— Most miért üvöltöznek?
— Thorhall azt mondja, örül, hogy Ottar meg akarja vásárolni a hajóját, mert ő a maga részéről vissza akar menni Norvégiába, és erre éppen megfelel neki Ottar hosszú hajója. Kéri a fizetség második részét.
Ottar hangosan csattanó, egytagú szóval válaszolt.
— Ezt értem — mondta Barney. — Elég régóta vagyunk itt, ennyit én is fölszedtem a nyelvből.
A kiabálás felhangosodott, és egyre kellemetlenebb felhangok társultak hozzá.
— Ottar úgy véli, hogy Thorhallt megszállták a gonosz lelkek… illar vaetíir…, mert ő semmiféle hajót se vett. Thorhall szerint Ottar egész másként énekelt, amikor három hónapja odalátogatott, élvezte a vendégszeretetet, és megvette a hajót. Ottar most már biztosra veszi, hogy Thorhall a gonosz lelkek martaléka, mert egy éve nem hagyta el a szigetet, s úgy véli, hasznos lenne lyukat nyitni Thorhall fején, hogy a rossz lelkek egy részét kiengedjék. Thorhall viszont utal rá, hogy mihelyt a fejszéje a kezében lesz, megmutatja, melyik fejet kell kinyitni…
Barney fejében hirtelen összeállt a kép. Kiszakította magát a nézőtéri hangulatból, mellyel a véresen komoly bokszmeccsre készülődő nehézsúlyúakat figyelte.
— Stop! — üvöltötte, de mindketten fütyültek rá. Újra próbálta, ezúttal ónorvégüclass="underline" — Nemit sladarl [13] —, az eredmény ugyanaz volt. — Lőjetek néhányat a levegőbe! — kiáltotta Dallasnak. — Le kell törnünk a balhét, mielőtt komolyan belekezdenek.
Tex a parti kavicsok közé lőtt. Ide-oda pattogtak a szétlapult lövedékek, majd sikoltva repültek a vízbe. A két viking megfordult, személyes nézeteltéréseik átmenetileg háttérbe szorultak. Barney odarohant.
— Ottar, figyelj rám, azt hiszem, tudom, mi a baj!
— Én tudom, mi a baj — morgott Ottar, összeszorítva pöröly nagyságú öklét. — Senki se nevezze Ottart egy…
— Nem olyan nagy a baj… szimpla véleményeltérés — Barney Ottar karját rángatta, de egyetlen milliméterrel se tudta elmozdítani. — Doki, vidd magaddal Thorhallt a házhoz, és hívd meg néhány sörre, amíg én Ottarral tárgyalok.
Dallas még néhányat lőtt a levegőbe, nehogy ellankadjon a beszélgetés. A két vikinget végül szétválasztották, és Thorhall odábbállt, hogy igyon egyet.
— El tudsz vitorlázni Vinlandba a saját hajódon? — kérdezte Barney.
Ottar még mindig alig látott a méregtől. Másodpercekig pislogott, és a fejét rázta, mielőtt eljutott volna hozzá Barney kérdése.
— Hajó? Mi van a hajómmal? — kérdezte végül. Barney türelmesen megismételte a kérdést. Ottar teljes határozottsággal nemet intett.
— Ostoba kérdés — jelentette ki. — Hosszú hajó jó rajtaütésre, folyókon felfelé, part mentén. Nem jó nagy tengeren. Keresztül menni óceánon, knorr kell. Ez knorr.
A különbségek teljesen nyilvánvalóvá váltak, amikor Barney keresni kezdte őket. A sárkányos orrú viking hajó hosszú, keskeny jármű volt, míg a knorr szélesen és magasan emelkedett ki a vízből, és legalább harminc méter hosszú volt. Minden szempontból megbízható, erőteljes járműnek látszott.
— És ezzel el tudnál menni Vinlandra?
— Persze — Ottar Thorhall felé pillantott, kezei ökölbe szorultak.
— Akkor miért nem veszed meg Thorhalltól?
— Még te is! — ordította Ottar.
— Várj, figyelj egy kicsit! Ha feldobnám a pénz egy részét, meg bírnád venni ezt a hajót.
— Sok márkába kerül.
— A vitorlázás költséges szórakozás. Meg tudnád venni?
— Talán.
— Akkor rendben. Ha Thorhall azt mondja, hogy néhány hónapja megvetted tőle, akkor úgy is van… ne üss meg! Én adom a pénzt, a prof visszavisz téged Izlandra, ott nyélbe ütitek az ügyletet, és minden rendben lesz.
