— Én eddig csak kétszer voltam hipertéri távolságra Gaiától — mondta Bliss —, s mindkét alkalommal vagy a Sayshellen, vagy annak közelében tartózkodtam. Ilyen messzire még sohasem távolodtam el.
— Számít az? — villant rá Trevize szeme. — Maga így is, úgy is Gaia marad, nem?
Bliss arcára egy pillanatra kiült a bosszankodás, de végül csak feloldódott egy majdnem zavart kuncogásban.
— El kell ismernem, ezúttal megfogott, Trevize. A „Gaia” szónak kettős értelme van. Használható olyan értelemben, hogy az űrben lévő, tömör gömb alakú bolygóra vonatkozzék, de használható úgy is, hogy azt az élő tárgyat jelentse, amely e gömböt magába foglalja. Az igazat megvallva két különböző szót kellene alkalmaznunk e két fogalom jelölésére, de a gaiaiak mindig tudják az összefüggésből, mit értsenek rajta. Beismerem, egy szigetember olykor összezavarodhat tőle.
— Vagyis arról van szó, hogy bár sok ezer parszeknyire van a Gaiától mint bolygótól, továbbra is része Gaiának, az organizmusnak? — kérdezte Trevize.
— Az élő organizmust tekintve továbbra is Gaia vagyok.
— Semmi gyengülés?
— Lényegében semmi. Bizonyára beszéltem már magának róla: bizonyos nehézséggel jár, hogy az ember a hipertéren túl is Gaia maradjon, de én Gaia maradtam.
— Eszébe jutott-e valaha, hogy Gaiát tekinthetnénk akár egy galaktikus szörnynek is — a legendák csápos szörnyetegének —, amely csápjaival elér mindenhová? — kérdezte Trevize. — Nem kéne mást tenniük, mint néhány gaiait elhelyezni minden egyes lakott világon, s ezzel gyakorlatilag meg is valósították Galaxiát. Ami azt illeti, lehet, hogy már meg is tették. Hol vannak még gaiai honfitársai? Feltételezem, hogy van egy-kettő a Terminuson és egy-kettő a Trantoron is. Milyen messzire jutottak még el.
Bliss határozottan feszengeni látszott.
— Azt mondtam, nem hazudok magának, Trevize, de ez nem jelenti azt, hogy el kell árulnom a teljes igazságot. Vannak dolgok, amikről nem kell tudnia, és ezek közé tartozik Gaia individuális részecskéinek holléte és személyazonossága is.
— Kell-e tudnom e csápok létezésének okát, Bliss, még ha a hollétüket nem ismerem is?
— Gaiának az a véleménye, hogy nem kell tudnia.
— De azért, gondolom, sejtenem szabad. Maguk a Galaxis őrzőinek tekintik magukat.
— Mi buzgón óhajtjuk, hogy megszülessék egy szilárd és biztonságos, egy békés és virágzó Galaxis. A Seldon-tervet, legalábbis ahogy Hari Seldon eredetileg kidolgozta, arra szánták, hogy kifejlessze a Második Galaktikus Birodalmat, azt, amely szilárdabb és működőképesebb lesz az Elsőnél. A Terv, amelyet a Második Alapítvány folyamatosan módosított és tökéletesített, mindeddig szemmel láthatóan jól működött.
— De Gaia nem akarja a klasszikus értelemben vett Második Galaktikus Birodalom létrejöttét, így van? Maguk Galaxiát akarnak — élő Galaxiát.
— Miután maga engedélyt adott rá, reméljük, idővel megszületik Galaxia. Ha nem adott volna rá engedélyt, Seldon Második Birodalmáért kellett volna küzdenünk, hogy azt tegyük olyan biztonságossá, amilyenné csak tudjuk.
— De hát mi rossz van a…
Trevize füle rögtön fölneszeit a halk, búgó hangra.
— Jelez a számítógép — mondta. — Valószínűleg a fogadóállomástól kap utasításokat. Mindjárt visszajövök.
Belépett a vezérlőfülkébe, kezét az asztal lapján lévő körvonalakra fektette, s úgy találta, valóban utasításokat kap attól az állomástól, amely felé közeledik: a Comporellon középpontjától az északi sarkig húzott vonalra vonatkozó koordinátákat, amely mentén meg kell közelítenie az állomást.
