— Ne bosszankodj! — vigasztalta Barney, magasra emelve a csészéjét, hogy a pincérnő ismét teletölthesse kávéval. — írhatsz róla te is egy könyvet, és akkor majd te leszel az új tekintély. Engem azonban jobban érdekel, hogy mi mihez kezdünk. Hadd emlékeztessem a jelenlevők közül azokat, akik nem olvasták a forgatókönyvet, hogy a tervezett cím Viking Kolumbusz. A film Észak-Amerika viking felfedezésének, az első településeknek a sagája lesz. Mit tegyünk? Azt terveztük, hogy a társaságot átszállítjuk a viking településekhez, s ott fejezzük be a forgatást. Települések viszont nincsenek. Mit tehetünk? Jens Lyn az öklét harapdálta, majd felnézett.
— Elmehetnénk Norvégia nyugati partjára. Ott is vannak északi települések, s helyenként a táj hasonlít is Új-Foundlandra.
— Van ott elég indián, akiket felbérelhetnénk a nagyszabású csatajelenetekhez?
— Egy sincs.
— Akkor ez kilőve. Talán legjobb lesz, ha megkérdezzük helyi ügynökünket. — Barney körülnézett a sátorban. Ottar a legtávolabbi sarokban ült, éppen újabb fehéren gőzölgő trilobitahalmokon rágta át magát. — Menj oda, Jens, zavard meg az ebédjét. Mondd meg neki, hogy majd később folytathatja a repetázást.
— Ottart hívattad? — a viking odatrappolt, és levetette magát a padra.
— Mit tudsz Vinlandról? — kérdezte Barney.
— Semmit.
— Azt akarod mondani, hogy nem is hallottál róla?
— Persze hallottam a skald verseket róla, és beszéltem Leif Eriksonnal az útjáról. Én nem láttam, nem tudok róla semmit. Egy évben majd elmegyek Izlandra, utána Vinlandra, nagyon gazdag leszek.
— Miért? Arany? Ezüst?
— Fa — mondta Ottar. Hangján érződött a megvetés mindenki iránt, aki még ennyit se tud.
— A grönlandi települések számára — magyarázta Jens. — Arrafelé mindenféle fa abszolút hiánycikk, elsősorban a keményfa, amit hajóépítéshez használnak. Egyetlen hajórakomány keményfa vagyont érhetne Grönlandon.
— Hát akkor helyben vagyunk — állt fel Barney. — Mihelyt befejeztük itt a forgatást, kifizetjük Ottart, és mehet Vinlandra. Előre ugrunk az időben, Vinlandon találkozunk vele. Felvesszük az indulását, készítünk néhány tengeri felvételt az utazás bemutatásához, felvesszük érkezését is. Összegányolunk egy-két viskót, hogy legyen település, adunk a helyi törzsnek pár marék kacatot, hogy felégessék, és kész a film.
— Jó ötlet. Vinlandon sok fa — jelentette ki Ottar. Jens Lyn tiltakozni próbált, aztán vállat vont.
— Ki vagyok én, hogy panaszkodjam? Ha Ottar elég bolond, és kötélnek áll, csak hogy elkészüljön a filmed, hát tegye. Egyetlen sagáról sem tudunk, amely említené, hogy egy Ottar nevű illető Vihlandra utazott volna, mivel azonban a többi sagát se támasztja alá semmi, nincs okom akadékoskodni.
— Megyek befejezni ebédet — közölte Ottar. Barney kiment. Titkárnője várta, karjában dossziékkal.
— Nem akartam ebéd közben zavarni.
— Miért ne? Azután, amit ma ettem, az emésztésem már sose lesz a régi. Tudja maga, mik azok a trilobiták?
— Persze. Nagy, vonagló dögök, hálószámra fogdostuk őket Ó-Katalinán. Éjszakánként reflektorral halásztunk rájuk, aztán tábortüzet raktunk, és nyársonsültet vacsoráztunk sörrel. Magának is…
— Nekem aztán nem. Miért keresett, Betty?
— A blokkolókártyák és a munkaidő-nyilvántartás miatt. Elsősorban a hétvégék miatt vagyok bajban. Tudja, a szombatokat és vasárnapokat mindenki Ó-Katalinán tölti, csak maga nem. Az elmúlt öt hét alatt egy napot se vett ki.
— Ne aggódjon értem, kedves Betty! Amíg ez a film nincs dobozban, nekem nem lesz nyugovásom. Mi a problémája?
