Ginót vette célba. Zihálva közeledett. Talán azt hitte, hogy a kamera valamilyen fegyver. Az operatőr az utolsó pillanatig kitartott, filmezte dühödt támadóját, s csak akkor ugrott el, amikor a fejsze lesújtott. A fejsze az állvány egyik lábába csapódott, s csaknem feldöntötte a kamerát.
— Vigyázz a felszerelésre, hé! — üvöltötte Barney, de mindjárt meg is bánta, mert a megvadult, izzadó viking felfigyelt rá.
Gino meggörnyedt. Kinyújtott kezéből szakszerűen meredt előre a kés fényes pengéje. A Nápoly külvárosában szerzett gyerekkori tréning, úgy látszik, eredményes volt. Mihelyt a viking figyelme elterelődött, Gino előrevetette magát.
A döfés sikeres is lehetett volna, ám a viking testességének dacára macskafürgeséggel mozgott. Megpördült, s a penge a derekán szakította fel az izmot. Felbömbölt a hirtelen fájdalomtól, de nem állt meg. Tovább emelte a fejszét. A nyéllel fejbe vágta Ginót, és feldöntötte. Az ordítozást abba se hagyva, megragadta Ginó haját, hátracsavarta fejét, fejszéjét halálos ütésre a merev, csupasz nyak fölé emelte.
Lövés csattant tisztán és keményen. A viking megrándult, amint a golyó a mellébe hatolt. Megfordult, száját fájdalmában némán kitátotta. Tex, kinek érkezését észre se vették, a kormányra támasztotta kezét, és még kétszer lőtt. Mindkét golyó homlokán találta el a vikinget. Halott volt, mielőtt a földre zuhant volna.
— Menjek oda, és segítsek a statisztáinknak? — ajánlkozott
Tex, míg a pisztolyát töltötte.
— Persze — felelte Barney. — Véget kell vetnünk ennek a balhénak, mielőtt még többen meghalnak.
— Márpedig azt nem lehet kizárni — jelentette ki vészjóslóan Tex. A dzsip megindult lefelé a lejtőn.
— Ennyi! — kiáltotta oda Ginónak Barney. — Sok mindent bezsúfolhatunk ebbe a filmbe, de dzsipet semmiképp.
A kürt szünet nélkül bömbölt, mert Tex kiékelte a kapcsolóját. Négykerék-meghajtásra és alacsony fokozatra kapcsolt, a sebességváltó nyikorgott, a motor zihált. Zötyögve, öt mérföldes óránkénti sebességgel robogott a csatatér felé.
Ottar és emberei elég gyakran látták a dzsipet, volt idejük hozzászokni. A támadó vikingeknél azonban más volt a helyzet. Nem hihettek mást, mint hogy az üvöltő szörnyeteg nyilván egy isten, s érthető módon megtagadták, hogy kiállják ezt a rohamot. Jobbra-balra szétfutottak, miközben Tex csaknem egy helyben forgott az autóval a vízparton, s el is gázolta az egyik támadót, aki nem futott elég gyorsan. Ottar és hívei a dzsip mögött gyülekeztek, és az ellenség megbomlott sorai közé nyomultak. A támadás felbomlott, az idegenek rohanvást másztak vissza a hosszú hajóra, és újra megragadták az evezőket.
Ekkor kellett volna lezárulnia az incidensnek. Le is zárult volna, ha Texet nem sodorja magával a harci láz. Alig kezdett kihátrálni a hajó, ő már a dzsip orránál termett. Hosszú acélkábelt vett elő az ütköző alól. Kezében a drótkötél végére kötött hurokkal, Tex a dzsip hűtőjére mászott, s egyre szélesebb körben forgatta feje fölött az acéllasszót. Dacos csatakiáltása tisztán túlharsogta a többiek ordítozását. A hurok nyílegyenesen felemelkedett, s pontosan a hajóorrot díszítő sárkányfejre ereszkedett. Tex feszesre rántotta, majd könnyedén leugrott, és elhelyezkedett a vezetőülésben.
