— Miért dolgozni whiskyért, amikor fejbe üt dokit, lehet csak tőle elvenni is? — magyarázta Ottar briliáns viking logikájával.
— Ami megtörtént, megtörtént — mondta Barney.
— Lenyomtál itt egy évet, de gondom lesz rá, hogy megkapd a kárpótlást. A szerződésed továbbra is érvényes, úgyhogy egyévi jövedelem jár neked. Igazán nem rossz fizetség néhány napi munkáért, s még mindig előtted az egész kutatóév. A dolgod elvégezted, megtanítottad Ottart angolul…
— A szomjúsága tanította meg. Undorítóan részeg volt majd egy hónapig, és amikor végre magához tért, eszébe jutottak az angol leckék. Mindennap gyakorolnom kellett vele, hogyha mégis visszajöttök, kaphasson még whiskyt.
— Ottar beszél egész jól, úgy van. Hol van whisky?
— Bőséges készleteket hoztunk, Ottar, ne aggódj!
— Barney visszafordult Jenshez. Lelki szemei előtt kártérítési perek komor képei táncoltak. — Mit szólsz ehhez, doki? Egy év fizetés, amiért megtanítottad Ottart angolul, és továbbra is velünk dolgozol a forgatás végéig. Így kvittek vagyunk. Biztos vagyok benne, hogy roppant értékes tapasztalatokat szereztél…
— Huuuu…
— Maradandó élményekre tettél szert, sőt fogadni mernék, perfekt ónorvég szinkrontolmács lettél.
— Jobb is, mint szerettem volna.
Jens Lyn egy hosszú percig ökölbe szorított kézzel, meredten állt. Aztán földhöz csapta a vödröt, és vadul darabokra rugdosta.
— Na jó — mondta. — Nem mintha túl sok választási lehetőségem lenne. De egyetlen percig se dolgozom, mielőtt lezuhanyozom, tetvetlenítem magam, és átöltözöm.
— Hát persze, doki. Pár perc múlva vissza is vihetünk a táborba, itt vagyunk mindjárt a hegyfok mögött…
— Magam is megtalálom — vetette oda futtában Jens.
— Whisky kell! — tért a tárgyra Ottar.
— Munka — emlékeztette Barney. — Ha whisky a fizetésed, dolgozz meg érte. Holnap kezdjük ennek a filmnek a forgatását. Először is információkra van szükségem.
— Persze. Gyere házba!
— Szó se lehet róla! — hátrált Barney. — Még emlékszem, mi történt az utolsó fickóval, aki megtette.
8. FEJEZET
— Ne mocorogj! — üvöltötte Gino. — Semmi mást nem kértem, csak azt, hogy mozdulatlanul állj, és még erre se vagy képes!
— Inni akarok! — morogta Ottar. Durcásan megrázta a zsíros hajú szolgát, aki Slithey beállásaként ácsorgott. Az rémülten bégetett, és kis híján összeesett.
Gino káromkodva elfordult a felvevőgép keresőjétől.
— Barney! — rimánkodott. — Beszélj ezekkel a kőkorszaki tahókkal! Állítólag szerelmi jelenetet filmezünk, ezek meg úgy mozognak, mintha birkózóversenyt tartanának a hegyoldalon. Soha ilyen pocsék beállásokkal nem dolgoztam.
— Állítsd csak be a jelenetet, Gino. — Barney visszafordult a sztárjaihoz. Ruf karba font kézzel, üres tekintettel meredt a semmibe. Viking öltözéke és a szőke szakáll impozáns külsőt kölcsönzött neki. Slithey szafáriszékében hátradőlve várta, hogy megfésüljék a parókáját. Az ő külseje még impozánsabb volt, köszönhetően mindannak, ami mélyen kivágott ruhájából kibuggyant.
— Még egyszer elmagyarázom — mondta Barney.
— Szerelmesek vagytok, Ruf csatába indul, lehet, hogy sose látod többé. Ezért hát szenvedélyes istenhozzádot mondasz neki a hegytetőn.
— Hát nem gyűlölöm? — kérdezte Slithey.
— Az tegnap volt — közölte Barney. — Nem sorrendben forgatunk. Ma reggel már kétszer magyaráztam el. Elmondom harmadszor is, és nagyon tudnám értékelni, Mr. Hawk, ha megajándékozna a figyelmével. A film nyitó jelenetében Thor, akit Ruf játszik, viking harcosai élén rajtaüt a farmon, ahol te élsz, Slithey. Te Gudrid vagy, a ház urának leánya. A csatában a vikingek mindenkit lemészárolnak, kivéve téged. Thor téged választ zsákmányrészül. Téged kíván, de te harcolsz ellene, mert gyűlölöd. Lassanként azonban megnyeri a szívedet, s végül beleszeretsz. Alighogy kialakul a kölcsönös szerelem, Thor megint hadba vonul a viking harcosokkal. Te itt maradsz, és vársz rá. Hát ezt a jelenetet forgatjuk most. Thor már elindult, te utána rohansz, a nevén szólítod, ő feléd fordul, s te odamégy hozzá, fel a dombra. Érthető…?
