Kicsit még habozott L. M. ajtaja előtt. Megfontolta az öngyilkosságot, mint alternatívát, de úgy döntött, hogy gyáva hozzá. Belökte az ajtót.
16. FEJEZET
— Be ne menj! — hangzott hátulról. Egy kar előrenyúlt Barney mellett, és eltolta kezét a kilincsről. Az ajtó halk sóhajtással becsukódott Barney orra előtt.
— Mi a fenét művelsz?! — kiabálta ingerülten, s túlcsorduló haraggal megperdült, hogy a másik szeme közé nézhessen.
— Meggátollak a végzetes hiba elkövetésében, te hülye! — az újonnan jött férfi arcán fölényes vigyor ömlött el, amint Barney az ajtónak tántorodott, álla leesett, szemei szélesre tágultak döbbenetében.
— Pompás póz! — értékelte a másik. — Talán jobb lenne, ha fellépnél a filmekben, ahelyett hogy rendezed őket.
— De hiszen… te… én vagyok… — rebegte Barney. Önmagát látta, legjobb fésűsgyapjú pantallójában, lóbőr pilótazakójában, hóna alatt egy doboz filmmel.
— Remek megfigyelés — a másik Barney komiszul vigyorgott. — Tartsd ezt egy picit! — nyomta alteregója kezébe a filmes dobozt, majd előkotorta a tárcáját a farzsebéből.
— Tessék…? — hebegte Barney. — Micsoda…? — lenézett a kezében tartott dobozra, és elolvasta a címkét: Viking Kolumbusz — 1. tekercs.
A másik Barney összehajtogatott papírlapot vett elő a tárcából, és Barneynak nyújtotta. Annak most tűnt fel először, hogy rejtélyes párjának a kezét terjedelmes, vörösre színeződött kötés takarja.
— Mi történt a kezemmel… a kezeddel?! — bámult elszörnyedve a kötésre, miközben a másik Barney kitépte a kezéből a tekercset, és belenyomta helyette a cédulát.
— Ezt add a profnak — mondta a másolat —, és ne lebzselj itt tovább, hanem eredj, fejezd be a filmet, világos? — kitárta L. M. ajtaját, mert a folyosó végén megjelent a küldönc a tolókocsival, rajta további tizenegy tekercs film. A küldönc meglepetten pislogott egyikükről a másikukra, majd vállat vont, és bement. A másik Barney követte. Az ajtó becsapódott mögötte.
— A kezed, mi történt a kezeddel? — kérdezte Barney elhalón a bezárt ajtót. A kilincsre tette a kezét, hogy kinyissa, de az összehajtogatott cédula ragadta meg a figyelmét. Kibontotta. Közönséges géppapír volt, hátoldala üres, széle beszakadt. Írás sehol se volt rajta, csupán egy golyóstollat kapkodva megrajzolt ábra.
Barney semmit se értett belőle. Összehajtogatta, és betette a tárcájába. Hirtelen megrándult: eszébe jutottak a bedobozolt filmek.
— Befejeztem a filmet! — kiabálta teli torokból. — Elkészült, időben leadtam! — Két arra járó titkárnő kuncogva hátrafordult. Barney fenyegetően meredt rájuk, aztán továbbment.
Mit is mondott a másik Barney? Hogy ne lebzseljen itt tovább, hanem fejezze be a filmet. Vajon be tudja-e fejezni? Úgy látszik, igen — ha egyáltalán volt valami azokban a dobozokban. No de hogy fejezheti be a forgatást határidő után, miközben határidőre szállít?
— Nem értem — motyogta útközben a B műterem felé. Még a vremeatronon dolgozó professzor látványa se törhette meg örvénylő gondolatait. Megállt az időemelvényen, és igyekezett megemészteni a történteket vagy a történendőket, ám a fáradtság és az önmagával folytatott beszélgetés megrendítő hatása átmenetileg megfosztotta a logikus gondolkodás képességétől.
— A javítás elvégeztetett — törölte meg Hewett professzor a kezét egy rongyban. — Visszatérhetünk 1005-be.
— Hát akkor gyerünk — Barney a tárcája után nyúlt.
A verőfényes Kalifornia után a napsütés ellenére homályosnak tűnt az új-foundlandi táj. A levegő egyértelműen hidegebb volt.
— Pontosan hánykor hagytuk el a stúdiót? — érdeklődött Barney.
