— Jó. Ennél úgyis tovább tart, míg még egyszer beállítjuk a jelenetet. Várj! — fordult Dallashoz, aki újra beindította a motort. — Szükségem van a flaskád-ra.
— Miféle flaskára? — kérdezte Dallas, ártatlanul tágra nyílt szemekkel.
— Arra a flaskára, amit mindig magadnál tartasz, gyerünk már! Kölcsön, majd később visszakapod.
A kaszkadőr vonakodva előhúzott az ülés alól egy fekete címkés, negyedrészt üres whiskys palackot.
— No lám, no lám! — jegyezte meg Barney barátságtalanul. — Privát készletem kincsei.
— Kimerültek a tartalékaim, véletlen volt, visszafizetem!
— Én meg azt hittem, enyém az egyetlen kulcs. Hogy a hadsereg mi mindenre meg nem tanítja az embereket! Na gyerünk, lóduljatok! — bedugta a palackot a kabátja alá, és Ottarhoz, ballagott, aki a patak mellett térdelt, és vizet szürcsölt a két markából.
— Légy szíves, küldd vissza őket a hajóra! — mondta Barney. — Még egyszer le akarjuk fényképezni a partraszállást, sokkal közelebbről.
Ottar felnézett, pislogott, keze fejével kitörölte a vizet dús szakállából.
— Te mit beszélsz, Barney? Mindenki boldog földön. Nem fognak visszamenni a hajóra.
— De igen, ha te küldöd őket.
— Miért küldeném őket? Ez egy hülyeség ötlet.
— Azért küldöd őket, mert megint nekünk dolgozol. Itt van némi fizetés — odaadta a palackot Ottarnak, aki szélesen elmosolyodott, és az ajkához emelte. Mialatt ivott, Barney.teljesen meggyőzte.
Még Ottarnak sem volt könnyű visszazavarni őket a hajóra. Végül is elfutotta a méreg — ez amúgy is könnyen megesett nála —, az egyik férfit úgy mellbe vágta, hogy elterült a homokon, két asszonyt meg jól célzott rúgással terelt a kellő irányba. Bár ezután is morogtak és kiabálva panaszkodtak, mégis visszamásztak a hajóra, és az evezőkhöz telepedtek. A zendülés maradékát elfojtotta az erőfeszítés, hogy levontassák a knorrt a zátonyról.
A parton pedig, mihelyt lerakták a kamerát, Barney rohanvást zavarta vissza a dzsipet a táborba. A hajó még meg se fordult az öbölben, hogy ismét vitorlát bontson, amikor a dzsip már visszaért. A hátsó ülésen sörösládák, sajtosrekeszek és sonkakonzervek halmozódtak.
— Szórd ki az egészet tíz méterre a kamera mögött! — dirigálta Barney. — Tornyozd fel, hogy messziről meglássák. Nyisd fel a sonkákat, hadd lássák, miről van szó. Adj a kezembe egy sonkát és egy doboz sört!
— Jönnek — mondta Gino. — Káprázatos, mindent elsöprő!
A knorr teljes sebességgel száguldott át az öblön. Magasan tornyosult a kamera fölé a vitorla, a hajó nagy fröcskölés közepette hatolt be a patak torkolatába. Barney nem volt biztos benne, hogy a lelkesedésből a második partraszállásra is futja, s nem kívánt kockáztatni.
— Öl! — kiáltotta teli torokból. — Svinakjöt, öl ok ostr! [18]
A vikingek megértették. Csaknem három hetet töltöttek szűken adagolt kemény kenyéren és szárított halon. Tomboltak a lelkesedéstől. Legalább olyan látványos volt a reakciójuk, mint először. Talán még festőibb. Egymást a sárba taposva verekedtek a partra magukat, s versengve futottak el a kamera mellett az ételhez és italhoz.
— Ennyi — szólt Barney —, de ne menj el. Mihelyt telezabálták magukat, le akarom tereltetni velük a lábasjószágot. — Ottar lépett hozzájuk, egyik markában félig elfogyasztott sonka, a másikban sörösdoboz. — Nos — kérdezte Barney —, milyen a táborhely? Megfelel? Ottar körülnézett, és boldogan bólintott.
— Jó fű, jó víz. Bőséges fa a parton tűznek. Sok fa, kemény fa, kivágni. Hal, vadászat, ez jó hely. Hol van Gudrid? Hol vannak a többiek?
