatás időtartamára, a visszatérés útvonala ugyanazon idővektorok mentén valósul meg, amelyeket az eredeti időmozgás definiált. Bizonyos értelemben a visszautat endoterm, energiafogyasztó folyamatnak nevezhetjük, míg a múltba irányuló út exoterm folyamat. Következésképp éppúgy képtelenség volna, hogy a világ idővonalának eredeti elhagyási pontja elé érjünk vissza, mint ahogy az is képtelenség, hogy a leejtett labda magasabbra pattanjon, mint ahonnan leejtették. Ugye, érti?
— Egyetlen szót se. Megpróbálná még egyszer…?
Hewett professzor felkapott egy tiszta fenyőlécet, megnyalta a golyóstolla hegyét, és felvázolt egy kis diagramot.
— Vizsgáljuk meg ezt az ábrát, és minden tisztázódik. Az A1Z1 vonal a világ idővonala, A1 a múlt, Zl a jövő. A B pont a szubjektív tudatot, az „éppen most” érzésének megfelelő állapotot jelképezi. Az AZ vonal a vremeatron útjának idővonala, avagy saját idővonalúnk, ha a vremeatronnal utazunk. Mint az ábrából kitűnik, a világ idővonalát a B pontban hagyjuk el, tehát ma, és visszaívelünk az extratemporális kontinuumon át C pontba, mondjuk, i. sz. 1000-be. A BC görbe tehát a mi útvonalunk. A C pontban ismét csatlakozunk a világ idővonalához, s egy darabig együtt mozgunk vele. Látogatásunk időtartamát a CD vonal jelképezi. Tud követni?
— Többé-kevésbé — Barney az ujjával követte a vonalakat. — Úgyhogy folytassa, amíg nagyjából értem.
— Természetesen. Most pedig tekintsük a DE ívet, mely visszautazásunkat ábrázolja egy olyan időpillanatban, mely valamennyivel, akár csupán a másodperc töredékével később van, mint a B pont, mikor is elhagytuk a világ idővonalát. Az érkezés E pontjának helyét vagy inkább időpontját, tetszés szerint változtathatom, feltéve, hogy az a B időpontnál későbbi. Nem érkezhetek azonban vissza B előtt. A görbe csak BE irányban járható, EB irányban sohasem.
— Miért nem?
— Örülök, hogy feltette ezt a kérdést, mivel itt rejlik az egész folyamat lényege. Tekintsük még egyszer a diagramot, és vegyük észre, hogy van még egy érdekes pont: a K. E pontban metszi a BC ív a DE ívet. A K pontnak feltétlenül léteznie kell, különben nem kerülhetne sor a visszaútra, mivel a K pont az energiakicserélődés pontja, itt áll helyre az energiamérleg. Ha az E pontot a D és B közé helyezzük, az ívek nem kereszteződnek, s kerüljenek bármilyen közel egymáshoz, az energiaegyensúly nem állhat helyre, tehát az út nem jön létre.
Barney ellazította összehúzott szemöldökét, s megdörzsölte fájó halántékát.
— Ami végül is azt jelenti, hogy nem érkezhetünk meg, mielőtt elindultunk.
— Pontosan.
— Tehát mindaz az idő, melyet ezen a héten elhasználtunk, elveszett.
— Úgy van.
— Ha tehát a filmet hétfőn reggel tízre be akarjuk fejezni, akkor vissza kell mennünk az időben, és ott kell maradnunk, amíg el nem készülünk.
— Magam se mondhattam volna tömörebben.
— Hát akkor legjobb, ha máris kezdődik a parádé, mivel már szombat reggel van. Az ácsok is elkészültek, ideje indulnunk.
A karaván élén egy dzsip állt. Az első ülésen Tex aludt, a hátsón Dallas. Barney odasétált, és rátámaszkodott a kürt gombjára, ám hirtelen azon kapta magát, hogy a Tex reszkető kezében rámeredő hosszú csövű hatlövetű torkolatába bámul.
— Fáj a fejem — magyarázta Tex rekedten —, és szeretném, ha mellőznéd a zajongást. — Kelletlenül visszadugta a pisztolyt a tokjába.
— Ideges vagy ma reggel, mi? Friss tengeri levegőre van szükséged, az majd segít. Gyerünk!
Tex elindította a motort. Dallas áttámolygott az emelvényhez, és helyrerángatta a felhajtó rámpákat. Amikor a dzsip megállt az emelvényen, Dallas a rámpákat is felhúzta.
— Ez elég is lesz az első útra — mondta Barney. — Kiválasztunk egy sima területet, és visszajövünk a többiekért. Viheti, professzor, ugyanoda, mint korábban, csak nyolc héttel később.
Hewett csöndesen motyogott, míg a műszereket állítgatta, majd bekapcsolta a vremeatront. A kettes számú modell komoly előrelépést jelentett az eredetihez képest, amennyiben a villamosszék kivégzési és a tengeribetegség tüneteit egyetlen kurta érzetté tömörítette. Az időutazókat mintha égi ujj érintette volna: hárfahúrként megpendültek. Jóformán el se kezdődött, már be is fejeződött az egész. A műterem eltűnt, helyét sós permet és metsző, tiszta levegő foglalta el. Tex halkan felnyögött, és felhúzta dzsekije cipzárát.
— Arra megyünk, az a rét megfelelő helynek látszik — mutatott Barney előre, ahol a talaj simán futott le a parthoz. — Tex, te és én odamegyünk a dzsippel. Dallas, te meg a prof itt maradtok.
A dzsip lassan felpöfögött az emelkedőn. Sikoltozva köröztek a fejük felett a felriasztott dankasirályok.
Barney kimászott, s egy kurta fűcsomót rugdosott.
— Elég tágasnak látszik — mondta. — Visszamehetsz a kocsival. Szólj a profnak, hogy ugorjon egy keveset előre az időben, és hozza ide az emelvényt, csak hogy biztos legyen a pontos tájolásban, amikor a társulatot ideszállítjuk.
Lekuporodott a földre. Cigarettáért kotort a zsebében, de csak egy üres csomagot talált. Összegyűrte és elhajította. Tex nagy ívben megfordult a dzsippel, és visszaszáguldott az emelvényhez. A rámpák még a helyükön voltak. A kocsi felzötyögött. Barney tisztán látta, amint Dallas felhúzza a rámpákat, és a professzor elindítja a vremeatront.
— Hé…! — már csak a dzsip nyomai és az emelvényre szerelt kerekek lenyomatai látszottak, pedig Barneynak esze ágában se volt, hogy Texet is elengedje a többiekkel.
Felhő úszott a nap elé. Barney megborzongott. A sirályok lassacskán visszaszálltak a vízre, s nem hallatszott más hang, csak a parti köveken megmegtörő hullámoké. Az idegen vidéken egyetlen ismerős tárgy volt csupán, az összegyűrt cigarettás csomag. Barney odapillantott, és újra megborzongott.