— Na persze, az emberi lények. Ilyen vonatkozásban Gaia minden része élő és egyenlő, de azért egyesek, például az emberi lények, nyilván egyenlőbbek a többinél.
— Ne legyen már ilyen ostobán gunyoros — fakadt ki kissé ingerülten Bliss. — A tudatosság és értelmesség foka és erőssége fontos dolog: Az ember hasznosabb része Gaiának, mint egy ugyanolyan súlyú kő, és Gaiának mint egésznek a tulajdonságai és működése szükségszerűen az emberi lényeg felé tolódik el, ámbár korántsem annyira, mint a maguk sziget-világain. Sőt bizonyos korokban a súlypont máshová helyeződhet, ha Gaiának mint egésznek arra van szüksége. Nagy időközönként eltolódhat akár a sziklás bolygóbelső irányába is. Erre is oda kell figyelni, mert ha nem, megszenvedi egész Gaia. Nem akarhatjuk, hogy egy vulkán fölöslegesen törjön ki, igaz?
— Nem — felelte Trevize. — Fölöslegesen ne törjön ki.
— Magát ez hidegen hagyja, ugye?
— Nézze — felelte Trevize —, nekünk vannak az átlagosnál hidegebb és az átlagosnál melegebb bolygóink; van, amelyiken hatalmas trópusi őserdők és van, amelyiken határtalan szavannák húzódnak. Nincs két egyforma világ, és mindegyik otthont nyújt azoknak, akik megszokták azt a világot. Én megszoktam a viszonylag kellemes éghajlatú Terminust — ami azt illeti, mi zaboláztuk meg annyira, hogy szinte gaiai szelídségűvé vált —, de szeretek elszabadulni róla, legalább hébe-hóba, hogy valami mást is tapasztaljak. Nekünk van valamink, Bliss, ami Gaiának nincs, és ez a változatosság. Ha Gaia Galaxiává válik, vajon a Galaxis minden világa szelídségre kényszerül? Ez az egyhangúság elviselhetetlen lesz.
— Ha tényleg úgy van, ahogy mondja, és a változatosság kívánatos, akkor megmarad a változatosság — jelentette ki Bliss.
— Hogy úgy mondjam, mint a központi bizottság ajándéka? — kérdezte Trevize szárazon. — És csak épp annyi, amennyit el tud viselni a változatosságból? Én szívesebben bíznám a természetre.
— De hiszen maguk sem bízták a természetre! A Galaxis minden lakható világát átalakították. A bolygók természetes állapotukban kényelmetlenek voltak az emberiségnek, addig változtatták mindegyiket, amíg a lehető legszelídebbekké váltak. Ha ez a világ itt hideg, biztos vagyok benne, csak azért, mert a lakói nem tudták jobban felmelegíteni, mert akkor a költségek már elviselhetetlenekké váltak volna. És még így is bizonyosak lehetünk benne, hogy a ténylegesen lakott tereket mesterségesen kellemes hőmérsékletűre melegítették föl. Hagyja hát az erkölcsös szónoklatokat arról, hogy bízzuk a természetre.
— Gondolom, most Gaia nevében beszél.
— Én mindig Gaia nevében beszélek. Gaia vagyok.
— Ha Gaia ennyire meg van győződve a saját felsőbbrendűségéről, akkor miért igényelte az én döntésemet? Miért nem haladnak tovább előre nélkülem?
Bliss szünetet tartott, mintha a gondolatait szedné össze. Aztán megszólalt:
— Mert nem bölcs dolog túlságosan bízni önmagunkban. Természetesen tisztábban látjuk az erényeinket, mint a hibáinkat. Nagyon igyekszünk, hogy azt tegyük, ami-a helyes; nem feltétlenül azt, ami helyesnek látszik, de ami mindenféle részrehajlás nélkül valóban helyes, ha van egyáltalán részrehajlás nélkül létező igazság. Számunkra maga testesítette meg a leginkább az objektív igazságot, ezért követjük a maga szavát.
— Ilyen objektív igazság az is — jegyezte meg Trevize szomorúan —, hogy még csak nem is értem a saját döntésemet, s most azt kutatom, mi lehet a jogosultsága.
— Meg fogja találni — mondta Bliss.
— Remélem — felelt rá Trevize.