— Miről beszélsz?
Barney odafordult Jens Lynhez, aki az egész tárgyalást végighallgatta.
— Ugye, te érted, Jens? Ma reggel megállapodtunk, hogy Ottar Vinlandra akar hajózni. Most kiderül, hogy ehhez másik hajóra van szüksége. Thorhall felbukkan, és közli, hogy Ottar két hónapja megvette tőle a hajót. Hát akkor úgy is volt. Úgyhogy egykettőre rendezd el a számára a vásárlást, mielőtt tényleg mindnyájan belebonyolódunk. Vidd magaddal Dallast, hogy biztonságban legyél, magyarázz el mindent Hewettnek. Használd a motorcsónakot. Menjetek mindenestül Izlandra… két hónappal ezelőtt, vegyétek meg a hajót, rendelkezzetek úgy, hogy ma érkezzék ide, és gyertek vissza. Fél órán belül végezhettek is. Vegyél fel néhány márkát a pénztárnál, hogy legyen mivel fizetni. Indulás előtt feltétlenül faggasd ki Thorhallt, tudd meg tőle, mennyit fizetett Ottar. Így biztos elegendő pénzt vihetsz magaddal.
— Értelmetlenséget beszélsz! — vitatkozott Jens. — Nem hiszem, hogy ez lehetséges lenne…
— Nem számít, mit hiszel. Fizetésért dolgozol. Tedd, amit mondok! Megolajozom Thorhall torkát, hogy mire visszaértek, jobb hangulata legyen.
A dzsip elporzott. Barney elindult, hogy felvidítsa a nyomott hangulatú ivászatot. A vikingek két csoportra szakadtak, az újonnan érkezettek a főnökük körül gyülekeztek. Sötét pillantásokban nem volt hiány, ital viszont alig fogyott. Gino is befutott, kezében palack, melyet az objektíves táskában rejtegetett mostanáig.
— Egy kortyot, Barney? — kínálta. — Igazi grappa az óhazából. Az itteni főzet nem megy le a torkomon.
— A tied alig jobb — közölte véleményét Barney.
— Próbálkozz Thorhallnál, neki valószínűleg ízleni fog.
Gino kihúzta a kukoricacsutkából készült dugót, és jót húzott a flaskából, majd Thorhall felé nyújtotta.
— Drekkit! — mondta tűrhető ónorvég kiejtéssel —, ok verid velkommir til Orkneyja! [14]
A vörös szakállú viking elfogadta a kínálást. Nagyot kortyolt, köhögött, közelebbről is megnézte a palackot, majd újra ivott.
A Barney által megjósolt fél órára se volt szükség, hogy a dzsip visszatérjen. Mégis jutott elég idő arra, hogy az ivászat lendületet vegyen. Patakokban folyt a sör, a grappa is csaknem elfogyott. A jókedv érezhetően alábbhagyott, amikor Ottar a színre lépett. Thorhall gyorsan felállt, hátát a falnak vetette, Ottar azonban sugárzott a boldogságtól. Rávert Thorhall vállára, a következő pillanatban a veszély elmúlt. Mindenki megkönnyebbült, és amúgy istenigazából megkezdődött az ivászat.
— Hogy ment? — kérdezte Barney Jens Lynt, aki sokkal-sokkal óvatosabban mászott ki a dzsipből, mint Ottar. A néhány távol töltött perc alatt háromnapos szakállt növesztett, vérbelövéses szemei alatt nagy, fekete táskák díszelegtek.
— Thorhallt elég könnyen megtaláltuk — felelte rekedten. — Lelkes fogadtatásban volt részünk, és minden nehézség nélkül megvettük a hajót. Áldomást kellett azonban innunk a vételre, addig nem indulhattunk. A vigalom éjjel-nappal tartott, s több mint két nap telt el, míg végre Ottar az asztalra dőlve elaludt, és kicipelhettük, hogy hazahozzuk. Oda nézz, már megint iszik. Hogy bírja?
— Az egészséges életmód teszi, meg a rengeteg friss levegő. — Egyre hangosodott a kiabálás, szaporodtak a jókedvű északi átkok. Ottaron nyoma se látszott, hogy elpilledne az újabb mulatozás gyönyöreitől. — A jelek szerint férfi főszereplőnk és statisztáink nemigen dolgoznak ma már. Legjobb lesz, ha értekezletet hívunk össze, és megbeszéljük, hogyan intézzük a forgatást Vinlandon meg ezen a hajón… hogy is hívják?
— Knorr. Alanyeset. Hér ér knorrur, tárgyeset. Um knorr…