— Ezt tehát nem tetted. Mit tettél?
— Girokompaszt, pörgettyüs tájolót építettem be a hajótestbe a farnál, és ezekkel az új típusú, hosszú élettartamú nikkel-kadmium elemekkel láttam el. Induláskor bekapcsoljuk, s legalább egy hónapig pörögnie kell, mielőtt az elemek kifújnak. A pörgettyüs tájoló egyike azoknak a vadonatúj, mikrominiatür, ingadozás- és precessziómentes eszközöknek, melyeket a rakétákhoz fejlesztettek ki. Ide, a kormányos melletti korlátba pedig beépítettük az iránykövető műszert.
Barney szemügyre vette a vastag üvegborítást, mely alatt tisztán látszott a fekete háttér előtt mozgó fehér nyíl. Az egyenletesen fekete műszerlapon csupán egy fehér pont díszelgett.
— Remélem — mondta Barney —, ez többet mond Ottarnak, mint nekem.
— El van tőle bűvölve — felelte Amory. — Egészen fellelkesedett. Lerajzolom, talán úgy érthetőbb. — Filctollat és noteszt húzott elő a zsebéből, és gyors mozdulatokkal rajzolni kezdett.
— A szaggatott vonal az északi szélesség hatvanadik fokát jelzi. Magától is ezen a szélességi fokon hajózna Ottar, hogy elérje a Farvei-fokot itt, Grönland csúcsán. Egyenesen nyugat felé haladna, és az Északi Sarkcsillag magasságát figyelve a hajót ezen a szélességi fokon tartaná. Mi sem teszünk mást, mint hogy a Farvei-fokra állítjuk a pörgettyűs tájolót. Ha az iránykövető műszeren a nyíl egyenesen a pontra mutat, akkor halad a hajó a helyes irányban. Éppen Grönland csúcsára érkeznek.
— Ahol áttelelnek Ottar egynémely rokonával. Eddig rendben. Mi lesz tavasszal, mikor tovább kell menniük? Ez az útvonal beviszi őket a Hudson-öbölbe.
— Át kell állítanunk az iránytűt — felelte Amory. — Ottar megvár minket, mi új elemeket teszünk be, és úgy állítjuk az iránytűt, hogy a Béllé Isle-szorosba vigye őket, ide, ni. Addigra már bízni fog a műszerben, és követi a jelzett irányt, még ha az nem is párhuzamos valamelyik szélességi fokkal. Különben is, a Keleti Grönlandi Áramlat ugyanebben az irányban folyik, azt meg ő is ismeri. Minden nehézség nélkül el fogja érni vagy Labradort vagy Új-Foundlandot.
— Tehát simán felfedezi Vinlandot — mondta Barney. — A kérdés most már csak az, hogyan fedezzük fel mi őt?
— Az elemekkel együtt egy rádió-visszajelzőt is beépítettünk. Ez automatikus jeladó készülék, mely a tőlünk kapott rádiójelre lép működésbe. Utána nincs más dolgunk, mint hogy használjuk a rádióiránykeresőt.
— Bombabiztosnak tűnik. Reméljük, az is. — Barney végignézett az alacsony mellvéddel szegélyezett fedélzeten és a vékony árbocon. — Én az öblöt se merném átszelni ezen a hajón, no de nem is vagyok viking. Tehát holnap. Itt már végeztünk a forgatással. A hajó holnap vízre száll, ki-be futtatjuk a kikötő és az öböl közt néhányszor filmezünk, a partról és a hajóról. Aztán bekapcsoljuk az automata postagalambodat, és mehetnek. Az a te bigyód meg legjobban teszi, ha működik, Amory, különben mindannyian Vinlandon maradunk, és az indiánokra bízzuk a házvezetést. Ha a kész filmet nem tudom magammal vinni, visszatérnünk is fölösleges.
Gino feje úgy bukkant fel a vízmeregető aknából, miíit a gémeskút vödre.
— Felhúzhatják. Kész vagyok. Barney Ottarhoz fordult, aki hanyagul támasztotta a kormánylapát rúdját.
— Szólj nekik, légy szíves!