— Nézzétek! — mutatta Ruf. — Ott jön egy hajó.
Mindenki arra fordult. Valóban, a hegyfokot megkerülve, hosszú viking hajó úszott az öbölbe. A vitorlát felgöngyölték, a tatot díszítő sárkányfej az evezősök mozdulatainak ritmusára ringott, mialatt a hajó szelte a vizet.
— Holnap! — tajtékzott Barney. — Lyn, hol vagy? Nem rendeztétek el Ottarral, hogy ez a Finnboggi csak holnap hozza a hajóját?
— Elég laza fogalmaik vannak az időről — magyarázta Jens.
Barney dühödten földhöz vágta a sapkáját, s a kamerához rohant.
— Mit gondolsz, Gino? Mit tudunk felvenni ebből? Mentsük, ami menthető.
A forgófejet átpörgetve Gino teleobjektívre váltott, és a keresőre tapasztotta a szemét.
— Egész jó felvétel lesz.
— Hát akkor vedd fel, majd meglátjuk, mit menthetünk meg belőle.
Észak vad népe Ottarral az élen rohant a ház felé. Barney hiába kiáltozott, hogy maradjanak kint a képből.
— Mit akarnak ezek? — kérdezte meglepetten, látva, hogy mindannyian fegyverrel a kézben csörtetnek kifelé.
— Én nem tudom, az szent — felelte Lyn. — Lehet, hogy általam ismeretlen üdvözlési szertartásra készülnek.
Ottar és emberei üvöltözve álltak a parton, a hajózó vikingek meg visszaüvöltöztek.
— Vedd fel az egészet, Gino! — utasította Barney. — Ha jó lesz, utólag beleírjuk a forgatókönyvbe.
Az evezőcsapások lendülete a partra futtatta a hajót. A sárkányos orr a várakozók feje fölé meredt. Még meg se feneklett a hajó, a vikingek már felragadták a lőrések mentén sorakozó pajzsaikat, és a vízbe vetették magukat. A parton állókhoz hasonlóan ők is mindenféle kardokat és fejszéket forgattak a fejük fölött. A két csoport találkozott.
— Hogy mutat? — sürgette Barney.
— Santa Mária! Ezek ölik egymást!
A fegyvercsörgés összevegyült a harcosok rekedt kiáltozásával. Odafentről nem lehetett részleteket kivenni a nagy kavarodásban, csupán harcoló alakok tömege látszott. Az egyik harcos azonban hirtelen kitört a tömegből, s botladozva a part felé futott. Fegyvereit elvesztette, sebesültnek tűnt, s ellenfele folyton a nyomában volt, vadul forgatva fejszéjét. A rövid hajsza egykettőre véget ért. Mihelyt elég közel ért hozzá, az üldöző lesújtott fejszéjével, áldozata feje máris a fövényen pattogott.
— Nem sokat tréfálnak — Barney hangja elfúlt.
— Mintha ez nem Finnboggi volna az embereivel — jegyezte meg Lyn. — Szerintem ez egy másik hajó. Barney igazán a tettek embere volt, de nem az ilyen tetteké. A csatazaj, a lefejezett holttest és a véres fövény látványa megbénította. Mit is tehetne? Ez nem az ő világa, nem az ő ügye. Az ilyen szituációkat inkább Tex és Dallas számára találták ki. Tényleg, hol vannak?
— A rádió — jutott eszébe a vállán átvetett adó-vevő. Bekapcsolta, és sietve hívta a kaszkadőröket.
— Meglátott minket, errefelé fordul… idejön — kommentálta Gino. — Hűha, micsoda pompás felvétel!
A fejszés mészáros nem tért vissza a harcolók közé. Inkább felkapaszkodott az emelkedőre, véres műszereit rázta, és rekedten kiáltozott. A filmesek maroknyi csoportja mozdulatlanul figyelte közeledtét. Minden annyira idegen volt számukra, hogy csak nézőként tudták elképzelni magukat. Fel se ötlött bennük, hogy bármi közük is lehet az odalenn folyó véres eseményekhez. A támadó viking egyre közelebb csörtetett, végül már tisztán látszottak durva szövésű, vörös ingén az óceán vize és a veríték okozta fekete foltok — és a vér, mely a karjára és fejszéjére fröccsent.