— Ami azt illeti, drága öregem — kapcsolódott be a beszélgetésbe Pelorat —, úgy látom, ezt az iménti szópárbajt Bliss elég könnyedén megnyerte. Miért nem látja be, hogy az ő érvei a maga döntését igazolják, vagyis hogy Gaiának kell hordoznia az emberiség jövőjét?
— Mert nem ismertem ezeket az érveket, amikor a döntést meghoztam — vágta rá Trevize nyersen. — Gaiáról jóformán semmit sem tudtam. Valami más befolyásolt engem, legalábbis öntudatlanul, valami, ami sokkalta lényegesebb, mint minden gaiai részlet. Ezt a valamit kell nekem megtalálnom.
Pelorat békítőén emelte föl a kezét.
— Ne legyen dühös, Golan.
— Nem vagyok dühös. Csak valami elviselhetetlen feszültséget érzek. Nem akarok a Galaxis középpontjává válni.
— Nem hibáztatom érte, Trevize, és őszintén sajnálom, hogy a lelki alkata valamiképpen belekényszerítette ebbe a tisztségbe — mondta Bliss. — Egyébként mikor szállunk le a Comporellonon?
— Három nap múlva — hangzott Trevize válasza. — De csak az egyik körülötte keringő fogadóállomás érintése után.
— Ezzel nem lehet semmi gond, ugye? — érdeklődött Pelorat. Trevize vállat vont.
— Az ilyesmi a bolygóhoz közeledő hajók számától, a működő fogadóállomások számától és legfőképpen az engedélyezésre és a visszautasításra vonatkozó különleges szabályoktól függ. Ezek a szabályok időről időre változnak.
— Mi értelme itt a visszautasításnak? — méltatlankodott Pelorat. — Hogyan utasíthatnák vissza az Alapítvány polgárait? A Comporellon nem az Alapítvány uralma alá tartozik?
— Nos, igen is, nem is. Ami a törvényességet illeti, az ügynek vannak kényes vonatkozásai, és nem vagyok tisztában vele, hogyan értelmezi ezeket a Comporellon. Szerintem van rá esélyünk, hogy visszautasítanak, de ezt az esélyt nem tartom valószínűnek.
— És mihez kezdünk, ha visszautasítanak?
— Nem tudom biztosan — felelte Trevize. — De ne fárasszuk magunkat azzal, hogy előre nem látható eseményekre dolgozunk ki terveket, inkább várjuk meg, mi történik.
11.
Már elég közel jártak a Comporellonhoz, hogy teleszkópos nagyítás nélkül is valóságos gömbnek lássák. De a nagyítással együtt már maguk a fogadóállomások is láthatókká váltak. Jóval kijjebb voltak, mint a bolygó körül keringő egyéb szerkezetek, és rendesen kivilágították őket.
A bolygó déli sarka felől közeledő Távoli csillag a világ felét mindig nappali fényben látta. Az éjszakai féltekén lévő fogadóállomások fénypontjait természetesen sokkal tisztábban lehetett látni. Egyenletes távolságban, egy körív mentén helyezkedtek el. Hatot láttak belőlük (és nyilván további hat volt a nappali oldalon), valamennyi. egyenletes és azonos sebességgel keringett a bolygó körül.
Pelorat a látványtól lenyűgözve kérdezte:
— Mik azok a másfajta fények, ott, közelebb a bolygóhoz?
— Annyira nem ismerem ezt a világot, hogy meg tudnám mondani magának — válaszolta Trevize. — Nyilván vannak köztük keringő üzemek vagy laboratóriumok, esetleg megfigyelőállomások, de talán még emberlakta hajóvárosok is. Néhány bolygó jobban szeréti, ha az összes körülötte keringő objektum sötétben marad a külső szemlélő előtt, kivéve a fogadóállomásokat. Közéjük tartozik a Terminus is. A Comporellon nyilván liberálisabb elvek szerint kormányozza önmagát.
— Melyik fogadóállomásra megyünk, Golan?
— Rajtuk múlik. Már elküldtem a leszállási kérelmünket, erre kell megadniuk az utasítást, hogy melyik állomásra menjünk és mikor. Sok múlik azon, hogy pillanatnyilag hány bejövő hajó kér belépési engedélyt. Ha minden állomáson tucatnyi hajó áll sorban, nem tehetünk mást, mint hogy türelmesen várakozunk.