A sötéten morgó, fáradt tengerészek még egyszer a csörlőhöz léptek. Egész nap mást se csináltak, csak fel-le húzták a vitorlát, és ide-oda csónakáztak az öbölben, míg a hajózási jelenetek készültek. Átfordult a csörlő dobja, az olajos rozmárbőr kötél nyekeregve bújt át az árboc tetején levő nyíláson, maga után vonta a terjedelmes gyapjúvitorlát, melynek súlyát tovább növelték a merevítőül bevarrt fókabőr csíkok. Gino kamerája végigpásztázta az árbocot, követte az emelkedő vitorlát.
— Az idő eltelt — mondta Ottar. — Ha ma akarunk indulni, akkor hamar mennünk kell.
— Majdnem végeztünk — nyugtatta meg Barney.
— Még egy jó képsort akarok rólatok, amint elhagyjátok az öblöt. Ez lesz az utolsó.
— Azt már reggel megcsináltad, belevitorláztok a hajnalba, mondtad.
— Az a partról készült. Most téged akarlak filmezni Slitheyvel a kormányrúdnál, amint otthonotokat elhagyva az ismeretlenbe hajóztok…
— Az én hajómon sose áll nő a kormányrúdhoz.
— Szó sincs arról, hogy kormányozzon. Csak melléd áll, esetleg ráteszi a kezét a karodra. Igazán nem kérek sokat.
Ottar ordítva osztogatta a parancsokat, miközben. a vitorla az árboc csúcsáig emelkedett. A felhúzókötelet úgy rögzítették, hogy egyszersmind az árbocrögzítő szerepét is betöltse. Most lassan letekeredett a csörlő dobjáról. A horgony kötelét a helyére erősítették. Újabb nekiveselkedéssel — Gino szorgosan filmezett — felvonták és a fedélzetre húzták a horgonyt, a kiliket, mely fakeretbe foglalt, jókora kő volt, és hínár lógott róla. A szél kidagasztotta a vitorlát. A hajó lassan teret nyert, Barney sietve állítatta be a kamerát.
— Slithey — szólt oda. — Gyorsan a színre!
Nem volt könnyű a telerakott knorr orrából a hátsó fedélzetre jutni. A fedélzeten mindössze két apró hálókamra volt, rakodóteret viszont egyáltalán nem építettek. Így nem csupán a szállítmányt zsúfolták össze a fedélzeten, hanem még vagy negyven embert, hat satnya tehenet és egy leszíjazott bikát, továbbá egy kisebb birkanyájat és két kecskét. Az utóbbiak a rakomány legtetején álltak. A fülrepesztő bőgés, bégetés, ordítozás minden gondolkodást meggátolt. Slithey keresztülvergődött a káoszon. Barney felsegítette az apró fedélzetre. Slithey fehér köpenyt viselt, mélyen kivágott tunikával. Hosszú szőke copfjai és széltől pirosra csípett arca még vonzóbbá tették.
— Állj oda Ottar mellé! — utasította Barney, ő maga meg kilépett a kamera látószögéből. — Kamera indul.
— Remek látványt nyújt a tarkójuk — közölte Gino.
— Ottar — kiáltotta Barney —, Thor szerelmére, fordulj meg! Rossz irányba nézel!
— Jó irányba a kormányzáshoz — makacskodott Ottar. Kezében tartotta a kormányrúd nyelét, mely oldalról szelte át a fedélzetet, s arccal a tovatűnő part felé fordult. — Amikor a szárazföldről kifutunk, mindig a partot kell nézni, hogy biztosak legyünk az irányban. Így kell csinálni.
Némi könyörgés, hízelgés, no meg vesztegetés árán Ottar hajlandónak mutatkozott rá, hogy Slitheyvel együtt a kormányrúd túloldalára álljon, ahol csak a válla fölött hátrapillantgatva tudott kormányozni. Slithey mellé állt, kezét a rúdon nyugtatta Ottar keze mellett, s elkészülhettek a felvételek a távolba vesző partról.
— Ennyi — mondta végül Barney, Ottar pedig megkönnyebbülten visszatért a rendes kormányosi pozícióba.