Az evezők tajtékot kavartak a vízen, a hajó méltóságteljes lassúsággal siklott hátrafelé. Tex cigarettára gyújtott, s hagyta, hogy a tíz-tizenöt méter kábel lefusson a dobról. Az egyik viking fejszéjével vagdosta a drótkötelet, de csak a fejsze élét tette tönkre. Tex cipője orrával megpöccintette a gázt. A vizesen csöpögő drótkötél nyílegyenesre feszülve kiemelkedett a habokból. A hajó teljes hosszában megremegett, majd megállt. Aztán lassan, egyenletesen megindult a part felé, pedig az evezők egyre hevesebben csapdosták a vizet.
Nem is maradt más hátra, csak a tisztogatás. Az utolsó művelet a támadók kezdeti lelkesedésének a maradékát is elsodorta. A hajó oldalán átdobált fegyverek a vízbe csobbantak, s az emberek felemelt kézzel megadták magukat. Csak az az egy maradt harcias, aki a drótkötelet csapdosta a hajó orrában. Egyik kezében a fejszével, másikban kerek pajzzsal partra ugrott, és a dzsipnek rontott. Tex kibiztosított revolverrel várakozott, Ottar azonban közibük vetette magát, s elvágta a támadó útját. A két viking óvatosan körözött a vízparton. Hangosan sértegették egymást. Látván, hogy minden más harci cselekmény megszűnik, s csak a két bajnok küzd, Tex óvatosan leeresztette a revolver kakasát, s visszatette a fegyvert a tokjába.
Ottarról szakadt a víz. Bár máris elragadta a harc heve, most még dühödtebb lázba lovalta magát, bömbölve rágta a pajzsa szélét, s combközépig rohant a vízbe. A támadók vezére alig néhány méterre állt. Vassisakja alól saját torokhangú sértéseit kiáltozta. Ottar csatabárdja lapjával verte a pajzsot, ütései tompa pörölycsapásként visszhangzottak. Aztán hirtelen támadott. Körkörös ívben sújtott fejszéjével ellenfelére. Az ellenséges vezér pajzsa felemelkedett, hogy hárítson, de az ütés ereje térdre kényszerítette.
Ottar ordításába a tiszta élvezet felhangjai vegyültek, miközben újra és újra lankadatlanul lesújtott, kíméletlen egyenletességgel, mintha fát döntögetne. Az ellenfél fel se emelhette a fejszéjét, sőt arra kényszerült, hogy a fejszét tartó kezére támaszkodjék, miközben záporoztak rá az ütések. Szerteszét röpködtek a pajzs szilánkjai. Örvénylett körülöttük a vízpermet.
Egy pillanatra lelassult a fejsze és pajzs ritmusa. Ottar magasabbra emelte a fejszéjét, s teljes erejével a másik fejére sújtott. A pajzs felemelkedett, de nem állíthatta meg az ütést. A fejsze, alig veszítve erejéből, lesiklott a pajzsról, és a támadó viking combjába mélyedt. Az felhördült fájdalmában, s visszakézből támadott fejszéjével. Ottar könnyedén félreugorva kitért, s várt egy percet, hogy megszemlélhesse támadása eredményét. Az ellenfél álló helyzetbe küzdötte magát. Teljes súlyával az ép lábára nehezedett, de látható volt, hogy a másik lábát Ottar félig keresztülvágta, s ömlött belőle a vér. E boldogító látvány hatására Ottar elhajította a kardját és a fejszéjét, s diadalkiáltásokat hallatott. A sebesült viking támadni próbált, Ottar azonban kitért, s hangosan nevette a szánalmas próbálkozásokat. A parton állók mindegyike és a hajón állók többsége is mulatott a sebesült reményvesztett haragján. A vezér makacsul vánszorgott Ottar. után, egyre erőtlenebbül próbálta legyőzni táncoló ellenfelét.
Ottar rövidesen rájött, hogy ez az élvezetes tánc csupán az ellenfél elvérzéséhez vezet. Inkább visszarohant tehát, hátba vágta a vezért, és arccal előre a habos vízbe nyomta. Aztán, egyik lábával a fejszét tartó kezet taposva, két kézzel megragadta a vezér fejét, és belenyomta a kavicsos homokba. A kétségbeesett vergődés ellenére ott is tartotta, míg ellenfele ki nem szenvedett. Az összes harcos éljenzett, parton és hajón egyaránt.
A hegytetőn a döbbent csendet Ruf Hawk törte meg. Elfordult és öklendezett. Barney most vette csak észre, hogy Gino megint forgat.
— Felvetted a párviadalt? — kérdezte. Saját fülében is hamisan csengett a hangja.