Betty elővette a törülközőt az íróasztal alsó fiókjából, és odanyújtotta. Barney a vállára terítette, a széleit gondosan begyürte a gallérja alá. Aztán lehajolt, és a vízhűtő csapja alá dugta a fejét. Elakadt a lélegzete, mikor Betty kinyitotta a csapot. Perceken át folyatta a jéghideg vizet a fejére és a tarkójára, majd kiegyenesedett és megszárítkozott. Betty fésűt is kölcsönzött. Barney gyengének, de frissebbnek érezte magát. Tükörképét csaknem emberinek találta. Csaknem.
— Zárd be az ajtót magad mögött! — fogadta L. M. az irodában. Nagyokat nyögve lehajolt, hogy elvagdossa a telefonzsinórt egy hajlított drótvágó ollóval. — Maradt még, Sam?
— Ez volt az utolsó — hallatszott Sam szürke, színtelen hangja. Sam egyénisége is szürke volt, és színtelen, amit nyilván mimikriként fejlesztett ki, hiszen L. M. privát könyvelője volt. Mellesleg világhírnevet szerzett magának a társasági pénzügyek és adómanőverek szakértőjeként. Védekezőn ölelte keblére a kezében tartott dossziét, és L. M.-re pillantott. — Erre már nincs szükség — mondta.
— Meglehet — L. M. lihegve ereszkedett a székébe.
— Mégis, ha épek a telefonzsinórok, elég meghallanom a bank szót, már rám jön a szívremegés. Rossz híreim vannak, Barney. — Leharapta a szivarja végét. — Tönkrementünk.
— Mit jelentsen ez? — Barney egyik kifejezéstelen arcról a másikra nézett. — Miféle ugratás ez?
— L. M. szavai azt jelentik — magyarázta Sam —, hogy a Climactic Filmstúdió csődöt jelent.
— Életem munkája füstbe megy — L. M. hangja üresen kongott. Sam gépiesen bólintott, mint a hasbeszélő bábuja.
— Nagyjából ez a helyzet. Közönséges esetben három hónapig is eltartana, míg a pénzügyeinkről készített jelentés eljut azokhoz a bankokhoz, melyek, mint te is tudod, e cég részvénytöbbségével rendelkeznek. Sajnos, általunk ismeretlen okokból a bankok még e héten elküldik a könyvvizsgálóikat.
— És akkor…? — kérdezte Barney kótyagosan. A csönd mind hosszabbra nyúlt. Végül nem bírta tovább, talpra ugrott, és járkálni kezdett a szobában.
— És akkor rájönnek, hogy a társaság csődbe ment, hogy profitjaink csak papíron léteznek, és hogy-sarkon fordult, és vádlón szegezte ujját L. M.-re — a teljes készpénzkészlet átvándorolt az adómentes L. M. Greenspan Alapítvány folyószámláira. Nem csoda, hogy nem estél kétségbe. Az egész társaságot elnyelheti a süllyesztő, L. M. Greenspan ezt is túléli!
— Vigyázz, mit beszélsz! Nem ezt érdemlem egy alkalmazottól, akinek én adtam meg az első kiugrási lehetőséget…
— Meg az utolsót is, az ablakon! — csapott Barney dühösen az ablakpárkányra. — Ide figyelj, L. M. — dörzsölgette fájó öklét. — Még nem veszett el minden, még nem sújtott le a bárd. Magad is számítottál a mentési művelet sikerére, különben nem mentél volna bele a szerződéskötésbe Hewett professzorral meg a gépével. Nyilván arra számítottál, hogy egy kasszasiker csökkentené a ránk nehezedő nyomást, helyreállítaná a cég fizetőképességét. Még most is megcsinálhatjuk.
L. M. rosszkedvűen rázta a fejét.
— Ne hidd, hogy örömmel rázom meg a kezet, mely a torkomra teszi a kést, de mi mást tehetek? Persze, jól jönne egy kasszasiker, sőt elég egyetlen bedobozolt új film, és szemközt kacaghatnánk a bankokat. Csakhogy egy hét alatt nem lehet megcsinálni egy filmet.
Egy hét alatt megcsinálni egy filmet! Sisteregtek, sziszegtek a szavak Barney agyának kávégőzös, Benzedrintől lüktető tekervényeiben, míg vonakodva a felszínre emelkedett egy emlék.
— L. M.! — jelentette be Barney színpadiasán. — Szírohamot kapsz.
— Harapnád le a nyelved! — hördült fel L. M., jó maroknyi hajcsomót markolászott a létfontosságú szerv tájékán. — Ne is mond ilyet! Egyetlen szívtrombózis elég a sírig!