— Néhány könnyűbúvár egyszerre négy napot szeretne ott tölteni. Azt ajánlották, hogy feladják a következő hétvégéjüket. A nyilvántartásom már így is áttekinthetetlen, s ha ez is beüt, megeszi a fene az egészet. Mit tegyek?
— Sétáljon el velem Ottar házához. A testmozgás, jólesik. A part mentén megyünk. — Barney csöndben gondolkodott egy percig, mialatt a parton bandukoltak. — Megvan. Fütyüljön a hét napjaira, maradjon a darabszámnál. Aki öt napot dolgozik egyhuzamban, jogosult két napra Ó-Katalinán. Ha négy napra akarnak menni, tizet kell egyhuzamban dolgozniuk, és az övék négy nap a tizenegyediktől a tizennegyedikig. A napjaikat a maga könyvében is és a blokkolókártyákon is nyilvántartjuk, hiszen itt is blokkolnak és Ó-Katalinán is. Mivel akár két —, akár négynapos útra mennek, mindenképpen csak fél órára veszik igénybe az időemelvényt, a munka tehát folyamatosan halad, és ez az, ami számít. Így tartsa nyilván a munkaidőt, a többit én elintézem L. M.-mel és a bérosztállyal, amikor visszaérünk.
Az öblöt határoló hegyfokhoz értek, amikor meghallották, hogy folyamatosan bőgő kürttel nyomukban bukdácsol a dzsip.
— Na, mi van már megint? — kérdezte Barney. — Baj, anmyi szent. Senki se rohan igy azért, hogy jó hírt közöljön. — Boldogtalan arckifejezéssel várt, míg a dzsip odaért. Dallas ült a volánnál. Sikerült lefékeznie a kocsit, anélkül hogy túl sok kavicsot szétspriccelt volna.
— Valami hajó áll be az öbölbe — jelentette. — Amióta leadták a drótot, mindenki téged keres.
— Jó, most megtaláltál. Mi van, viking rajtaütés, mint a múltkor?
— Amit tudtam, elmondtam — Dallas látható elégedettséggel rágcsálta a fogpiszkálóját.
— Mondtam, hogy baj van — Barney bemászott a kocsiba. — Menjen vissza a táborba, Betty, hátha megint csetepaté lesz.
Mihelyt megkerülték a hegyfokot, meglátták a hajót. Hatalmas jószág volt, széles vitorlával, fürgén siklott az élénk hátszélben. A filmesek mind a ház mögötti dombon álltak egy kupacban, a helybéliek viszont integetve és kiabálva rohantak a partra.
— Újabb mészárlás — jósolta Barney. — És máris ott az én szenzációhajhász operatőröm, hogy az egész vérontást rögzíthesse technikolorban. Gyerünk, hátha ezúttal elejét vehetjük az öldöklésnek.
Gino a parton állította fel a kameráját, ahonnan egyaránt fényképezhette a fogadóbizottságot is és az érkező hajót is. Közelebbről már az is nyilvánvaló volt, hogy a dolgok jobban álltak, mint ahogy Barney feltételezte. Az északiak boldogan nevettek és integettek, kezeikben sem szorongattak fegyvert. Ottar nyilván egyenesen iderohant, mihelyt értesült a hajó érkezéséről. Most térdig a vízben állt és hangosan kiabált. A hajó egyre közeledett. A vitorlát leeresztették, a hajó a maradék lendülettel felfutott a partra, s nagy csikorgás közepette megállt. A kormánylapátnál álló magas, vörös szakállú férfi előrefutott, s Ottar mellé ugrott a tajtékos vízbe. Üdvözléseket kiabálva ölelgették egymást.
— Közelíts rá arra a medveölelésre! — utasította Gi-nót Barney. — És még csak engedélyt se kell szereznem, se egyetlen centet fizetnem akármelyiküknek! — motyogta boldogan, míg a zajos jelenetet figyelte.
A filmesek lassanként leszivárogtak a dombról, mivel láthatóan nem kellett erőszaktól tartani. A háziszolgák söröshordókat görgettek elő. Barney átsétált Jens Lynhez, aki Ottart és az újonnan jöttét figyelte, amint örömkiáltások közepette csapkodják egymás bicepszét.
— Mi folyik itt? — kérdezte Barney.
— Régi barátok, s most azt bizonygatják egymásnak, hogy mennyire örülnek a találkozásnak.
— Eléggé nyilvánvaló. Kicsoda a vörös szakállú?
— Ottar Thorhallnak szólította. Lehet, hogy ő az izlandi Thorhall Gamlisson. Együtt vikingeskedett Ottarral, Ottar gyakran és nagyon melegen beszélt róla.