— Nem rossz — nézegette Barney. Jens Lyn horkantott.
— Nem rossz? Hát hiába magyaráztam, hogy az efféle egyszerű házban a lakók a fal melletti alvópadokon alszanak, azokon, ni, bár elképzelhető, hogy esetleg ágykamrát is használnak, falba épített, ajtóval elzárt kamrát. Olyat, ami elég kicsi ahhoz, hogy a test melegét visszatartsa. Ez az ágykamra célja. — Kitárta az öt láb magas ajtókat. Laticelmatraccal és nejlonlepedővel bélelt kis szoba tárult fel. — De ez… ez visszataszító! Egyetlen részlete sincs, mely akár a lég…
— Nyugalom, doki — Barney a keresőn keresztül szemlélte az ágykamra belsejét —, ne felejtsd el, hogy filmet akarunk forgatni. Abba a koporsóba, amiről te beszélsz, nem lehet bezsúfolni két embert és egy felvevőgépet. Rendben, vihetik a hátát.
Két ács leszedte a kamra hátoldalát. Állványra helyezett kamera állt mögötte.
— Befelé, Gino — rendelkezett Barney —, hadd fussak végig a cselekményen! Ez az ötvennégyes beállítás. Épp jókor jöttél, Ottar, mindjárt színpadra lépsz.
A több réteg műanyag esőkabátba burkolt viking becsörtetett. Esernyővel a kezében kotkodácsolva loholt a sarkában a sminkes. Az esernyőt Ottar feje fölé igyekezett tartani.
— Hello, Barney! — üvöltötte Ottar. — Jól én nézek, ugye?
Valóban jól festett. Fürdőkádban megsikálták — a vizet háromszor cserélték —, haját, szakállát megmosták, színfrissítő öblítővel átöblítették, megszárították, rövidebbre vágták, megfésülték. Ruf viking szerelését kiengedték, átszabták Ottar masszív termetére. Nagyszerű benyomást keltett, s ezt kellőképpen élvezte is.
— Óriási vagy — ismerte el Barney. — Olyan pompásan nézel ki, hogy érdemes új képeket csinálni rólad. Szívesen nézegeted őket, ugye?
— Jó ötlet. Én jól nézek képeken.
— Helyes. Figyelj, elmondom, mit kell tenned. — Barney becsukta az ágykamra ajtaját. — Én odabenn leszek a kamerával, te ideállsz, kinyitod az ajtót… így, és amikor szélesre van tárva, lenézel az ágyra, és lassan elmosolyodsz. Ez az egész.
— Elég hülyén hangzik. Inkább idekint mosolyognék.
— Értékelem a javaslatodat, Ottar, de jobb, ha az én módszeremnél maradunk. Végül is napi egy palack italt és havi egy márkát keresel, hát nem árt, ha teszel is érte valamit.
— Így van. Mindennap. Hol a mai palack?
— Majd ha végeztél a mai munkával, egyelőre viszont el se kezdtük. Állj csak ide, én meg megyek befele a kamerával. — Fejére borított egy esőkabátot, és kicaplatott.
Sok utasítást kellett még ordítani és még ugyanannyiszor újrakezdeni a felvételt, míg Ottar megértette, hogy mit is akarnak tőle. Ismét becsukták az ajtókat.
— Felvétel — kiáltotta Barney. — Indít! — A kamera halk berregéssel filmezte az ágykamra sötétjét. Az ajtók hatalmas lendülettel feltárultak. Az egyik kilincs Ottar kezében maradt. Dühödten földhöz vágta.
— Ördög és pokol! — vicsorogta. Barney mély levegőt vett.
— Nem éppen így kell a jelenetet játszani, Ottar. Éld bele magad a szerepedbe! Váratlanul hazajöttél, fáradt vagy. Kinyitod az ágykamra ajtaját, hogy lepihenj. Lenézel, ott látod az alvó Gudridot, és rámosolyogsz.
— Senki Gudrid szigeten sincs.
— Slitheyt hívják Gudridnak ebben a darabban. Ismered Slitheyt, nem?
— Persze. Ő most nincs itt. Azt mondom, ez elég butaság, Barney.
Barney éppen elég tehetségtelen és közönyös színész rendezője volt már. Az ilyen kifogásokat lendületből hárította.
— Várj egy pillanatot, mindjárt megpróbáljuk még egyszer.
Most is sok zörgés, morgás, panaszkodás hallatszott belülről, végül azonban csak feltárultak az ajtók, ezúttal lassabban, és Ottar benézett. Harciasán farkasszemet nézett a kamerával, majd az ágyra pillantott, és lassan megváltozott az árckifejezése. Szemöldöke kisimult, szája sarkai boldog mosolyra húzódtak, szeme szélesre nyílt. Kinyújtotta a kezét.