— Figyelj rám! Ma este hazamégy Sammel, hogy átnézzétek a könyvelést, magatokkal is visztek mindent. Rosszul leszel. Emésztési zavar éppúgy lehet, mint trombózis. Az orvosod úgy dönt, hogy trombózis. Eleget fizetsz neki, ennyit igazán megtehet. Pár napon át mindenki kétségbeesetten futkos és sikoltozik, úgyhogy elfelejtkeznek a könyvekről, aztán itt a hétvége, és még csak eszébe se jut senkinek, hogy hétfő előtt foglalkozzék velük, de talán keddig is kihúzzuk.
— Hétfőig — mondta Sam határozottan. — Nem ismered a bankokat. Ha nem prezentáljuk a könyveket hétfőn, egész kocsirakomány orvost szabadítanak ránk.
— Jó, akkor hétfőig. Annyi idő éppen elég lesz.
— Mit érünk vele, hogy kihúzzuk hétfőig?
— Sokat érünk vele, L. M. Hétfőn a kezedbe adom a bedobozolt új filmet. Nem is akármilyet. Két-három milliót ér, ha csak a hosszát, a vászon szélességét meg a szín technikát számítjuk.
— Erre nem vagy képes.
— Képes vagyok rá. Elfeledkezel a vremeatrónról. Az a mütyür működik. Emlékszel, amikor a múlt éjjel azt hitted, hogy tíz percig voltunk távol? — L. M. vonakodva bólintott. — Ennyi ideig voltunk távol innen és mostantól. Több mint egy órát töltöttünk a viking időkben. Megtehetjük még egyszer. Visszavihetjük a stábot és a felszerelést, felvehetjük a filmet, és nem számít, hogy meddig tart. Ha kész, visszajövünk.
— Azt akarod mondani…
— Pontosan. Amikor visszatérünk a kész filmmel, helyi idő szerint akár tíz percnek se kellett eltelnie.
— Miért nem gondolt erre senki mostanáig?! — sóhajtott L. M.
— Sok oka van annak…
— Azt akarod mondani — Sam annyira előrehajolt a székében, hogy kis híján kiesett belőle, arcán csaknem feltűnt egy kifejezés, talán egy mosoly —…azt akarod mondani, hogy mindössze tíz percre kell forgatási költségeket fizetnünk?
— Azt nem akarom mondani! — csattant fel Barney. — Máris megjósolhatom, hogy éppen elég fejfájást okoz majd a könyvelés. Hogy mégis felvidítsalak, garantálhatom, hogy a spanyolországi forgatás költségeinek tizedéért forgathatunk a helyszínen, sokkal több statisztával.
Sam szemei csillogtak.
— Nem ismerem a terv részleteit, L. M., de van benne néhány kifejezetten ésszerű tényező.
— Meg tudod csinálni, Barney? Sikerülhet?
— Meg tudom csinálni, ha kérdések nélkül megkapok minden segítséget. Ma kedd van. Szombatig akkurátusán előkészíthetünk mindent. — Az ujjain számlálta. — Alá kell íratnunk a szerződést a színészekkel, elegendő nyers filmet kell összeszednünk, technikusokat, legalább két tartalék kamerát — magában motyogva végigfutott a szükségletek teljes listáján. — Igen — jelentette végül ki. — Meg tudjuk csinálni.
— Nem is tudom — tépelődött L. M. —, elég vad ötlet. Késhegyen táncolt a jövő. Barney kétségbeesetten kutatott mentő ötlet után.
— Még Valami — mondta. — Ha mondjuk hat hónapot töltünk a helyszínen, akkor mindenkinek jár a hathavi fizetés. Ha viszont a kamerákat, hangosító berendezéseket, az egész méregdrága felszerelést bérbe vesszük, alig néhány nap bérleti díjat kell fizetnünk.
— Barney — húzta ki magát ültében L. M. —, megegyeztünk.
5. FEJEZET
— El még Európa, Mr. Hendrickson.
— Barney.
— Él, Barney, él. Onnan jött a háború után a neorealizmus, meg rántottat sütöttek az angol színpadokon. Róma korántsem halott még, majd meglátod. A magamfajta pasasok néha átrándulnak Hollywoodba, új módszereket tanulnak…
—…a pénzcsinálásra…
— Nem is tagadom, Barney, dolgozgatunk a jenki — dollárért. Azért, ami azt illeti, túl sok színt nem kapunk ebben a napszakban. — Meglendítette a csuklóján függő 8 mm-es Bolex kamerát. — Tri-X filmet kellett volna betöltenem. Délután 5 óra.