— Szabadnapot kaptak — közölte Barney. — Ó-Katalinán piknikeznek. Fizetett szabadnap, óriási buli, ökörsütés meg minden.
— Miért a buli?
— Mert nagylelkű vagyok, szeretek boldog arcokat látni magam körül, mert úgyse tudtunk mihez kezdeni, amíg rátok vártunk, s mert így olcsóbb. Minimális létszámú csapattal vártam itt rátok három hétig. A többiek, akik részt vesznek a bulin csak egy napig lesznek távol.
— Látni akarom Gudridot.
— Slitheyre gondolsz. Biztos ő is látni akar téged.
— Hosszú idő volt.
— Az egyszerű örömök embere vagy, Ottar. Végezz legalább azzal a sonkával előbb, és jusson eszedbe, hogy ez fontos történelmi pillanat. Megérkeztél az Újvilágba!
— Ostobaság vagy, Barney! Ugyanaz a régi világ, csak egy Vinland nevű hely. Ott azok a fák jónak látszanak.
— Nem feledem ezeket a történelmi szavakat — mondta Barney.
14. FEJEZET
— Nem érzem jól magam ma reggel — panaszkodott Slithey. Meglazította az aranyozott csatot a derekán. — Nyilván az itteni levegő teszi, vagy az éghajlat, vagy valami ilyesmi.
— Valami ilyesmi — Barney hangjában szemernyi együttérzést sem lehetett felfedezni. — A levegő. Nyilván semmi szerepe sincs annak a tegnapi viking ökörsütésnek ott a parton, a sült kagylókkal és a kék osztrigával az uszadék fából rakott tábortűz mellett, a hat ládácska sörrel leöblítve.
Slithey nem válaszolt, tejszínes őszibarack orcáin azonban elmélyült a zöld árnyalat. Barney még két tablettát rázott a markába a már ott csörgő háromhoz, és odanyújtotta.
— Vedd be ezeket, mindjárt hozok egy pohár vizet.
— Ilyen sokat? — nyögte Slithey. — Nem is hiszem, hogy ennyit le tudok nyelni.
— Márpedig jobb, ha megteszed, előttünk az egész napi forgatás. Íme, dr. Hendrickson garantált hatású másnapossági és macskajajkúrája. Aszpirin a fejfájásra, Dedalon a hányingerre, szódabikarbóna a gyomorégésre, benzedrin a nyomott hangulatra és két pohár víz dehidratáció ellen. Mindig beválik.
Slithey javában fulladozott a tablettáktól, mikor Barney titkárnője kopogtatott az ajtón. Barney behívta.
— Hiszen magának ragyog a szeme és rendezett a frizurája! — ámult Barney.
— Allergiás vagyok a kagylóra, korán lefeküdtem. — Felemelte az aznapi hívások listáját. — Van itt valami a maga számára — mutatóujja végigfutott a tételeken. — Művészek, oké… beállósok, oké… felvevőgép, oké… kellékek. Tudni akarják, kell-e vér is az összecsukódó tőrhöz?
— De még mennyire. Nem a gyerekmatiné számára forgatunk — belebújt a zakójába. — Gyerünk, Slithey!
— Egy pillanat és jövök — lehelte Slithey elhalóan.
— Legfeljebb tíz perc. Szerepelsz az első jelenetben.
Verőfényes délelőtt volt. A nap már kibukkant a tábor mögötti hegyek fölött. A gyeptégla kunyhók és a nyírfakéreg fészerek árnyéka hosszan vetődött végig a réten. A viking telepesek javában szorgoskodtak. A kék füst nyílegyenesen szállt az égre a legnagyobb épület kéményéből.
— Ottar remélhetőleg jobb állapotban van, mint a női főszereplő — jegyezte meg Barney. Hunyorogva szemlélte az öböl túloldalát. — Azok ott a szigettől jobbra… sziklák vagy egy csónak, mit gondol, Betty?
— Nincs itt a szemüvegem.
— Lehet, hogy a motorcsónak. Máris közelebb jött. Ideje is, hogy visszatérjen végre.
Barney hatalmas lépésekkel nekieredt, Betty csak futva tudta követni. Végigügettek a lejtőn a part felé, a csendesen kérődző tehéncsorda mellett. A partról már tisztán látszott a csónak, és odahallatszott a motor távoli duhogása is. Aki csak tehette, a parton várakozott, míg Gino felállította a kamerát.