Jelezte, hogy az utasításokat tudomásul vette, s aztán egy pillanatra hátradőlt.
A Seldon-terv! Mióta nem gondolt már rá! Az Első Galaktikus Birodalom összeomlott, az Alapítvány pedig ötszáz éven át nőttön nőtt — eleinte a Birodalommal versengve, később annak romjain, de mindvégig a Tervnek megfelelően.
Törést csak az Öszvér jelentett, s akkor egy ideig félő volt, hogy a Terv darabokra zúzódik, ám az Alapítvány talpra áll — talán a kezdettől fogva rejtőzködő Második Alapítvány segítségével, talán a még jobban rejtőzködő Gaia segítségével.
És most egy még komolyabb veszély fenyegeti a Tervet, még annál is komolyabb, mint amilyet az Öszvér valaha is jelentett. Az, hogy a Birodalom megújulását valami-egészen más, a történelemből eddig nem ismert irányba — Galaxia felé — terelik. És ő maga egyezett ebbe bele!
De miért? Törés volt a Tervben? Elemi hiba?
Egy villanásnyi ideig mintha látta volna, hogy ez a törés igenis létezik, tudja is, mi az, és tudta akkor is, amikor meghozta a döntést — de az a tudás… ha valóban az volt… már el is tűnt, egyik pillanatról a másikra, ahogy felvillant, és csak az űr maradt utána.
Talán csak káprázat volt; akkor is, amikor döntött, és most is. Hiszen semmit sem tudott a Tervről az alaptételeken kívül, melyek érvényt adtak a pszichohistóriának. De ezen kívül egyetlen részletet sem ismert, a matematikájából meg éppen hogy egy fikarcnyit sem.
Behunyta a szemét és gondolkodott.
Nem látott semmit.
Talán a számítógéptől kapta azt a többleterőt? Kezét az asztallapra fektette, s érezte, hogy a gép keze melegen simul a tenyerébe. Újra behunyta a szemét és gondolkodott.
Most sem látott semmit.
12.
A hajó fedélzetére lépő comporelloni holografikus személyazonossági kártyát viselt. Meglepő hűséggel ábrázolta a pufók, gyér szakállú arcot, és alatta ott volt a neve is: A. Kendray.
A teste is zömök, kerekded volt, akár az arca. Kíváncsian, fesztelenül nézegetett körbe a hajón, mely láthatóan elkápráztatta.
— Hogyhogy ilyen gyorsan ideértek? — kérdezte. — Csak két óra múlva számítottunk magukra.
— Ez egy vadonatúj modell — válaszolta Trevize diplomatikus udvariassággal.
Kendray korántsem volt az a hamvas ártatlanság, aminek első pillantásra látszott. A vezérlőfülkébe lépve azonnal azt kérdezte:
— Gravitikus?
Trevize úgy gondolta, fölösleges tagadnia azt, ami első pillantásra ilyen nyilvánvaló.
— Az — mondta közönyösen.
— Roppant érdekes. Hallani még csak hall róla az ember, de látni eddig még valahogy sohasem sikerült. A motorok a törzsben vannak?
— Úgy van.
— A számítógép áramkörei szintén? — pillantott Kendray a számítógépre.
— Úgy van. Nekem mindenesetre azt mondták. Nem néztem utána.
— Na persze. Nos, nekem a hajó papírjaira van szükségem: a motor száma, a gyártás helye, az azonosítási kód, szóval az egész hóbelevanc. Gondolom, a számítógépben van minden, s fél másodperc alatt kiadja a kitöltött űrlapot.
Azért valamivel tovább tartott a dolog. Kendray megint körülnézett.
— Mindössze hárman vannak a fedélzeten?
— Pontosan — felelte Trevize.
— Élő állat? Növények? Egészségi állapot?
— Nincs. Nincs. És jó — közölte Trevize határozottan.
— Hmm… — Kendray dünnyögve jegyezgetett. — Letenné ide a kezét? Csak rutin eljárás. A jobb kezét, kérem.