— Idebenn van az egész — csapott Gino a kamera tarjára. — Azt persze nem tudom, sikerült-e ilyen messziről felvennem a részleteket.
— Talán jobb is így — vélte Barney. — Fejezzük be mára. Úgyis mindjárt elmegy a fény, s nem hinném, hogy bárki szívesen dolgozna tovább… — a borzalmas látvány felé intett a parton.
— Engem nem zavar — jelentkezett Slithey. — A vágóhídra emlékeztet, ahol apám dolgozott, amikor Chicagóban laktunk. Odahordtam neki az ebédet.
— Nem rendelkezünk mindannyian ezzel az előnnyel — felelte Barney. — Holnap reggel hajszálpontosan fél nyolckor találkozunk, ott folytatjuk, ahol ma abbahagytuk — elindult lefelé, hogy csatlakozzék a lent zajongó sokadalomhoz.
Mindkét fél halottjait és sebesültjeit egy kupacba ráncigálták a hullámok vonala fölött. A győztesek javában fosztogatták a hajó készleteit, mindenekelőtt a sört. A túlélő támadókat fegyveres őrizet mellett egybeterelték, és Ottar szónokolt hozzájuk. Üvöltözve csörtetett föl és alá, a hangsúlyosabb részeknél öklével a levegőbe sújtott. Bármit mondott is, szavai nem maradtak hatástalanok: mire Barney odaért, támadók és védők egyként baktattak a ház felé. Csak egy ember maradt le. Őt Ottar gonoszul fejbe vágta öklével, s a földre döntötte. Két háziszolga hurcolta odább. Ottar a tengerben tapogatózva kereste kedvenc fejszéjét, amikor Barney hozzásétált.
— Elmondanád, mi volt ez?
— Láttad, hogy eltaláltam a lábat? — suhogtatta a feje fölött Ottar az elöhalászott fejszét. — Eltaláltam. Krasc! Láb majdnem leesik.
— Remek színjáték volt, végignéztem. Gratulálok. Mégis, ki volt ez, és mit akart itt?
— Thorfinak hívták. Whisky? — kiáltotta elragadtatva, mert Tex a homokba dobta az újra eloldozott drótkötelet, és egy félliteres palackot halászott elő az ülés alól.
— Whisky — mondta Tex. — Nem a kedvenc márkád, de azért megteszi. Óriási, ahogy visszakézből bánsz azzal a szerszámmal.
Ottar a szemeit forgatta a gyönyörtől, majd szorosan lehunyta őket, ajkához emelte a félliteres flaskát, és kiürítette.
— Bár én tehetném! — irigykedett Tex. Barney megvárta, míg a palack kiürül, és Ottar boldog kiáltással a tengerbe hajítja.
— Mit akart errefelé ez a Thorfi?
A csata whiskyvel súlyosbított utóhatása megszédítette Ottart. Leült a kavicsokra, nagy fejét rázta.
— Thorfi, Valbrand fia — magyarázta, amint visszanyerte lélegzetét —, Valthjof fia, Orlyg fia elment Svineyhez… Thorfi megölte Kroppnak embereit, tizenkettőt együtt. Ő megcsinálta a Holesmen öleseit, és ott volt Hellisfitarnál, Fekete Illugival és a Gödi Sturlival, ahol tizennyolc barlanglakót öltek. És a saját házában megégették Audunt, Smidkel fiát Bergenben. — Elhallgatott, s vadul bólintott, érzékeltetendő, hogy húsba vágó információt közölt.
— Nos? — kérdezte értetlenül Barney. — Mit jelent mindez?
Ottar a szemöldökét ráncolta.
— Smidkel nővéremet, Thoroddát vette feleségül.
— Hát persze — mondta Barney. — Hogy is felejthettem el. Tehát ez a Thorfi összebalhézott a sógoroddal, ami azt jelenti, hogy veled is összebalhézott, az egész azzal végződik, hogy Thorfi itt is megpróbálkozik némi mészárlással. Micsoda életmód. Kiket hozott magával?
Ottar vállat vont, és a dzsip első kerekébe kapaszkodva feltápászkodott.
— Viking harcosokat. Mentek rajtaütni Anglián. Nem szeretik Thorfit, mert először jön ide, nem rajtaüt Anglián. Most majd jönnek velem rajtaütni Anglián. Jönnek én új hosszú hajómon. — Hatalmas nevetéssel a sárkányhajó felé mutatott.
— És az az egy, aki nem csatlakozott hozzád?
— Az egy Haki, Thorfi öccse. Csináltam rabszolgát belőle. Eladom vissza családjának.