— 12:03 órakor, hétfőn. A panaszokat kérem mellőzni. Ha figyelembe vesszük, hogy az a mikrokefál zenei idióta mit művelt a berendezésemmel, bámulatosan gyorsnak kell minősítenünk a javitási munkálatokat.
— Szó sincs panaszkodásról, professzor. Kezdem azt hinni, hogy mégis van esélyünk a határidő betartására. Önmagámmal találkoztam az irodaházban, s láttam a kezemben a Viking Kolumbusz tekercseit.
— Képtelenség!
— Könnyű mondani. Az is elképzelhető, hogy ön ugyanakkora megdöbbenésnek néz elébe, mint amekkorát én éltem át. Azt mondtam nekem, vagy azt fogtam mondani magamnak, vagy hogy a fenébe mondjam, hogy ezt adjam át önnek. Ért valamit belőle?
A professzor egyetlen pillantást vetett a papírra, és boldogan elmosolyodott.
— Hát persze — felelte. — Milyen ostoba voltam. A tények önmagukért beszélnek. Hogy úgy mondjam, mindvégig az orrom előtt voltak, csak nem vettem észre őket. Pedig milyen egyszerű.
— Elszánná magát, hogy nekem is elmagyarázza? — türelmetlenkedett Barney.
— Az ábra két időutazást mutat. A jobb oldali kisebb ív érdekel bennünket, mivel ez magyarázza meg, honnan jött az ön alteregója a filmes dobozokkal. Valóban, még most is mód van rá, hogy elkészítsük a filmet, és a megadott határidő előtt szállítsuk.
— Hogyan? — kancsalított Barney a diagramra, mely az égvilágon semmi információt sem nyújtott a számára.
— Ön most befejezi a filmet, és teljesen közömbös, hogy ezenközben mennyivel lépi túl a határidőt. Amikor elkészül, akkor a diagram B pontjának megfelelő helyen lesz. Az A pont a határidő. Ön egyszerűen visszatér A-ba, leadja a filmet, utána hazamegy B-be. Milyen fenségesen egyszerű.
Barney megmarkolta a papírt.
— Tegyük csak tisztába ezt az ügyet. Azt akarja mondani, hogy elkészíthetem a filmet a határidő után, majd visszatérek az időben egy korábbi időpontra, és határidőre szállítok?
— Igen.
— Bolondságnak hangzik.
— Az értelem csak a bolond számára hangzik bolondságnak.
— Elfelejtettem ezt a megjegyzést, ha még valamit megmagyaráz. Ez a papír a diagrammal — ingerülten rázta a professzor orra előtt. — Ki rajzolta?
— Az az egy biztos, hogy én nem, hiszen most látom először.
— Hát akkor gondolkodjék. Hétfő reggel kaptam ezt a papírt L. M. irodája előtt. Most megmutatom magának. Azután beleteszem a tárcámba, és ott hurcolom, amíg el nem készül a film. Akkor visszautazom, hogy leadjam a filmet L. M.-nek. Találkozom a régi magammal az iroda előtt, kiveszem az ábrát a tárcámból, átadom nekem, a papír visszakerül a tárcába és így tovább. Van ennek értelme a maga számára?
— Természetesen. Semmi zavarót se látok.
— Tehát nem lát zavarót. Ha minden eszerint történik, akkor senki se rajzolta ezt a rajzot. Ez egyszerűen körbejár a tárcámban, én meg önmagámnak adom. Ezt magyarázza meg! — tette hozzá diadalmasan.
— Semmi szükség rá, ez magától értetődik. Az a papírdarab önfenntartó időhurkot képez. Senki se rajzolta. Azért létezik, mert van. Ennél adekvátabb magyarázatra nincs szükség. Ha mégis érteni kívánja, mondok egy példát. Ön is tudja, hogy minden papírdarabnak két oldala van. Ha azonban egy papírszalag egyik végét 180°-kal elforgatja, majd összeilleszti a végeket, akkor a papír úgynevezett Möbius-szalaggá válik, melynek csak egy oldala van. Ez is létezik. Az, hogy ezt kimondjuk, nem változtat a tényeken.
— Mégis… honnan jött az a diagram? — Ha mindenáron ragaszkodik valami forráshoz, akkor mondja azt, hogy ugyanonnan jött, ahová a Möbius-szalag hiányzó oldala távozott.