— Ennyi! Remek volt — Barney fürgébben mozgott, és felkapta az ágyról a Jack Danielst, mielőtt Ottar elérte volna. — Félreteszem későbbre. Auu!
A viking elkapta a csuklóját. Barney úgy érezte, hidraulikus présbe szorult a karja. Bénult ujjai közül kihullott a palack. Megnyomorított csuklóját dörzsölgetve visszament a házba, és azon tűnődött, vajon nem tévedett-e mégis a szereposztásban.
Befutott Slithey is. Kihámozták gumicsizmáiból, esőkabátjaiból, és több méter nejlont tekertek le róla. Most mezítláb, áttetsző hálóingében vacogott. Testhez álló, hússzínű kezeslábast viselt, mélyen dekoltált, átlátszó köntössel. Az összhatás káprázatos volt.
— Nagyon autentikus jelmez, mondhatom — jegyezte meg Jens metszőén, majd sértetten távozott. Ottar boldogan szopogatta a zsákmányát, és mindenkire fütyült.
— Fázom — jelentette be Slithey.
— Szereljetek az ágy fölötti lámpák mellé egy hősugárzót! — rendelkezett Barney. — A negyvenhármas beállítás, Slithey, mássz be, és csukd magadra az ajtót! Odabenn elég meleg van.
— Nem akarok tüdőgyulladást kapni.
— A te szigeteléseddel, szépségem, ha akarnál, se kaphatnál.
Rövid jelenet volt, alig néhány másodperc, filmforgatásnál azonban mindenhez időre van szükség. Még be sem fejezték, Ottar már a fele palackkal végzett, és boldogan dudorászott a sarokban.
— Gyerünk, az ötvenötös beállítás jön, te következel, Ottar, légy szíves, tedd félre egy kicsit a fizetésedet! Az ital hatására Ottar sokkal békésebben csörtetett az ágykamrához. Lenézett a csábosán elterülő Slitheyre, aki a vikingnek kikiáltott navaho pokróc alatt hevert a túlméretezett ágyon.
— Ő álmos? — érdeklődött Ottar. — Alváshoz túl sok fény.
— Igen jó megfigyelés, Ottar, de még a forgatásnál tartunk. Elmondom, mit várunk tőled. — Barney az ágy mellett állt, onnan magyarázott: — Éppen most nyitottad ki az ajtókat. Lenézel az alvó lányra. Szép lassan kinyújtod a kezed, és megérinted a haját. Gud-rid felébred, látványosan megretten, menekülni próbál. Te kineveted, leülsz az ágy szélére, magadhoz húzod? megcsókolod. Gudrid eleinte ellenáll, ám később a gyűlölet szerelemmé változik, a karjai lopva köréd fonódnak, s ő is viszonozza a csókot. A kezed lassan a vállpántjához kúszik, ügyelj, hogy ezt a pántot válaszd, a másikat felragasztottuk, és óvatosan lehúzod a válláról. Ennyi az egész. Itt megállunk, a többit a közönség fantáziájára bízzuk, márpedig igen élénk fantáziájuk van, elhiheted. Úgyhogy most fussunk végig még egyszer az egészen.
Átkozottul nehéz munka volt, mivel Ottart a legcsekélyebb mértékben sem érdekelte a jelenet. Minduntalan a whisky felé pillantgatott, nehogy baja essék. Barneyról szakadt a veríték, míg a viking fásult mozdulataival küszködött. Végül jobbnak látták, ha a Máskát az ágy végébe helyezik, a kamera látóterén kívül. Így Ottar legalább nagyjából a kellő irányba nézett.
Barney beleivott a vegyszerízű vízbe, és még egyszer odaállította Ottart a döngölt padlóra karcolt vonalakhoz.
— Elkezdjük — mondta. — Hangot nem veszünk fel. Majd én végigdirigálom a jelenetet. A többiek pedig fogják be a szájukat, mert olyan lesz hamarosan ez a beállítás, mint egy kocsmai kugliparti. Kamera indul!
Gyerünk, Ottar, lenézel, ez az, nem arra az istenverte palackra, kinyújtod a kezed, megérinted a haját.
Slithey felébred, nagyszerű, remekül csinálod, most leülsz, el ne törd az ágyat! Oké, most magadhoz húzod, és jöhet a csók.
Ottar ujjai átfogták Slithey meztelen karját. Háta rögvest kiegyenesedett, egy szempillantás alatt elfelejtette a palackot. Slithey hormonális csodája a tizenegyedik században éppoly jól működött, mint a huszadikban. Ottar orra beszívta az illatosított női test szagát, s Barney rendezői utasításai egyszerre fölöslegessé váltak.