— El kell ismerni — mondta Tex —, ezek a fickók nem sokat kertelnek.
— De nem ám — nézett Barney őszinte ámulattal a vikingre, aki most minden szempontból óriási férfinak látszott.
— Mássz be a dzsipbe, Ottar, hazaviszünk.
— Ottar utazik csipen — lelkesen behajította a fejszét és a pajzsot, és átmászott a kocsi oldalán.
— Ne a vezetőülésbe ülj! — szólt rá Tex. — Az még odább van.
A hosszú hajóról zsákmányolt készletek között tizenkét söröshordó is volt. Ezek többségét csapra verték a ház előtt, ahol javában tartott a győzelmi bankett. Senki se viseltetett fenntartásokkal a volt támadókkal szemben, a vesztesek elkeveredtek a győztesekkel, és versenyt ittak velük. Csupán Haki nem érezte jól magát, gúzsba kötve a pad alatt. Ottart üdvözlések zsivaja fogadta. Egyenest a legközelebbi, bevert tetejű söröshordóhoz ment, két tenyerét belemerítette, és ivott. Az elcsendesedő ordítozás nyomán motorzaj hallatszott. Barney odanézett. A filmesek egyik teherkocsija ugrált a parti kavicsokon. Szerteszét spriccelt a kavics, ahogy megállt. Dallas hajolt ki belőle.
— Tíz perce próbálunk elérni a rádión. Barney a rádiójára nézett. Ki volt kapcsolva.
— Semmi baj vele — mondta. — Tévedésből kikapcsoltam.
— A táborban viszont bőven van baj.
— Micsoda! Mi baj van?
— Ruf Hawk teljesen felizgatva jött vissza, azt se tudta, hová lép. Belebotlott egy birkába, ezek a piszkosszürke dögök sziklának látszanak. Akárhogy is, megbotlott, elesett, és eltörte a lábát.
— Azt akarod mondani… hogy a forgatás harmadik napján a főszereplőm eltörte a lábát?
Dallas egyenesen a szemébe nézett, és együttérzőn bólintott.
9. FEJEZET
Barney szétlökdöste a Ruf Hawk lakókocsija előtt összeverődött tömeget.
— Oszoljunk! — kiáltotta. — Nincs itt semmi látványosság. Engedjetek be!
Ruf az ágyon feküdt, bőre szürke és verítékes volt. Még mindig a viking kosztümöt viselte. Jobb térde alatt átvérzett a fehér kötés. Az egyenruhás ápolónő roppant szakszerűen ácsorgott az ágy mellett.
— Hogy van? — kérdezte Barney. — Súlyos?
— Amilyen súlyos csak lábtörés lehet — közölte az ápolónő. — Mr. Hawk nyílt fracturát szenvedett, alsó lábszára térd alatt eltört, és a csontvégek átszakították a bőrt. — E leírás hallatán Ruf csukott szemmel, színpadiasán felnyögött.
— Nem is hangzik rosszul — bizakodott Barney fogcsikorgatva. — Sínbe teszi a csontot, ő meg egykettőre lábra áll…
— Mr. Hendrickson — utasította rendre a nővér hidegen —, nem vagyok orvos, következésképp nem is részesítem orvosi ellátásban a betegeket. Gondoskodtam elsősegélyről, steril kötést helyeztem a sebre, hogy megvédjem a szennyezéstől és a fertőzéstől, s adtam a betegnek egy fájdalomcsillapító injekciót. Megtettem a dolgom. Most pedig legyen szíves, közölje, mikorra várható az orvos?
— Az orvos, hát persze, majd az mindent elintéz. Itt van a titkárnőm?
— Igen, Mr. Hendrickson — hangzott az ajtóból.
— Betty… ott áll kint a kocsi, Tex vezeti. Keressék meg Hewett professzort. Kérjék meg, hogy vigye magukat vissza a stúdióba az emelvényre, de egyetlen másodpercet se pazaroljon az útra, ő már tudja, hogy értem. Kerítsék elő a filmgyár orvosát, s hozzák ide, amilyen gyorsan csak lehet.
— Nem kell orvos, vigyetek vissza… vigyetek vissza! — szólalt meg nagyokat nyögve Ruf.
— Gyerünk, Betty, siessen! — Barney teli szájjal Rufra vigyorgott, és vállon veregette. — Egyetlen percig se aggaszd magad emiatt. Költséget nem kímélve, a modern gyógyászat minden csodáját bevetjük a szolgálatodban. Nagyszerű dolgokra képesek manapság, összetűzik a csontokat, hamarosan úgy gyalogolsz majd, mintha vadonat…